Lépj kapcsolatba velünk

Család

Csaba testvér véleménye a családot érintő népszavazásról

Közzétéve

Csaba testvér - Fotó: echotv.hu

Böjte Csaba ferences szerzetes a Maszolnak a család fogalma kapcsán elmondta: szerelem tanösvény kialakításán dolgozik annak apropóján, hogy Petőfi Sándor Erdély területén lett szerelmes Szendrey Júliába. „Kilencállomásos tanösvényben próbálom megfogalmazni az ismerkedés, az önismeret, a szerelem, az együtt járás és barátság, házasság, nászút, gyermekvállalás stációit. Ennek a szerelemútnak – amely Nagyváradtól Koltóig tart – első állomásán mindig arról szoktam beszélni, hogy meg kell határozni: „ki vagyok én?”. Isten szent ajándéka vagyok, ugye, mert a Szentírás is úgy fogalmaz „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda érte”. A huszonegyedik században, én úgy látom, nagyon sokan identitáskrízissel küzdenek: de mindannyian Isten ajándékai vagyunk, egy simogatás, egy jó szó” – vélte a ferences atya, aki szerint az ember azért van a világon, hogy embertársainak, de különösen a családban egy valakinek áldásává váljon, boldoggá tegye őt.

A másik fontos dolog Böjte Csaba szerint az, hogy az ember megkeresse a belőle hiányzó részt, a társát. „Sokat lehet tévedni, de az Isten a Szentírásban is azt mondja: hogy a férfi elhagyja a családját és ragaszkodik feleségéhez, és vele egy test és lélek lesz. Tehát a Szentírás egyértelműen azt mondja, hogy a házasság férfi és nő között köttetik” – hangsúlyozta. Hozzátette: fontos az is, hogy a társak egymást, a másik vágyait és céljait megismerjék. A házasság és a gyermekvállalás ilyen tekintetben a beteljesedés – vélekedett.

„Isten nem egy fapados megoldást akar adni egy fiatalnak, ahol nincsenek meg ezek a lépések, nincs meg igazából a kiteljesedés. Mert az egy társas önzés. De ha ezeket az ember szépen végigjárja, akkor az maga a business class-on való utazás” – foglalta össze a házasságról és családról kialakított elképzelését. „Logikus, hogy én is leadok egy szavazatot a referendumon” – mondta Böjte Csaba, aki szerint az első számú társadalmi prioritás a családi életre való felkészítés kéne hogy legyen, hiszen ennek hiányából „rengeteg fájdalom és szomorúság” adódik. „Mennyi válás, mennyi veszekedés és árva gyermek van. Ennél sokkal több pénzt is elköltenék a referendumra, ha ezzel helyre lehetne ezt hozni” – summázott.

„Én a gyermekeimnek mindig mondom, hogy ha az állomásban valaki leül és egy újságpapírról kolbászt eszik, akkor ettől a Jóistennek biztos, hogy nem fog az agyvize felfőni. De én azt gondolom, hogy az a normális, ha meg van terítve az asztal, párolog a finom húsleves, megfogjuk egymás kezét, együtt eszünk, és hálát adunk a Mindenhatónak, családként ebédelünk. És ahogy a táplálkozásnak megvan a kultúrája, úgy a családalapításnak, szerelemnek és házasságnak is megvan a maga kultúrája” – vélte a ferences atya, aki szerint a referendum erre szeretne valamilyen módon „rávilágítani”. „Sokan mondják, hogy a család, a házasság krízisben van. De ha én kimegyek a sípályára és ott valaki elesik, akkor nem a sízés van krízisben, mert a sízés önmagában egy csodálatos dolog – repülés ég és föld között –, egy álom, de ezt meg kell tanulni. Ugyanígy a családról is azt gondolom, hogy egy csodálatos dolog, de azt is meg kell tanulni” – következtetett a ferences atya.

Hozzátette: ha kevesebb munkája lesz gyermekvédelmi szakemberként, mert kevesebb árva gyermek és szétvert család lesz, akkor a társadalom, a család nyert a referendum nyomán. „Ha kevesebb lesz a magányos és szenvedő szingli, akkor már önmagában is sokat nyert a társadalom. Ezzel a témával mindenképp kell foglalkozni, de úgy gondolom, nem csak a politikusoknak, hanem a közembereknek, a pedagógusoknak és orvosoknak is” – tette hozzá végezetül.

maszol.ro

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Család

Az időtálló házasság titka

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Simone Bauer Photography

Tartós házasságra vágyunk? Alkalmazzuk a „Cortés-elvet”!

Egy legenda szerint Hernán Cortés spanyol konkvisztádor, az azték birodalom romba döntője Mexikó partjainál kikötés után felégette a hajóit, ezzel jelezve, hogy nincs visszaút a sok kaland és megpróbáltatás árán elért úticéltól. Mennyi nehéz helyzet, konfliktus, veszekedés, széthúzás és válás megelőzhető lenne, ha a párok tudatosan alkalmaznák ezt az elvet a házasságukban?

Talán itt meg is állhatna a kedves olvasó és mondhatná:

„De hát, én elköteleztem magam a társam mellett, és egy pillanatig sem gondolom azt, hogy a neki tett eskümet megszegjem, és a válást fontolgassam.”

Igen, valóban, de ha egy kicsit jobban megvizsgáljuk a kérdést, azonnal rájövünk, hogy a „Cortes-elv” több annál, mint hogy nem áll szándékunkban elválni.

A híres spanyol hódító biztonságos, széltől védett öblöt kereshetett volna a hajóinak, hogy később használhassa azokat, vagy akár partra is vontathatta volna a vízi járműveket, miközben tovább kísértettek volna a visszaút, a feladás lehetőségével. Ezzel szemben lemondott a visszafordulásról, és megmondta az embereinek, hogy onnan egy út van csak: előre!

Ha nem is foglalkozunk komolyan a válás lehetőségével, még mindig elkalandozhatnak a gondolataink a házasságunk előtti időkhöz, vagy esetleg már nem teszünk meg mindent azért, hogy erős szeretettel, önajándékozással tartsunk ki azon az úton, amelyen a házastársunkkal, a másik felünkkel együtt indultunk el.

Ha Isten akarata szerint építünk házasságot, akkor nem gondolunk a válásra. Isten nem veszi bele a tervébe ezt a kifejezést. És ha Ő nem tud róla, mi se akarjunk tudni róla!

Idős házaspár – Fotó: Imgur

Valóban, ha nehezebb helyzetek adódnak, akkor talán eszünkbe juthat, hogy könnyebb volt egyedül, hogy nem volt ennyire bonyolult, nem kellett egy másik emberhez alkalmazkodni. De ha így is érzünk, ne mondjuk: „Elválok tőled!”, „Váljunk el!”

Valójában az esetek többségében, amikor valaki ilyent mond ki, nem is gondolja komolyan. Nem akarja megtenni a végzetes lépést, csak úgy érzi, hogy nincs már több érve a másik felé, elfáradt, elkeseredett.

Érzelmeitől túlfűtve kimondja – és mit tesz valójában?

Először is elbizonytalanítja a társát, megfosztja őt a biztonságérzettől. Másodszor érzelmileg zsarol, övön aluli ütéssel kényszeríti a másikat a megadásra, azt gondolván: „Ha szeret, ha fontos vagyok neki, akkor erre már csak tesz valamit!”

Harmadszor meg magot vet, rossz magot. (vö. Mt 13,24-30). A sátán már az első bűnesetnél így vetett: kimondott valamit, elbizonytalanította az embert a nyilvánvaló igazságban, Isten ellen lázította. Ma sem tesz másként: valamit beültet a gondolatainkba, kimondatja azt velünk és ott tartja a „levegőben”.

Az ilyen rossz „vetés” rászabadítja az ellenséget a házasságra, mert a kimondott szónak ereje van. Amit az ember gondol és kimond, azt előbb-utóbb meg is teszi.

Mit tehetünk, ilyen esetben? Az ellenkezőjét kell kimondanunk! A „légkört” kell megváltoztatnunk, a bizonytalanságot kell kizárnunk!

A „Cortes-elv” alkalmazható! A sikeres házasság nem azt jelenti, hogy két egymáshoz erősített hajó útnak indul a távoli vizek felé, hanem azt hogy a kettőből egyet, egy vadonatújat építünk, és jó széllel indulunk útnak, anélkül, hogy hátra tekintgetnénk. Mert mögöttünk már nincs semmi, legalábbis semmi olyan, ami akár egy vágyakozó, nosztalgiázó visszapillantást is megérdemelne.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Család

12 beszélgetésindító kérdés házaspároknak

Közzétéve

Szerző:

„Eltelt jó pár év a házasságkötésünk óta és csak azt vettük észre, hogy megálltunk, visszaléptünk. Persze, kiismertük mi már egymást: mielőtt megszólalt volna, már tudtuk a másikról, hogy mit fog mondani. Beszélgettünk is – a napi hírekről, a teendőkről, a gyermekeinkről, a munkánkról, vagyis inkább a kollégáinkról és a főnökről. Annyira kényelmes volt ez, hogy kihagytuk a „vájkálós”, mélyebbre menő kérdéseket. Igen, azokat a kérdéseket, amiket akkor tettünk fel egymásnak, amikor még csak ismerkedtünk.”

Hány mai párkapcsolatra, házasságra illene rá a fenti helyzetleírás? Senki sem tudhatja… De ha valaki ráismert a házasságára, itt ne álljon meg az olvasásban.

Talán már azt sem tudjuk, hogy hol és hogyan kezdjük el a beszélgetést. Néhány másoknál is bevált gyakorlat talán segíthet.

Miközben válaszoltok a kérdésekre időt ajándékoztok egymásnak és gyakoroljátok az egymás felé fordulást. Ennek egyik előnye, hogy nagyon könnyű megvalósítani. Mindössze egy-két apró gesztusra van szükség, ami a következőhöz vezet, az meg a rákövetkezőhöz és így tovább. Az „egymás felé fordulás” a pozitív visszajelzés törvénye alapján működik, a domboldalon lefelé guruló hógolyóhoz hasonlóan aprócskaként kezdi, mégis óriásivá nőhet.

A beszélgetéseink akkor lesznek igazán jók, ha közben valóban odafigyelünk a másikra és ez több apróbb dologból áll össze.

Jó, ha beszélgetés közben a párom felé fordulok, ránézek, érdeklődő a tekintetem. Miközben hozzám beszél, nem számítógépezek, nem meredek az újságomba, nem tévézek, főzök vagy takarítok. Ha elmond valamit, akkor jelzem felé, hogy értem: a tekintetemmel, bólogatással, vagy akár szavakkal is. Az érdeklődésemet azzal is kifejezem, ha időnként visszakérdezek, kapcsolódva az elmondottakhoz, és nem váltok témát. Ez nehéz lehet akkor, ha közben azon gondolkodom, hogy amint elhallgat, rögtön mit fogok neki mondani.

Nem csak arra vagyok kíváncsi, hogy mi történt vele, hanem arra is, hogy ezt hogyan élte meg, hogyan érezte magát az adott helyzetben. Nem adok tanácsot, csak ha kéri. Nem értékelem negatívan sem őt, sem pedig azt, amiről beszél, nem hiszem azt, hogy már előre tudom, mit fog mondani. Bármi, amit mond, fontos nekem, mert tudom, hogy ami neki fontos, az nekem is fontos.

 

Igen, és akkor vegyük elő azokat a kérdéseket, amelyeket még a „szerelmeskorban” szegeztünk egymásnak, és higgyük el, hogy az ezek nyomán kialakult beszélgetések megújíthatják házasságainkat, kiszellőztethetik párkapcsolataink áporodott levegőjét. A következő nyitott kérdések megválaszolása újjáteremtheti közöttünk a mélyebb barátságot és a nagyobb intimitást.

  1. Ha kapnál erre lehetőséget, mit mondanál 10 évvel ezelőtti önmagadnak?
  2. Ha a világ bármelyik pontjára elutazhatnál, hová mennél? Miért épp oda?
  3. Mik azok a dolgok, helyzetek, melyek azok a helyek, amikor ki tudsz kapcsolódni, amikor a hétköznapok felpörögnek körülötted?
  4. Közös életünk mely területén nem tudok teljesen nyitott és őszinte lenni veled?
  5. Mit szeretnél most megtudni rólam – akár a szakmai, akár a személyes életemből?
  6. Az intim együttléteink során mi az, amire szeretnéd, hogy még többet figyeljek?
  7. Ki az a két ember, akiket a legjobban tisztelsz?
  8. Milyen számodra az ideális munka?
  9. Melyek az erősségeink – külön-külön és együtt?
  10. Melyik volt életed legizgalmasabb, legkalandosabb pillanata?
  11. Mire vagy leginkább büszke a párkapcsolatunk esetében?
  12. Mi a legkedvesebb emléked az esküvőnk napjáról?

 

John M. Gottman amerikai párkapcsolati kutató és terapeuta szerint az esetek 94 százalékában azok a párok, akik a házasságuk történetében és a társuk jellemében pozitív elemeket is megemlítenek, nagy valószínűséggel boldog jövő előtt állnak. Ám, ha a boldog emlékek eltorzultak, az annak a jele, hogy a kapcsolatnak segítségre van szüksége.

Ez csak a kezdet… Beszélgessetek, idézzetek fel szép emlékeket, gyűjtsetek erőt, nevessetek együtt sokat – és kérjétek a házasságotok legfőbb „védnökét”, a teremtő Istent, hogy a segítségével ki is tartsatok mindebben!

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Család

Élet a családi asztal körül (2.) – A megosztások örömei

Közzétéve

Szerző:

Illusztráció - Fotó: njherald.com

Az asztal fontos része családi életünknek, otthonunknak. Egy hely, ahol együtt, jó társaságban lehetünk. A boldog asztaltársaságban ugyanakkor mindig jelen van a megosztás is. Mi lett volna az evangéliumi történetben az ötezernél is több emberrel, ha az öt kenyér és két hal tulajdonosa magának akarja megtartani az ebédjét?

A családi étkezések hangulata legalább olyan fontos, mint az, ami az asztalra kerül. A teríték legyen egészen egyszerű, hogy még a kisgyerekek is fel tudják rakni, ám időnként, „csak úgy” lehet ünnepélyesebb – akár a hétköznapokon is.

Ha készen áll már a terített asztal, mire lehet még szükségünk az étkezéshez? Mi teheti még kellemesebbé?

A családi étkezéseink légköre függ a hozzáállásunktól. Ha tudatosan zárjuk ki, vagy helyezzük elérhetetlen távolságba a telefonjainkat, ha lekapcsoljuk a képernyőket, akkor már sokat tettünk a békés együttlét érdekében.

A beszélgetéseink témája is meghatározó: ha ez idő alatt ki akarunk kapcsolódni, akkor a kellemetlenebb témákat halasszuk máskorra.

Függetlenül attól, hogy milyen korúak a gyermekek a családban, megoszthatnak valamennyit a napi élményeikből. A mi családunkban erre az esti ima előtt kerül sor, amikor „ma mi volt a legjobb és legkellemetlenebb élményetek?” kérdésre próbálnak válaszolni a gyermekeink, de időnként az ebéd vagy vacsora közben is ömlik belőlük a szó. Egy bölcs pedagógus egyszer azt tanácsolta a szülőknek, hogy kérdezzék meg gyermekeiket: „Mi volt a legfontosabb dolog, amit ma az iskolában tanultál?” Ilyenkor aztán kiderül, hogy a fontos dolgok néha nem az osztálytermekben, hanem a játszótéren, a barátokkal való együttlétek során történnek.

Hasznos lehet az étkezések után, még az asztal körül ülve a kézügybe helyezett kis „kérdeződoboz”, amelyben kartonlapokon már előre megfogalmazott kérdések sorakoznak, a hátoldalon megjegyzésekkel, javaslatokkal, gondolatébresztő szavakkal – nemcsak a gyermekeknek, hanem a felnőtteknek is. Ha a csemetéink látják, hogy a szüleik hogyan erősítik meg szeretetkapcsolatukat szavakkal, egy-egy gesztussal, hogyan próbálják nyomon követni, megragadni és kifejezni az érzéseiket, jó mintát kaphatnak a párkapcsolatról, kommunikációnkról, egymás iránt érzett szeretetünkről.

Kinek van ma erre ideje? – kérdezheti az olvasó. Meggyőződésem, hogy ha nem sikerül erre időt szánni, értékes percekről, gyermekeink életének legemlékezetesebb mozzanatairól maradunk le!

Még az amúgy egyhangú hétköznapokba is lehet változatosságot, több derűt és szórakozást vinni. Nem kell várni a különleges családi ünnepekre, hogy előszedjük az ünnepi terítéket. Egy díszes „Csak úgy…” feliratot helyezve az asztalra, időnként megteríthetünk az ünnepi porcelánnal, mert mindig van miért hálát adni. Ha összeadjuk a családtagok éveit, már megünnepelhetjük a családunk 50., 75. vagy 100. éves születésnapját is.

Jó ötlet lehet a pizsama-felsőre nyakkendőt kötni, vagy elegáns sállal együtt viselni az éjszakai uniformist. Az étkezés helyszínének megváltoztatásával, illetve a fogások sorrendjének megforgatásával is biztosíthatjuk a változatosságot. A gyermekeink értékelni fogják a teraszon elfogyasztott vacsorát, vagy az asztal alatti tízóraizást, és a desszerttel induló és gyümölcslevessel végződő menüsornak is örülni fognak. Az időnként feje tetejére állított családi étkezés csak javítani fog a hangulatunkon.

Az egyházi vagy családi ünnepek nagyszerű alkalmak a különféle ötletek, színes megoldások számára, ha mindeközben vigyázunk, hogy a gazdag tartalom is megmaradjon a külsőségek mögött, az ünnep üzenete is célba érjen és gazdagítsa az életünket.

Kérjük a Szentlelket, családi életünk „animátorát”, hogy tegyen találékonyabbá bennünket, hogy családi asztaltársaságunk kívánatos legyen gyermekeink számára, hogy onnan ne elmeneküljenek, hanem vágyódjanak a közösségünkre, hogy családi étkezéseink alkalmával kicsik és nagyok egyaránt megízlelhessék annak az örömnek a töredékét, amely Isten Országának asztalánál ülve fog majd eltölteni bennünket!

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Népszerű