Lépj kapcsolatba velünk

Interjú

Cseh bíboros: A koronavírus-válság közelebb hozza az embereket a katolikus egyházhoz

Közzétéve

Fotó: CNA

Dominik Duka bíboros szerint a koronavírus világjárvány sok embert arra késztetett a Cseh Köztársaságban, hogy újra rátaláljanak a katolikus egyházra.

Prága érseke egy email interjúban azt mondta a CNA-nek (Catholic News Agency), hogy amikor lecsapott a koronavírus válság, a cseh lakosság olyan módon fejezte ki szolidaritását, amire az 1989-es bársonyos forradalom óta nem volt példa.

Dicsérőleg emlegette a fiatal papokat is, akik nagyon találékonynak bizonyultak, amikor szembesültek a misék látogatásának szigorú korlátozásával.

XVI. Benedek pápa 2010-ben bízta meg Duka érseket a katolikus egyház vezetésével a cseh fővárosban. Duka személyes története igen figyelemreméltó.

Miután 1970-ben a domonkos rend papjaként felszentelték, összetűzésbe került Csehszlovákia kommunista kormányával. 1975-ben a hatóságok visszavonták engedélyét, nem működhetett papként, ezért a Skoda gyárban dolgozott, de titokban továbbra is szolgált.

Amikor papi tevékenysége kiderült, ráadásul ellenzéki írások kiadásában is szerepet vállalt, a pilseni Bory börtönbe került, ahol többek között Václav Havel, a Cseh Köztársaság majdani elnöke is raboskodott. Duka sakkszakkörnek álcázott összejöveteleken tartott szentmisét a raboknak.

Most 77 évesen ismét a címlapokra került, amikor Twitter oldalát felfüggesztették. Amikor az oldalt újraaktiválták, Duka a kommunista idők módszereihez hasonlította a mai online médiacenzúrát.

Az interjúban vitába szállt azzal a sokak által hangoztatott véleménnyel, hogy a Cseh Köztársaság a világ egyik legkevésbé vallásos nemzete, és beszélt arról, hogy az elmúlt 30 évben milyen rendkívüli módon virágzott fel az egyház.

A Dominik Dukával készült teljes CNA interjú alább olvasható:

Mit gondol, a koronavírus-válság erősíti, vagy gyengíti az egyházat Prágában?

Úgy tűnik, a koronavírus válság okozta hangulat elhúzódik. Az első, tavaszi időszak során ez hasonlított ahhoz a helyzethez, melyet jól ismerünk a 30 évvel ezelőtti bársonyos forradalom idejéből, amikor a társadalom és a politika összefogott, hogy együttműködjenek egymással. Nem csak azt a lelkesedést értem ez alatt, ahogy az emberek elkezdtek házilag textil-maszkokat, fertőtlenítőszereket készíteni, hanem azt a jóakaratot, szívélyességet, ahogy az időseken vagy más rászorulókon segítettek. Szerzetes közösségek, teológusok és más szervezetek, mint pl. a Cseh Köztársaság Karitásza jelentősen kivették részüket a segítésből. Ezen felül megszervezték a kórházakban fekvő betegek látogatását is, hogy ők se szakadjanak el vallásos életüktől, és magukhoz vehessék az oltáriszentséget ebben a nehéz helyzetben is.

Templomaink nyitva álltak, de szigorúan korlátozták a látogatók számát. A fiatal papok sokféle módot találtak arra, hogy az interneten és más közösségi oldalakon közvetítsék a miséket, és ezért nagyon nagy dicséretet érdemelnek. Néhányan videós lelkipásztori anyagokat is kezdtek készíteni. Most igazán beléptünk egy új online környezetbe, amely kiegészítheti vallásos életünket, bár azt nem válthatja ki teljesen. Mert a szentségtartó az oltáriszentséggel, az oltáriszentség vétele Krisztus nevében hitünk sarkalatos, központi momentuma, tekintet nélkül a vírushelyzetre.

Később persze ez a szolidaritás alábbhagyott, a politikai részvétel visszatért hagyományos mélypontjára, mégis azt kell mondanom, hogy rengeteg jó energiát éreztem ebből a szolidaritási hullámból, ami azt sugallja nekem, hogy ha akarjuk, nagyon összetartó nemzet lehetünk.

Fotó: CNA

Gondolja, hogy a csehek a válság során közelebb kerültek a vallási élethez?

A koronavírus valóban nem csak az emberek testi egészségére hatott, hanem pszichológiai hatásai is voltak. Itt a szakértők azt állítják, hogy ebben a helyzetben az emberek tehetetlennek érzik magukat, az egész világ, a társadalom, még az egyén léte is értelmét veszti. Ezt veszélyesnek is tarthatjuk, de felfoghatjuk úgy is, hogy ezt az űrt az egyház betöltheti az örömhírrel.

