Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Brandmüller bíboros: a német nemzeti egyház futólépésben szabadul el Rómától

Közzétéve

Brandmüller bíboros - Fotó: Kath.net

A német Walter Brandmüller bíboros aggódva követi a németországi egyház fejlődését, amely már akkor elbizonytalanodott, sérülékeny állapotban volt, amikor elindult az úgynevezett “szinódusi úton”, amely pedig egyre inkább tévútnak, ideológiai zsákutcának mutatkozik. Brandmüller bíboros korunk egyik legjelentősebb egyháztörténésze, 1998-2009 között a Pápai Történettudományi Bizottság elnöke volt, ezt megelőzően évtizedeken át az Augsburgi Egyetemen az újkori és középkori egyháztörténet professzoraként dolgozott. A zsinatok történetére specializálódott, 1969-ben alapítója és szerkesztője lett az Annuarium conciliorum historiae folyóiratnak, és Zsinattörténet címmel eddig 37 kötetes sorozatot jelentetett meg. (Ebben a sorozatban látott napvilágot az Árpád-kori dalmáciai, horvátországi és magyarországi zsinatokkal foglalkozó kötete 1987-ben.) Richard von Weizsäcker elnök 1990-ben a Német Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztjével tüntette ki. A bíboros a kath.net portálon közölt tanulmányt a Rómától rohamléptekkel távolodó német egyházról.

„Csak el Rómától” – netán Anglia adhatott ehhez mintát? Amikor a pápa nem tett eleget a király válási óhajának, VIII. Henrik szakított Rómával, és megszületett az anglikán egyház.

Nem valami hasonlót látunk napjainkban Németországban? A konfliktus ma is ugyanúgy létezik, mint akkor, és (részben) ismét a házasságról szól. Csakhogy ma már az azonos neműek és a papok számára követelik a “házasságot”. És – most is, mint akkor is – a pápával nem értenek szót. “Los von Rom” – „El Rómától”, hangzik a jelszó, ami annyit tesz: Ki innen, ki a katolikus hitből is.

Túlzónak tűnik ez az állítás? „A Szinódusi út dokumentumaiból hiányoznak a valóban katolikus témák. Nincs említés a Szentháromságos Istenről, Jézus Krisztusról, az emberré lett Igéről, az Istenszülő Szűz Máriáról, sem másról. A megváltás, a bűn, a kegyelem, az ítélet és az örök élet egyáltalán nem kerül említésre. Ezek azonban a katolikus hit alapvető elemei voltak és ma is azok – és ma is ugyanolyan fontosak, mint valaha” – írja Brandmüller bíboros. – „Az egyházi statisztikákkal együtt tekintve a helyzet a süllyedő Titanichoz hasonlít, amelyen a zenekar rendületlenül játssza a vidám dallamokat. A kérdés az: még meddig?”

Mi a valós helyzet? A vallásukat gyakorló, misére járó katolikusok a(z adózás révén) nyilvántartott katolikusok 10%-át sem érik el. Velük szemben áll a felduzzadt egyházi bürokrácia, egy olyan apparátus, amely megfosztja az egyes püspököket jogaiktól, és funkcionáriusokká degradálja őket. A 27 német egyházmegye főpásztorainak egynegyedét lehetne “konzervatívnak” nevezni (ez katolikust jelent), egy másik egynegyede vallástalan, tulajdonképpen már nem katolikus. A többiek meghúzzák magukat, bizonytalanok vagy egyszerűen gyávák. A püspöki konferenciák szavazási szokásai ezt a benyomást keltik.

A papjelölteket és hitoktatókat képző teológiai fakultásokon feltűnő jelenség, hogy a teológia professzorai közül – a korábbiaktól eltérően – csak néhányan papok. Ez persze nem mond semmit a tudományos minőségükről. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az egyház szentségi, liturgikus életében való részvételnek, a papi tevékenységnek milyen jelentősége van a teológiai kutatás és tanítás szempontjából.

Brandmüller bíboros

Georg May 2017-ben megjelent 300 Jahre gläubige und ungläubige Theologie (300 év hívő és nem hívő teológiája) című műve rávilágít arra, hogy milyen mértékben tették közzé és tanították a teológiai tévedéseket anélkül, hogy – ritka kivételtől eltekintve – az egyházi tanítóhivatal birtokosai, azaz a püspökök részéről bármilyen intézkedés történt volna ellenük.

Ennek az a következménye, hogy a diákok gyakran már egyáltalán nem ismerik az Egyház hiteles tanítását, hanem csak a korszellemnek megfelelő torzításait. Az ilyen teológiai képzés áldozatai között az elmúlt évtizedekben kiképzett püspökök is vannak, amint azt a frankfurti “zsinati csarnokból” ismertté vált nyilatkozataik mutatják. Szerencsére sok teológus hűséges maradt az egyház tanításához. Ők rendíthetetlenül szembeszállnak a fősodorral, még akkor is, ha valaki elmaradottnak bélyegezi őket.

A német nyelvű katolicizmusra jellemző elem volt a 19. század eleje óta kialakult egyesületi rendszer, ami a katolikus kaszinók, majd a népszerű Pius Klubok alapításával kezdődött, és szinte minden társadalmi csoportra kiterjedt. Egészen a II. vatikáni zsinat utáni időkig ezek az egyesületek jelentették a katolikusok befolyásos jelenlétét a társadalomban, elsősorban a szociálpolitika területén. A II. vatikáni zsinat vége felé aztán egy elszakadást mutató, emancipációs impulzus kezdett hatni, különösen az ifjúsági mozgalomban és a női közösségekben. Brandmüller bíboros felidézi a Nőszövetség szójátékon alapuló korabeli szlogenjét: „Früher war’n wir selbstlos – heute geh’n wir selbst los!“(Kb.: „Régebben önzetlenek voltunk – ma magunktól elmegyünk!”)

Ez volt a búcsú az eredeti katolikus elvektől és programoktól. Gondoljunk csak a Német Katolikus Ifjúsági Szövetségre (Bund der deutschen katholischen Jugend), amely rendszeresen részt vett a Szovjetunió által szervezett békekonferenciákon, és a mai napig olyan követeléseket támaszt, amelyek éles ellentétben állnak az egyház tanításával. Vagy a Keresztény Munkásifjúságra (Christliche Arbeiterjugend), amely alapítójának, Joseph Cardijn belga bíborosnak 1967-ben bekövetkezett halála után hamarosan a kommunista beszivárgás szervének bizonyult. Brandmüller bíboros megemlíti, hogy az 1980-as években ő maga is látta a Szent György Cserkészcsapat vezetőinek szóló magazin egy számát, amely részletes, rajzokkal illusztrált útmutatást tartalmazott a homoszexuális gyakorlatokhoz.

Az egykoron annyira megbecsült Katolikus Napok rendezvényei – amelyek bemutatták a katolikusok hozzájárulását a második világháború utáni Szövetségi Köztársaság kialakulásához – szintén afféle ideológiai vásárrá váltak, ahol a legmegkérdőjelezhetőbb és erkölcsileg elítélendő eszmék is képviseltethetik magukat, míg a valódi katolicizmust nem szívesen látják. Ha itt-ott mégis “katolikusról” beszélnek, az csak a látszat fenntartását jelenti. Az ember hosszú távon „a világhoz hasonult” (Róm 12,2). Ugyanakkor szakadék nyílt a “kozmopolita, jövőorientált” katolicizmus és a földhözragadt, a hagyományokhoz ragaszkodó “megrögzött elmaradottak” között, ami a Rómához és a pápához való ellentétes viszonyulásban is megmutatkozik.

Szinte az a helyzet, hogy az egyházi törvények, sőt a hit- és erkölcstan durva figyelmen kívül hagyását nemcsak hogy nem büntetik, de még a püspökök is elkövetik. A püspökök és papok nem ritkán úgy gondolják, hogy azt tehetnek, amit akarnak. Az igaz és hamis, jó és rossz kategóriái széles körben elmerültek a pragmatizmus és a relativizmus főáramában. XVI. Benedek figyelmeztetései valószínűleg hiábavalóak voltak.

Már nem sok szó esik egységes, a Szentíráshoz és a hagyományhoz, a katolikus hit forrásaihoz igazodó igehirdetésről és katekézisről. Ugyanez vonatkozik a szentségek helyenként eltérő kiszolgáltatására is. Gyakran a liturgikus könyveket, misekönyveket, rituálékat saját termékekkel helyettesítik. Ehhez jön még az a tény, hogy a cölibátus felrúgását, a homoszexuális kapcsolatokat a papságban is alig büntetik. A sajtóban többször is beszámoltak arról, hogyan tapsolt hangosan a gyülekezet, amikor papjuk az istentisztelet végén bejelentette a polgári házasságát.

Ez az áttekintés persze korántsem fedi le a teljes spektrumot. Az egyik egyházmegyében például megbízható források a papok mintegy felét hűségesnek és buzgónak mondják. (Milyen döbbenetes a bíboros cikkében ez a pozitívnak szánt példa!!!) Az utóbbi időben a zarándokhelyek és más vallási központok egyre nagyobb vonzerővel bírnak. Így fontos elismerni, hogy gyakran a “hivatalos apparátus” által nem szívesen látott, független szigetek alakulnak ki az újfajta “katolikus” fősodorban. Ezek válnak az egészséges egyházi élet bázisaivá. Nem kevés olyan hívő talál itt menedéket, aki csalódott a plébániákon tapasztalt liturgiai elkalandozások miatt.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

Francia-orosz szakos bölcsészdiplomával, német, angol nyelvvizsgával egész életemben a nemzetközi kapcsolatok terén dolgoztam. Néhány éve nyugdíjasként boldog nagymama vagyok. Nagyon szeretek fordítani, írni, tájékoztatni, ismereteket átadni.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű