Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Egy 100 éves ország, és az elkobzott vagyonok

Közzétéve

Sokat gondolkodtam. A román állam elvárta volna tőlünk magyaroktól – legyen az bármely részéről a Kárpát-medencének – hogy ünnepnek tekintsük mi is Románia gyarapodásának 100. évfordulóját. Elvárták volna, hiszen ez nekik a legtermészetesebben nemzeti siker, hogy Erdélyt elcsatolták a nagyhatalmak, és nekik adták. Itt természetesen rengeteg igazságtalanságról lehetne beszélni, és még rengeteg könyvet lehetne írni a témában, hogy mennyi sértés ért bennünket magyarokat. Arról is sok könyv fog még születni, amely bemutatja, hogy Erdély valójában 1000 évig magyar megszállás alatt volt. De erről ne többet. Szeretnék nagyvonalú lenni.

Ha már az országrészt elvesztettük, akkor beszéljünk az ingatlanokról. Tény, hogy valamennyi Erdélyi nagyváros belvárosában található olyan nagy értékű ingatlan, amely a történelmi magyar egyházak kezében vannak (vagy régi magyar családok kezében). Nem fogok belemenni konkrét példákba, mert netalán e cikk megjelenése után megérkezik majd a hivatalos levél ilyen helyekre, hogy amit visszaadott valamikor az állam, az igazából nem érvényes. Ahogyan most van a Mikó-kollégium ügyében. De ott van a Batthyáneum is Gyulafehérváron, amelyet nem adott vissza az állam. Millió eset van még, ami visszajárna, de a folyamat áll.

A valóság az, hogy ha valóban és automatikusan visszaállt volna a kommunista diktatúra előtti tulajdonviszonyok helyzete Erdélyben, akkor mi magyarok igencsak jó helyen állnánk. Általában a belváros, a legértékesebb ingatlanok tömkelege tartoztak a magyarokhoz (iskolák, templomok, bérházak stb.) hiszen a magyarok az őslakosok. Egy szó mint száz: ha mi magyarok visszakapjuk Erdélyben az őseinktől elvett ingatlanjainkat, földjeinket és a többit, akkor gazdasági előnnyel rendelkeznénk. Ez azt jelentené, hogy mi határoznánk meg, hogy mi történik Erdélyben. Tény és való, hogy sok mindent visszaadott az állam, de a probléma az, hogy szotyogtatja az állam. Olyan lassan őrölnek a malmok, hogy visszaszerezni az elkobzott vagyont évtizedekbe telhet, ha egyáltalán sikerül.

Az a baj, hogy a fentebb írtak nem hazugságok. Bárcsak hazugság lenne, és a román állam kezelné a magyarokat úgy, hogy nem fél tőlünk. Bárcsak nem félne a román állama katolikus egyháztól. De fél, mert nem akarja a könyvtárat visszaadni. Bárcsak adná vissza mindenét a református egyháznak, ami őt megilleti. De fél, mert folyik a Mikó ügy. Szóval nehéz lenne ünnepelni, amikor nem csak elcsatoltak minket, hanem vissza sem akarják adni azt, ami sokszor megillet bennünket.

Az Erdélyi magyarok nem kérték, hogy csatlakozzanak Romániához. Románia sem igyekszik otthonossá tenni a magyarokat határain belül. Nem igazán látom, mit lehetne ünnepelni.     

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

A rendszerváltás után 3 évvel születtem Erdélyben. Katolikus hitem adja életem alapját. Alapszakos bölcsész vagyok, mesteri diplomámat Nemzetközi tanulmányokból fogom megszerezni. Pilinszkytől hallottam Rilke gondolatát először: "Rettenetes, hogy a tényektől sohasem tudhatjuk meg a valóságot." Ez az idézet adja meg cikkeim hangvételének és szemléletének világát. Meggyőződésem, hogy a nemzet jövője az egészséges családokon, mint a társadalom alappillérén múlik a teljes Kárpát-medencében.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerű