fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Interjú

Borka Ernő: A földi világon túlmutató, lelki értékek kitermelésén munkálkodjunk

Közzétéve

Tizennégy Marosfőn eltöltött év után ősztől Gyergyóalfaluban folytatja lelkipásztori szolgálatát Borka Ernő. Az idén ezüstmisés plébános úgy tapasztalja: a hívek ragaszkodása a Jóistenhez, a hithez, a keresztény értékekhez mindig örömtelivé teszi a papi szolgálatot, akkor is, ha vannak közben nehézségek, próbatételek. Életéről, hivatásáról kérdeztük az ünnepeltet.

– Huszonöt évvel ezelőtt, 1996. június 23-án szentelte pappá Jakubinyi György érsek a gyulafehérvári székesegyházban. Miért Szent Pál galatákhoz írt leveléből választott papi jelmondatot (5,13): „Meghívásotok szabadságra szól…. szeretettel szolgáljatok egymásnak”?

– Jézus arra hívja fel a figyelmünket, hogy amikor az ember a másik embert szolgálja, akkor valójában Istent szolgálja. Jézus üzenetében és tanításában az az eredeti és egyedi, hogy az Isten- és emberszeretet ugyanaz. Amikor szeretem embertársaimat, akkor Istent szeretem, s ha Istent szeretem, akkor Isten mindig valamilyen formában az embertárs szolgálatára küld. A szolgálat ajándék és feladat: nagyon lényeges, hogy minden feladatteljesítésünkről pontosan meg tudjuk mondani, hogy miért is végezzük. Ha csak önmagamért végzem, akkor a szolgálatom előbb-utóbb torz képet mutat, ahol csak önmagam körül forgok, szolgálatom középpontjába saját magamat, saját kényelmemet, saját akaratomat állítom. Ha a szolgálatot nem a szeretet és az alázat hajtja, hanem a kényszer vagy az érdek, akkor az tönkreteszi a lelkünket, tönkremegyünk benne. Ha viszont tudatában vagyunk annak, hogy minket is szolgálnak és mi is másokkal ezt tesszük, akkor megérezzük, hogy az a szolgálat üdvös szolgálat. Annál szebb lenne az élet, ha tisztességes, becsületes, őszinte módon szolgálnánk egymást. Ki kell dolgoznunk magunkban a szolgálat szellemét, a szolgáló lelkületet, s főleg azt, hogy miből táplálkozzon a mi szolgáló képességünk, honnan, kitől és miből merítsünk hozzá motivációt, kitartást és elkötelezettséget.

Huszonöt évvel ezelőtt, 1996. július 7-én – pont’ a születésnapomon –, a szülőfalumban, Gyergyókilyénfalván tartott primiciámon volt plébánosom, Ferenczi Árpád is a „szabadon”, „örömmel”, „szeretettel” szavakat hangsúlyozta szentbeszédében. Valóban minden élethivatásra, állapotra érvényes ez. Szolgálni így, ilyen lelkülettel – ez az alapja keresztény mivoltunknak.

– Bizonyára huszonöt év alatt is sokat változott a papi hivatás megélése és megítélése. Milyenné lett napjainkra?  

Ma sokak számára nem vonzó, sokan fordítanak hátat a hitnek, az egyháznak s a papi szolgálatot sem tartják nagyra. Változó világban élünk, ahol papnak lenni nem könnyű. Nehéz feladat a mai ritmust, életfelfogást az evangélium, az Egyház tanításával közös nevezőre hozni. De hála Istennek vannak nagyon sokan, akik vágynak az Istennel való kapcsolatra, akik a papi szolgálatban nem egy szolgáltatót látnak csupán, amit meg lehet és kell fizetni, hanem a pap személyében látnak egy társat, embert, keresztényt, lelkiatyát, akivel együtt lehet járni az evangélium szellemében ezen a földi úton és lelki értékeken munkálkodva olyan kincseket is ki lehet termelni, amelyek túlmutatnak ezen a világon. Ezért szép a papi hivatás, még ha közben nehéznek tűnik is.

Borka Ernő a jubilánsok gyulafehérvári miséjén

– Önt mi indította el a papi hivatás felé?

Szülőfalum akkori plébánosa, a már említett Ferenczi Árpád lelkes munkájával megmozgatta a fiatalságot, sokan voltunk vele az oltár körül. Fontosnak tartottam és szerettem azt, amit és ahogyan végzett a szülőfalum hívő közösségéért. Akkoriban nagy megtartó ereje volt a hitnek, a vallásnak, a templomnak és ezt neki is köszönhettük. A szomszéd falvak kántoriskolás fiataljai is jó hatással voltak rám és buzdítottak.Így kerültem a tizedik osztály elvégzése után, 1988-ban a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Líceumból Gyulafehérvárra a kántoriskolába (ma teológiai líceum), az ország akkor egyetlen magyar nyelvű egyházi iskolájába. Abban az évben 15-en kezdtük meg ott a tanulmányainkat. A 15-ből ma 7-en papként működünk, 8-an pedig különböző civil területeken élik meg és adják át másoknak keresztény hitüket és meggyőződésüket.

1990-ben az érettségi után felvételemet kértem a teológiára, mert éreztem magamban a hívást a papi szolgálatra. Hogy ez bennem kibontakozott, elsősorban a meghívó Isten kegyelmének a műve, amit ma sem tudok szavakba önteni. Ott voltak a jó társak, barátok, nevelők, tanárok, lelkipásztorok is, sok-sok imádkozó ember, szüleim támogatása, törődése. Rengeteg teendője mellett nagybátyám, néhai Jakab Antal gyulafehérvári püspök is sok figyelmet fordított rám, támogatott, biztatott, tanított és nevelt. Teológiai tanári tapasztalatából tudta, hogy mire irányítsa a figyelmemet. Lehet, hogy akkor nem mindenben értettem vele egyet, de hálás vagyok mindazért, amit kaptam tőle. Harmadéves kispap voltam, amikor 1993-ban távozott a földi életből. Áldott legyen az emléke, élete és munkája, amit Egyházáért és népéért tett.

– Pappá szentelése után Ernő atya milyen helyeken szolgált?

– Hét kápláni évemet Gyimesbükkön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Zetelakán töltöttem. Nagy egyházközség mindegyik, éppen ezért kihívást jelentettek számomra, de örömmel tettem, amit tudtam, képességem szerint. Mindenhol rengeteg jó emberrel találkoztam. Mindenütt sok hittanórám volt, sok gyermek, ministráns és fiatal vett körül. Ma is többen megkeresnek, akiket annak idején a házasság szentségének felvételére készítettem. Számos élmény, lelkipásztori öröm kötődik ezekhez az évekhez is.

Plébánosként először a Máramaros megyei Kapnikbányán szolgáltam, vallási és nemzetiségi szempontból is vegyes vidéken. Kisebbségben voltunk, de sok jó embert rendelt mellém az Úr, akik segítették a munkámat. Négy évet töltöttem közöttük. Sok szép emléket őrzök ebből az időből is. Sajnos vallási és nemzeti értelemben is be fognak olvadni…

A marosfői egyházközség lelkipásztorának 2007 augusztusától neveztek ki. A vasláb-hevederi hívek lelkigondozása is hozzám tartozott. Hála és köszönet ezekért az évekért, a sok szép ünnepért, a lelki kincsekért, az anyagi támogatásokért, mindazért, amit közös munkával lelki és anyagi téren sikerült megvalósítani. Köszönöm a marosfői és vasláb-hevederi híveknek a sok szeretetet, hogy együtt lehettünk sok mindenben, hogy megosztották velem életük örömeit, sikereit, bánatait, nehézségeit. A hívek ragaszkodása a jó Istenhez, a hithez, a keresztény értékekhez mindig örömtelivé teszik a papi szolgálatot, akkor is, ha vannak közben nehézségek, próbatételek.

– Ezüstmiséjét hol ünnepelte meg?

– Annak idején, 1996-ban Gyulafehérváron 13 szeminaristát szenteltek pappá, 3-at pedig a szülőfalujában, tehát összesen 16-ot. Az évfolyamtársak közül idén Gyulafehérváron 13-an adtunk hálát a 25. éves papi jubileum alkalmával: pontosan a pappá szentelésünk napján (évfordulóján), 2021. június 23-án ünnepeltünk Gyulafehérváron Kovács Gergely főpásztorral, Kerekes László segédpüspökkel, Jakubinyi György nyugdíjas érsek atyával és az egyházmegye többi jubilánsával együtt. Június 27-én a marosfői, július 4-én a vasláb-hevederi közösségben ünnepeltem, július 7-én, a születésnapomon és a primíciám évfordulóján pedig annak helyszínén, a szülőfalumban adtam hálát húsz paptestvérem, rokonaim és falusfeleim jelenlétében. Ezúton is köszönöm a szép ezüstmisés ünnepet és az ajándékokat, amelyekkel a falusfeleim megleptek.

Németországban, a Trieri Egyházmegye Mettlach nevű plébániáján 2003 óta minden nyáron helyettesítem ottani német papkollégámat és jó barátomat. Ennyi év alatt nagyon sok ismeretség és barátság szövődött a közösség tagjaival, Máramarosban és Székelyföldön is többször meglátogattak, ezért az irántuk való tiszteletből és barátságból július 25-én náluk is ezüstmisét mutattam be. Négy pap koncelebrált velem: a német kolléga, egy indiai és egy bolíviai pap, illetve Szőcs Csaba Erdélyből.

– Miként fogadta a Gyergyóalfaluba helyezését és hogyan készül az ottani szolgálatra?

– Nem kértem, nem készültem elmenni Marosfőről, habár tudtam, hogy egyre közeledik ez az időpont. Az érsek úr felkért erre a feladatra, én pedig három nap imádkozás és gondolkodás után igent mondtam. Nyitott szívvel megyek ebbe a nagy egyházközségbe, a szolgálat szellemében. Remélem, hogy Isten segítségével sikerül mindazt felismerni, vállalni és megtenni, ami az alfalvi egyházközség javára válik.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű