fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Életmód

Dr. Batthyány-Strattmann László herceg: Nyisd fel szemeidet és láss! Kalauz az egész életre – II. rész

Márciusban lesz húsz éve annak, hogy Dr. Batthyány-Strattmann László herceget Szent II. János Pál pápa boldoggá avatta. Egy visszaemlékezés szerint a herceg gyakran mondta betegeinek: ő csak a szemműtétet végzi, a gyógyulást Isten adja. Búcsúzáskor betegeinek egy szentképet és egy vékony füzetet adott, amelynek címoldalán ez állt: „Nyisd fel szemeidet és láss!” A füzet 1926-ban jelent meg Szombathelyen. A boldoggá avatás évfordulójára készülve folytatásokban közöljük „a szegények orvosa” írását.


Az Isten alkotott téged és adott neked életet is.

Évezredek óta állott már a világ, te azonban még sokáig nem léteztél; kevesebb voltál a fűszálnál, kevesebb a homokszemnél. Hogyan jöttél a világra?

Hisz egyetlen élő sejt sem lehetett a képződő csillagok lángtengerében, épp úgy, mint ahogy a csillagok első megmozdulása is csak egy, már előbb öröktől fogva meglévő teremtő lény munkájában lelheti magyarázatát.

A hitetlenek persze ezt elég nevetséges magyarázatokkal le szokták tagadni. Az első sejtről pl. azt állítják, hogy az egy, a földre eső meteorban van, az első emberek állítólagos őseiről pedig, hogy a Csendes-óceán mélyéből erednek. Az bizonyos, hogy ott senki sem kutathat utánuk.

Következik ezután a majomtól való leszármazás elmélete, amelynek az emberre nézve akkor van meg az előnye, ha lelkiismeretének kényelmetlen elismerni egy olyan teremtőt, aki valaha a bírája lesz. Pasteur és vele együtt sok más neves tudós bebizonyította, hogy ez az elmélet tarthatatlan, s ennek dacára még mindig támadó fegyverül használják fel az igazság ellen ez ócska, elavult feltevéseket az oly emberek, akik minden megtévesztő elméletbe belekapaszkodnak, hogy lelkiismeretüket megnyugtassák. Egyszerűen letagadják az igazságot, ami mindenesetre a legegyszerűbb eljárás. Nincs is az evangéliumnak egyetlen mondata sem, amely ellen síkra ne szállottak volna s ne szállanának, mégpedig azzal a gyűlölettel, melyről mindazok a vértanúk és a számtalan igazságtalanul üldözöttek tanúskodhatnak, kiknek vallási meggyőződésükért elnyomatásban, megvetésben és a jogtalanságok minden nemében volt részük.

Az igazság teljes erejével mondom neked: az ember az Istentől származik.

Örök időktől fogva gondolt Ő reád. Megteremtette a lelkedet, amely nem anyagból való, s amely a véghetetlen jó Istent megismerni és szeretni tudja, azt a halhatatlan lelket, mely tovább él azután is, amikor tested már rég elporladt.

Ő adta neked kezeidet, lábaidat, érzékeidet, összes erődet s mindazt, amid van s ami vagy – mindezekért egyedül az övé legyen a dicsőség, dicséret és hála.

Ki tartott téged eddig az óráig életben?

Ahogy saját magadat alkotni nem tudtad, épp oly kevéssé van képességed reá, hogy magadat fenntarthasd. Hisz te önnönmagadtól nem vagy semmi, és sem bírni, sem tudni nem vagy képes semmit.

Végy egy követ a kezedbe és ereszd el azt: a kő azonnal leesik a földre. Téged az Úristen tart a kezében. Már Pál apostol mondja „Hatalmának igéjével mindent fönntart” (Zsid 1,3). Ha többé már nem tart, rögtön visszahullasz a semmiségbe, és nem marad meg belőled egy porszem sem.

Kinek kell köszönnöd minden pillanatot, minden leheletet, minden falat kenyeret és minden korty italt és kezed, lábad minden mozdulását? Az Ő fenntartásának.

Nem jóságos atya-e a te Teremtőd? Ő ad irányt mindennek, ami veled történik, napról-napra, óráról-órára. Az Isten, ki az egész világot kormányozza, ki az égen a csillagokat járásukban oly pontossággal vezeti, hogy azok a másodperc századrészét is legszorosabban betartva jelennek meg a csillagász távcsöve előtt, hogy az idő meghatározására szolgáljanak, ez az Isten irányítja a te életed folyását is. S ha mindjárt szenvedéseket bocsát is rád, akkor is jóságos Atyád marad. Nem kénytelen-e egy földi atya minden jósága mellett is gyermekeit néha megbüntetni, hogy őket jól nevelhesse és nekik az orvos által akárhányszor fájdalmat okoztatni, ha azt akarja, hogy meggyógyuljanak?

Gondold meg, hogy különösen azon szenvedésekkel, melyeket Isten kezéből megnyugvással fogadsz, a mennyország számára a legnagyobb kincseket gyűjtheted magadnak, olyan kincseket, melyekkel földi szenvedéseid éppen nem állanak arányban.

Olvasd el csak a szentek történetét, nem éppen a szenvedések révén jutottak-e ezek a nagy tökéletességükhöz? Márpedig a Mindenható valamennyiünket szentté akarna tenni.

A szenvedésekről lévén szó, jó lesz, ha gondolkodol felette, csakugyan nem érdemeltél-e meg egyet sem közülük, vagy talán mégis volna okod egy kis szánom és bánomra? Fontold meg jól, hogy a szenvedés a mennyország elnyerését rendkívül megkönnyíti számodra, míg a teljes egészségben és kényelemben eltöltött élet azt akárhányszor nehézzé teszi.

Hidd el, kedves Barátom, hogy a jó Isten, ki ha nyulat teremtett, bokrot is adott számára, rólad és halhatatlan lelkedről még százszorta jobban fog gondoskodni, mert Előtte a léleknek, a mennyei Atya e képmásának, összehasonlíthatatlanul nagyobb az értéke az egész anyagi világnál.

Nézd csak a szenvedést keresztény megvilágításban! Mily szép az, oly szép, hogy a szentek közül sokan, dicsőségük tetőpontját elérve, forró vágyakozással kérték azt maguk számára.

Bizony mondom neked, te egyik kiválasztott barátja vagy Istennek, türelmesen viselt szenvedéseiddel.

Az istentagadó szenvedése már itt a földön is vigasztalás és békesség nélkül való, s a szíve a háborgó tengerhez hasonlít.

Mennyire más a te helyzeted, kedves olvasó! Gondot visel rád az a szerető Atya, kihez már gyermekkorodban megtanultad imádkozni: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék a Te neved, jöjjön el a Te országod”, a kegyelem és békesség országa, az örök üdvösség országa. Ott megpihen Istenben a te lelked az élet viharai és szenvedései után, miként minden zenemű is hosszabb vagy rövidebb összhangok és hangzavarok után végre is az alaphangban találhatja csak meg nyugalmát.

Mily rendeltetést adott neked Isten a világon?

Nem fontos kérdés-e ez, amely felett igen gyakran elmélkedned kellene? Igenis, nyugodtan állíthatod, hogy ennél fontosabb nincs is számodra. Sajnos az emberek oly ritkán vetik fel e kérdést, mert ők is olyanok, mint a légy, amelynek összetett szeme csak arról vesz tudomást, ami közvetlenül előtte fekszik, csak a mindennapi élet apró, édes és keserű morzsáit látják meg, s emellett a legnagyobbat, legfontosabbat soha meg nem ismerik. Azért vagy te talán itt, hogy itt is maradj? Szó sincs róla. Hova lett az az ezer meg ezer ember, aki előtted élt e földön? Mindannyian elhaltak.

Figyeld meg jól, mennyivel pusztább és elhagyatottabb lesz minden körülötted, amíg végre azoktól is meg kell válnod, kiket a legjobban szerettél. Ugyanez a sors vár rád is. Pár év múlva te sem leszel már itt, s újabb rövid időn belül emléked is kivész az emberek szívéből.

Isten ezt az életet nem azon célból adta neked, hogy egy bizonyos ideig a földön vándorolj, azután pedig végleg megsemmisülj, hanem azért teremtette, hogy Őt megismerd, Őt szeresd és Neki szolgálj, hogy valaha boldog, végtelenül boldog lehess.

A kimondhatatlan jóságú Isten részt akar neked juttatni minden öröméből, amint már a földön minden nemesen érző ember is örömét leli a mások boldogításában. Ezt súgja neked saját szíved is, amely soha sem lehet mulandó boldogsággal megelégedve.

Valamint a világtenger soha a kiáradásig meg nem telik, bár hatalmas folyamok öntik bele vizüket, éppúgy nem töltik meg egészen a földi javak sem szívedet, ha még oly nagy számban is élvezheted azokat. Szíved szükségszerűen oly zavartalan boldogság után vágyódik, amelynek vége nincs – egy minden teljesületlen kívánság és minden fájdalom nélkül való, szüntelen boldogság után, aminőt csak a túlvilági otthonban találhatsz meg annak a trónusánál, aki téged teremtett, és aki mint Teremtőd bizonyára legjobban tudja, miben lelheted meg tökéletes boldogságodat. Igen örvendj már most, mert elmondhatod magadról: „hatvan évig sem kell várnom, s máris oly boldogságban lesz részem, melyet ez idő szerint sem megmérni, sem felfogni nem tudok”.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Életmód

Márciusban lesz húsz éve annak, hogy Dr. Batthyány-Strattmann László herceget Szent II. János Pál pápa boldoggá avatta. Egy visszaemlékezés szerint a herceg gyakran mondta...

Lelkiség

Mindannyian a Mindenható kezében vagyunk. Emlékeztessen ez minket arra, hogy Isten nincs távol tőlünk. Tudjuk, hogy Isten maga a tiszta és végtelen szellem. A...

Életmód

Márciusban lesz húsz éve annak, hogy Dr. Batthyány-Strattmann László herceget Szent II. János Pál pápa boldoggá avatta. Egy visszaemlékezés szerint a herceg gyakran mondta...

Életmód

Márciusban lesz húsz éve annak, hogy Dr. Batthyány-Strattmann László herceget Szent II. János Pál pápa boldoggá avatta. Egy visszaemlékezés szerint a herceg gyakran mondta...