Plébániáról különféle tapasztalataink lehetnek. Érdekes lenne magunkba tekinteni és megnézni: nekünk mi jut elsőre az eszünkbe? Mi is nekem a plébánia?
Mit láttunk? Hogy tapasztaltuk ezt? A plébánia az a pap háza, lakása? Egy épület, ahol az egyházadót fizetjük? Könyvtár? Vagy régi bútorok jutnak eszünkbe? Vagy arcok, találkozások jutnak az eszünkbe? Esetleg lelkipásztorok, volt plébánosunk? Lelki beszélgetés? Hittanórák? Ima-élmények? Csoportok? Mindezek eszünkbe juthatnak.
Számomra és akkoriban sokunk számára Sepsiszentgyörgyön a plébánia majdnem hogy második otthonunk volt. Ide siettem iskola után. Ide jártunk hittanra. Itt pingpongoztunk, fociztunk. Itt tanultam meg angolul, mert ingyenes nyelvtanfolyam is volt. Egy tanárnő, családja mellett, hétről hétre élményszerűen osztotta meg velünk angol nyelvtudását. És itt születtek szerelmek, azokból később házasságok. És életre szóló barátságok is. A plébánián tanultunk táncolni is, itt szerettem meg a néptáncot.
A templom és a plébánia egy valóság volt, noha kisebb fizikai távolság választotta el egymástól. A templom is, a plébánia is jellemzően nyitott, befogadó és kellemes környezet volt. Megvolt a helye a hit ünneplésének és átadásának. Tere volt és hangulata egy mélyebb beszélgetésnek. És persze megvolt a hivatalos arca, szervezettsége és méltósága is. És folytathatnám, folytathatnánk…
Jelen cikk legyen lehetőség, hogy gyermekkorunk plébánia tapasztalatát egymással megosszuk. Nem tűnik izgalmasnak? Egy-egy csoportban beszéljetek erről… Neked milyen a gyermekkorod plébánia tapasztalata? Egészen biztos, meghatározó tényező mindez abban, hogy miként gondolkodok ma plébániáról, hogyan viszonyulok ma a plébániámhoz. Látnunk kell, hogy sokan sokféle tapasztalattal rendelkezünk. Miért szerettünk oda járni? Hogyan szereztünk ott barátokat? Hogyan tapasztaltuk meg Istent, a szeretetet, az összetartást?
Lehetnek persze olyanok is, akiknek valami fájdalmas kép rögzült a plébánia kapcsán. Feljön, feljöhet egy-egy rossz emlék. Ennek érzése nem melegíti át szívünket. Ez is lehetséges. Érdemes ezt is önmagában megnézni, tudatosítani. Mindez fontos lehet akkor, amikor meghívásunk van arra, hogy ki-ki a maga lakóhelyén, életállapotának megfelelően (házas, pap, szerzetes), és lehetőségeihez mérten részt vegyen a plébánia közösségének életében. Az Egyház, társadalom élhetősége, jövője azon is múlik, mennyire válik plébánia közösségünk éltető, vonzó élettérré az emberek számára. Ahol a családok, személyek, egyedülállók, Isten-keresők, gyermekek, fiatalok és idősek, együtt találnak otthonra. Családként a plébánián.
