fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Benedek Európája

Közzétéve

Szent Benedek - Fotó: Cathopic

Vasárnap, a Gemelli Kórház tizedik emeleti erkélyén megjelent a lábadozó Ferenc pápa. A vasárnapi, szokásos Angelus most nem a Szent Péter bazilika előtti téren hangzott el; talán nem túlzás arra gondolni, jelképes erejű, hogy épp egy gyógyító intézményből hangzottak el a pápa szavai. Ferenc pápa rövid beszédében megemlékezett a nap szentjéről, Nursiai Szent Benedekről is, aki zűrzavaros időben élt, s akit VI. Pál pápa közel hat évtizeddel ezelőtt Európa fővédőszentjévé nyilvánított.

Szent Benedek az ötödik század végén született Nursiában; abban a korban, amelyet a népvándorlás korának nevezünk. Ekkor a római birodalom fénye már a múlté, valami új van születőben. Benedek római tanulmányait odahagyva kivonul a világból, Subiaco mellettt egy barlangban él remeteként néhány évig. Idővel híre megy a remetének, a környék lakói közül egyre többen keresik föl, tanítványai támadnak, ő pedig föladva a remeteséget megalapítja első kolostorait. Életrajzából tudjuk, féltékenységből az életére törnek; Benedek elhagyja élete addigi színterét, útra kel, s Monte Cassinón kolostort alapít, az ottani pogány szentély helyén kápolnát épít. Itt él haláláig; megalkotja híres reguláját, amely az európai szerzetesség alapját képezi.

A nyugati szerzetesség atyja – így emlegetik a nursiai szentet. Munka és szemlélődő élet, az „ora et labora” kettőssége jellemzi életét. Ahogy egyik életrajzírója fogalmaz:

„A szemlélődő életre való vezetésből ő patriarchális, de pontosan körülírt felfogással törvényt alkotott egy magát Isten szolgálatára kötelező szervezet számára és így, az erkölcsi törekvés iskoláját, a cselekvő életet alapította meg. A szerzetességnek ezen konkrét célokra való beállításával megmentette nyugat számára kelet nagy, mély, örök gondolatait és életrevalókká tette őket. Ebben áll szent Benedek jelentősége.”

[Herwegen Ildefonz OSB: Szent Benedek jellemrajza. Pannonhalma, 1922, 173. o.]

Szent Benedek ünnepének másnapján érdemes felidéznünk, hogy a II. János Pál halála után egyházfővé választott Joseph Ratzinger bíboros a nursiai szent nevét vette föl. Nem véletlenül. Ő is válságokkal terhelt időben került az Egyház élére; a válságjeleket már évtizedekkel ezelőtt észlelte és megfogalmazta.

Közel harminc évvel ezelőtt Ratzinger bíboros előadást tartott Bassanóban A kultúrák válsága címmel. Ratzinger bíboros arról beszélt, hogy a mai európai kultúra kizárja Istent a közgondolkodásból, s ennek a radikális felvilágosult kultúrának a szószólói azt vallják, csak az ő nézetük lehet „építő jellegű az európai identitás számára”. Ezt a kultúrát a szabadságjogok határozzák meg, az az alapelv, hogy az emberi cselekvés mértéke az ember képessége; amit az ember képes megtenni, meg is teheti. Ratzinger már akkor figyelmeztetett: a szabadság új, zavaros ideológiája éppen a valódi szabadságot veszélyezteti. Hogy Ratzinger bíboros 1992-ben elhangzott beszéde mennyire „prófétai” volt, azt az azóta eltelt évtizedek történései igazolják. Csak egyetlen részt idézünk ebből a beszédből ennek alátámasztására:

„A diszkrimináció fogalmát egyre inkább tágítják, ezért a diszkrimináció tilalma egyre inkább a véleménynyilvánítás szabadságának és a vallásszabadságnak a korlátozása lesz. Hamarosan többé nem lehet állítani, hogy a homoszexualitás – amint a Katolikus Egyház tanítja – objektív rendetlenség az emberi életben. És azt a tényt, hogy az Egyház meg van győződve arról, hogy nincs joga nőket pappá szentelni, egyesek úgy tekintik, hogy mostantól fogva nem egyeztethető össze az európai Alkotmány szellemével.”

[Ratzinger: Benedek Európája a kultúrák válságában. Bp., 2005, 37-38. p.]

Beszéde végén Ratzinger, nem véletlenül, Nursiai Szent Benedekre hivatkozott, őt állította példaként hallgatói elé:

„Ebben a történelmi órában leginkább olyan emberekre van szükségünk, akik megvilágosult és megélt hitük által hihetővé teszik Istent ebben a világban. A keresztények negatív tanuságtétele, akik beszéltek Istenről, de ellenére éltek, elhomályosította Isten képét és kaput nyitott a hitetlenségnek.

Olyan emberekre van szükségünk, akiknek értelmét megvilágosítja Isten fénye, s akiknek Isten megnyitja a szívét oly módon, hogy az értelmük szólni tud mások értelméhez és a szívük meg tud nyílni mások szíve felé. Csak Istentől megérintett emberek által tud visszatérni Isten az emberek közé.

Olyan emberekre van szükségünk, mint Nursiai Szent Benedek, aki a széthúzás és hanyatlás idején elmerült a legnagyobb magányba, s mindazon tisztulás után, melyeken át kellett mennie, visszatért a fényre és megalapította Montecassinón a hegyen épült várost; a hegyen, mely romokkal volt tele, de szolgáltatta az erőt is, melyből egy új világ született. Így Benedek, Ábrahámhoz hasonlóan, sok nép atyja lett. A Regula végén szerzeteseinek adott ajánlásai jelzések, melyek nekünk is mutatják a krízisekből és a romok közül a felfelé vezető utat:

’Amint van keserű buzgóság, amely eltávolít Istentől és a pokolba vezet, úgy van jó buzgóság, amely eltávolít a víciumoktól (= bűnös készségek, az erény ellentéte), s Istenhez és az örök életre és az örök életre vezet. Ez az a buzgóság, amelyet a szerzeteseknek a leglángolóbb szeretettel kell gyakorolniuk: tiszteletadásban előzzék meg egymást, a legnagyobb türelemmel viseljék egymás testi és erkölcsi gyöngeségeit […]. Testvéri érzülettel legyenek jóakaratúak egymáshoz […]. Szeretetben féljék Istent […]. Egyáltalán semmit ne helyezzenek Krisztus elé, akik mindnyájunkat el tud vezetni az örök életre.’ (72. fejezet)”

(Ratzinger: i.m. 53-54. p.)

Lemondása után XVI. Benedek a Mater Ecclesiae kolostorba vonult vissza, hogy imával töltse élete hátralevő éveit, így segítve utódát és egyházát. Ebben a szemlélődő életben is hű követője a nursiai szentnek, s azt tanúsítja, hogy Benedek Európája nem a múlté, hanem, bár rejtetten, ma is élő valóság.

Szalay László

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Reflexió

Ima vagy oltás?

Közzétéve

Fotó: Pixabay

Azt a címet is adhattam volna: „amikor ég a ház,” „a tudomány csődje,” vagy „antivaxerek kíméljenek!”

Mert amikor ég a ház, akkor nem elég filozofálni, bűnbakot keresni, hanem menteni kell a menthetőt.

Már nem bizalmi kérdés ez, hanem közegészségügyi. Olthatod magad ötször is, ha a többség nem hajlandó. Mert a vírus pimasz. Csak azért is támad, pláne ott, ahol rést talál.  És te oltva is továbbadod, ha van kinek. Mert a szervezeted elkényelmesedett. A tápos városi életmódban nagy a nyüzsgés, sok az interakció, jobban terjednek a mérgek, a mérgezők is.

A falusi csendes idill esetleg hétvégére jó, de már zavar a harangszó, a kakaskukorékolás, a trágyaszag, a poros mellékutca, a kinti vécé, a csorda kolompja. Persze marha se lesz mihamarabb, mert már nem éri meg. De sebaj, majd lesz importból.  És majd a futár hozza a petrezselymet, mert se friss nincs a kertben, se szárított a kamrában. Minek?  Minek? Úgyis kapsz étrendkiegészítőt a patikában.

Mondják: bűnbak az egyház is, mert tudatlanságban tartja híveit. Bűnbakok az oltatlanok, mert ellehetetlenítik az „egészségesek” mozgását, jogait.  Hibásak az oltottak, mert nem voltak eléggé meggyőzőek a kommunikációban.

De a tudomány nem kér bocsánatot. S a gyógyszerbiznisz sem. Olvasom, hogy a mai felnőtt nemzedék megszületésének éveiben, úgy kb. 60 évvel ezelőtt történt meg az orvostudomány legmegrázóbb tévedése. 1958 és 1962 között egy németországi gyógyszergyártó mintegy 15 tonna gyógyszert adott el, hogy csökkentsék a várandós édesanyák émelygés-tüneteit. Ennek eredményeképpen több mint 10 ezer torzszülött látott napvilágot és mind a mai napig szenvednek tőle. A Contergan tablettát a gyártó mégsem vonta ki forgalomból csak átkeresztelte, és pozitív hatásait a lepra illetve a rákkezelésben hasznosítják. A gyártó  a botrány miatt ugyan nem tudta törzskönyveztetni a gyógyszert, de később, más néven, Amerikában azóta is gyártják. Sem bírósági döntés nem született, sem bocsánatot nem kért senki. A cég is csupán csak – holmi filantróp szándékkal – egy közös alapba csurgatott néhány millió dollárt. Az Egészségügyi Világszervezet meg finoman felhívta az Európai Gyógyszerügynökség figyelmét, hogy alkalmazáskor majd jól olvassák el az apróbetűs részeket a mellékhatásokról…

Az egyház többször bocsánatot kért a bűneiért, a „civil” társadalom, a politika soha. A „hivatalos” média úgy semleges, hogy mikor egyik, mikor másik álláspontot szajkózza. Mert nincs egyetértés. Nincs összhang, nincs konszenzus. Minek is – hiszen demokrácia van. Egyébként is mindenki azt olvas, amit akar. Majd eldönti, mi az igaz. A nyolc osztályos szakmunkás szavazata is annyit ér, mint a frissen doktorált filozófusé.

Közben ekkora nyomás alatt az egészségügyi rendszer a szemünk láttára omlik össze. Nyilván, ez fáj a hatalomnak, nem az egyén élete, helyettesíthetetlen méltósága, örök értéke.

Talán az utóbbi hetek legszimpatikusabb érve: azért nem oltatják magukat az emberek, mert előbb imádkoznak, mint orvoshoz menjenek. Pedig hát az orvosok is Isten gyermekei. Feladatuk, hivatásuk a gyógyítás. A baj az, ha ők is megbetegszenek. Főként, ha nincs annyi kórház, hogy a lakosságnak legalább a fele elférjen benne, ha a szükség úgy hozza. És pénz sincs erre, mert a biztosító sem fizeti ki a teljes autót, akármekkora a kár a balesetnél.

Vagyis eljutottunk a pénzhez.

Hogy mindent ki lehet számítani pénzben: megéri, vagy nem? Ráfizetős vagy nyereséges? Az élet pedig… Háát, ennyi volt. Meghaltál, eltemetnek, három napig tart a csoda. Ha nem támadtál fel, jön a következő hír, ember, esemény, cunámi, járvány, kormány, mozgalom, s megy az élet tovább, nélküled.

Te mennyit érsz? Mert annyit biztosan nem, mint amennyit a nagy focisták a nagy kluboknál. Mert nincs annyi nyereség utánad. Még az adód sem fedezi az egészséged, életed értékét.

Pénz vagy élet?

Úgy tűnik, inkább a pénz?! Hiszen azt lehet csak számszerűsíteni. A halálod, csak a pénzzel való rossz gazdálkodás mellékterméke. Sima biológia, így aztán simán mész a süllyesztőbe, csak majd talán a rokonaid, barátaid emlékeznek rád, amíg élnek, hiszen te is úgy vagy velük, mint ők veled.

Igen, az ember testbe zárt halhatatlan lélek. De ez az Isten Lelke által átlelkesített test is üdvösségre van teremtve. Felruházva értelemmel és szabad akarattal. S most kiderült, hogy a tudományt, civilizációt, gazdaságot istenítettük, és mégis milyen törékeny. Múlandó. Mert a testet elszakította a spiritualitástól. Elidegenítette az embert önmagától. Így aztán könnyebben lerongyolódott és sebezhetővé vált. A legjobb „szakit”, a sátánt kérte fel, hogy segítsen belerondítani Isten tervébe, segítsen meghekkelni a jó szándékot, segíteni akarást, hiszen csatolt áruként kapta vele a kapzsiságot, a hataloméhséget, a becsvágyat is.

Az evilág elért a saját határaihoz.

Ha kiölte az emberből a halhatatlan isteni csírát, már istenként viselkedne, de megállítja őt saját keze alkotása. A torzszülött fattyú, amit a tudás gőgjével produkált.

És akkor keresi a bűnbakot. Hirtelen áldozati pózban kezdi sajnáltatni magát, s mindenütt tolvajt kiált. Pedig egyszerűen csak hisztizik, mert saját magát fojtotta meg, levágta magáról az isteni lélegeztetést.

Önállóan akart lélegezni, s kiderült, hogy Isten lehelete nélkül csak remeg, s aztán összerogyik. Jó lenne, ha az Istenbe vetett személyes és közösségi hitünk-vallásosságunk segítene megtartani józan eszünket, hívő szívünket.

Jó lenne, ha az embernek, ebben a végső kapkodásban, még lenne ereje legalább az imában Isten után nyúlni és mélyet szippantani Belőle.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

A fájdalmam – papként

Közzétéve

Szerző:

Egy pap számára nagy fájdalmat jelent az egyházon belül elkövetett szörnyű bűnök súlyosságának felfedezése – vallja az Aleteia cikkírója, Vivarès atya, a párizsi Saint-Paul templom plébánosa. Ha vállaljuk, hogy hordozzuk ezt a keresztet, az azt is jelenti, hogy hisszük: az egyház nem önmagában létezik.

Október 5-én, kedden időt szántam arra, hogy megnézzem a KTO televízióban a CIASE-bizottság jelentése (az előterjesztő elnök neve alapján másképpen Sauvé-jelentés) benyújtásáról szóló híradást. Aztán gondosan elolvastam magát a jelentést, mint ahogyan egy beteg felkészül egy fájdalmas, de szükséges műtétre, mint ahogy az ember elmegy a fogorvoshoz, hogy kihúzassa a korhadt fogát, de közben tudja, hogy milyen fájdalom fog rá várni. Ezt a fájdalmat már megéltem Írországban, amikor 1996-ban teológushallgató voltam, és lavinaként hetente követték egymást a médiában a különböző történetek, egyik borzalmasabb, mint a másik, anélkül, hogy el lehetett volna fordítani a tekintetünket.

Ezt a fájdalmat átéltem 2000-ben is, Pican püspök ügyében, aki épp akkor helyezett át egy papot, aki maga is beismerte, hogy éveken át pedofil bűncselekményeket követett el, s akit ezután tizennyolc évnyi börtönbüntetésre ítéltek. Ugyanezt a fájdalmat tapasztaltam meg a Preynat-ügy felpereseivel együtt 2016-tól 2020-ig, amikor megtudtuk, hogy három lyoni bíboros érsek – Barbarin atya kivételével – tizenöt éven át nem tett semmit. És ott voltak még a nemzetközi ügyek Chilében, a Krisztus Légiósainak ügyei és még sok minden más.

Hol van az én egyszerű helyem, mint emberé?

Egyesek talán nem találják helyénvalónak, hogy Krisztushoz hűséges papként megosztom a fájdalmamat, és úgy gondolják, csak az áldozatok fájdalmáról, az összetört életekről, a felnőtté vált gyerekek öngyilkosságairól kellene szólnom, ezekről a gyerekekről, akik olyan terhet cipelnek, amelyet senki sem tud levenni róluk. Nem kívánom azonban a politikailag korrekt vagy a médiában megkövetelt magatartást és beszédet követni, nem kívánom megítélni, hogy mit illik vagy mit nem illik mondani, és ma este szívesen vállalom, hogy ne az Aleteia rendszeres krónikásaként nyilvánuljak meg, hanem egyszerű emberként foglaljam el a helyemet.

A kitüntetésnél, csodálatnál, utánzásnál vagy jutalmazásnál is jobban, mindenekelőtt azt szeretnénk, ha tisztelnének bennünket. Akármi legyen is a foglalkozásunk, a társadalomban elfoglalt helyünk, családi vagy társadalmi funkciónk, mindenekelőtt arra a tiszteletre törekszünk, amelyet egyszerű emberi mivoltunknak köszönhetünk, arra a tiszteletre, amelyet mindennapi cselekedeteink egyszerű erkölcsisége kell kiváltson. Huszonöt éven keresztül féltem attól, és ma még inkább félek, hogy nem fognak majd emberként tisztelni, csupán annál az oknál fogva, hogy pap vagyok. Attól féltem, hogy papi állapotom lesz az erősebb ok a megítélésemben, nem pedig emberi méltóságom, egy olyan emberé, aki csak azért felelős, amit meg tudott tenni. „Jézus csak ennyit mondott: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat. Ha meg jól, akkor miért ütsz?” (Jn 18, 23) Nos, a tanítvány nem nagyobb a mesterénél, és ha a Krisztusnak mint embernek kijáró tiszteletet sárba tiporták, noha ő Isten, akkor ugyan én, bűnös ember, milyen tiszteletet követelhetek?

Mindent elfogadni

Azonban az utcán a római galléromra vetett tekintet, a misén rám vetett tekintet, amikor papi kötelességeimet teljesítem, a gondolatok, amelyek akkor ébrednek bennem, amikor elolvasom az aláírásomat az e-mailjeim végén: “Pierre Vivarès atya, a Saint-Paul – Paris IV plébánosa” – mindez felkelti benne a tisztelet hiányától való félelmet. Igen, attól félek, hogy a szabadon elfogadott és megélt papi állapotom összemosódik azok jogos elítélésével, akik – hozzám hasonlóan, papi állapotban – bűnöket követtek el.

Ha értelmesen végiggondolom, könnyű lenne azzal győzködnöm magamat: “Dehát azok ők, és nem én vagyok”, – de ha az ember egy testhez tartozik, akkor az értelem nem tud az évtizedes azonosulás érzésének helyébe lépni. Könnyű lenne azt mondanom, hogy elöljáróink vallottak kudarcot, és olyan reformokat szorgalmaznom, amelyek végrehajtásához sem küldetést nem érzek, sem képességeim nincsenek. Gyáva dolog lenne letámadni és főbe lőni az egyházat, amely szintén emberi intézmény, de amely az anyám, és amelynek az életemet, növekedésemet és mai létemet köszönhetem. Mindent el kell fogadnom.

A keresztre feszítettség állapotában

Talán éppen ez az egyház misztériuma. Nincs olyan emberi intézmény, legyen az politikai, mint a köztársaság vagy a monarchia, filozófiai, mint a gondolkodás vagy a tudomány iskolái, legyen az családi intézmény vagy társulás, közülük egyetlen egy sem hordozza, nem foglalja magában az őt alkotók bűneinek súlyát és egyúttal a megszabadulást attól, ami bennünket terhel.

Könnyű elhagyni egy olyan emberi intézményt, amelynek csak önmaga jelenti létezésének az alapelvét. Nem így áll a helyzet az egyházzal, amely Istentől származik és Istenhez vezet. „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás.” (Jn 6, 68). Ez keresztre feszít minket, és mivel megfeszít, felismerem itt Annak az örök gesztusát, aki megmentett minket. Krisztusét, akit az emberek elárultak, és akit Isten megmentett. Mindez engem is a megfeszítettség állapotába helyez. De én a Reményben akarok élni és halni, hordozván ennek a keresztnek a súlyát, és ha ezzel a kereszttel enyhíthetem az áldozatok szenvedését, akkor szívesen felajánlom nekik.

Írta: Père Pierre Vivarès
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

Áremelkedés! Útban a hiányok felé

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutteerstock

Gáz, villany, kőolaj, zöldségfélék, hús, gabonafélék … a nyersanyagok árai folyamatos inflációs emelkedést mutatnak, ami együtt jár hiányokkal is. Oka ennek a gazdaság újraindulása két évi lelassulás után, amit részben a lezárások, de bizonyos szektorokban a strukturális problémák is okoztak.

Senki nem ússza meg az inflációt, ami a világ összes nyersanyagára vonatkozik, és világméretekben jelentkezik. A tisztán konjunkturális tényezőkhöz járulnak a strukturális tényezők, köztük nem utolsó helyen az Európai Központi Bank pénzügyi politikája. A lezárások, amiket a föld csaknem minden országa elrendelt, 2020 márciusa óta búra alá helyezték és leállították a termelést. Most, hogy a kereskedelemre megint van mód, a gazdaság újraindul.

Ez jó dolog, de idő kell arra, hogy az üzemek és a világ logisztikája újra rátaláljon szokásos működésére. A kereslet nagyobb, mint a kínálat, a hiányok megmutatkoznak, ami az árak emelkedését okozza. Ez a túlfűtött állapot időleges kell legyen, amíg a gazdaság szereplői újra megtalálják a munka ritmusát, de addig is megakadályozza a világ kereskedelmének megfelelő újraindulását, és blokkolja egyes termelési láncok működését.

A sajtót például érinti a papírhiány, ez emeli ennek az elsődleges fontosságú cikknek árát, és egy már amúgy is sérülékeny iparág teherbíró képességének határait súrolja. Szűkösség mutatkozik az élelmiszerek terén, amit fokoz, hogy Európa-szerte nagyon esős volt a tavasz és a nyár. A gabonafélék hozama Franciaországban nem mutatkozik valami jónak, ami hátrányt jelent mindazok számára, akik a francia termelőktől vásárolnak gabonát.

Stratégiai zsákutca

Ehhez a konjunkturális áremelkedéshez hozzájárul még, erősen aggasztó módon, egy strukturális hiányosságok által okozott infláció is. Ez pedig az energia esete, különösen az áramé. Az egyes európai országok által választott megoldás – az atomenergiával termelt áram mennyiségének csökkentése – az áramtermelés visszaesését okozza, amit a szélkerekek képtelenek pótolni. Németország az orosz gázra számít, mint elsődleges energiaforrásra, amit részben szélenergiával akar kiegészíteni. Azonkívül, hogy ez magával hozza az Oroszországtól való függést, a nukleárisan termelt energia kiesését még nem pótolja a moszkvai gáz. Az Északi Áramlat 2 gázvezeték még nem működőképes, pedig a Gazprom a munkák befejezését szeptember 10-én már bejelentette. Olaszország is nagy hiányokkal néz szembe. Október 1-jével a gázárak 15 %-kal, az áramárak 30 %-kal fognak emelkedni. Rossz hír ez a magánszemélyek számára, de az egész termelői lánc, különösen az ipar számára is.

Franciaország ugyanezekkel a nehézségekkel szembesül. A fessenheimi erőmű bezárását még nem kompenzálták. Az országnak Németországtól kell majd gázt vásárolnia, hogy ezt a termeléskiesést ideiglenesen áthidalja, ami Moszkvától és Berlintől való függőséget eredményez. Még akkor is, ha az áramszüneteltetést éppen csak hogy sikerült elkerülni 2020-2021 telén, nem biztos, hogy ez sikerülni fog ebben az évben. A gazdasági tevékenység újraindítására vonatkozó összefogás, amelyhez az energiatermelés csökkentése társul, a téli időszak során zavarok fellépését vetíti előre. A zavarok annál is valószínűbbek, mivel a gázzal és szélerőművekkel termelt áram drágább, mint a nukleáris úton történő előállítás, annak ellenére, hogy a szélerőművek jelentős támogatásokat kapnak. Az energiahiányt viszont a gazdaság egész termelési láncolata megsínyli. A mezőgazdaság, az ipar, a kórházak, a szolgáltatások, mind érintettek. A generátorok telepítése csak növelni fogja az energiaszámlájukat.

Pénzügyi infláció

Hogy megkísérelje a gazdaságot lendületbe hozni, az Európai Központi Bank olyan monetáris politikába kezdett, amelyben a kamatlábak csökkentésével kívánja bátorítani a hitelfelvételt és növelni a forgalomban levő pénz mennyiségét. Jelenleg hatalmas mennyiségű pénz van forgalomban, ami rövid távon boldoggá teszi a beruházókat, akik készek olyan tervekbe belemenni, melyek egy része nem állja meg a helyét. De ez is hozzájárul az infláció emelkedéséhez. A könnyelmű komolytalan beruházási tervek, amelyek azonnali hozama magas, igen csábítóak, míg a komoly és költséges, távoli hozamot ígérő befektetések nehézségekkel küzdenek. Pedig ezek a komoly ipari beruházások, akár az energiatermelés vagy az informatika területén, nélkülözhetetlenek a jövő termelése számára.

A kamatlábak alacsony volta az ingatlanok árának érzékelhető emelkedését vonja maga után Franciaországban. Ez persze jó olyanok számára, akik el kívánják adni lakásukat, sokkal kellemetlenebb azoknak, akik be akarnak lépni az ingatlanpiacra. A világ nagyvárosai versenyben vannak a nagy befektetések tekintetében, ez a jelenség európai és nyugati viszonylatban egyaránt megfigyelhető. Jelenleg a hiányok és az áremelkedések még nem járnak komoly nehézségekkel a mindennapi életben és a gazdaság működésében, de nehézségekre lehet számítani egyrészt a téli hónapok érkeztével, másrészt a normális gazdasági működésre való visszatéréssel. A gazdaság távolról sem dematerializált és nem valami felhőben (cloud) létezik, hanem valóban valamiféle anyagi dolog, ami kézzelfogható dolgokon alapul, és olyan eseményektől függhet, amelyek más országokban történhetnek. Energia, élelmiszer, feldolgozóanyagok, mindezek nélkülözhetetlenek a társadalmak működéséhez.

Írta Jean-Baptiste Noé történész, geopolitikus
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű