Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Családpolitika: közösségi vs. nemzetállami hatáskörök, merre tovább Európa?

Közzétéve

Fotó: Európai Parlament (2014), Flickr

2016 októberében volt szerencsém résztvenni a nagycsaládosok konferenciáján Brüsszelben, amelynek főszervezője Hölvényi György európai parlamenti képviselő volt. A fórumon föltehettem a kérdést: miért van az, hogy a vállalkozások indításában  többet tud segíteni az EU, mint a családalapításban? A politikusok válaszaiból, többek között az derült ki, hogy jobb az államoknak, ha a családpolitika nemzeti hatáskörben marad. Így tehát nem is érdemes az Uniótól segítséget várni ebben a kérdésben.

A válasz számomra furcsa volt, és meglepő is. Később elkezdtem kutatni, hogy mi indokolhatja a választ. Az Európai Unión belül a nemzetállamok nem tekintik ugyanúgy a család fogalmát. Ennek alapján nagyon nehéz lenne központilag adminisztrálni egy olyan elkülönített keretet a költségvetésből, amely kimondottan a családalapítás és családok számára lenne elérhető.

A kelet- és nyugat-európai polgár fejében nem feltétlenül  jelenti ugyanazt a családi élet(és nem feltétlenül ugyanolyan érték). Itt gondolhatunk például a női és férfi szerepekre. Ez országonként nagymértékben változik, illetve a családot körülvevő törvények is nagyon változatosak. Ha tehát az államok átadnák a családpolitika kérdését az Unió számára, az egy egységes törvénykezést igényelne egyben, amely gyökeresen változtatná meg az európai tagállamokban létező helyzetet, hiszen a többség határozna meg mindent. Németországban és Hollandiában például törvényes az azonos neműek házassága, azonban Lengyelországban és Magyarországon nem. Ez utóbbi alaptörvénye is rögzíti a házasság fogalmát. Ha tehát átkerül a hatáskör, akkor minden bizonnyal változtatni kellene ezen. Ezek alapján nem is biztos, hogy szerencsés átruházni a családpolitikát.

Nem szerencsés, mert vannak dolgok, amelyek jobb, ha helyileg dőlnek el az adott ország kultúrájának és értékeinek megfelelően. Egy Brexit utáni Európa nem engedheti meg magának, hogy Brüsszel olyan hatásköröket kérjen, amelyek tovább idegenítenék a nemzetállamokat egymástól. Azt tehát sikerült kifejtenem, hogy miért nem érdemes a szerepkört átadni, ez azonban függőben hagyja még mindig az összeurópai megoldást.

A népesség drasztikusan fogy Európában, magas a válások száma és nem születik elegendő gyerek. Az első világháború előtt Európa volt a világ meghatározó kontinense. Mára Amerika után ez a szerep kezd áttevődni Kínára, a népességben bővelkedő hatalomra. Ha a helyzet így marad, akkor az öreg kontinens azért fog kiesni teljesen a versenyből, mert nem lesz elegendő népesség, aki fenntarthatná a gazdaságot. Egy kis kitérőt tennék. Fontos ez az érvelés, mert a közgazdaságnak nincs moralitása, nem lehet egy családvédő szervezetnek pusztán azzal érvelni, hogy a család szakrális érték, hanem nyomós érvek kellenek (nevezzük így: világi érvek). Nem azt állítom, hogy a család, mint a Szentháromság képmása nem elegendő érv, de a világi hatalmak számára ez egy értelmezhetetlen mondat. Visszatérve a fő vonalra, az európai népességfogyás lassan biztonsági kérdéssé válik.

