Lépj kapcsolatba velünk

Család

Bullying – a megfélemlítés csak a gyermekeket érinti?

Közzétéve

Fotó: Pixabay

Az angol „bullying” nehezen adható vissza egyetlen szóval magyarul. A vonatkozó magyar jogszabály a zaklatás kifejezést használja. Összefoglalóan talán a megfélemlítés kifejezés fedi le az ide sorolható cselekedeteket, ami kontextustól függően lehet csúfolódás, szóbeli vagy írásbeli sértegetés, kiközösítés, fizikai bántalmazás, kegyetlenkedés, kényszerítés, szemétkedés, piszkálás, ócsárlás, megalázás, csicskáztatás, terrorizálás, elnyomás. Tulajdonképpen talán egy kevéssé irodalmi szóval fejezhetjük ki a legtalálóbban a lényeget: szívatás.

Ha a megfélemlítés kerül szóba, az emberek többsége automatikusan a gyerekekre, játszóterekre és sportpályákra gondol. A felnőttekre senki sem gondol automatikusan. És egészen biztosan nem gondolnak a focistákra, vállalatvezetőkre vagy szülőkre. Pedig kellene.

A felnőttek közötti megfélemlítés a lapok címlapjára került múlt októberben, amikor a Miami Dolphins amerikaifutball-csapat játékosa, Jonathan Martin kilépett a csapatból azt állítva, hogy csapattársa, Richie Incognito részéről megfélemlítés áldozata lett. Annak ellenére, hogy bizonyítékok támasztották alá Martin állítását, a futball-liga csapatainak játékosai Incognito mellett emelték fel szavukat és azzal vádolták Martint, hogy megszegte az öltözői magatartáskódexet, és hogy képesnek kellett volna lennie kiállni saját magáért. De hát ettől vajon rendben van az ügy? Legyen szó akár egy 100 kg-os amerikai focistáról vagy egy 45 kg-os tanulóról, a megfélemlítés soha sincsen rendben.

Jól ismerem azokat az érveket, hogy a kölykök manapság túlságosan érzékenyek, hogy megfélemlítés mindig is létezett és a gyerekeknek meg kell tanulniuk saját maguknak kezelni ezt. De ha van egy gyerek, aki nem tudja kezelni, akkor mi van?

A Yale Egyetem tanulmánya szerint a megfélemlítés áldozatai kétszer, de akár kilencszer is gyakrabban foglalkoznak az öngyilkosság gondolatával, mint azok, akiket nem ért ilyen atrocitás. Az ABC News olyan statisztikákról számolt be, miszerint a tanulók közel 30%-a vagy ő maga megfélemlítő, vagy megfélemlítés áldozata, és naponta 160 ezer gyermek nem megy iskolába azért, mert fél a megalázástól, a szívatástól.

 Válaszkeresés

Számos program jött létre a megfélemlítés leküzdésére, amelyeknek többsége a fiatalabbakat célozza. Ha beírjuk az internetes keresőbe, hogy „bullying programs”, akkor 60 oldalnyi programot, tippet, történetet és kommentárt kapunk a témáról. E programok mindegyike őszintén keresi a választ a problémára. Ennek ellenére az továbbra sem szűnik.

Ha megkérdeznénk felnőtteket, hogy vajon ők viselkedtek-e megfélemlítőkként, nagy valószínűséggel nemmel válaszolnának. Viszont gondolkodás nélkül mondanak el egy szemétkedő viccet vagy követnek el otromba tréfát valaki kárára, mindezt azzal a felkiáltással, hogy csak jó hecc volt. De ez a kimagyarázkodás nem állja meg a helyét. A gyerekek azt utánozzák, amit látnak.

A szülőkről közismert, hogy nem kímélik a bírókat a sporteseményeken. Vagy esetleg oda sem figyelve fecsegnek különféle emberekről saját gyermekeik, vagy mások gyermekei előtt. A munkahelyen valaki esetleg a munkatársa háta mögött beszél róla, ami pletykához vagy zaklatáshoz vezethet. Mi van akkor, ha a főnökök vagy a munkatársak folyamatosan megaláznak egy alkalmazottat vagy az önbecsülésébe gázolnak bele?  És mit szóljunk ahhoz, amikor az emberek faji becsmérlést és gyűlöletet fröcsögnek? Ez nem megfélemlítés, zaklatás? Az effajta cselekedetek hitünk alapvetésével mennek szembe: mindegyikünket, gyengéket és erőseket egyaránt, Isten teremtett és szeret.

Mit kellene tenni?

Annyira nem vagyok naiv, hogy azt gondolnám, a megfélemlítés máról holnapra megszűnik. De talán ha megváltoztatjuk a gondolkodásmódunkat, előbbre tudunk jutni.

Ferenc pápa tavaly májusban egy római hajléktalanszállón tett látogatásakor az emberi lény méltóságáról beszélt: „Szeretni Istent és felebarátodat nem valami elvont dolog, hanem mélységesen konkrét: azt jelenti, hogy minden személyben az Úr arcát látjuk, akit szolgálni kell, és konkrétan kell szolgálni. És kedves testvéreim, ti vagyok Jézus arca.”

Álljunk meg egy pillanatra és idézzük emlékezetünkbe, hogy mindegyikünk Isten képmására van teremtve. Ha legközelebb azon töröd a fejed, hogy megalázzál valakit, különösen mások előtt, állj meg és jusson eszedbe ez. Talán alulról kellene kezdeni és felfelé haladni. Talán azt gondoljuk, hogy a megfélemlítés a fiatalok körében dúló járvány, de nem az. Ők valahol eltanulják ezt. Mindannyiunknak javára válna, ha alaposan megvizsgálnánk saját viselkedésünket.

Írta: Susan Hines-Brigger
Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin

Forrás: Franciscan Media

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű