fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Életmód

Egy jó módszer arra, hogy segítséget nyújtsunk plébániánk papjainak

Közzétéve

Fotó: Philippe Lissac / Godong

„Tudnunk kell, hogy imádkoznak értünk és hogy szeretnek minket”

– ezeket a szavakat ejtette ki spontán módon egy plébános barátom válaszul a kérdésemre, hogy mire van szüksége elsősorban a plébánia hívei részéről. Az a tekintet, ami ezt az érzékenyen megfogalmazott válaszmondatot kísérte, ezerszer többet fejezett ki: ez a tekintet megmutatta Isten szolgájának – aki életét adta erre a szolgálatra – a sebeit, kimerültségét és az emberek miatti szenvedését.

Láthatatlan sebek

Közös imáinkban és a rózsafüzér-csoportjaink körében szokásba vettük, hogy imádkozunk papjainkért. Az Egyház jelenlegi élete valóban szemünk elé tárja a mártír papokat, akiket fizikailag megtámadtak. Papokat, akik véget vetnek életüknek, mert roskadoznak nehéz helyzetük igája alatt, amit senki sem könnyített meg, nem osztott meg velük. Kimerült, láthatatlan sebektől kínzott papokat, akik egy időre kénytelenek elvonulni, hogy helyrehozzák magukat. Ez a tárgya Pascal Ide könyvének, melynek címe: „A kiégés. Az elhivatottság egyik betegsége” (l’Emmanuel kiadó). Ezeket a láthatatlan sebeket nem tárgyalja a média. Ettől azonban nem kevésbé valóságosak, és ezek a papok életének lassan ölő mérgei.

Véget kell vetni a rosszindulatú beszédeknek, a szemrehányásoknak, a felesleges fecsegéseknek, ez az első rossz, amit le kell győzni, hogy segítségére legyünk papjainknak. Izajás (58, 9-12) mutatja meg ezt nekünk világosan, nagy erővel:

Ha eltávolítod körödből az igát,
az ujjal mutogatást és a hamis beszédet,

ha lelkedet adod az éhezőért,
és a meggyötört lelket jóllakatod,
akkor felragyog a sötétségben világosságod,
és homályod olyan lesz, mint a déli verőfény.

Az Úr vezet majd téged szüntelen,
kopár vidéken is jóllakatja lelkedet,
és csontjaidat megerősíti;
olyan leszel, mint az öntözött kert,
és mint a vízforrás,
melynek nem apad el vize.

Felépítik majd a tőled származók az ősi romokat,
a régi nemzedékek alapjait megerősíted;
a rések befalazójának neveznek majd téged,
aki helyreállítod az utakat, hogy lakjanak ott.

Felismerni, hogy mi jóakaratú

Izajás szavai megmutatják nekünk, mi a jóakaratú és a gonosz beszéd. A Biblia bővelkedik olyan részletekkel, amelyek rámutatnak a rosszra, amely az ember szájából származik. Ezzel tehetünk egy erőfeszítést a nagyböjt liturgikus idejére, de az irgalmasság gyakorlásához történő fordulást is jelenti, amire mindenki meg van hívva földi útja egész folyamán. Vajon amit én mondok a környezetemben, a családomnak, barátaimnak, munkatársaimnak, vagy akár plébániám tagjainak, a plébánosomnak, az valós dolog, jóakaratú beszéd, építő beszéd? A célja vajon mások segítése? A jó növekedését szolgálja, az igazságét, a szeretetét, kinyitja-e az élet kapuit maga körül?

Amit plébánosomnak mondok, vagy amit róla beszélek, valós-e? Vagy a saját egómnak a kivetítése, hangulatomat, érzékenységemet, személyes stílusomra vonatkozó preferenciáimat tükrözi? Azt a képet láttatja, amelyet én készítettem magamnak az Egyházról, amelynek alapján megengedem magamnak, hogy a kultúrám, neveltetésem, politikai hajlamom által meghatározott követelmények szerint mérlegeljek? Hát nem vagyok-e meghívva szebb és termékenyebb életre, hogy Krisztushoz váljak hasonlóvá, vagyis az Egyházhoz, Krisztus testéhez? Jézus nem mulasztotta el, hogy elítélje a rosszat, ahol csak tapasztalta, világosan és nagy erővel. De mindig nyitott utat a megváltásra, a növekedésre és a közösségbe való visszatérésre.

Részesítsük előnyben a személyes találkozásokat

Hogyan ültessük át közösségünk életébe ezt a felismerést? Úgy, hogy papjainkat figyelemmel és szeretettel a napi imádságaink középpontjába helyezzük. Hogy velük együtt imádkozunk templomainkban. És ha úgy véljük, van valami, amit rossz néven veszünk tőlük, kérjük Istent a megfelelő szóért, és kérjük a Szentlelket, hogy sugallja nekünk a szeretetteljes, az élet kapuját kitáró magatartást és beszédmódot irányukban. És a tárgyra térve, egy jóakaratú és építő szándékú beszélgetés egy fogadóóra során sokkal jobb, mint az e-mailek, amiket jobb elkerülni és előnyben részesíteni az élő beszélgetést. A pasztorális csoportok és a fogadóórák is szerepet kaphatnak abban, hogy a beérkező mondandókat fogadják és szelektálják, és csak azokat továbbítsák a papok felé, amelyek ténylegesen alkalmasak Isten országának e földön való építésére. Befalazni a réseket és helyreállítani az utakat, ahogy ezt Izajás mondja. Milyen nagyszerű ígéretet és milyen kiváló küldetést kaptunk!

Ugye ezek szeretnénk lenni az Egyházban, az utak helyreállítói? Kérjük hát a kegyelmet szívünk és ajkunk megtéréséhez, kérjük, hogy valóságosan egyesülhessünk az imában plébánosainkkal, akik akkor vigaszt nyernek és megerősítést pasztorális munkájuk energiáihoz. Így plébánosaink előtt és mielőttünk is feltárul az öröm és életkedv útja, amelynek újbóli járhatóságához az Egyház javára mi is hozzájárultunk.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Életmód

Szívmelengető látvány, ahogy az örökbefogadott fiú kivetett, idős kutyákat nevel

Közzétéve

Szerző:

Fotó: YouTube

Megható történet következik!

Robbie Gay egy kisfiú, és óriási szíve van. Élete tragikusan indult, kétszer volt kórházban agysérülésekkel, majd nevelőszülői rendszerbe került. Mire végül a szülei, Maria és Charles örökbe fogadták, korábbi élményei akkora traumát okoztak neki, hogy képtelen volt sírni.

A kisfiú azonban gyógyító megnyugvásra talált, méghozzá egy különleges helyen, a helyi állatmenhelyen. Azzal vigasztalódott, hogy kidobott, öreg kutyákról gondoskodott: „Azért, mert az emberek nem törődnek az idős emberekkel, sem az öreg kutyákkal! Csak a kisbabákat és a kutyakölyköket akarják” – magyarázta Robbie a CBS riportjában.

Az idősebb kutyákkal való együttérzés képessége nyilván saját szomorú tapasztalataiból fakad, ahogy azt a mamája is meséli: „Robbie tudja, milyen érzés az, ha valakit nem szeretnek, és nem törődnek vele.”

Most azonban, egy biztonságos és szerető otthoni környezetben élve, meg tudja nyitni szívét a szerencsétlen kutyáknak, és „újra ki tudja mutatni érzéseit” – meséli anyukája. A kedvessége miatt tanult meg újra sírni, amikor egy nevelt kutyusa meghalt.

Nyilvánvaló, hogy ezekről az idősebb kutyákról való gondoskodás részben azért is nehéz, mert sokuk nem marad már sokáig életben. Robbie azonban ragaszkodik ahhoz, hogy velük maradjon életük utolsó percéig. Ahogy nagyon helyesen mondja: „Nem arra gondolok, hogy mikor fognak meghalni, hanem arra, hogy most, ebben a pillanatban hogyan érzik magukat.”

Robbie nagyon különös kisfiú, hiszen nem csak az öregedő kutyákról akar gondoskodni életük utolsó pillanatáig, de azt is reméli, hogy ha felnő, majd nagyobb gyerekekről is gondoskodhat. Robbie megtestesíti az együttérzést és a megértést, még akkor is, amikor megszakad a szíve négylábú barátai korai halála láttán.

Remélhetőleg a korábbi rossz tapasztalatok továbbra is segítik majd Robbie-t mások gondozásában. Azt kívánjuk, szíve hatalmas szeretetével gyógyítsa tovább kedves bundás barátait, érezze szeretetüket, és legyen boldog emberi családjával is!

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Életmód

Tiszteletadás Arnaud Beltrame ezredes előtt, aki négy évvel ezelőtt hősiesen átvette egy túszul ejtett nő helyét

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutterstock

Arnaud Beltrame ezredes a dél-franciaországi Trèbes-ben, 2018. március 23-án, egy bevásárlóközpont elleni támadás során halt meg, miután felajánlotta életét cserébe egy túszul ejtett nőért. Negyvennégy éves, házas ember volt. Most, négy évvel később, egymást követik emlékére a tiszteletadások.

Március 23-án volt Arnaud Beltrame ezredes halálának negyedik évfordulója. A csendőrtiszt átvette egy túszul ejtett nő helyét, az Aude megyei Trèbes város Super U bevásárlóközpontja elleni terrortámadás során, amelynek három másik áldozata is volt rajta kívül.

Beltrame ezredes, akit a terrorista háromszor meglőtt, március 23-ról 24-re virradó éjszaka, a Carcassonne-i kórházközpontban belehalt sérüléseibe.

Hősies tettéért Emmanuel Marcon köztársasági elnök nemzeti tiszteletadásban ré­szesítette, kijelentve, hogy „hősként esett el”, és kiérdemelte „az egész nemzet tiszteletét és csodálatát.”

Most, négy évvel később Emmanuel Macron ismételten tisztelgett Arnaud Beltrame ezredes és a másik három elhunyt emléke előtt. “Emlékük megmarad” – írta a köztársaság elnöke. A belügyminisztérium hasonlóképp tisztelettel adózott „Arnaud Beltrame ezredes bátorságának és önfeláldozásának”.

Az elhunyt egyik fivére, Cédric Beltrame is megnyilvánult a Twitteren, és megosztotta Marie-France Cunin „Ezredes” című, az „egyszerű és csendes hős rendíthetetlen bátorsága” előtt tisztelegő versét. Íme egy részlet belőle:

Ezredes

Egyszerű és csendes, nem egy bálvány
Aki nagy zajjal játssza a papírhőst,
Hanem több ő egész Franciaország számára egy szimbólumnál
Rendíthetetlen bátorsággal mutatott példát

Egy túsz megmentésére életét is azonnal kockáztatva
Elszántan, tiszta fejjel szembeszállt a sorssal
Ugyan mit lehet tenni ily esetben, mikor egy őrült kihívja az embert
Mi mást, mint mélyen szemébe nézni a halálnak

Felméri annak súlyát, amit hátrahagy
Családot, szeretetet, szakmát, hogy jobban legyőzze a gonoszt
Hite lelkében ég, s előre megbocsát
Súlyos árat fizetvén nemes eszméjéért.

Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: infochretienne.com

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Életmód

Isten a nagyobb Elvis – a hollywoodi sztár megcsókolta Elvis Presleyt, mielőtt bencés apáca lett

Közzétéve

Szerző:

Fotó: EAST NEWS | AP / FOTOLINK

Ünnepelt szépség volt a színésznő, Dolores Hart, aki nagy sikereket aratott Elvis Presleyvel és Marlon Brandóval… mielőtt Istennek szentelte magát. Hollywoodi sztár és Szent Benedek rendi szerzetes apáca – ez lett a mesébe illő sorsa annak, aki megcsókolta Elvis Presleyt, mielőtt a szerzetesi élet választotta.

Dolores Hart visszavonult életet választott egy bencés kolostorban egy olyan életszakasz után, amelyet a Hollywoodi fényszórók fényében töltött. 1938-ban született Chicagóban, ténylegesen együtt forgatott olyan nagy amerikai sztárokkal, mint Marlon Brando és Elvis Presley, és olyan híres rendezőkkel, mint Alfred Hitchcock. Paradox módon egy forgatás keretében XXIII. János pápával volt szerencséje találkozni, ami felkeltette benne a vágyat a szerzetesi élet után. Eredeti életút, ami megmutatja, hogy minden út Rómába vezet!

Dolores Hart katolikus vallásban nőtt fel. Imaélete nem sorvadt el számtalan hollywoodi aktivitása mellett sem: a forgatások előtt gyakran látogatta a reggeli 6 órás szentmisét. Ebben az időszakban rátalált egy olyan nyugalmas helyre, ahol visszanyerhette erőforrásait a forgatások között, és lélegzethez juthatott a fényszórók forgatagától távol: a connecticuti bencés kolostorra. Egyébként a vallásosságának tulajdonította a sikerét. Elvis Presley partnere volt a „Loving You” (Szeretni téged) c. filmben, de együtt dolgozott Marlon Brandoval is, és 5 év alatt 10 filmet forgatott.

Assisi Szent Klára, egy sorsdöntő szerep

Dolores Hart az Oscar-gálán 2012-ben az “Isten nagyobb, mint Elvis” című film bemutatásáért. Fotó: FaceToFace / RIPORTER

1961-ben, az „Assisi Szent Ferenc” c. film forgatásánál találkozik XXIII. János pápával. Úgy mutatkozik be, mint az a színésznő, aki Szent Klára szerepét játssza, mire a pápa így szól: „Nem, ön maga Klára.” Ez a beszélgetés mélyen megérinti a színésznőt, aki ebben jelet lát arra, hogy változtasson az életén és közeledjék vallási példaképéhez.

Ez után a római út után mégis újra belemerül a mozisztár életbe. Ebben az időszakban aktívan készülődik a házasságra. 1963-ban hirtelen felbontja jegyességét, néhány hónappal a házasság kitűzött időpontja előtt. Azért, hogy ugyanabban az évben, 24 évesen, általános megdöbbenésre, belépjen az oly sokszor felkeresett connecticuti bencés kolostorba.

43 évi szerzetesnői élet után, már a Regina Laudis kolostor főnöknőjeként, Dolores nővérként, 2012 februárjában visszatér Los Angelesbe, az „Isten a nagyobb Elvis” c. film Oscar-díjra való jelölése alkalmából. Ez egy dokumentumfilm a saját életéről, amit a „rövidfilmek” kategóriájába neveztek be. Szemmel láthatóan Dolores Hart egész életében a film világához kötődött, tanúságot téve hitéről és megihletve azokat, akik az igazi szépséget keresik.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű