fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Lelkiség

Egy egyszerű teszt annak megállapítására, hogy valóban hiszel-e Krisztus feltámadásában

Fotó: Shutterstock

Loyolai Szent Ignác a Lelkigyakorlatok című munkájában három kérdést tesz fel nekünk.

Hallottál már erről a könyvről: Meghaltam. – És most mi lesz? Számos népszerű változata létezik. Röviden: ha nem engedheted meg magadnak, hogy egy ügyvéddel írass végrendeletet, akkor ebbe a könyvbe is beírhatod végső rendelkezéseidet, melyeket aztán szeretteidnek átadhatsz.

A könyv címe inspirált arra, hogy foglalkozzam a húsvét üzenetével. Mi lenne, ha így hangzana? Krisztus feltámadt – És most mi lesz?  Ez így talán még kevés. Tegyünk hozzá még valamit: Krisztus feltámadt és uralkodik – És most mi lesz? Ez már jobb. Próbálkozzunk ezzel: Krisztus feltámadt, uralkodik és visszatér – És most mi lesz? Meg kell keresnünk a választ, nem intézhetjük el annyival, hogy csak mímeljük az aktivitást.

Krisztus valóban feltámadt! Nem a bűné és a halálé volt a végső szó! Ezért keresztényként kell élnünk és meghalnunk, kitartva a hitben: mindazok, akik Krisztussal halnak meg, vele együtt fognak feltámadni.

Krisztus uralkodik – most! Ő minden teremtmény felett álló független és egyetemes tekintély. Mindenek irányítója.

Krisztus visszatér – megígérte! Ahogy az Egyház az imában újra és újra vallja: „… aki újra eljön, hogy tűz által ítélje meg az élőket és a holtakat, a világot.” Az irgalmas király a bűnbánónak irgalmat kínál, a többieknek igazságot. Mit tegyünk addig?

Krisztusnak feltették ezt a kérdést: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot vigyünk végbe?” „Az tetszik Istennek – válaszolta Jézus -, ha hisztek abban, akit küldött.”  (Jn 6, 29). De honnan tudjuk, hogy valóban hiszünk?

Van egy történet arról egy férfiről, aki először látogatta meg a Niagara-vízesést. Megrendült a hatalmas víz, a magasság és az erő fenségességén, és meglepődve vette észre, hogy a vízesés egyik végétől a másikig egy drótkötél van kifeszítve. Még jobban meglepődött, amikor látta, hogy egy asszony téglával teli talicskával közeledik felé.

Az asszony megkérdezte tőle:
 – Elhiszed, hogy át tudok menni azon a kötélen a téglával teli talicskával?
A férfi így válaszolt:
 – Dehogy hiszem. Ez őrültség!
 Az asszony rákacsintott és így szólt:
 – Ide nézz!

A férfi nem hitt a szemének, amikor látta, hogy az asszony a téglával teli talicskát feltolja a drótkötélre. Átsétált, megfordult és visszasétált. Majd megkérdezte a férfit: „MOST már elhiszed, hogy át tudok menni a kötélen ezzel a talicskával?”

-Ó, igen!- mondta a férfi. – Most már elhiszem!
– Tényleg elhiszed? -kérdezte az asszony.
-Ó, igen! Most már tényleg elhiszem!

Az asszony megkérdezte:
– De igazán hiszel?
 -Ó, igen!- válaszolt a férfi. – Igen, igazán elhiszem!

Az asszony rákacsintott, kiürítette a talicskát és így szólt:
– Rendben – ha igazán, ha valóban elhiszed, akkor gyere, ülj be TE a talicskába.

Készen állunk arra, hogy megvalósítsuk Isten tervét? Készek vagyunk hinni abban, akit Isten küldött? Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatok című könyve három próba elé állít minket annak eldöntésére, valóban hiszünk-e.

Először is, képzeljük el, hogy felajánlják nekünk a világ minden javát – egészséget, gazdagságot, hosszú életet, boldogságot és jó hírnevet. Mindez mind a mienk, csak a miénk – az ár pusztán egy szabadon, önként elkövetett halálos bűn.

Ha rémülten visszahőkölsz, és azt mondod: „Nem! Nem! Halálos bűnért nem!”, akkor Szent Ignác azt mondaná: „Ha ez a válaszod, biztos lehetsz benne, hogy hiszel.”

Szeretnéd tudni, hogy valóban hiszel-e? Akkor képzeld el ezt: felajánlják a világ minden javát – egészséget, gazdagságot, hosszú életet, boldogságot és jó hírnevet. Mindez mind a miénk, csak a miénk – az ár pusztán egy szabadon, önként elkövetett bocsánatos bűn.

Ha rémülten visszahőkölsz, és azt mondod: „Nem! Nem! Bocsánatos bűnért nem!”, Szent Ignác azt mondaná: „Ha ez a válaszod, biztos lehetsz benne, hogy hiszel.”

Szeretnéd tudni, hogy valóban, tényleg hiszel-e? Akkor képzeld el ezt: Krisztus elé járulsz és azt mondod: „Még ha rendelkezhetnék is a világ összes javával bűn nélkül, akkor is elfogadnám kezedből, ha akarod, a szegénységet, amelyet átéltél, a lenézést, a világ megvetését, melytől szenvedtél, a keresztet, amelyet vittél, csak hogy jobban hasonlítsak rád.”

Szent Ignác pedig azt mondaná: „Ha ez a válaszod Krisztusnak, akkor biztos lehetsz benne, hogy valóban, igazán hiszel.”

Tehát ma szánj egy kis időt az imára. Krisztus jelenlétében tedd próbára magad, hiszel-e valójában, hiszel-e igazán?

Írta: Robert McTeigue, SJ
Fordította: Marek Éva
Forrás: Aleteia

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Az Újszövetség szerint az Úr napja: húsvét vasárnapja, amelyen Jézus feltámadt (Máté 28,1; Márk 16,2; Lukács 24,1; János 20;1 stb.), ezért a keresztény egyházak...

Lelkiség

Jézus tanítványainak kudarca a mi kudarcainkat visszhangozza hitben és szeretetben. „Valaki megszólalt a tömegből: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg....

Életmód

Ha alázatosabbak leszünk, az erőt ad. Kevin Vost pszichológus osztja meg új könyvében, hogy miért és hogyan van ez így. Amikor arra kérték meg...

Vasárnapi ráhangoló

Az Újszövetség szerint az Úr napja: húsvét vasárnapja, amelyen Jézus feltámadt (Máté 28,1; Márk 16,2; Lukács 24,1; János 20;1 stb.), ezért a keresztény egyházak...