Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Családpolitika: közösségi vs. nemzetállami hatáskörök, merre tovább Európa?

Közzétéve

Fotó: Európai Parlament (2014), Flickr

2016 októberében volt szerencsém résztvenni a nagycsaládosok konferenciáján Brüsszelben, amelynek főszervezője Hölvényi György európai parlamenti képviselő volt. A fórumon föltehettem a kérdést: miért van az, hogy a vállalkozások indításában  többet tud segíteni az EU, mint a családalapításban? A politikusok válaszaiból, többek között az derült ki, hogy jobb az államoknak, ha a családpolitika nemzeti hatáskörben marad. Így tehát nem is érdemes az Uniótól segítséget várni ebben a kérdésben.

A válasz számomra furcsa volt, és meglepő is. Később elkezdtem kutatni, hogy mi indokolhatja a választ. Az Európai Unión belül a nemzetállamok nem tekintik ugyanúgy a család fogalmát. Ennek alapján nagyon nehéz lenne központilag adminisztrálni egy olyan elkülönített keretet a költségvetésből, amely kimondottan a családalapítás és családok számára lenne elérhető.

A kelet- és nyugat-európai polgár fejében nem feltétlenül  jelenti ugyanazt a családi élet(és nem feltétlenül ugyanolyan érték). Itt gondolhatunk például a női és férfi szerepekre. Ez országonként nagymértékben változik, illetve a családot körülvevő törvények is nagyon változatosak. Ha tehát az államok átadnák a családpolitika kérdését az Unió számára, az egy egységes törvénykezést igényelne egyben, amely gyökeresen változtatná meg az európai tagállamokban létező helyzetet, hiszen a többség határozna meg mindent. Németországban és Hollandiában például törvényes az azonos neműek házassága, azonban Lengyelországban és Magyarországon nem. Ez utóbbi alaptörvénye is rögzíti a házasság fogalmát. Ha tehát átkerül a hatáskör, akkor minden bizonnyal változtatni kellene ezen. Ezek alapján nem is biztos, hogy szerencsés átruházni a családpolitikát.

Nem szerencsés, mert vannak dolgok, amelyek jobb, ha helyileg dőlnek el az adott ország kultúrájának és értékeinek megfelelően. Egy Brexit utáni Európa nem engedheti meg magának, hogy Brüsszel olyan hatásköröket kérjen, amelyek tovább idegenítenék a nemzetállamokat egymástól. Azt tehát sikerült kifejtenem, hogy miért nem érdemes a szerepkört átadni, ez azonban függőben hagyja még mindig az összeurópai megoldást.

A népesség drasztikusan fogy Európában, magas a válások száma és nem születik elegendő gyerek. Az első világháború előtt Európa volt a világ meghatározó kontinense. Mára Amerika után ez a szerep kezd áttevődni Kínára, a népességben bővelkedő hatalomra. Ha a helyzet így marad, akkor az öreg kontinens azért fog kiesni teljesen a versenyből, mert nem lesz elegendő népesség, aki fenntarthatná a gazdaságot. Egy kis kitérőt tennék. Fontos ez az érvelés, mert a közgazdaságnak nincs moralitása, nem lehet egy családvédő szervezetnek pusztán azzal érvelni, hogy a család szakrális érték, hanem nyomós érvek kellenek (nevezzük így: világi érvek). Nem azt állítom, hogy a család, mint a Szentháromság képmása nem elegendő érv, de a világi hatalmak számára ez egy értelmezhetetlen mondat. Visszatérve a fő vonalra, az európai népességfogyás lassan biztonsági kérdéssé válik.

Fotó: Pixabay

Az Unió feladatát abban láthatjuk, hogy a költségvetésébe beletervez egy olyan csomagot, amelyet az államok tetszésük szerint használhatnak fel a családok, és családalapítók megsegítésére (pályázatok formájában). Ez a legtöbb, amit tehet a brüsszeli vezetés annak ügyében, hogy felvegye a harcot a népesség fogyása ellen. Emellett a média szabályozásában tudna még segíteni az Unió, hogy az családbarátabb legyen. Nagyon fontos ez, hiszen a családalapítás hajlandósága nem csak az anyagi kérdésektől függ. Ha ez így lenne, akkor a gazdagoknak nagyon sok, a szegényeknek pedig nagyon kevés gyereke kéne legyen, azonban ez inkább fordítva van. A médiának nagyon nagy szerepe van abban, hogy természetessé és normalitássá tegye a családot. A nőket tökéletesen ábrázoló magazinok, reklámok és filmek, illetve a filmekben szereplő kapcsolatok irreális elvárásokat támasztanak a két nemben egymás iránt. Az Unió ebben tehát segíthetne, azonban a realitás talaján állva, nem hihető, hogy ez megtörténik. Nem hihető, mert a lobbi tevékenység, a nagyvállalatok érdekei nem a hosszútávon megtérülő családba szeretne fektetni, hanem az esetlegesen rövidtávon megtérülő bevándorlókba.

A tárgyaltak alapján azt mondhatjuk, hogy az Európai Uniónak komolyan kellene vennie a demográfiai problémákat, és felhívni erre a figyelmet. Az is érdemi segítség lenne, ha a költségvetésből elkülönítene valamennyit a családok megsegítésére pályázatokon keresztül. Mindemellett fontos, hogy morális erőként ne akarjon fellépni, ne akarja megszabni, hogy mi a család és mi nem, ez maradjon a nemzetállamok hatáskörében. A helyi családszervezeteket kellene támogatni. Csak ez biztosíthatja az Unió békéjét ebben a kérdésben.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

A rendszerváltás után 3 évvel születtem Erdélyben. Katolikus hitem adja életem alapját. Alapszakos bölcsész vagyok, mesteri diplomámat Nemzetközi tanulmányokból fogom megszerezni. Pilinszkytől hallottam Rilke gondolatát először: "Rettenetes, hogy a tényektől sohasem tudhatjuk meg a valóságot." Ez az idézet adja meg cikkeim hangvételének és szemléletének világát. Meggyőződésem, hogy a nemzet jövője az egészséges családokon, mint a társadalom alappillérén múlik a teljes Kárpát-medencében.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Reflexió

Segítség! Keresztény vagyok, nem találom a páromat…

Közzétéve

Szerző:

Illusztráció


Fiatal vagy? Katolikusként élő kapcsolatot ápolsz Jézussal? Vágysz egy párkapcsolatra, ahol a párod is hívő? Rengeteget imádkozol érte, mégsem találsz? Ha ezeket a kérdéseket átérzed, akkor ez a cikk neked szól.

A modern európai társadalmak egyik nagy problémája, hogy az emberek, férfiak és nők egyre nehezebben találják meg az utat egymás felé. A házasságig eljutni ugyanis (saját tapasztalatom szerint is) egy út. Úgy tűnik, hogy ahogyan eltűnnek a régi szokások világunkból, úgy egyre nehezebb a párkeresés. Mondom is a példát. Nálunk magyaroknál létezett a táncház intézménye a vidéki életben (vidék alatta falu világát értem). Itt, ha egy fiú felkérte a lányt egyszer, akkor az egy táncot jelentett. Ha második alkalommal is felkérte, akkor már jelentett valamit: a fiú szeretné kifejezni, hogy a lány szimpatikus számára. Volt tehát egy keret, volt egy szimbolikája annak, ahogyan a két nem közelíteni tudott egymás felé. A hívő katolikus fiatal felnőtt számára is érződik ennek hatása. Manapság nagy fejfájást tud jelenteni az, hogy eldöntse egy szerelmes fiú vagy lány, hogy számíthat-e viszonzásra. Ez a játék nagyon nehéz lehet, fájdalmas és sok időt vesz fel.

Aztán sokszor látjuk, hogy keresztény fiatal férfiak szeretnének feleséget találni, ám sehogy sem sikerül. Azt is többször láttam, hogy a keresztény fiatal nők azért panaszkodnak, mert nincsenek férfias férfiak a közösségekben, a templomokban. Ez egy érdekes jelenség. Mindig mondjuk, hogy megszűnt a katonaság. Antropológiailag a katonaság fontos választóvonal volt: ki kell bírni, át kell vészelni, meg kell edződni. Ez a felnőtté, férfivé válás pontja volt. Ma ez nincs. És talán érződik is. Persze nem lehet a jelenséget egy tengelyre felfeszíteni, de ez is hozzájárulhat. Ott van az ál feminizmus is, amely nem a nők megbecsülését igyekszik elérni, hanem a nők olyatén férfiasodását, amely azt eredményezi, hogy eltűnik a két nem közötti kiegészítő jelleg. Márpedig a kiegészítő jelleg nagyon is fontos. Ezt tudjuk a teremtésből is. Ferenc pápa is mondja, hogy a nőkre rendkívül nagy szükség van, mert pontosan azzal, hogy ők nők, azzal tudnak rengeteget adni a társadalomnak. A vezetésben, a politikában is egészen más szemszöget tudnak képviselni, észrevételeik rendkívül fontosak, mert a férfivilágot finomítják, ha úgy tetszik puhábbá teszik.

 Térjünk vissza azonban a párkeresésre. Isten nem helyettünk dolgozik, hanem értünk. Az ima rendkívül fontos, „kérjetek és adatik”, de nekünk is magunkba kell nézni. A modern világunkban későn házasodunk. Minél később házasodunk, annál nehezebb áldozatokat hozni. A házasság felé vezető párkapcsolat ugyanis figyelmességet igényel arra, hogy milyen áldozatokat kell hozni. Meggyőződésem, hogy a házasság attól gyönyörű, hogy áldozatokat kell hozni a szeretet révén. Nem könnyebb út a házasság, mint a szerzetesség, inkább más. Szóval ha a 30-as éveinkben járva keressük a párunkat, és még mindig nehéz találni, akkor magunkba kell nézni. Mi akadályoz engem? Miért nem mond rám senki igent, vagy miért nem tudok én senkire igent mondani? Ezeket a kérdéseket őszintén kell megválaszoljuk magunknak. Gyakran nagy segítség lehet egy jó barát, aki őszintén tud rólunk beszélni kívülről. Ha ellenkező nemű testvérrel áldott meg az Isten, akkor az a legszerencsésebb, ha vele el tudunk beszélgetni. De ehhez alázat kell. Az irreális elvárások az ördög egyik módszere arra, hogy az embert egyedül létre kényszerítse egy életen keresztül. Ez meggyőződésem.

Szóval imádkozni kell. Magamba kell néznem, ha nem találom páromat, mit nem tettem meg? A hívő emberek gyakorta beleesnek abba a csapdába, hogy nem adnak külsejükre, mert az úgysem számít. Tényleg nem számít üdvösség szempontjából a külső, de mégis jobb, ha az első teázásra nem mosdatlan malacként érkezünk, hanem tisztán és normálisan felöltözve. Magunkba kell nézni. Ez a fontos kérdés tehát, amit fel kell tenni magunknak: én együtt akarnék élni önmagammal?  

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Reflexió

Böjte Csaba: Szülőt, tanárt, előadóművészt, politikust és papot is börtönbe küldenék

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Dévai Szent Ferenc Alapítvány Facebook oldal

„Sajnálom a népet.”
Mt 15,29

Krisztus Urunk sajnálja a népet! December 3-án, advent első napjaiban, Csák Jánossal és V. Simon Lászlóval egy látogatást tettünk Magyarország egyik legismertebb fegyházába Budapesten, a “gyűjtő” néven emlegetett büntetés-végrehajtási intézetbe! Egyszerű emberekhez egyszerű szavakkal szóltam, elmondtam, hogy mindannyian adventi várakozásban élünk, és hiszem, hogy az ő adventjük bármennyire is hosszú, előbb-utóbb eljön számukra is a Karácsony, arra kértem, hogy ne adják fel a reményt, mert biztos, hogy számukra is felvirrad az szabadságot elhozó várva várt nap!

Magyarországon közel húszezer embernek börtönben, fegyházban jön el az idén is az angyal! Néztem az embereket és bár tudtam, hogy sokan szörnyű bűnöket követtek el, mégis őszinte sajnálattal telt el a szívem! A sajnálat mellett egész végig, és még most is ott van a szívemben a mardosó harag! Igen, haragszom magamra, az egyházra, az egész oktatási rendszerre, mert nem tudtuk, nem tudjuk eléggé szépen, érthetően, világosan elmondani az embereknek az Isten által kőtáblára írt tízparancsolatot! Ha ezeket a parancsokat megtanítottuk volna, ha az emberek szívébe véstük volna Istenünk boldogságra vezető útmutatását, akkor hiszem, hogy ma nem börtönöket építenénk, hanem azokat múzeumokká alakíthatnánk át!

Ezeknek az embereknek be kellene pereljék a mindent elfogadó, toleráló, cinkosul elnéző liberális oktatási rendszert és a saját szüleiket is, amiért ők most 10-20-40 évet itt kell 3-4 négyzetméteren raboskodjanak! Én minden szülőt, tanárt, színpadra álló előadóművészt, a közvéleményt formáló politikust és természetesen a papokat is elhoznám egy adventi elcsendesedésre, és legalább egy napra bezárnám egy itteni cellába, melynek mindkét párhuzamos falát vígan meg lehet simogatni ha két kezünket kinyújtjuk! Igen, minden egyes ember ki szólni kíván a gyermekekhez, felnőttekhez, alázattal legalább egy – egy napra be kellene vonuljon egy ilyen fegyházba, hogy rádöbbenjen a saját felelősségére, a tetteinek, az általa kimondott szavaknak súlyára!

A fizika, kémia, matematika, a helyesírás szabályait tanítjuk a gyermekeinknek! Miért nem magyarázzuk, tanítjuk meg szépen, világosan a felnövekvő generációnak Isten tízparancsolatát?! Szerintem érettségi tantárgy kellene legyen Isten drága útmutatása, melynek fényében erőben, egészségben, békességben élhetnénk földi életünket! A közlekedésben bevezették a biztosító öv használatát, meg a kisbabáknak, gyermekeknek előírt ülést és lám, az emberek előre mérgelődtek, lázadoztak, de ma már kimutatható, hogy csak e két rendelkezés következtében sokkal kevesebben vesztik életüket, lesznek nyomorultak az országutakon! A parancsok, a szabadság korlátozása, az igazi szabadságunk szárnyai!! Hiszem, hogy nem csak a börtönök ürülnének meg ha komolyabban vennénk az életünket irányító törvényeket, de a gyermekvédelmi intézetek, a kórházak, a válóperes törvényszékek, sőt még a nyugtatókat forgalmazó patikák is mind mind szerre építhetnék le a személyzetüket.

Adventi jó feltételként állj neki és tanuld meg kívülről Isten drága tízparancsolatát, közben legalább az interneten keresztül látogass meg egy fegyházat!

A szabadságért imádkozva,
Csaba t.

 

Isten tízparancsolata

Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.
Mt 15,29-37

magnificat.ro

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Olvasás folytatása

Reflexió

Adventi bakancslista…

Közzétéve

Fotó: croatia.hr
  • Várom, hogy szétmenjen a függöny és kezdődjön az előadás.
  • Várom, hogy lehulljon a lepel.
  • Várom a hajnalt.
  • Várom, hogy kiderüljön az igazság.
  • Várom, hogy befusson a következő szállítmány.
  • Várom, hogy zöldre váltson a lámpa.
  • Várom, hogy a pályázatomat sikeresen elbírálják.
  • Várom, hogy túl legyek az érettségin.
  • Várom a percet, hogy felérkezzek a csúcsra és gyönyörködjem a látványban.
  • Várom, hogy kikeljenek a kiscsibék.
  • Várom, hogy meghűljön a leves.
  • Várom a lottó-sorsolást.
  • Várom a harmadik kisbabát.
  • Várom, hogy valaki rám nyissa az ajtót.
  • Várom a postást a nyugdíjjal.
  • Várom, hogy megérhessem: munkámat megbecsülik és értékelik.
  • Várom, hogy megéreztesse valaki: így fogad el és így szeret, ahogy vagyok.
  • Várom a nyári szabadságot.
  • Várok a kedvező pillanatra.
  • Várom, hogy sorra kerüljek.
  • Várom, hogy visszajelezz.
  • Várom, hogy kiszabaduljak a börtönből.
  • Várok egy kedvező sms-t a barátomtól.
  • Várom, hogy hazajöjjön a fiam.
  • Várom, hogy végre szabadon, félelem nélkül élhessünk.
  • Várom a holtak feltámadását.
  • Várom, hogy felfedd a titkot.
  • Várom, míg megsül a süti a lerben.
  • Várom az eredményhirdetést.
  • Várom megérkezésem pillanatát.
  • Várok rád, mert nemsokára érkezel.
  • Várlak, hogy találkozhassunk.
  • Várlak, mint éjjeliőr a hajnalt.
  • Várlak, mint vadász, a becserkészett vadat.
  • Várlak, mint menyasszony vőlegényét.
  • Várlak, mint földműves a jó időt, hisz e nélkül nincs jó termés.
  • Várlak, mint diák a vakációt a sikeres vizsga után.
  • Várlak, mint édesanya gyermeke születését.
  • Várlak, mint a természet a tavaszt.
  • Várlak, mint elítélt a felmentést.
  • Várlak, mint beteg a gyógyulást, mint haldokló, hogy átmehessen a halál kapuján.
  • Várok, mert Te jössz elém.
  • Várlak, hogy Te légy vágyaim beteljesítője.
  • Várok, hisz az időt épp az teszi értékessé, azért „áll meg”, mert Rád várok.
  • Várlak, mert szeretlek!

Elvárok, megvárok, kivárok, bevárok, odavárok, hazavárok, visszavárok… Ki vagy mi várakozásaim alapja? Mit várok (el) magamtól vagy másoktól? Istennek vannak-e elvárásai felém? Melyek ezek?

Amit a várakozásra, Istenre fordítasz, az lesz igazán hasznos idő.

Ne mondd, hogy nincs időd rá. Hiszen miközben Rá vársz, nem ujjaidat tördelve toporogsz egy helyben, hanem elindulsz Feléje. Tudva, hogy vár rád, kijön eléd, érdeklődik utánad, egyengeti útjaidat…

Kérlek Uram, várakoztass, hogy neked adhassam várakozásom izgalmát, örömét. Mert érkezésed ad értelmet várakozásomnak.
Marana’Tha, Jöjj el !!!

peterpater.com

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Olvasás folytatása

Népszerű