Az egyház enyhíteni tudta ezt az érzést, amint hozzászoktunk ehhez a korlátozott életmódhoz, az oltáriszentséget pedig helyettesítjük vallási tanításokkal, ahogy ez most mindenhol történik. Azt kell mondjam, hogy valamilyen módon sokan visszataláltak az egyházhoz és az imádsághoz, sokan néhány évtizedes érdektelenség után. Úgy látom, a családokban is nagyobb az érdeklődés a vallási élet iránt, a közös imádkozások, hitoktatás terén, és általában a kereszténység iránt. Ebben a tekintetben tehát optimista vagyok.

A Cseh Köztársaságot gyakran úgy emlegetik, mint a világ egyik legkevésbé vallásos országát. Egyetért ezzel a nézettel?

Én személy szerint nagyon pontatlannak és elfogultnak tartom ezeket a statisztikákat. Az igaz, hogy a cseh nemzetben elég magasfokú a bizalmatlanság nem csak az egyházi, de bármilyen intézménnyel szemben. Ez az ország náci és kommunista megszállásának köszönhető.

Az évszázad eleje óta a megkeresztelt emberek száma 35%-kal csökkent, de ez nem csak az említett kommunista ateizmus következménye. A két háború között egy nemzeti egyház alakult ki, amely mára majdnem kihalt. A II. világháború után közel három millió német ajkú embert veszítettünk, részben a háborús veszteségek, részben a népesség áttelepítések miatt. Az 1948-as kommunista hatalomátvételt, majd a Varsói Szerződés csapatainak 1968-as megszállását újabb kivándorlási hullám követte. A társadalomra kényszerített ateizmus, a hívők zaklatása, az egyházi személyek bebörtönzése és az iskolákban folyó erőszakos átnevelés kétségkívül szerepet játszott abban, hogy a vallásos élet kiszorult a társadalomból.

Ma azt látom, hogy az elmúlt harminc évben több tucat új templomot és vallási központot, és több száz kápolnát építettünk. Az egyház ma része a felsőoktatási és a tudományos közösségnek, és részt vállalhat az egészségügyben, az általános iskolai oktatásban, megjelenhet a hadseregnél és a börtönökben.

A Mária oszlop – melyet a tömeg több mint száz éve ledöntött a köztársaság létrejöttekor, mondván, hogy az osztrák katolicizmus szimbóluma – visszatért Prága főterére, és az oszlop visszaállítását a társadalom kedvezően fogadta. Akkor, amikor hasonló vallási emlékműveket programszerűen lerombolnak a világon, ez igazán egyedülálló. Mindez azt erősíti meg számomra, hogy nem vagyunk ateista ország a szó valós értelmében, azaz nem állíthatjuk, hogy az ország a-theos, azaz Isten ellen van.

Mit gondol, mi a legjobb módja annak, hogy az erősen világias társadalmaknak az evangéliumot hirdessék?

A fő feladatunk volt és marad is a lelkipásztori munka és az evangélium hirdetése. Tudatában kell lennünk, hogy a társadalom állandó változásban van, és ha lépést akarunk tartani a korral, akkor a tevékenységünket ehhez kell igazítanunk. Nem kínálhatunk a ma emberének kész receptet. Az evangéliumot mély alázattal kell hirdetnünk, készen a párbeszédre. Vitassuk meg, beszéljük meg, nézzük meg!

Az evangélium alapelvei, amelyeket hirdetünk, civilizációnk alapelvei is, amely az ősi zsidó örökségből nőtt ki, de amelyet germán, kelta és szláv behatások is formáltak. Az új technológiákat – mint például a mikrofon, a telefon, a televízió vagy az internet – használnunk kell, de csak óvatosan. Ne bátorítsuk a propagandát vagy a szélsőséges megnyilvánulásokat. Ezek korunk eszközei, melyekre szükségünk van ahhoz, hogy a társadalmat megszólítsuk, hogy megértsenek minket. Az újdonság nem a lényegben, hanem a megközelítésben rejlik.

Egy elvilágiasodott társadalomban a kérdés az, hogyan valósítsuk meg, hogy egyrészt ne adjuk fel az értékeinket, másrészt viszont ne zárkózzunk be, mondván, hogy a kultúra a 17-18. századdal véget ért. A 21. században élünk, a globalizáció kellős közepén, és nem csak a katolikus egyháznak, de az egész keresztény világnak újra kell gondolnia, hogyan közvetíti Krisztus üzenetét a jövő nemzedéknek.

Ugyanakkor azt is világosan kell látnunk, hogy a kereszténység nem egy hanyatló vallás. Lehet, hogy Európában ez a valóság, de a világon nem így van, hiszen a keresztények száma az elmúlt évszázadban csaknem a duplájára nőtt. Ma az európai katolikusok csak negyedrészét teszik ki az egyháznak, és az egyházi figyelem középpontja az úgynevezett harmadik világ, mint például Ázsia, Afrika és Dél-Amerika országaira irányul.

