fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Béke Királynője, eszközöld ki a világnak a békét! – Ferenc pápa felajánlotta Oroszországot és Ukrajnát a Szűzanyának

Közzétéve

Urunk születésének hírüladása, azaz Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, március 25-én, pénteken 17 órakor kezdődő bűnbánati szertartás keretében Ferenc pápa felajánlotta Oroszországot és Ukrajnát Mária Szeplőtelen Szívének. A Szentatya szándékai szerint a felajánláshoz csatlakoztak világszerte a Katolikus Egyház püspökei és papjai.

Konrad Krajewski bíboros, a pápai főalamizsnás mint a Szentatya hírnöke ugyanezt a felajánlást végezte Fatimában.

Ferenc pápa homíliája

A mai főünnep evangéliumában Gábriel angyal háromszor szólal meg és fordul Szűz Máriához.

Először akkor, amikor köszönti őt. Ezt mondja: „Örvendezz, üdvöz légy, kegyelemmel teljes. Az Úr veled van” (Lk 1,28). Az örvendezés, az öröm oka ebben a pár szóban tárul fel: az Úr veled van. Testvérem, ma ugyanezek a szavak szólítanak meg téged; mindannyiszor a magadénak érezheted ezeket, amikor közeledsz Isten megbocsátásához, hiszen az Úr ezt mondja neked: „Én veled vagyok.” Túl gyakran gondoljuk azt, hogy a gyónás abban áll, hogy lehajtott fővel Istenhez járulunk. Csakhogy nem mi vagyunk azok, akik az Úrhoz megyünk; ő jön el meglátogatni minket, hogy eltöltsön kegyelmével, megörvendeztessen örömével.

Ha gyónunk, akkor megadjuk az Atyának azt az örömet, hogy felemelhessen minket.

Annak, amit megélünk, nem a bűneink vannak a középpontjában, hanem az ő megbocsátása. Próbáljuk elképzelni, mi lenne, ha a bűneink állnának a szentség középpontjában: majdnem minden tőlünk függene, a mi bűnbánatunktól, a mi erőfeszítéseinktől, a mi elköteleződésünktől. De nem így van. Ő van a középpontban, aki megszabadít és talpra állít minket.

Állítsuk helyre a kegyelem elsőbbségét, és kérjük az ajándékot, hogy megértsük: a kiengesztelődés elsődlegesen nem a mi lépésünk Isten felé, hanem az ő ölelése, amely körülfon, ámulatba ejt, és megindít minket. Az Úr az, aki Mária názáreti otthonához hasonlóan a mi házunkba is belép, és korábban ismeretlen ámulatot és örömet hoz magával.

Állítsuk Isten távlatát az első helyre: így újra megszeretjük a gyónást. Szükségünk van rá, mivel minden belső újjászületés, minden lelki fordulat innen, Isten megbocsátásából indul ki.

Ne hanyagoljuk el a gyónást, hanem fedezzük fel azt az öröm szentségeként. Igen, az öröm szentségeként, ahol a szégyenkezésünket kiváltó rossz az Atya forró ölelésének a megtapasztalására nyújt alkalmat. Ez Jézus édes ereje, aki meggyógyít minket, ez a Szentlélek „anyai gyöngédsége”. Ez a szíve a gyónásnak.

Kedves testvéreim, ti, akik kiszolgáltatjátok Isten bűnbocsánatát, legyetek olyan emberek, akik a hozzájuk járulók számára felkínálják e híradás örömét: Örvendezz, az Úr veled van. Semmiféle szigor, semmiféle akadály, semmiféle kellemetlenség; az irgalom előtt kitárt ajtók!

A gyónásban különösen is meghívást nyerünk arra, hogy megszemélyesítsük a Jó Pásztort, aki karjaiba veszi bárányait és megsimogatja őket.

Legyünk a kegyelem csatornái, amelyek az Atya irgalmának élő vizét viszik el a szív szárazságába. Ha egy papban nincs meg ez az érzület, ne menjen gyóntatni.

Másodszor szól az angyal Máriához. A előbb hallott köszöntéstől megzavarodott lánynak ezt mondja: „Ne félj” (v. Lk 1,30). A Szentírásban Isten, amikor bemutatkozik az őt befogadó embernek, előszeretettel ejti ki ezt a két szót: ne félj. Ez mondja Ábrahámnak (ld. Ter 15,1), ezt ismétli Izsáknak (ld. Ter 26,24), Jákobnak (ld. Ter 46,3) és így tovább, egészen Józsefig (ld. Mt 1,20) és Máriáig. Ily módon világos és vigasztaló üzenetet intéz hozzánk: amikor az élet megnyílik Isten előtt, akkor a félelem többé már nem képes túszként fogva tartani minket.

Testvérem, ha bűneid megrémítenek, ha a múltad nyugtalanít, ha a sebeid nem gyógyulnak be, ha folyamatos eleséseid kedvedet szegik, és úgy érzed, elvesztetted a reményt, kérlek ne félj. Isten ismeri a gyöngeségeidet, és nagyobb a tévedéseidnél. Egy dolgot kér tőled: ne tartsd magadban a törékenységeidet, a nyomorúságaidat; vidd el ezeket hozzá, helyezd beléje. Így a reményvesztés okából átalakulnak a feltámadás lehetőségévé.

Ne félj!

Szűz Mária elkísér minket: ő maga Istenbe vetette zavarodottságát. Az angyal üdvözlése komoly okot kínált arra, hogy megijedjen. Valami elgondolhatatlant ajánlott neki, ami meghaladta emberi erőit, amit egyedül nem lett volna képes végigvinni: túl sok nehézséggel kellett volna szembenéznie, a mózesi törvénnyel, Józseffel, falujának lakóival és népe tagjaival kapcsolatos gondokkal.

Mária azonban nem emelt kifogásokat. Számára elég a ne félj, elég az, hogy Isten biztosítja őt. Odabújik hozzá, ahogyan mi is szeretnénk tenni ezen az estén.

Gyakran ugyanis ennek épp az ellenkezőjét tesszük: a bizonyosságainkból indulunk ki, és csak akkor járulunk Istenhez, amikor már elvesztettük ezeket.

A Szűzanya azonban arra tanít minket, hogy Istentől induljunk, remélve, hogy ily módon minden más megadatik majd nekünk (ld. Mt 6,33). Arra hív, hogy elmenjünk a forráshoz, az Úrhoz, aki a félelem és az életfájdalom elleni radikális orvosság. Jól kifejezi ezt egy szép mondat, amit egy itteni, vatikáni gyóntatószék fölött lehet olvasni. Ezekkel a szavakkal fordul Istenhez:

„Ha eltávolodunk tőled, elbukunk, ha visszatérünk hozzád, feltámadunk, ha benned maradunk, létezünk.” (Ld. Szent Ágoston, Soliloquium, I,3.)

Ezekben a napokban halált hordozó hírek és képek lépnek be otthonainkba, miközben bombák pusztítják el megannyi tehetetlen ukrán testvérünk házát. A fékevesztett háború, amely oly sok emberre sújtott le és okoz szenvedést, mindenkiből félelmet és döbbenetet vált ki.

A tehetetlenség és az elégtelenség érzését kelti bennünk. Szükségünk van arra, hogy halljuk a szavakat: „Ne félj!” Az emberi biztosítékok azonban nem elégségesek, Isten jelenlétére van szükség, az isteni megbocsátás bizonyosságára, amely egyedül törli el a rosszat, oltja ki a haragot, adja vissza a békét a szívnek. Térjünk vissza Istenhez, az ő megbocsátásához!

Az angyal harmadszor is megszólal. Most ezt mondja a Szűzanyának: „A Szentlélek száll le rád” (Lk 1,35). Íme, így avatkozik be Isten a történelembe: a saját Lelkét ajándékozza nekünk. Ahhoz, ami számít, nem elég a mi erőnk. Egyedül nem tudjuk feloldani sem a történelem, sem a saját szívünk ellentmondásait. Szükségünk van Isten bölcs és szelíd erejére, ami nem más, mint a Szentlélek.

Szükségünk van a szeretet Lelkére, amely feloldja a gyűlöletet, kioltja a haragot, eltörli a kapzsiságot, felébreszt a közönyünkből.

Szükségünk van Isten szeretetére, mert a mi szeretetünk bizonytalan és elégtelen. Oly sok dolgot kérünk az Úrtól, ám gyakran elfelejtjük kérni tőle a legfontosabbat, azt, amit adni szeretne nekünk: a Szentlelket, az erőt a szeretethez.

Szeretet nélkül mit is adhatunk a világnak?

Valaki azt mondta, hogy egy keresztény szeretet nélkül olyan, mint egy tű, amelyik nem varr: megszúr, sebez, de ha nem varr, ha nem sző össze, ha nem egyesít, akkor semmire sem jó. Ezért arra van szükség, hogy Isten megbocsátásából a szeretet erejét merítsük, ugyanazt a Lelket, amely leszállt Máriára. Ha azt szeretnénk, hogy a világ megváltozzon, először a mi szívünknek kell megváltoznia.

