Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Család

Családként a plébánián (II.)

csaladkent a plebanian Custom

VI. Pál pápa úgy látta, hogy a plébánia a hívek testvéri és családi közössége, találkozási helye. És elsősorban mindenkinek saját plébániáján kell otthonra lelnie: „A plébánia a hívek otthona, a lélek és reménység háza, ahol találkoznunk és egyesülnünk lehet a mi Urunk, Jézus Krisztussal. Ha valaki tehát kérdezi: hol vár rám az Úr, ahol rendszeresen találkozóra hív engem? A válasz egyszerű: az én plébániámon! Ez a kegyelem és isteni jelenlét biztos pontja. És ez érvényes minden korosztályra: a kisgyermek, a kamasz, a felnőtt, a házas vagy családos, egyedülálló, idős vagy beteg. Minden életállapot és hivatás itt találjon otthonra, itt találja meg az igazságot, az Üdvözítő megtestesült misztériumát és ez kell életre váljon mindnyájunkban” (1964. március 8-án elhangzott beszédéből). „A plébánia a testvérek igazi családja, a hitnek iskolája, az imádkozók egybehangzó kórusa, az egyetlen kenyér asztala, a keresztény élet erényeinek és a szeretet edzőszobája, az egység első és igazi megtapasztalásának színtere” (1972. január 30-i beszédéből).

Micsoda reményteljes szavak. De mitől lesz ilyen családias plébániánk? Attól, hogy kölcsönhatásba hozzuk a család és plébánia valóságát. A házasság adja az életet, növeli fel az életet, a család ölén tanulja meg az ember, mit jelent az elfogadás, a kibontakozás, a növekedés, az igazságosság, a becsületesség, a tisztesség. Ezen értékek nélkül, nem tud létezni a plébánia, az Egyház, se a társadalom. Aki a házasságot mellőzi, idejemúltnak tekinti, az a nemzet és a jövő ellen szól, a társadalmat lazítja fel és teszi életképtelenné. A házasság szentségére épülő keresztény család képe segíthet plébániáink családiassá formálásában.

Mitől lesz családbaráttá plébániánk?

Egy-két gondolat, ami most nekem eszembe jutott és fontosnak tartok.

– A családias környezettől. Ahogy a családi életben is az első lépés a lakásunk széppé, otthonossá tétele, ugyanígy a plébánián is. Meg van az ideje a csukott ajtóknak is, de lehet üzenete a nyitott kapuknak is. Ha már messziről látszik, hogy szép az udvar, kellemes a környezet, az emberek többsége szívesen lép be. Több plébánia udvara családbarát. Padok vannak, szép zöld sövény, virágok. Adott esetben játszótér. Könnyű így megérteni, hogy bizony igaz lehet a mondás: a gyermekek hozzák el szüleiket, a felnőtteket a templomba, az Egyházba. És maga az épület, az iroda is lehet barátságos elrendezésű, családias. Természetes fény, elegendő ülőhely.  Falon a képek: csak a múltból üzennek (szentek, itt szolgált lelkipásztorok) vagy e mellett más is? Esetleg egy mindenkit megszólító ige, természeti táj, virágok, arcok…

– Otthon lenni otthon. Egy családi ház sokszor az apa nevére van íratva. Hivatalosan az övé. Mégsem mondhatja, hogy a család többi része itt csak vendég. Valójában akkor működik jól a család lelki egészsége, ha benne mindenki igazán otthon van. Ugyanígy a plébánián. Többször érdemes tudatosítani, hogy a plébánia ugyan a lelkipásztor lakását is magába foglalja, és valóban meg kell lennie a saját személyes életterének, ahol teljesen otthonosan érzi magát. De a plébánia mindenki másé is, közös otthonunk. Jó, ha vannak kialakítva kis sarkok, szoba vagy terem, ahol minden korosztály otthonosan mozog, azonosul a hellyel és felelősséget is érez iránta. Nemcsak bejáró vendég, aki fogyaszt, fizet és hazamegy. Hanem családtag, aki ha kell épít, együtt dolgozik velünk, takarít vagy éppen havat seper. Hozzáadja a maga részét, tudását, karizmáját. Jelszó: együtt, közösen.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Autóbuszos és repülős zarándoklatok a ViaSacrával

Friss

Nagybojti rahangolo 2024 45. nap nagybojt 7. hete nagypentek

Nagyböjti ráhangoló (2024)

A nap kihívása Élj az újragondolás és az újrakezdés lehetőségével. Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Zarándok.ma támogatóinak segítségével készítjük. Köszönjük az eddig küldött adományokat!Ide kattintva...

popefranciswashesfeet032824 Medium popefranciswashesfeet032824 Medium

Ferenc pápa

A római Rebibbia börtön női részlegében tartott Utolsó vacsora szentmisén Ferenc pápa emlékeztetett: soha ne fáradjunk bele, hogy bocsánatot kérjünk az Úrtól és hogy...

419490356 923066296494146 2510618732943427781 n Medium 419490356 923066296494146 2510618732943427781 n Medium

Ferenc pápa

Nagycsütörtökön délelőtt a Szent Péter bazilikában Ferenc pápa elnökletével tartották meg a krizmaszentelési szentmisét, melynek során a Szentatya megáldotta a liturgikus olajokat és a...

Kapcsolódó...

Nagyböjti ráhangoló (2024)

A nap kihívása Keresd meg, hogy hogyan tudnál egy kicsivel jobban Krisztushoz tartozni? Hogyan tudod megosztani az életedet mégjobban a melletted lévő emberrel? Nagyböjti...

Nagyböjti ráhangoló (2024)

A nap kihívása Élj az újragondolás és az újrakezdés lehetőségével. Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Zarándok.ma támogatóinak segítségével készítjük. Köszönjük az eddig küldött adományokat!Ide kattintva...

Nagyböjti ráhangoló (2024)

A nap kihívása Vizsgáld meg az Istenről alkotott elképzeléseidet. Ha kell, értékeld át. Engedd magadhoz közel az Istent. Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Zarándok.ma támogatóinak...

Nagyböjti ráhangoló (2024)

A nap kihívása Vizsgáld meg: Ki tudod-e jelenteni, hogy nem tudok nélküled élni Isten. Vágyom, arra hogy Veled legyek. Hogy vessem szándékaidat és a...