Fotó: Pixabay

Az Unió feladatát abban láthatjuk, hogy a költségvetésébe beletervez egy olyan csomagot, amelyet az államok tetszésük szerint használhatnak fel a családok, és családalapítók megsegítésére (pályázatok formájában). Ez a legtöbb, amit tehet a brüsszeli vezetés annak ügyében, hogy felvegye a harcot a népesség fogyása ellen. Emellett a média szabályozásában tudna még segíteni az Unió, hogy az családbarátabb legyen. Nagyon fontos ez, hiszen a családalapítás hajlandósága nem csak az anyagi kérdésektől függ. Ha ez így lenne, akkor a gazdagoknak nagyon sok, a szegényeknek pedig nagyon kevés gyereke kéne legyen, azonban ez inkább fordítva van. A médiának nagyon nagy szerepe van abban, hogy természetessé és normalitássá tegye a családot. A nőket tökéletesen ábrázoló magazinok, reklámok és filmek, illetve a filmekben szereplő kapcsolatok irreális elvárásokat támasztanak a két nemben egymás iránt. Az Unió ebben tehát segíthetne, azonban a realitás talaján állva, nem hihető, hogy ez megtörténik. Nem hihető, mert a lobbi tevékenység, a nagyvállalatok érdekei nem a hosszútávon megtérülő családba szeretne fektetni, hanem az esetlegesen rövidtávon megtérülő bevándorlókba.

A tárgyaltak alapján azt mondhatjuk, hogy az Európai Uniónak komolyan kellene vennie a demográfiai problémákat, és felhívni erre a figyelmet. Az is érdemi segítség lenne, ha a költségvetésből elkülönítene valamennyit a családok megsegítésére pályázatokon keresztül. Mindemellett fontos, hogy morális erőként ne akarjon fellépni, ne akarja megszabni, hogy mi a család és mi nem, ez maradjon a nemzetállamok hatáskörében. A helyi családszervezeteket kellene támogatni. Csak ez biztosíthatja az Unió békéjét ebben a kérdésben.

Mond el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Egy megosztással evangelizálhatsz...
Olvasás folytatása
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Reflexió

3 ok amiért társadalmunk tükre az abortusz

Közzétéve

13 hetes magzat - Forrás: bljesak.info

Időről időre borzolja vagy nyugtatja a kedélyeket az abortusz témaköre. Talán félévente, évente köztéma a társadalomban, mert így vagy úgy felüti a fejét. Hírt adtunk arról korábban, hogy a CitizenGo egy petíciót indított a Magyarországon zajló abortuszok beszüntetésére. Szeretném ebben a cikkben egy picit jobban megvizsgálni az abortusz társadalmi viszonyát.

A Szentírás Ószövetsége szerint „Ha férfiak veszekednek és meglöknek valamely terhes asszonyt, úgy hogy idő előtt szül, de [egyéb] veszedelem nem történik: bírságot fizessen… De ha veszedelem történik: akkor életért életet adj.” (2Mózes 21:22–23)

Továbbá a Wikipedia vonatkozó szócikkéből olvashatjuk már az ókori keleten is foglalkoztak ezzel. Az emberiség legrégebbi törvénykönyvei közül Hammurapi törvénykönyvének 209–214. §-ai szólnak a magzat védelméről. Például a 209. § szerint:

„Ha egy awélum [szabad nemes] awélum lányát megütötte és magzatát elvetéltette vele, 10 siglum ezüstöt fizessen a magzatért.” Hoppá! Tehát ebből azt látjuk, hogy az ókorban még pénzbeli értéke is volt a magzatnak? Ezzel szemben ma…?

Lehet, hogy ma az esetek többségében nem ütnek meg „fizikailag” egy terhes asszonyt, mint régen, de talán egy ütésssel is felérhet az, hogy a férfi, jelen esetben leendő apa nem áll a nő, leendő anya mellett ebben a helyzetben. Mielőtt még lebecsülnénk ezt a helyzetet, kiemelném, hogy Isten azon meghívásáról beszélünk, mely által mi is részeseivé válunk az Ő teremtésének.

Lássuk csak hogy jutottunk ide. Miért van szükség ma abortuszra? Furcsa a kérdés. Megpróbálom legjobb tudásom és rálátásom szerint összegezni.

1. Mert fontosabb a kényelem, a fényűzés vagy a céltalanság, mintsem a párkapcsolat valódi értelme, lényege. Ki a hibás? A nő? A férfi? Vagy mindketten? Bizonyára sok esetet ismerünk…

Látjuk, hogy társadalmunkban mi jellemzi a mai fiatalok. Szabadelvű kapcsolatmodell uralkodik. Ezt közvetíti és erősíti meg a média. Sok fiatal számára talán elég csak annyit mondanom, hogy Éjjel-nappal Budapest. Bizony, sok keresztény fiatal is esténként fő műsoridőben ebből merít.

2. Mert a társadalom szemében szégyen az, ha egy szerelemgyerek születik (születne).

Miért szégyen? Kinek szégyen? Nem megerősített információk szerint többen is azt gyanítják, hogy az abortuszok több, mint felét katolikus anyák végzik. Szégyenből, hogy mit gondol a falu vagy a közösség. Felmerül itt rögtön egy másik kérdés: milyen és mekkora felelőssége van egy keresztény közösségnek egy szóban forgó esetben, amennyiben ez egy társukkal történik. Van egy olyan példa, hogy egy katolikus közösség befogadott egy hajléktalan állapotos anyát, felkarolta, ugyan az anya nem „tért jobb útra” de gyermeke a közösségnek köszönhetően emberibb életet él ma, mint hajdan a szülei. Van elvétve ilyen példa is.

3. Mert nincsen elég anya otthon és a mindenkori kormányzat nem fektet elég hangsúlyt ezen szociális intézményrendszer megfelelő fejlesztésére, felélesztésére. Az egyházak sem.

Ha már megtörtént, akkor szerintem az irgalom fele kellene haladnunk. Támogatni kellene az így nehéz helyzetbe került (leendő és nem csak) anyákat. Egy jól működő szociális rendszernek ez is a része lenne. Ahogyan az egyházaknak is irgalomból fakadó feladatuk lenne.

Ferenc pápa hangsúlyozza: amilyen határozottan csak lehet, újra le akarja szögezni, hogy az „abortusz súlyos bűn, mivel egy ártatlan életnek vet véget”. Nem létezik viszont olyan bűn, amelyre Isten irgalmassága ne terjedne ki és amelyet Isten irgalmassága ne semmisítene meg – írja az irgalmasság szentévének lezárását követően közzétett apostoli levelében.

M. Simon würtzburgi pszichológus szerint a nők 80 százaléka szenved az abortusz után a mentális és lelki egészség megromlása miatt. Kovács Ferenc állandó diakónus és felesége, Kovácsné Treer Mária lelkigyakorlatokat szerveznek az abortuszon átesett nőknek… Tehát látjuk, hogy nem helyes út az abortusz mégis keveset teszünk érte.

Ez a helyzet kétség kívül a társadalmunk lelki állapotának hű tükre. Közjogilag nincs értéke egy magzatnak, addig amíg meg nem születik. Viszont, ahhoz hogy megszülethessen elég kevés védelem áll az oldalán, hacsak az ifjú pár nem tekinti ezt értéknek. Úgy néz ki a társadalom szemében a fogamzás, egy új élet és a szülés azonos szinten van egyéb használati cikkel, melyet a fogyasztói szemlélet ural némi pénz ellenében.

Reménykedem abban, hogy a fenti sorok megmozgatnak embereket, hogy a sokat ismételt szövegelésen túl valami konkrét előrelépés is legyen hazánkban. Lehet ennek egyik eszköze a Cityzen Go petíciójának aláírása, mi több akár egy önvizsgálat is arra vonatkozóan, hogy hogyan viszonyultál eddig az abortuszhoz és az abortuszon átesett felebarátaidhoz. Egy megosztással pedig hozzájárulhatsz ahhoz, hogy mások is elgondolkodjanak ezen. Még a végén fontos embereket is meggyőzhetünk az intézményes változtatás szándékáról.

Mond el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Egy megosztással evangelizálhatsz...
Olvasás folytatása

Reflexió

Ha egy senki vagy, akkor béke van? – Nemzeti identitás vs. örök béke

Közzétéve

Szerző:

Forrás: campaignlive.co.uk

„Ezért nevezik azt Bábelnek, mivel az Úr ott zavarta össze az egész föld nyelvét és onnét szórta szét őket az Úr az egész földön.”(Teremtés könyve, 11:9)

Ha nyelvészeti tanulmányaimat felidézem, akkor a Bábel története, mint a nyelvek eredetének oka, igencsak meglepő. Meglepő, hiszen tudományos alapon nem bizonyítható. Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a nyelvek isteni beavatkozás révén jöttek létre. Azonban van egy másik meglepő dolog is: gyakorlatilag nem tudjuk hogyan jött létre a nyelv. Nem tudjuk, hogy mikor, miért és miképpen kezdett beszélni az ember. Tudományos elméletek azonban vannak. Ám ezek ugyanolyan értékűek, mint maga a Szentírás beszámolója. Érdekes, nem?

Bátorítom a kedves olvasót, hogy nézzen utána ezen elméleteknek. Jelen írásomban nem tartom feladatomnak ezek teljeskörű ismertetését. Amit megemlítenék azonban, hogy valamennyi elmélet esetében visszatérő motívum, hogy az egyszerűtől halad a bonyolultig. Valahogy úgy, ahogyan a felnövekvő gyermek halad a sírástól egészen a beszédig. Logikailag ez teljesen megállja a helyét. Azonban nem találunk választ arra, hogy mi történt – értsd szimbolikusan – a 0 és 1 között. A világmindenség keletkezését is úgy tárgyalja a tudomány, hogy a 0 utáni időről beszél, de arról nem tud mit mondani, hogy miért van valami, ahelyett hogy nincs semmi. Hiszen Aquinói Szent Tamás is arról beszél, hogy a létezés nem szükségszerű, kell, hogy legyen annak egy elindítója. Térjünk vissza azonban a témánkhoz, a nyelv eredetéhez…

Ahogyan nem tudjuk miért keletkezett a világ, azt sem tudjuk tudományosan megmagyarázni, hogy miért keletkezett a nyelv, és hogy ez pontosan hogyan eredményezte a nemzetek kialakulását. Érdemes megfigyelnünk, hogy a Szentírás rögtön a legelső oldalakon igyekszik magyarázni a nyelvek és a népek létezésének okát.

Vajon miért?

Érdekes, hogy a népek (és a nyelvek) létezésének a miértjét arra vezeti vissza a Biblia, hogy az emberek gőgösek lettek eredményeik láttán, és ennek büntetéseként a nyelvet vezeti be Isten, mint akadályozó tényező (lásd: Teremtés könyve, 11:1- 9). Megismétlem még egyszer tehát: a Szentírás „elmélete” miszerint Isten teremtette a nyelveket egyenértékű bizonyíthatóságát tekintve bármilyen más tudományos elmélettel.

Miért érdekes ez számunkra ma, 2018-ban? Egyes politikai és szellemi irányzatok például az Európai Unióban amellett érvelnek, hogy a nemzeti identitás idejétmúlt dolog. „Nem arról kellene beszélni, hogy német vagyok, magyar vagyok, portugál vagyok, hanem egyetlen identitásnak kellene lennie: európai vagyok.” Az érv mindig és mindenkor ugyanez: Európában egyetlen egy úton lehet elkerülni a háborút, ha elfeledjük nemzeti identitásunkat és kialakítjuk a gazdasági egymásrautaltságot. Az egymásrautaltság azért fontos, mert maga után vonja, hogy háborúzni nem fogok azzal, akire támaszkodnom is kell. Igencsak fennkölt gondolat, ám hamis reményekkel.

Hogy miért hamis gondolat az, hogy a nemzeti öntudat megszüntetése békét teremt? A legjobb visszatérni a Szentírás bölcsességére, ugyanarra a bölcsességre, amely Európát kiemelte minden földrész közül. Ha megfigyeljük a történet szimbolikáját, arra lehetünk figyelmesek, hogy a nemzetek létezése a bűn következménye. De fordítva is igaz: ha csak egy nemzet létezne a világon, azt is könnyen hatalmába kerítené a gőg. Ne essünk tévedésbe, nézzük meg a lehetséges példát: az USA-t. Bár az Egyesült Államok államai nem külön nemzetek otthona, mégsem következett be náluk az utópisztikus aranykor. Ott is volt polgárháború. Mindkét fél angolul beszélt, nemde?

Eddig a történelemre támaszkodva sikerült látnunk, hogy nem a nemzeti identitás okozza a háborút, és ennek hiánya nem egyenlő egy örök békével. Ugyanakkor az ember életét átöleli önnön származási családja, a családot pedig körül öleli a nemzeti identitás. Minden ember alapvető igénye és kívánsága, hogy tartozzon valahova.

Vigyázzunk a farkasokra, mert a kommunisták már egyszer megpróbáltak felépíteni egy társadalmat, amely elméletben szép, de a valóságban nem lehet megvalósítani, mert az emberek működésének ellent mond. Ilyen ez az új eszme is: tüntessük el a nemzeti identitást, aztán béke lesz örökre. Nem ilyenek vagyunk mi emberek. Az identitásra szükségünk van, a határokra szükségünk van, hogy tudjuk helyünket a világban: ki vagyok, és ki nem vagyok. Aztán arra is figyelnünk kell, hogy az, ami a mindenkié, az a senkié. Senki nem fogja magáénak érezni Európát, csak mert európai. El fog veszni ez a földrész, ha nem vigyázunk. A nemzeti identitás immunrendszert is jelent a külső veszélyek ellen.   

Mond el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Egy megosztással evangelizálhatsz...
Olvasás folytatása

Reflexió

Trianon: feladatunk feldolgozni

Közzétéve

Szerző:

Fotó: a hatvani Trianon emlékmű - tothdavid.hu

98 év: ennyi idő telt el a trianoni békediktátum óta. Ha 1000 éves történelmünket nézzük, akkor 98 év nem is olyan sok idő. Ha veszteségeinket nézzük, akkor a közel 100 év felér 1000 évvel. Talán még többel is. A 20. században elveszítettük az első világháborút, azt a háborút, amelyet a Habsburgok erőltettek ránk. A háború után rögtön jött a rózsás forradalom, amely szintén kárt okozott. Később a második világháború vesztes oldalán álltunk, amelybe szintén értelmetlenül került bele Magyarország. Ezt követte a Szovjet megszállás, és a kommunista diktatúra. 1956-ban elvesztettük a forradalmat is. Aztán lassan megérkeztünk a rendszerváltáshoz. Az utca embere, talán cinikusan így fogalmazna: a 20. században nem sokat unatkozott a magyar nemzet.

Az Úr megtestesülésének 1990. évétől más idők járnak térségünkben. Demokrácia van az egész Kárpát-medencében. Az elmúlt 28 évben nem volt sem háború, sem forradalom és területeket sem csatoltak ide-oda. 2020-ra a demokráciában felnőtt első nemzedék eléri 30. életévét. Meglátásom szerint a váltás körül született nemzedéknek kell véghez vinnie azt, hogy a magyar múltat feldolgozzuk. Ezt követően kezdődhet el érdemben a 21. századba való bevezetése a kárpát-medencei magyarságnak. Ezt a munkát elvégezni nem politikus, író, költő vagy tudós feladata. Ez a magyarok feladata. Eddig időnk és lehetőségünk nem volt rendesen szembenézni a múlttal. Gyászolni sem volt időnk, hiszen egyik tragédia követte a másikat.

2020-ban azt az áldást kapjuk majd, hogy Budapesten lesz az Eucharisztikus Világkongresszus. Ez nem egyszerűen a magyar katolikusok számára kiemelkedő esemény, hanem az egész magyarság számára lehetőség a Szent István munkáját megörökölni. Azért használom a megörökölni szót, mert ez azt a jelentést is hordozza, hogy a kapott javakat (szellemi vagy anyagi) életben tartjuk, és magunkénak tekintjük. Kétségtelen, hogy minden magyar számára, legyen az baptista, református, katolikus, evangélikus stb. Szent István azon első királyunk, aki a keresztény utat választotta a magyarok számára.

Az Eucharisztikus Világkongresszus tehát ugyanazon évben lesz megtartva, amikor a trianoni békediktátum 100. évfordulója lesz. A kongresszusok mindenkori célja, hogy emlékeztessék a világot Jézus szavaira:

Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van s feltámasztom az utolsó napon.” (Szent János evangéliuma, 6. 53-54).

A katolikus egyház Jézusnak erre a mondatára is hivatkozik, amikor azt vallja, hogy a kenyér és bor színe alatt valóságosan Jézus teste és vére jelenik meg. Valamennyi protestáns történelmi egyház másképpen látja ezt, azonban abban mindenki egyet ért, hogy Jézus nélkül nincs örök élet. Erről a kérdésről azért tartom fontosnak írni, hogy valóban megértsük: a világkongresszus nem csak egy katolikus esemény lesz Magyarországon, hanem esemény nekünk, kárpát-medencei magyaroknak. Óriási esemény és áldás, mert ez nem politikai indíttatású, hanem szakrális esemény a nemzet életében. Valamiként hasonlatos a Csíksomlyói búcsúhoz, amelyre szintén felekezettől függetlenül rengetegen mennek el. Azért mennek el sokan, mert Csíksomlyó szimbólumává vált a nemzeti kitartásnak, és a nemzet Istennel való találkozásának. Ilyen módon érdemes az Eucharisztikus Világkongresszusra is tekintenie a nemzetnek.

Úgy érzem, van abban valami feladat, hogy ez az esemény Trianon 100. évére esik. Egyedül nem tudjuk értelmezni és feldolgozni a múltunkat. A 100 év nehéz és szomorú sebeit nem tudjuk begyógyítani, ha nem kérjük Isten segítségét. Mi magyarok nem engedhetjük meg magunknak, hogy az utálat tartson minket életbe. Az utálat csak utálatot szül. Bár mi vagyunk a sértett fél, Krisztussal együtt járva (hiszen a kereszténység nem egy kultúra, nem egy filozófia, hanem a kereszténység a Jézus Krisztussal való kapcsolatot jelenti) előbb fel kell számoljuk azokat a sérelmeket, amelyek az elszakadt területek magyarjai és a csonka Magyarország magyarjai között kialakultak: egymást nem szabad kategorizálni, megalázni azzal, hogy az erdélyi magyar román, a felvidéki szlovák, a délvidéki szerb stb. De azt sem szabad csinálni elszakadt területen élő testvérek, hogy a magyarországiakat táposnak gúnyoljuk. Trianon legnagyobb tragédiája elsőként az, hogy az elszakadás ellenségeskedést szült a magyarok között. Csak ezt követően tragédia a területek elvesztése. Be kell fejeznünk a kategorizálást egyszer és mindenkorra. Ez az első nagy feladatunk. Megbocsájtásra és szeretetre van szükségünk, hogy mindezt véghez vigyük. Isten nélkül ez lehetetlen.

Mond el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Egy megosztással evangelizálhatsz...
Olvasás folytatása

Népszerű