Ahhoz, hogy ez megtörténjen, engedjük, hogy a mai napon kézen fogjon minket a Szűzanya. Tekintsünk az ő Szeplőtelen Szívére, ahová alászállt Isten; az egyetlen emberi teremtményi szívre, amely árnyék nélkül való. Ő „kegyelemmel teljes” (v. Lk 1,28), vagyis nincs benne bűn: benne nyoma sincs a rossznak, és ezért Isten vele akarta megkezdeni az üdvösség és a béke új történetét. Itt fordult meg a történelem sora. Isten azáltal változtatta meg a történelmet, hogy bekopogott Mária Szívének ajtaján.

Ma pedig mi, Isten megbocsátása által megújult emberek is bekopogunk ezen az ajtón. A világ püspökeivel és híveivel együtt ünnepélyesen Mária Szeplőtelen Szíve elé szeretném vinni mindazt, amit megélünk: megújítom az Egyház és a teljes emberiség felajánlását őneki, különösen is felajánlva neki az ukrán és az orosz népet, amelyek gyermeki szeretettel Anyjukként tisztelik őt. Nem varázsigéről van szó, hanem egy lelki tettről.

A gyermekek feltétlen bizalmának gesztusa ez, amellyel ennek az egész világot fenyegető, kegyetlen és esztelen háborúnak a megpróbáltatásai közepette az Édesanyjukhoz futnak, az ő szívébe helyezve félelmeiket és szenvedéseiket, átadva neki magukat. Ebben a tiszta, romlatlan szívben tükröződik Isten, a testvériség és a béke értékes javai, mindaz, ami vagyunk, hogy ő, az Anya, akit az Úr nekünk ajándékozott, megvédjen és oltalmazzon minket.

Mária ajkáról hangzik el a legszebb mondat, amit az angyal elvihet Isten elé: „Legyen nekem a te igéd szerint” (v. Lk 1,38). Mária igenje nem passzív vagy lemondó elfogadás, hanem annak eleven vágya, hogy Istenhez csatlakozzon, akinek „terve a béke és nem a csapás” (Jer 29,11). Ez a legszorosabb részvétel a világnak szánt béketervében. Ajánljuk fel magunkat Máriának, hogy belépjünk ebbe a tervbe, hogy teljesen Isten terveinek a rendelkezésére álljunk. Isten Anyja, miután kimondta igenjét, hosszú útra indul egy hegyes vidék felé, hogy meglátogassa áldott állapotban lévő rokonát (ld. Lk 1,39).

A mai napon fogja meg a mi kezünket is, és így vezessen utunkon: vezessen a testvériség és a párbeszéd meredek és fáradságos ösvényein, a béke útján!

A prédikációt követően bűnbánati liturgiával folytatódott a szertartás, a pápa gyónásra buzdította a híveket, melyet követően ő is elvégezte szentgyónását.

A bűnbánati szertartás záró áldását követően Ferenc pápa a római San Vittorino-kegytemplomából az alkalomra a Szent Péter-bazilikába áthozott Fatimai Szűzanya kegyszobra elé vonult és imádságával felajánlotta Oroszországot és Ukrajnát Mária Szeplőtelen Szívének.

Ferenc pápa felajánló imája Szűz Mária Szeplőtelen Szívének

Ó, Mária, Isten Anyja és a mi Anyánk, mi, a szenvedésnek ebben az órájában hozzád futunk. Te Anya vagy, szeretsz bennünket és ismersz minket: semmi sincs rejtve előtted, ami a szívünkben van. Irgalom Anyja, hányszor megtapasztaltuk a te gondviselő gyöngédségedet, jelenlétedet, amely visszahozza a békét, mert te mindig Jézushoz, a Béke Fejedelméhez vezetsz bennünket.

De mi letévelyedtünk a béke útjáról. Elfelejtettük a múlt század tragédiáinak tanulságát, a világháborúkban elesettek millióinak áldozatát. Figyelmen kívül hagytuk az elkötelezettségeket, amelyeket, mint a Nemzetek Közössége vállaltunk, és eláruljuk a népek békeálmait és a fiatalok reményeit. Belebetegedtünk a kapzsiságba és bezárkóztunk a nacionalista érdekekbe, hagytuk, hogy kiüresítsen bennünket a közöny és megbénítson az önzés. Inkább figyelmen kívül hagytuk Istent és együtt éltünk hamisságainkkal, tápláltuk az agresszivitást, életeket oltva ki és fegyvereket halmozva fel, elfeledve, hogy felebarátunk és közös otthonunk őrzői vagyunk. A háborúval darabokra szaggattuk a Föld kertjét, a bűnnel megsebeztük Atyánk szívét, aki azt akarja, hogy egymás fivérei és nővérei legyünk. Közönyössé váltunk mindenkivel és mindennel szemben, kivéve saját magunkat. És szégyenkezve mondjuk: bocsáss meg nekünk, Urunk!

A bűn nyomorúságában, erőfeszítéseinkben és törékenységünkben, a rossz és a háború gonoszságának misztériumában te, Szent Anya, emlékeztetsz minket arra, hogy Isten nem hagy el minket, hanem továbbra is szeretettel tekint ránk, arra vágyva, hogy megbocsásson nekünk és felemeljen minket. Ő az, aki téged nekünk adott, és Szeplőtelen Szívedbe menedéket helyezett az egyház és az emberiség számára. Az isteni jóság révén te velünk vagy és a történelem legszűkebb kanyarulataiban is gyöngéden vezetsz bennünket.HÍRDETÉS

Hozzád fordulunk tehát, kopogtatunk Szíved ajtaján, mi, kedves gyermekeid, akiket soha nem fáradsz el meglátogatni és megtérésre szólítani. Ebben a sötét órában jöjj segítségünkre és vigasztalásunkra! Ismételd el mindannyiunknak: „Talán nem vagyok itt én, aki a te Anyád vagyok?” Te tudod, hogy hogyan oldd fel szívünk zűrzavarát és időnk csomóit. Bizalmunkat beléd helyezzük. Biztosak vagyunk abban, hogy te, különösen a megpróbáltatás pillanatában nem veted meg könyörgéseinket és segítségünkre jössz.

Ezt tetted a galileai Kánában, amikor siettetted Jézus közbelépésének óráját és bevezetted első jelét a világba. Amikor az ünnep szomorúsággá változott, ezt mondtad neki: „Nincs már boruk” (Jn 2,3). Ismételd meg Istennek, ó, Anyánk, mert mára kifogytunk a remény borából, elszállt az öröm, felhígult a testvériség. Elveszítettük az emberséget, eltékozoltuk a békét. Képesek lettünk mindenféle erőszakra és pusztításra. Sürgős szükségünk van a te anyai beavatkozásodra.

Fogadd el tehát, ó, Anyánk ezt a könyörgésünket!

Te, a Tenger Csillaga, ne hagyd, hogy hajótörést szenvedjünk a háború viharában!

Te, az Újszövetség ládája, sugallj nekünk terveket és a kiengesztelődés útjait!HÍRDETÉS

Te, „a Mennyország földje”, hozd vissza Isten egyetértését a világba!

Oltsd ki a gyűlöletet, csendesítsd le a bosszút, tanítsd meg nekünk a megbocsátást!

Szabadíts meg bennünket a háborútól, óvd meg a világot a nukleáris fenyegetéstől!

Rózsafüzér Királynője, ébreszd fel bennünk az ima és a szeretet szükségességét!

Az emberi család Királynője, mutasd meg a népeknek a testvériség útját!HÍRDETÉS

Béke Királynője, eszközöld ki a világnak a békét!

A te sírásod, ó, Anyánk, indítsa meg megkeményedett szíveinket. Könnyeid, amelyeket értünk hullattál, virágoztassák fel ezt a völgyet, amelyet gyűlöletünk kiszárított. És miközben a fegyverek zaja nem hallgat el, a te imád késztessen bennünket a békére. Anyai kezed simogassa meg mindazokat, akik szenvednek és a bombák súlya alatt menekülnek. Anyai ölelésed vigasztalja meg mindazokat, akik arra kényszerülnek, hogy elhagyják otthonaikat és hazájukat. Fájdalmas Szíved ébressze fel együttérzésünket és késztessen arra, hogy megnyissuk ajtajainkat és gondoskodjunk a megsebzett és leselejtezett emberiségről.

Isten Szent Anyja, miközben a kereszt tövében álltál, Jézus, látva melletted a tanítványt, ezt mondta neked: „Íme, a te fiad!” (Jn 19,26): így rád bízott mindannyiunkat. Azután a tanítványnak, mindannyiunknak, ezt mondta: „Íme, a te Anyád” (Jn 19,27). Anyánk, szeretnénk most befogadni Téged életünkbe és történelmünkbe. Ebben az órában a kimerült és zaklatott emberiség a kereszt tövében áll veled együtt. És szüksége van, hogy rád bízza magát, hogy Krisztusnak szentelje magát te általad. Az ukrán nép és az orosz nép, akik szeretettel tisztelnek téged, hozzád folyamodnak, miközben a te Szíved dobog értük és a háború, az éhség, az igazságtalanság és a nyomorúság által megtizedelt minden népért.

Ezért mi, Isten Anyja és a mi Anyánk, felajánljuk és Szeplőtelen Szívednek szenteljük magunkat, az egyházat és az egész emberiséget, különösen Oroszországot és Ukrajnát. Fogadd el ezt a cselekedetünket, amelyet bizalommal és szeretettel hajtunk végre” Tedd, hogy befejeződjön a háború, szerezd meg a békét a világnak! A Szívedből fakadt „igen” megnyitotta a történelem kapuját a Béke Fejedelmének; bízunk benne, hogy ismét, a te Szíved által eljön majd a béke. Tehát Neked szenteljük az egész emberi család jövőjét, a népek szükségleteit és elvárásait, a világ aggodalmait és reményeit.

Te rajtad keresztül áradjon a Földre az isteni Irgalmasság, és a béke édes dobogása ütemezze ismét napjainkat. Az „igen” Asszonya, akire leszállott a Szentlélek, hozd vissza számunkra Isten harmóniáját! Oltsd ki kiszáradt szívünk szomjúságát, Te, aki a „remény élő forrása” vagy! Te, aki Jézus emberiségét szőtted, tegyél meg minket a szeretetközösség munkásaivá! A mi útjainkon jártál, vezessél bennünket a béke ösvényein! Ámen.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ferenc pápa

Az öregek bölcsessége és humora segít leküzdeni a fáradságot: Ferenc pápa szerdai katekézise

Közzétéve

Szerző:

Ne fáradjunk bele az élet értelmének keresésébe, az igazság, a jó és a rossz megkülönböztetése akkor is fontos, ha úgy érezzük, hogy nincs mindig hatásunk a világ folyására. Tanuljuk meg az idősektől az igazságosság iránti szenvedélyt, mert akkor van remény a szeretet és a hit számára is.

A Prédikátor könyvéből vett idézettel kezdődött a szerdai pápai audiencia, amelyen immár 11. alkalommal elmélkedett a Szentatya az öregkor tanulságairól.

„Meggyűlöltem az életet, mert bosszantónak találtam azt a fáradozást, ami a nap alatt folyik. Igen, minden hiábavalóság és szélkergetés! Meggyűlöltem minden művemet, amit létrehoztam a földön, hiszen az utódomra kell hagynom. (…) Vége a beszédnek. Mindent hallottál. Féld az Istent, és tartsd meg a parancsait! Mert ez minden embernek a kötelessége.  Mivelhogy Isten minden tettet ítélőszéke elé visz, és lát minden rejtett dolgot, akár jó volt, akár rossz.” (Préd 2,17-18; 12,13-14)

Ferenc pápa felolvassa beszédét
Ferenc pápa felolvassa beszédét

A Biblia egyik ékkövének nevezte a pápa a Prédikátor könyvét, amelynek híres mondata: minden hiábavalóság. Minden csak köd és füst, üresség. Valójában ez a folytonos ingadozás az értelem és az értelmetlenség között egyfajta ironikus ábrázolása az élet ismeretének, mely elszakad az igazságosság iránti szenvedélytől, amelynek Isten ítélete ad biztosítékot. A Prédikátor könyve megmutatja a kiutat a próbatételből: Féld az Istent, és tartsd meg a parancsait! Mert ez minden embernek a kötelessége. Olykor úgy tűnhet nekünk, hogyegyedül a közöny óvhat meg minket a fájdalmas csalódásoktól. Fölmerül bennünk, hogy erőfeszítéseinkkel meg tudtuk-e változtatni a világot? Vagy sikerült-e valakinek a helyes és a helytelen közötti különbséget érvényre juttatni? Minden haszontalannak tűnik, akkor hát minek erőlködjünk?

Ez a fajta negatív érzés az élet bármely időszakában felütheti a fejét, de kétségtelenül az öregkorban jelentkezik legnyilvánvalóbban a kiábrándultság. Ebből adódóan döntő fontosságú az, hogy az idősek ellenálljanak a kiábrándultság demoralizáló hatásainak – figyelmeztetett a pápa. Ha az öregek, akik már szinte mindent láttak, épen megőrzik szenvedélyüket az igazságosság iránt, akkor van remény a szeretetre és a hitre is. A mai világ számára életbevágó kilábalni ebből a válságól, mert az a kultúra, amelyik mindent számszerűsít és manipulál, végül demoralizálja az értelem, a szeretet és a jó kollektív felfogását. A cinikus érvelés, mely egyesíti a tudást és a felelőtlenséget rendkívül veszélyes, mert az erkölcstől való elszakadás bár először nagy szabadságnak és energiaforrásnak tűnik, hamar megbénítja a lelket.

A pápa köszönti a híveket
A pápa köszönti a híveket

Nem szabad a restség bűnébe esnünk, ez mindenkit megkísért, az öregeket is. És itt nem pusztán lustaságról vagy depresszióról van szó, hanem a lélek tunyaságáról, amikor már nem érdekel minket az igazság, a hit és az erkölcs és az abból fakadó cselekedetek. Elveszi a jó erejét, és megnyitja a rossz erőinek kapuját. Az őrületig fokozott és a túlzott ideológia által cinikussá tett ész erejét szabadítja a világra. A végén pedig nagy fáradságot érzünk, az egész társadalom elfásul. Az érzelemmentes és felelőtlen ész diadala elveszi az energiánkat attól, hogy megismerjük az igazságot. Nem véletlen, hogy most éljük az álhírek, a kollektív babonák, az áltudományos igazságok korát. Az idősek a Prédikátorhoz hasonlóan megtaníthatják nekünk az ironikus bölcsességet, amivel megmentik a fiatalokat a szomorú és értelmetlen élet kísértésétől. „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.” (Mt 5,6)

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

A Szentlélek erejével legyünk a béke munkásai – Ferenc pápa Regina Coeli imája

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Vatican Media

Húsvét hatodik vasárnapján, délben, a Regina Coeli elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa Jézus békéjéről elmélkedett. Ha szívünkben nincs béke, mi sem tudunk másoknak békét ajándékozni – fejtette ki beszédében.

A pápa arra mutatott rá, hogy a békesség, amit Jézus ránk hagyott és amelyet a világ nem ismer, maga a Szentlélek. Minden nap kérjük az Úrtól a Szentlélek ajándékát, hiszen saját erőnkből nem vagyunk képesek a kísértések leküzdésére, a viszályok felszámolására, a megbocsátásra. Ferenc pápa arra buzdított, hogy felebarátaink és a nemzetek felelősei számára is kérjük a Szentlélek békéjének adományát.

A vasárnapi evangéliumi szakaszban Jézus, amikor búcsút vesz tanítványaitól az utolsó vacsorán, egyfajta végrendeletként mondja: „Békességet hagyok rátok” és azonnal hozzáteszi: „az én békémet adom nektek” (Jn 14,27) – kezdte beszédét Ferenc pápa, majd Jézus szavaihoz fűzte gondolatait.

Mindenekelőtt a „békességet hagyok rátok” mondatot elemezte. Jézus szeretetet és derűt kifejező szavakkal búcsúzik egy olyan pillanatban, amely egyáltalán nem békés. Júdás már eltávozott, hogy elárulja, Péter hamarosan megtagadja és csaknem minden tanítványa magára fogja hagyni: az Úr tudja ezt és mégsem tesz szemrehányást, nem használ szigorú szavakat, nem mond kemény beszédeket. Ahelyett, hogy felindultságot mutatna, a végsőkig kedves marad – mutatott rá Ferenc pápa majd idézett egy közmondást, miszerint úgy halunk meg, ahogy éltünk. Jézus utolsó órái valóban olyanok, mint egész életének esszenciája. Félelmet és fájdalmat érez, de nem ad teret a neheztelésnek, a tiltakozásnak. Nem adja át magát a keserűségnek, nem panaszkodik, nem nyugtalan. Béke honol benne és ez a béke szelíd szívéből fakad, amelyben bizalom lakozik. És innen fakad a béke, amelyet Jézus ránk hagy. Mert nem hagyhatunk békét másokra, ha bennünk nincs béke. Nem adhatunk békét, ha bennünk nincs béke – hangsúlyozta Ferenc pápa. 

Békességet hagyok rátok – mondja Jézus és megmutatja, hogy a szelídség lehetséges. Ő éppen a legnehezebb pillanatban testesítette ezt meg és azt kívánja, hogy viselkedjünk így mi is, akik békességének örökösei vagyunk. Azt kívánja, hogy legyünk szelídek, nyitottak, készségesek mások meghallgatására, képesek arra, hogy feloldjuk a viszályokat és szőjünk egyetértést. Ez jelenti azt, hogy tanúságot teszünk Jézusról és ez többet ér ezer szónál és olyan sok prédikációnál. Ez tanúskodás a békéről – fejtette ki a pápa, majd a következőket javasolta: tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mi, Jézus tanítványai, ott, ahol élünk, így viselkedünk-e: enyhítjük-e a feszültségeket, feloldjuk-e a konfliktusokat? Vagy mi is villongunk valakivel, mindig készen arra, hogy visszaszóljunk, hogy felrobbanjunk vagy tudunk erőszak nélkül válaszolni, a béke gesztusaival és szavaival? Én hogyan reagálok? – mindenki tegye fel magának ezt a kérdést – buzdított rá Ferenc pápa.

Majd megállapította, hogy természetesen nem könnyű ez a szelídség. Utalt rá, hogy nagy fáradságba kerül minden szinten a konfliktusok semlegesítése. Itt segítségünkre jön Jézus mondatának második része: „az én békémet adom nektek”. Jézus ugyanis tudja, hogy egyedül nem vagyunk képesek a béke megőrzésére, szükségünk van segítségre, egy ajándékra. A béke, a mi elkötelezettségünk, mindenekelőtt Isten ajándéka. Jézus ugyanis ezt mondja: „Békességet hagyok rátok. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja”. A pápa most arra a kérdésre válaszolt, hogy mi ez a béke, amelyet a világ nem ismer és amelyet az Úr nekünk adományoz? Ez a béke a Szentlélek, magának Jézusnak a Lelke. Isten jelenléte bennünk, Isten „békességének az ereje”. Ő, a Szentlélek az, aki lefegyverzi és derűvel tölti el szívünket. Ő, a Szentlélek az, aki feloldja a merevségeket és kioltja a kísértéseket, hogy másokat megtámadjunk. Ő, a Szentlélek az, aki arra emlékeztet bennünket, hogy mellettünk sok fivérünk és nővérünk él, nem pedig akadályok és ellenségek. És Ő, a Szentlélek az, aki erőt ad, hogy megbocsássunk, hogy újra kezdjünk, hogy újra elinduljunk, mert saját erőnkből nem vagyunk rá képesek.

Ferenc pápa arra buzdított, hogy semmilyen bűn, semmilyen kudarc, semmilyen harag ne bátortalanítson el bennünket attól, hogy szüntelenül kérjük a Szentlélek ajándékát, aki békét ad nekünk. Minél jobban érezzük, hogy szívünk izgatott, minél inkább idegességet, szenvedést, mérget észlelünk szívünkben, annál inkább kérnünk kell az Úrtól a béke Lelkét. Tanuljuk meg, hogy minden nap elmondjuk: „Uram, add meg nekem a te békédet, add meg nekem a Szentlelket”. Ez egy szép ima – mondta a pápa, arra kérve a híveket, hogy vele együtt mondják el: „Uram, add meg nekem a békédet, add meg nekem a Szentlelket”. Majd hozzátette: nem jól hallottam, mondjuk el még egyszer: „Uram, add meg nekem a békédet, add meg nekem a Szentlelket” – ismételték a hívek Ferenc pápával, aki hozzátette: „És kérjük őt azoknak a számára is, akik mellettünk élnek, akikkel minden nap találkozunk, és a nemzetek felelőseiért is”, majd a következő fohásszal zárta beszédét:

„Szűz Mária segítsen bennünket, hogy befogadjuk a Szentlelket és a béke munkásai legyünk”.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

Isten őszinteségünket értékeli, hagyjuk a képmutatást! – Ferenc pápa szerdai katekézise

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Vatican Media

Ne féljünk olykor megosztani az Úrral kételyeinket, haragunkat, Ő mindig gyöngéden meghallgat bennünket. A hideg szívvel mondott, képmutató szavak helyett válasszuk az őszinteséget, melyben sok idős ember példa lehet előttünk – buzdított katekézisében a pápa, immár tizedik alkalommal elmélkedve az öregkorról.

„Jób válaszolt az Úrnak, s így szólt: Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen. Én borítottam tervedet homályba, olyan szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás. Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent és megbánok, porban és hamuban! (…) Jób életének következő szakaszát az Úr jobban megáldotta, mint a korábbit. (…) Ezután Jób még száznegyven évig élt, és látta fiait és unokáit negyedíziglen.” (Jób 42,1-6.12.16)

A bibliai történetben az idős Jóbbal találkozunk, aki kitart a hitben, de tiltakozik az őt ért sok csapás miatt. Végül pedig Isten válaszol neki és fölfedi előtte arcát. Nem tapossa el, hanem gyöngéden felemeli őt. Előítéletek, közhelyek nélkül olvassuk el ezt a történetet, jót fog tenni nekünk: segít legyőzni a kísértést, hogy moralizálni kezdjünk, amikor csapások érnek minket. Jób valóban elveszített mindent, vagyont, családot, gyermeket, egészséget, és ott marad a barátaival beszélgetni. Isten megdicséri Jóbot, mert nem áll be a többi közé, aki azt hiszi, mindent tud Istenről, hanem nyitott marad, és valóban megérti a gyengédség misztériumát, mely hallgatása mögött rejlik. Isten mentsen minket a kegyes és öntelt képmutatástól, amivel Jóbot vigasztalják barátai, akik aztán végül ítélkeznek fölötte. Ez a moralizáló vallásosság, az előírások betartása miatt érzett beképzeltség farizeussá és képmutatóvá tesz – fűzte hozzá a Szentatya.

Ezzel szemben Jób helyesen cselekedett, amikor bár haragosan szólt Istenhez, nem volt hajlandó üldözőként tekinteni rá. Jutalomként Isten kétszeresen adja vissza Jóbnak elveszett vagyonát, miután megkéri, hogy imádkozzon gonosz barátaiért. A hit megtérésének fordulata, amikor Jób kifakad: Tudom jól, él ügyem szószólója, ő lép majd föl utoljára a földön. Hogyha fölébredek, maga mellé állít, és meglátom még testemből az Istent. Látni fogom, s ő a pártomon lesz, kit szemem lát, az nem lesz majd idegen. (19,25-27) Gyönyörű ez a szakasz, Händel Messiás oratóriumának vége jut eszembe róla, amikor az Alleluja ünnepe után a szoprán lassan, békésen így énekel: Tudom, hogy él az én Megváltóm – mondta a pápa. Vagyis tudom, Istenem, hogy te nem üldözöl engem, hanem igazságot szolgáltatsz nekem. Ez az Isten feltámadásába vetett hit, amikor hiszünk Jézus Krisztusban és abban, hogy az Úr mindig vár minket és el fog jönni.

Jób könyvének példája drámaian és példaértékűen megmutatja azt, ami a való életben történik. Amikor egy személyt, családot vagy népet túl nagy súlyok gyötörnek, aránytalanul nagy próbatételeket kell kiállniuk az emberi lét kicsinységéhez és törékenységéhez mérten. Ezt úgy mondjuk: még az ág is húzza szegényt. Van sok ember, akinek látszólag túlzott és igazságtalan mennyiségű rosszat kell kiállnia. Mindannyian ismerünk ilyeneket. Egyfelől megdöbbent minket kiáltásuk, másfelől csodáljuk állhatatos hitüket és szeretetüket, mellyel csöndben kitartanak. Gondoljunk a súlyos fogyatékkal élő gyermekek szüleire, vagy azokra, akiket állandó betegség gyötör, vagy ilyen családtagot ápolnak. Ezeket a helyzeteket gyakran tovább nehezítik a szűkös anyagiak. A történelem bizonyos korszakaiban úgy tűnik, hogy összeadódnak ezek a csapások: ilyen volt az elmúlt években a Covid-járvány, és ilyen a most Ukrajnában zajló háború.

Az áldozatnak joga van a tiltakozáshoz, a gonosz misztériumával szemben. Ferenc pápa hozzátette: olykor jönnek hozzám emberek, akik elmondják, hogy tiltakoztak Istennél ügyes-bajos dolgaik miatt. Erre én azt válaszolom: Tudod, barátom, a tiltakozás is az imádság egy formája ilyenkor. Mint a gyermekek, akik tiltakoznak a szüleikkel szemben, hogy felhívják magukra a figyelmet, hogy foglalkozzanak velük. Ha van egy seb a szívedben, valamilyen fájdalom és úgy érzed, tiltakoznod kell ellene akár Istennel szemben is, ő meghallgat téged. Isten Atya, ő nem ijed meg tiltakozó imánktól. Megért minket. Légy szabad, imádkozz szabadon, ne zárd előítéletek börtönébe az imádat. Fohászkodj spontán, mint gyermek az apjához, aki mindent elmond neki, ami eszébe jut, mert ő megérti.

Isten csöndje, hallgatása a dráma pillanatában ezt jelenti. Hagyja, hogy Jób kifakadjon, tiltakozzon, Isten meghallgatja őt. Ezt a tiszteletet és gyöngédséget meg kellene tanulnunk tőle. És Istennek nem tetszenek a mi végeláthatatlan magyarázkodásaink, mint ahogy Jób barátai beszéltek. Ez a fajta vallásosság, ami szóval mindent megmagyaráz, miközben a szív hidegen marad. Ezt nem szereti Isten. Inkább választja Jób tiltakozását vagy hallgatását – hangsúlyozta Ferenc pápa. Jób hitvallása végül egy szinte misztikus tapasztalásra jut el: „Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak.” (42,5) Hány emberrel történik ez, miután rossz élmények érték, hogy jobban megérti Istent. Időskorban ez a tanúságtétel még hitelesebb, mert az öregek már annyi mindent megértek életükben. Az esendőség, a veszteségek nőnek az idő előrehaladtával, megtapasztalják az emberi állhatatlanságot. A törvény, a tudomány, sőt a vallás emberei is olykor összekeverik az üldözőt az áldozattal, és őt hibáztatják fájdalmáért. Ez hiba! Tekintsünk az öregekre szeretettel, nézzük élettapasztalatukat. Tanuljuk meg tőlük, hogy Máriához hasonlóan egyesülve imádkozzunk, kitartóan várakozva Istenre. A hívők tekintete ez, mely a Feszületre szegeződik. Az idősek sokat szenvedtek, sokat tanultak életük során, de a végén meglelik ezt a szinte misztikus békét, mely az Istennel való találkozásból fakad, mint amikor Isten Fia a kereszten ráhagyatkozik Atyja akaratára.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű