fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Múltidéző

„Boldog az az ember, aki templom közelében lakhatik” – Boldog Apor Vilmos gondolatai az Eucharisztiáról

Közzétéve

Kép: gyulaanno.hu/Lengyel Attiláné Éva

Ismert erdélyi, arisztokrata család sarjaként született Segesváron, 1892. február 29-én. 1915-ben szentelték pappá, a nagyváradi egyházmegyében kezdte lelkipásztor munkáját, 1918 nyarán Gyula plébánosa lett, s itt működött püspökké való kinevezéséig. 1941 elejétől egészen a háború végéig irányította a győri egyházmegyét.

A háború utolsó napjaiban, a város szovjet megszállása idején, a püspökvárba menekült asszonyok védelmében szenvedett mártíromságot: egy szovjet katona háromszor rálőtt a püspökre. Nagypéntek volt. A sebesült püspököt megoperálták, de megmenteni nem tudták: húsvéthétfőre virradó éjjel hunyt el, április másodikán. Halála előtt nem sokkal, még húsvét vasárnapján, gyónt és magához vette az Oltáriszentséget.

Az Új Ember című katolikus hetilapban néhány hónappal később egykori gyóntatója, utolsó óráinak szemtanúja elevenítette föl a püspök utolsó szavait:”Istenem, Atyám, a Te kezeidbe ajánlom testemet-lelkemet. Jézus, Mária, Szent József legyetek énvelem most és halálom óráján. Felajánlom összes szenvedéseimet engesztelésül saját bűneimért, de felajánlom papjaimért, híveimért, az ország vezető embereiért és az ellenségeimért. Kérem az Istent, ne tulajdonítsa nekik bűnül azt, amit elvakultságukban az Egyház ellen tesznek. Felajánlom szenvedéseimet az édes magyar hazáért és az egész világért. Szent István, könyörögj szegény magyarokért!” [Új Ember, 1945. szeptember 16. 1-2. p.] Halála előtt, mondja a szemtanú, a püspök összekulcsolta a kezét. Az utolsó szavak elhangzása után mintegy fél órával megtért Teremtőjéhez. A győri kármeliták templomában temették el – ideiglenesen. A püspöki kar 1948. november 3-4-én tartott konferenciáján az új győri püspök, Papp Kálmán meghívta a püspöki kart „Apor püspök végleges temetésére”. [A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1945-1948 között. Köln-Budapest, 1996, 427. p.] Néhány nappal a tervezett temetés előtt rövid hír jelent meg a katolikus hetilapban: „Apor Vilmos, a győri egyházmegye boldog emlékű püspökének holttestét ideiglenes nyugvóhelyéről, a győri kármelita templom kriptájából 1948. november 23-án, kedden délután 5 órakor ünnepélyes gyászszertartással a Püspökvár Dóczy-kápolnájába viszik. A ravatal körül az egyházmegye papsága éjjel vigíliát tart. November 24-én, szerdán délelőtt tíz órakor átkísérik a székesegyházba, ahol főpapi gyászmise és temetési szertartás után a Szent László-kápolnában felállított síremlékben a feltámadásig nyugalomra helyezik.” [Új Ember, 1948. november 21. 2. p.] A temetés elmaradt. A kommunista diktatúra éveiben nem lehetett leírni, hogy szovjet katona gyilkolta meg. Csak 1986 májusában kerülhettek a mártír püspök földi maradványai a győri bazilikába. Báró Apor Vilmost Szent II. János Pál pápa – aki 1996-ban, győri látogatásakor, felkereste a püspök sírját – 1997 novemberében avatta boldoggá a római Szent Péter téren. Az alábbiakban Apor püspök Eucharisztiával kapcsolatos gondolataiból idézünk.

1920. szeptember 12-én Apor Vilmos plébános beszédet mondott a gyulai oltáregyesületi ájtatosságon. Ebből emelünk ki egy részletet:

„Ha csoda az, hogy a mindenható Isten irgalmával, szeretetével felkereste az érdemtelen, háládatlan bűnös emberiséget – még nagyobb csoda, hogy az a nagy Isten szeretetével, testével és lelkével beleszáll az emberek testébe, szívébe, lelkébe az ételnek és italnak módjára.

Valóban, mennyi csodát találunk összpontosítva, összesűrítve az Oltáriszentségben! Ebben a nagy csodában hinnünk kell, hinnünk kell nem valami feltűnő külső jel hatása alatt, mely szemmel láthatólag bizonyít! Az Oltáriszentségben nem látjuk Jézust tündökölni, mint a Tábor hegyén, nem halljuk szavának elragadó hangjait, nem gyönyörködhetünk szemeinek bájos tekintetében, és mégis hiszünk, hiszünk a szavában, mely az utolsó vacsorán elhangzott, ez az én testem, ez az én vérem, ezen szaváért elfogadjuk mindazt a csodát, mindazt a tikot, azt a rejtélyt, mely az Oltáriszentséget környezi. – ’Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek’ – mondotta egykor az Úr Jézus, ez a boldogság jut osztályrészül mindannak, aki hisz az Oltáriszentségben. – ’Kemény beszéd ez’ – mondták egykoron az Úr Jézus hallgatói és hajótörést szenvedtek hitükben; ’kemény beszéd ez’, mondhatjuk mi is, mély titok, emberileg felfoghatatlan csoda, de hisszük, mert Jézus mondta, ez örök igazság, az örök bölcsesség, a mindenható hatalom, és amint másokat az Oltáriszentségről való tan eltántorított a keresztény vallástól, úgy minket éppen ebben a tanban való erős hitünk még szorosabban láncol a vallásunkhoz, az egyházunkhoz.

Kedves keresztény hívek, valahányszor beléptek a templomba, valahányszor ott térdeltek az oltár előtt, ébresszétek fel magatokban az Oltáriszentségben való hiteteket, a csodálatos nagy szentségben, és ez a hit fog titeket megerősíteni, ez a hit fog melegséget, szeretetet nyújtani nektek, szeretetet Jézus iránt, szeretetet a felebarátok iránt, kikért ő itt honol templomunkban, ez a hit fogja szíveteket eltölteni reménységgel a földi élet bajai közepette, reménységgel az ő kegyelmében és segítségében, reménységgel az örök életben, mely kijár mindazoknak, kik az élet kenyerét tisztelik és belőle táplálják lelküket.

[Apor Vilmos gyulai beszédei. Győr, 2015, 200-201. p.]

Mintegy fél évvel püspöki kinevezése előtt hangzott el Apor Vilmos úrnapi beszéde Gyulán. Beszédének utolsó szavai a szenvedést, a Golgotát idézik föl; öt évvel később bekövetkezett halálának, a halálos ágyon elmondott utolsó szavainak ismeretében különösen megrendítő ez a szövegrészlet:

„Az Oltáriszentség a mi lelkünk élete, tehát szükséges kelléke vallásos mivoltunknak. Mert vallásosnak lenni keresztény értelemben annyi, mint Istenből és Istennel élni. A pogánynak vallásos élete nem más, mint ismeretlen, titokzatos és ellenséges erők elhárítására szolgáló külső cselekedetek sorozata, az ószövetségi vallásosság az egy Istentől, aki szigorúan törvényhozó, való félelem és az eljövendő megváltóban való félénk reménykedés, de Krisztus vallásossága istenközelség, Istennel való együttélés, egybekapcsolása az emberi szívnek a szeretet kútfejével, Istennel, aki nekünk út, igazság és élet, aki bennünk lakik, szétárasztva lelkünkben, mint ahogy a beszívott levegő eltölti keblünket, mint ahogy a vér megtölti ereinket és átmelengeti testünk minden porcikáját, így él bennünk Isten, így élünk mi Istenben, ha keresztény módon és nem pogányul, ha krisztusi formában és nem farizeusi szellemben vagyunk vallásosak. Ezt a meghitt együttlétet Istennel mi volna jobban, tökéletesebben kifejezésre juttatni, mint az Oltáriszentség. ’És az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék’, mondja az Írás Jézus emberi alakban való jöveteléről, és az Ige kenyérré lett és bennünk lakozik, mondhatjuk az Oltáriszentségről. Isten bennünk van, tudjuk: mindenütt van, benne élünk, mozgunk és vagyunk, Isten bennünk van: minden erő tőle van, minden tehetségünk tőle adatott, Isten bennünk van: tudjuk, állandóan fenntart a létben, de még teljesebb, még igazabb e szó, hogy Isten bennünk van, amikor ételévé, italává lesz lelkünknek, eggyé forr egész bensőnkkel, mint ahogy az étel, az ital is áthasonul a mi testünkké, vérünkké. /…./

Az Oltáriszentség a mi életünk. Az élet nemcsak lét, nemcsak létfenntartási ösztön, az élet mozgás, fejlődés, növekedés, izmosodás, virágzás, gyümölcsözés. A lelki élet még inkább az, mint a halandó testnek élete. Az Oltáriszentségben való Jézus lelkünk eledele akar lenni, hogy életünk minden mozgalmasságában ott legyen velünk és bennünk. Mi éljük az Ő életét és Ő a miénket. Mi élni akarjuk az Ő názáreti visszavonultságának egyszerű munkás életét engedelmességben és kötelességteljesítésben, apostoli éveit is vele akarjuk élni mozgalmasságában, lelkekért való hevületében, a kicsinyek, az elesettek, a gyámolatlanok iránti szeretetben és jóságban, éljük Jézus életét, amikor üldözés, megalázás szenvedés és megpróbáltatás ér, Jézussal a Tábor-hegy megdicsőülésében, Jézussal együtt az Olajfák hegyének gyötrelmében, Jézussal a Golgota kínszenvedésében. De Ő is velünk akar átélni mindent megértő, emberies lelkével. Minden érdekli, mindenem. Így haladunk együtt Jézussal és másszuk az élet magaslatait, felfelé, mindig feljebb, így lehet mindig jobb az ember, így hozhat mindig több gyümölcsöt az élet fája. Itt nincs öregedés (Deus qui laetificat), még a halál is csak új életet jelent. Jézusom, neked élek, neked halok.”

[I. m. 380-381. p.]

XII. Pius pápa 1941 januárjának végén nevezte ki Apor Vilmost győri püspökké, aki februárban foglalta el a püspöki széket. Néhány hónappal később, júliusban, Pécelen tartott több napos lelkigyakorlatot. A július 22-én elhangzott elmélkedéséből választottuk ki az utolsó idézetet:

„Az Oltáriszentség a mi drága kincsünk, mely állandósítja az Úr Jézus jelenlétét. Mily érték, hogy templomaink nemcsak imaházak, de valóságban Isten házai, Isten sátrai az emberekkel együtt: tabernaculum Dei cum hominibus! Fölhasználjuk-e vajon ezt a nagy kincset kellőképpen? Mert az életnek sokféle munkája, gondja könnyen eltéríti az embert az istenes gondolatoktól. Boldog az az ember, aki templom közelében lakhatik, és bármikor beléphet a templom ajtaján, hogy egy pillanatra legalább megpihenjen az élet zakatoló útján és köszönthesse az Urat, akinek a szíve ott dobog értünk a tabernákulumban. Boldog az az ember, aki a kereszt útján megtalálja azt a stációt, mely az Úrhoz köti, és boldog az az ember, aki életének allelujás örömeit elmondhatja az Úr Krisztusnak, és boldog az az ember, aki hálát adhat Krisztusnak sok jótéteményeiért. Boldog, aki ott kérhet, mert tudja, hogy meghallgatásra talál, és megerősödve mehet tovább a mindennapi életnek szürkeségébe. Vajon fölhasználjuk a templomot arra, hogy meglátogassuk az Urat?”

[Apor Vilmos püspök beszédei. Győr, 2012, 83. p.]

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségiztem, a pesti bölcsészkaron szereztem diplomát. Szeretek erős mondatokban megkapaszkodni. A Balaton nagy festője, Egry József írta: "Néha az az érzésem, mintha értékeink egy részét igényünkkel együtt zálogházba tettük volna." Az elzálogosítás ellenében áll a jézusi parancs: "Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem nem; ami ezeknél több, a gonosztól van." (Mt. 5,37)

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű