Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Életmód

Boszorkányság, asztrológia, jövőbe látás… amikor a franciák már bármiben képesek hinni

asztologia okkultizmus
Fotó: Shutterstock

Hol, mikor vesztették el hitüket és józan eszüket kortársaink? «Amikor az emberek többé nem hisznek az Istenben, ennek a következménye nem az, hogy már nem hisznek semmiben, hanem az, hogy bármiben hisznek» – jósolta meg G. K. Chesterton. Úgy tűnik, éppen ez történik a mai világban.

Erre utal, hogy egy, «Az igazság odaát van?» című írás a Jean Jaurès Alapítványtól az IFOP (Franciaországi és Nemzetközi Közvéleménykutató és Marketing Intézet) közvéleménykutatásának eredményeire hivatkozik, melyet az intézet 2020. november 30-án készített a Femme actuelle c. folyóirat megbízásából. A végeredmény épületes: «ellentétben néhány begyűjtött véleménnyel, melyek sötét és marginális hiedelmeknek tartják ezeket, a lelkesedés a paratudományok iránt egyszersmind többségi és egyre inkább elterjedt.»

Igazság szerint a franciák nagyobb része (58%) vallja, hogy a paratudományok ágai közül legalább egyben hisz, éspedig az asztrológiában (41%), a tenyérvonalakban (29%), a jövőbelátásban (26%), a számmisztikában (26%) vagy a kártyavetésben (23%). Ami a boszorkányságot illeti, 28% mondja magáról, hogy hisz benne (szemben az 1981-es 18%-kal), ráadásul ennek a rétegnek 69%-a 18-24 év közötti.

Az írás szerzője, Louise Jussian szerint ez a boszorkányságot övező mániákus hóbort «a fiataloknak a paranormális iránti felerősödött érdeklődéséhez köthető, melyet az amerikai kulturális termékek közvetítenek. Se szeri, se száma a boszorkányság témakörével foglalkozó filmeknek és sorozatoknak, amelyek megszállták kicsi és nagy képernyőinket az 1990-es évek vége óta: a Harry Potter saga diadalától a Bűbájos boszorkákból (Charmed) előbújt vámpír- és boszorkányhullámig vagy az Alkonyat (Twilight) pentalógiáig.» A mai fiatal felnőttek lubickoltak ebben az univerzumban, amely mély nyomot tudott hagyni bennük, máskülönben pedig hétköznapivá szelídített bizonyos hiedelmeket és praktikákat.

A fiatal nők, akik hajlamosabbak olyan filmek és sorozatok fogyasztóivá válni, amelyek boszorkányokat és egyéb paranormális lényeket léptetnek színre, még érzékenyebbek ezen a téren. Így a 25-34 év közötti nők 53%-a hisz a bűbájban és a boszorkányságban, szemben a 65 vagy annál több éves nők 23%-ával, és az ugyanilyen korú férfiak 15%-ával. «Bizonyos feminista körökben is tapasztalhatjuk, hogy a boszorkány figuráját újra a kegyeikbe fogadják», amint Marlène Schiappa tette néhány hónappal ezelőtt egy szónoklatában, követelve a boszorkány alakjának rehabilitációját, hogy abból feminista szimbólum válhasson.

Az asztrológia jelenlegi átalakulása az identitás egyik támpontjává nem valószínű, hogy javít a dolgokon. «Az asztrológián keresztül – értékeli Louise Jussian – a fiatalok ugyanazt a nyelvet beszélik, ugyanazokat a kódokat használják egymás megértéséhez, és ezt nem restellik kimutatni sem, ahogy erről a közösségi oldalak is tanúskodnak, egyebek közt az Instagram, ahol rendszeresen posztolnak asztrológiai témájú publikációkat.»

Szélesebb értelemben véve, ezekben az ezoterikus hiedelmekben megláthatjuk azt, hogy ezek «a hit iránti igény mentsvárai».

Ahogyan már 2002-ben Daniel Boy politológus rámutatott erre «A franciák és a paratudományok: 20 év mérlege» című cikkében a Revue française de sociologie c. szociológiai szaklapban, «az emberek egyre jelentősebb hányada szakad el a világ elképzelésének olyan erősen strukturált rendszereitől, mint amit egyfelől az ortodox katolicizmus, másfelől a harcos ateizmus kínál. A paranormális jelenségekben való hiedelem pontosan azért fejlődik és növekszik, mert hiányoznak ezek a rendszerek a világ elképzeléséről.»

Írta: Judikael Hirel / infochretienne.com
Fordította: Sáriné Horváth Mónika

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

PROCULA Le Reve de la femme de Pilate 1 Medium

Kultúra

Csak egy evangélium, Máté evangéliuma említi, az is nagyon röviden, de kétségkívül nem véletlenül (Mt 27, 19). Ki volt Claudia Procula, Pilátus felesége, ez...

00098adb 0dca 4ed6 9c5c 0339d33cb228 Medium 00098adb 0dca 4ed6 9c5c 0339d33cb228 Medium

Vatikán

Gänswein érsek litvániai nunciusként a szomszédos Észtországért és Lettországért is felelős lenne. Litvániai nuncius lesz Georg Gänswein érsek, aki több nyelven beszél és hosszú...

420726283 933984185402357 5528649356624936698 n Medium 420726283 933984185402357 5528649356624936698 n Medium

Ferenc pápa

Ferenc pápa apostoli útjára Indonéziába, Pápua Új-Guineába, Kelet-Timorba és Szingapúrba 2024. szeptember 2-13. között kerül sor. A Szentszék Sajtóterme pénteken bejelentette, hogy Ferenc pápa...

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Húsvét 3. vasárnapja Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Húsvét 2. vasárnapja, az isteni irgalmasság vasárnapja Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes...

Zarándok podcast

Csiszér László dicsőítésvezető, dalszerző és zenész. 30 éve evangelizál a keresztény könnyűzene segítségével, meghatározó alakja a modern hazai keresztény dicsőítő életnek. A magyar katolikus...

NőiTérErő podcast

Beszélgetések az élet minden területéről nőktől, nőknek. Ez a NőiTérErő podcast Till Judittal. Korom Kata és férje, miután saját gyermekük nem született, 6 gyermeket...