Fotó: CNA

Az Ön Twitter oldalát nemrégiben felfüggesztették. Amikor újra megjelenhetett, az online cenzúrát a 80-as évek kommunista elnyomásához hasonlította. Úgy gondolja, hogy az online cenzúra komoly fenyegetés a keresztényekre nézve?

A szólásszabadságot az igazi demokrácia egyik alappillérének tartom. A cenzúra azonban nemcsak a kommunista elnyomás idejére vagy a diktatórikus rezsimekre jellemző. Még csak nem is külföldről jön. Nap mint nap látjuk az önkorlátozást, az öncenzúrát, a politikai korrektség mögé rejtve. Vagy abban, hogy megválogatjuk, kivel szállunk vitába, esetleg milyen témákat kerülünk. Megakadályozzák, hogy bizonyos témák szóba kerüljenek, vagy ha ezekről beszélünk, médialincselés következik, kínos helyzetbe hozva, cáfolva, nevetségessé téve az elmondottakat, sőt akár magát a beszélőt. Megtapasztaltam, hogy bizonyos keresztény témákról nem beszél a társadalom, ilyen például az emberi élet védelme, vagy a hagyományos család, amely egy férfi és nő szövetségére épül. Vagy azt is kérdezhetnénk, hogy kiket üldöznek leginkább a világon, és erre csak attól kaphatunk választ, aki kimondottan ezzel a témával foglalkozik.

A problémát abban a tendenciában látom, hogy az értékeket relativizálják. E szerint az állítás szerint az igazság nem létezik, kivéve persze azoknak az igazságát, akik azt hiszik, hogy akik nem az ő nótájukat fújják, azokat el kell hallgattatni, hiszen nem lehet igazuk. Következésképpen a megszólalót megbélyegzik, világossá téve, hogy aki hasonlóképpen gondolkodik, azzal nem helyénvaló beszélni. Ez egyben figyelmeztetésként is szolgál másoknak. Ilyen értelemben azt, hogy a médiahatalom néhány tech cég kezében összpontosul, fenyegetőnek látom. Mert akkor felhagyunk az igazság keresésével, hiszen készen kapjuk. Nem a Kinyilatkoztatás eredményeképpen, vagy Isten és ember találkozásaként. Nem évszázadokon át tartó elmélkedés vagy eszmecsere után, hanem a vállalatirányítás rosszul értelmezett döntéseképpen.

Történik olyasmi a prágai egyháznál, amit érdemesnek tart megosztani a katolikus világ többi részével?

A katolikus világnak azt szeretném üzenni, hogy ne féljen a hagyományaitól. Vannak a keresztény hitnek olyan részei, amiről ugyanúgy gondolkodunk, éljünk bár Délkelet-Ázsiában, Dél-Amerikában vagy Európában. Ugyanakkor minden országnak megvannak a maga, hitből kinőtt sajátosságai, kultúrája, hagyományai. A mai napig őrzöm a szívemben a Guadalupei Szűzanyához tett zarándoklatot (Mexikóváros), és egy dalt, ami így szól: „Guadalupana mexikói volt, mexikói volt”.

Nálunk a Cseh Köztársaságban az utóbbi időben sikerült feleleveníteni néhány ősi zarándoklatot. Megemlíthetném a Nepomuki Szent János tiszteletére rendezett Navalis eseményt, vagy a zarándoklatot a nemzet védőszentjéhez, Szent Vencelhez, amelyben a Cseh Köztársaság elnöke is részt vesz, vagy éppen a Szűz Mária oszlop visszaállítását a prágai Óváros térre. Mindebben megmutatkozik hitünk erőssége, ami igazi reményt ad a jövőre. A keresztény értékek egyetemesek, és megjelennek, ha az emberek azonosulnak azokkal.

A CNA valamennyi olvasójának kívánok áldott adventet, és a kisded Jézus karácsonyi örömét, aki Megváltónk és jövőnk. Emlékezzünk Isten ígéretére, különösen 2021-ben, amikor mindannyian egy, a távoli Kínából érkezett apró mikroorganizmussal harcolunk, amelynek sikerült mindent felborítania, ami eddig biztosnak tűnt az életünkben.

Az újszülött gyermekben, a Kisjézusban kapjuk meg azt a reményt, hogy Mennyei Atyánk soha nem hagy el minket. Nézzünk ezért előre, túl a 2021. éven, amely a halálos koronavírus-járvány után bizonyára a veszteségek számbavételéről szól majd, ugyanakkor arra késztethet minket, hogy elgondolkodjunk, vajon miért kellett ennek megtörténnie. Nem volt az emberiség túlságosan büszke és elbizakodott? Nem zártuk ki Istent az életünkből? Nem feledkeztünk meg a szeretet, a kölcsönös együttérzés és tisztelet forrásáról? Az elkövetkező évben bőségesen lesz idő arra, hogy ezekre a kérdésekre becsületes választ adjunk.

A Duka kardinálissal készült teljes interjú cseh nyelven itt található.

Forrás: CNA
Fordította: Eiben Ingeborg

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű