fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Tanúságtétel

Egy abortuszt végző orvos megtérése – 18+ | VIDEÓ

Közzétéve

Felhívjuk kedves Olvasóink figyelmét, hogy a következő cikkünk a nyugalom megzavarására alkalmas részleteket tartalmaz.


„CSAK ANNYIT LÁTTAM, HOGY AZ OTT VALAKINEK A FIA VAGY LÁNYA”

A világhálón több helyen is megismerhetjük az amerikai Dr. Anthony Levatino szülész-nőgyógyász megdöbbentő történetét, aki az abortuszt támogató orvosból vált a magzatvédelem elkötelezett szószólójává. Az orvos több mint 1200 terhességmegszakítást végzett, mielőtt hátat fordított az abortusz-iparnak.

„Ha 1976-ban, amikor az orvosi egyetemen végeztem, megkérdezték volna, mit gondolok a terhességmegszakításról, pillanatnyi tétovázás nélkül azt válaszoltam volna, hogy választás-párti vagyok, azaz a nők szabad döntését támogatom. Ez a döntés csak a várandós nőre és az orvosára tartozik, és senkinek, még az apának sincs ebbe beleszólása. 1976 és 1980 között a rezidensi gyakorlatom során nem csak azt tanultam meg, hogyan vezessek le szülést, végezzek méheltávolítást, illetve mindazt, amit egy nőgyógyász csinál, hanem azt is, hogyan végezzek abortuszt a terhesség első vagy második harmadában.

A nőgyógyászok gyakran mondják, hogy ők nem abortuszpártiak, hanem nőpártiak. Magukat mentegetik ezzel a saját szemükben, és sokan el is hiszik. Könnyű ezt hinni, én is így gondoltam. Mintha egy élet kioltása nőpárti dolog lenne.

1980-ban saját rendelőt nyitottam. Akkoriban mindnyájan, akik az abortusz-iparban dolgoztunk, kerestük a jobb módszereket a második harmadban történő terhességmegszakítások végzésére. Ekkor fejlesztettük ki a D&E (dilation and evacuation: tágítás és kiürítés) műtéti módszerét, amely során a pácienst elaltattuk, és amikor felébredt, már mindenen túl volt.

A kollégám és én együtt dolgoztunk a módszeren, és ennek eredményeképp más orvosok is hozzánk utalták a pácienseiket.

Közben találkoztam a leendő feleségemmel, összeházasodtunk, és szerettünk volna gyermeket, de nem sikerült, ezért megpróbálkoztunk az örökbefogadással. Ekkor éreztem először komoly kétségeket az abortusszal kapcsolatban, merőben önző okokból.

„Itt vagyok én, aki megpróbálok egy hazavihető kisfiút vagy kislányt találni, akiről gondoskodhatok, és közben gyermekeket ölök meg vákuumos kiszívással.”

Kétségbeesetten kerestünk örökbefogadható gyermeket, közben pedig hetente 9-10 magzat életét vettem el. Aztán – hosszas erőfeszítések árán – engedélyt kaptunk az örökbefogadásra, egy hónappal később pedig a feleségem teherbe esett. Így hirtelen két kicsi gyermekünk is lett, akik között 10 hónap különbség volt csak.

Most már volt tehát egy fiam és egy lányom. Az abortusszal kapcsolatos gondolataim háttérbe szorultak, és ott folytattam, ahol abbahagytam. Aztán az örökbefogadott kislányunkat, Heather-t, két hónappal a hatodik születésnapja előtt elütötte egy autó a házunk előtt és meghalt. Azok, akiknek van gyermekük, úgy vélik, talán el tudják képzelni, hogy ez milyen érzés lehet. De biztosíthatom Önöket, ha még nem éltek át ilyet, akkor elképzelni sem tudják. Remélem, sosem kell megtapasztalniuk.

Mit csinál az ember egy ilyen tragédia után? Eltemeti a gyermekét, és megpróbálja folytatni az életét. Nem tudom, Heather elvesztése után mennyi idővel történt, hogy bementem az Albany Medical Center 9-es számú műtőjébe, ugyanúgy, ahogyan már korábban több mint száz alkalommal, hogy vákuumos leszívással terhességmegszakítást végezzek a terhesség második harmadában.

A vákuumos leszívásos műtétek különösen brutálisak.

Nézzék meg a kezüket: a középső ujjuk és a csuklójuk közötti távolság egy 20-hetes magzat mérete, a fejétől a popsijáig, a lábakat nem számítva. Ez a magzat már 10 hete mozog és rugdos, és az anya már gyakran érzi a mozgását.

A műtét során a szó szoros értelmében ki kell tépni a magzatot – testrészenként. Így hát elkezdtem a terhesség megszakítását, vákuummal kiszívtam először egy kart, majd egy lábat, aztán csak bámultam, és nagyon rosszul lettem. De tudják, amikor egy abortuszt elkezdünk, nem lehet félbehagyni. Biztosnak kell lenni abban, hogy eltávolítottuk mind a két kart, a két lábat, és valamennyi testrészt, mert ha nem, a páciens vissza fog jönni fertőzéssel vagy súlyos vérzéssel, sőt akár bele is halhat. Így hát be kellett fejeznem azt a műtétet.

Annyi év, és annyi elvégzett terhességmegszakítás után karrierem során először néztem meg igazán a műtőasztalon lévő kis kupacot.

És nem éreztem azt, hogy milyen nagyszerű, hogy a nőnek jogában áll dönteni. Nem éreztem, hogy milyen remek orvos vagyok, aki segít neki a problémáját megoldani. És nem gondoltam arra a 800 dollárra sem, amit 15 perc alatt kerestem.

Csak azt láttam, hogy itt valakinek a kisfia vagy kislánya van.

Abban a pillanatban az jutott eszembe, hogy itt van ez a páciens, aki azt mondja nekem (nem szó szerint, de mégis!): „Itt van 800 dollár, öld meg a kisfiamat vagy a lányomat.” Én meg olyan ember vagyok, aki a szemébe néz, és minden lelkiismeret-furdalás nélkül ennyit mond, „Persze, megcsinálom.” És ez volt a vég kezdete.

Tudtam, miért érzem rosszul magam, de azt gondoltam, majd csak túljutok rajta. Aztán körülbelül három hónappal később felhagytam ezeknek a műtéteknek a végzésével.

Amikor rádöbben az ember arra, hogy egy tenyér méretű magzatot öl meg pénzért, és ez rossz, akkor már nem sok hiányzik ahhoz, hogy felismerje: nem számít, mekkora a magzat, ez bizony valakinek a fia vagy lánya.

1985. februárja óta nem végzek abortuszt.

Dr. Levatino nem vallási okokból döntött így, de végül áttért a kereszténységre.

„Nem vallási okokból hagytam abba, hanem azért, mert fájt. Azért hagytam abba. Ennyi. Ilyen egyszerű.

Egyszer a templomunkban előadást tartottam, és megmutattam egy 24 hetes magzat képét. Egy 24 hetes magzatot látnak az emberek a képernyőn, és senkinek sincs pillanatnyi kétsége sem afelől, hogy ez egy kisbaba. Senkinek. Ha időben visszafelé haladunk, és eljutunk addig a pillanating, amikor a nő számára kiderül, hogy várandós, már akkor is kisbabának látszik. Nemcsak nekem, mindenki számára. Igen, ez egy kisbaba. Nem valamiféle szövetcsomó, hanem igenis más.”

Azt is elmondta, tudja és érti, hogy Isten megbocsátja neki, hogy abortuszokat végzett, de a legnehezebb az, hogy magának meg tudjon bocsátani.

Forrás: ChurchPop, Priests for life

Ezt a cikket Eiben Ingeborg önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tanúságtétel

„Kövess engem!”: Hogyan vezetett vissza a hitre egy katolikust II. János Pál és XVI. Benedek

Közzétéve

Szerző:

Angelo Ciappelloni - Fotó: Courtesy photo

„Kövess engem!” Ezeket a szavakat hallotta Angelo Ciappelloni, amikor 2005. április 8-án Róma egyik terén, a Piazza del Popolo-n álldogált.

Akkor, az Örök városban több százezren, a világon pedig milliók kísérték figyelemmel II. János Pál pápa Halotti Miséjét.

“Kövess engem! – ez a Krisztustól származó mondás lehet a kulcs a néhai szeretett János Pál pápa életéből sugárzó üzenet megértéséhez” – mondta Joseph Ratzinger bíboros a Szent Péter téren elmondott homíliájában.

„Annyira megérintett ezeknek a szavaknak a mélysége, és ugyanakkor az egyszerűsége!” – mondta Ciappelloni. – „És ettől kezdve elindultam a jó úton.”

Ciappelloni elmondta a CNA-nek, hogy valójában a visszatérése a katolikus hithez már néhány nappal korábban megkezdődött, Szent II. János Pál halála napján.

2005 elején, amikor Ciappelloni 47 éves volt, úgy érezte, “semmi sem hiányzik az életéből”, legalábbis ami az anyagi dolgokat illeti.

„Volt munkám, házam, barátaim, voltak szeretteim… de mindezeknek valahogy nem igazán volt értelme.”

Mint oly sok olasz gyermeket, Ciappellonit is katolikus hitben nevelték, idővel azonban elhagyta a szentségeket és hitét. A katolikus egyházat továbbra is tisztelte, a vallás azonban nem érdekelte.

„Nem gyakoroltam a hitemet, az egyház életében nem vettem részt. Sok egyéb mellett könnyű drogokat is használtam, állandóan szórakoztam, táncos bulikba jártam haverokkal, és a szexuális életem is igen szabados volt. Mégsem voltam elégedett, nem voltam boldog. Nem voltam nyugodt, nem voltam békés.”

Elmondása szerint, amikor II. János Pál megbetegedett, meglepődve vette észre magán, hogy mennyire foglalkoztatja a pápa sorsa.

„II. János Pál pápa betegsége mélységesen elszomorított, hiszen 20 éves voltam, amikor pápává választották, így valahogy fiatalságom pápájának éreztem őt.”

„Életének utolsó időszakában a pápa Rómában tartózkodott, és mélyen megrendített, ahogyan televízión keresztül láttam szenvedését.”

És egyszer csak jött a hír, hogy a pápa elhunyt.

„Amikor meghallottam a halálhírét… zokogni kezdtem” – mondta Ciappelloni, majd hozzátette, saját magát is megrendítették váratlan könnyei.

Azt mondta: „ekkor már a bensőmben, lelkem mélyén valami elkezdődött.”

Ciappelloni élte korábbi életét, és visszatért ruhabolti eladóként a munkájához. Április első hetének egyik estéjén munka után éppen hazafelé tartott kerékpárján, amikor Róma központjában, a Via Lata-n található Santa Maria templom mellett haladt el.

A templomban szerzetes nővérek éppen szentségimádást tartottak. „Azon az estén, amikor a templom mellett elhaladtam, hirtelen úgy éreztem, hogy meg kell állnom” – emlékezik vissza Ciappelloni. – „Lelakatoltam a biciklimet és beléptem a templomba – évek óta nem tettem be a lábam egyetlen templomba sem. Letérdeltem a Szentség előtt, és sírva fakadtam.”

„Egyik napról a másikra megváltozott az életem”.

Elmondása szerint újra szent béke töltötte el, elkezdett szentmisére járni és imádkozni, amiket közel négy évtizedig nem tett.

„Egyszerűen nem tudtam ellenállni, és bár nem értettem teljesen, mi történik velem, azt biztosan éreztem, hogy ez valami jó dolog” – mondta Ciappelloni.

Miután Ciappelloni elment II. János Pál pápa Szent Péter Bazilikában elhelyezett ravatalához, az éjszakai égbolton egy ritka hullócsillagot látott. Úgy érezte, ez újabb jel számára.

„Biztonsággal állíthatom, hogy Szent II. János Pál gyakorlatilag kézen fogott, Krisztus és az egyház karjaiba vezetett” – emlékszik vissza.

Aztán a temetési szertartáson hallotta először beszélni Ratzinger bíborost, a későbbi XVI Benedek pápát.

Nem sokkal ezután jelentkezett egy világiaknak szervezett hároméves teológiai tanfolyamra.

„Mondhatjuk úgy, hogy II. János Pál bevitt az egyházba, XVI. Benedek által pedig beleszerettem Isten Igéjébe” – magyarázta Ciappelloni. – „Nagyon sokat segített nekem, mert beszédei világosak, logikusak voltak, és egybecsengtek az élet dolgaival… hogyan élhetünk egyszerűen keresztényként, katolikusként.”

„Később pedig, amikor már egy ideje jártam templomba, Ferenc pápát hallgatva megértettem Isten irgalmát.”

Azt mondja, szokott gondolni korábbi életére, de ma már tudja, hogy elsősorban az egyházhoz tartozik. Régi életére visszaemlékezve azt mondta a CNA-nak: „Egyetlen egyszer sem jutott eszembe, hogy visszatérjek korábbi életmódomhoz.”

Ez a cikk eredetileg a CNA 2020. január 23-i számában jelent meg.

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: CNA

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Tanúságtétel

“Egy kalitkában lévő madár is tud énekelni” vallja az Indiában bebörtönzött Swamy atya

A 2020 októbere óta Indiában letartóztatott és börtönbe zárt nyolcvanhárom éves Stan Swamy atya a foglyok között is folytatja papi küldetését.

Közzétéve

Szerző:

Fotó: NOAH SEELAM / AFP

Stan Swamy atya ragyogása cseppet sem veszít erejéből, pedig már több mint 100 napja van a rácsok mögött Bombay-ben (India). A szabadon bocsátását követelő mozgósítás sem gyengül. A nyolcvanhárom éves jezsuita atya «maoista lázadókkal» való állítólagos kapcsolata miatt került börtönbe. A Fides hírügynökséghez eljutott egyik levelében arról írt, hogy az erős szolidaritás «hatalmas erőt és bátorságot adott neki, különösen mivel a börtönben az egyedüli biztos dolog a bizonytalanság».

A börtön a testvériség helye

Az atya leírja a többi fogvatartott helyzetét is. Ők gazdaságilag szegény és társadalmilag elszigetelt közösségből származnak, akik most a bírósági tárgyalásra várakoznak. «Sokan közülük azt sem tudják, hogy mivel vádolják őket. Nem látták a vádiratukat, és jogi vagy más típusú segítség nélkül évekig maradnak börtönben» – írja. De akármilyen nehéznek is tűnik, «ez az állapot testvériséget és szolidaritást teremt közöttünk» – magyarázza az atya. «Úgy érezzük, hogy közelebb kerülünk egymáshoz és támogatjuk egymást ebben a nehéz helyzetben». Felidézve sorra az imádság erejét, a szolidaritást és a testvériség kötelékét a foglyok között hozzáteszi : «A kalitkában lévő madár csak énekelni tud».

Egy tábla Stan Swamy jezsuita atya képével, a letartóztatása elleni tüntetésen az indiai Jharkhand államban 2020. október 21-én.

Az indiai kormánynak tett helyzetjelentéseket és a szabadon bocsátásra vonatkozó kérelmeket ugyan nem vették figyelembe; de Arturo Sosa atya, a Jézus Társaságának generálisa hangüzenetet tett közzé, amelyben odaadással beszél Swamy atya töretlen elkötelezettségéről. «A legszegényebbek közül is a legszegényebbeknek szentelte egész életét: a bennszülött adivasi és dalit törzseknek. Ő a hangtalanok, a hang nélküliek hangja. Szembekerült a hatalmasokkal és megmondta nekik az igazságot. Elkötelezte magát a kisebbségek alapvető jogainak védelme mellett».

Az idős Swamy atya ártatlanságát hangsúlyozva és törékeny egészségi állapotára is utalva – az atya Parkinson-kórban is szenved – a Jézus Társasága nemzetközi felhívást indított, követelve az atya azonnali szabadon bocsátását.

Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: aleteia.org

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Tapasztalatom Máriával

Előbb az Atya, aztán Jézus, a Szentlélek és csak utána következik Szűz Mária – Kelemen Erzsébet tapasztalata Máriával

Közzétéve

Szerző:

A májusban megkezdett Tapasztalatom Máriával sorozat tovább folytatódik.


Kelemen Erzsébet tapasztalata Máriával

Jézus édesanyjának elég érdekes helyezkedése van az én életemben. Gyerekként nagy tisztelettel tekintettem rá. Nagy empátiával figyeltem életének eseményeit és szívesen imádkoztam  hozzá. Később, édesanyaként  inkább a  Gyászba borult kezdetű ének alapján „a fia-vesztett gerle” képe él bennem. Nagyon sajnáltam. A gyerekeink betegeskedésekor sokszor a „tőr veré át lelkedet” állapotát tudtam inkább átélni, azzal együtt érezni, mit jelenthetett számára saját gyerekének elvesztése.  A késő esti gyerekfelügyeletek arra adtak lehetőséget, hogy  Mária oltalmát kérve mondogattam a rózsafüzért a gyerekek gyógyulásáért.

Nehéz nekem rangsorolni a Mária énekeket. A Mennynek királyné asszonya  antifónát kedvelem, hittanórákon nagy szeretettel énekelem, de az Oltalmad alá futunk kezdetű imát is inkább énekelt változatában tanítom a diákoknak. A Magnificat – Dienes Valéria megzenésített verse is a kedvenceim közé tartozik. Gyerekkorom pásztorjátékaiban furulyaszóval kísértük Mária énekét. Szívesen emlékszem vissza a próbákra, melyeket Asztrik atya tartott nekünk. Édesapám kántor volt, tőle kaptam még talán kisiskoláskoromban egy teljes kottás Hozsannát. A misék alatt  csak súgta nekem az énekszámot, kikerestem, s nagy lelkesedéssel énekeltem mellette az orgonapadon. Tudtam, hogy a Mária énekek az Oltáriszentségről és a Jézusról szóló énekek után következnek. Most visszatekintve, valahogy ez a sorrend megmaradt: előbb az Atya, aztán Jézus, a Szentlélek és csak utána következik Szűz Mária. Az imádságaimban is, az életemben is.

22 éve élünk Karcfalván, Felcsíkon. Csíksomlyó közelében. Amikor ideköltöztünk meglepve vettem tudomásul, hogy a Babba Mária kultusz mennyire élő. Hogy Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelének ünnepe a Csíksomlyói búcsú árnyékában marad… Volt egy időszak, amikor kissé összezavarodtam ezzel kapcsolatban… Ferenc pápa 2018-as rendelkezésével, amikor a pünkösdhétfőt a Szűz Mária, az Egyház Anyja ünnepévé tette megszűntek az aggályaim, „Mária helyre került”…

Én Désen nőttem fel, Csíksomlyó messze volt tőlünk, de a somlyói ferencesek kiállásáról, tevékenységéről sokat hallottam, példás kitartásuk, hitvallásuk gyakran elhangzottak körülöttem és vonzóvá tették a kegyhelyet számomra. Aztán amikor Bőjte Csaba testvér által mi is bekapcsolódtunk a CSIT körül kialakuló ifjúsági mozgalomba, akkor közelebb kerülhettem a Csíksomlyói Szűzanyához is. Itt ismertem meg tulajdonképpen a leendő férjemet, a pünkösdi búcsúra utazva…

A kegyhelyet sokszor felkeresem, szeretem a templom csendjét. Igyekszem olyankor menni, amikor nincs nagy tömeg. Hálát adni térek be legtöbbször. Megköszönöm családomat, gyermekeinket és Mária oltalmába ajánlom életüket, döntéseiket, ügyes bajos dolgaikat. Van egy szép pillanat az életünkben, amire szívesen emlékszem vissza: esküvőnk körül lehetett, férjemmel együtt „felmentünk Máriához”, a kegyszobor lábánál kettesben imádkoztunk azért, hogy  bátran fogadjuk el a gyerekeket, amelyekkel megajándékoz bennünket a Jóisten és sokszor térhessünk oda vissza.


Kelemen Erzsébet négy gyermek édesanyja, hitoktató, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ önkéntese. Családjával Csíkkarcfalván él.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!
Hírdetés Adventi ráhangoló videós lelkigyakorlat

Népszerű