Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Egy pap elmagyarázza a cölibátust

Közzétéve

Pap - Fotó: Getty Images

A barátság és a szeretet a papság leglényegesebb részét képezik

Akik félnek az elköteleződéstől, azoknak a papi élet idegen, sőt egyenesen rémisztő. Hiszen a pap élete a teljes elköteleződésről szól. 2015-ben a Darmouth Egyetem végzőseinek tartott beszédében David Brooks, a New York Times újságírója arra biztatta hallgatóságát, hogy kötelezze el magát.

Brooks azt mondta:

„Életetek beteljesedése nem attól függ, hogy mennyire jól aknázzátok ki a szabadságotokat, és mennyire hagytok nyitva minden lehetőséget. Ez csupán egy zilált, szétszórt élethez vezet, amellyel mindenkinek szeretnétek eleget tenni, de a végén senkinek nem fogtok kedvében járni… Életetek beteljesedése attól függ, hogy mennyire jól szabtok határt szabadságotoknak.”

Brooks szerint, amikor szilárddá tesszük magunkat azáltal, hogy kötelezettséget vállalunk másokkal, akkor képesek vagyunk szembe szállni korunk zsarnoki szabadságával – a végtelen lehetőségek és választások illuzórikus szabadságával.

Esküjénél fogva a pap szabad. Engedelmességet és cölibátust fogadva a püspöknek, a pap az evangéliumhoz láncolja életét, és ellene mond mindennek, ami hátráltathatná őt. Míg manapság az emberek egyre-másra váltják társaságaikat, városaikat, kapcsolataikat, addig a pap egy helyben marad, megközelíthető, készen áll, szabad. Ő mindezeket egyesíti magában, mert az egyház, amelynek elkötelezte magát, szintén ezeknek a dolgoknak a letéteményese.

Továbbá ma, legyen bármilyen nehéz pasztorális helyzet is, az emberek mélyen frusztráltak. Miközben kultúránkban a családok összeomlásának következménye továbbra is viszály és fájdalom, néhányan úgy érzik, hogy az egyház egyetlen válasza mind arra a küzdelemre, amellyel szembe kell nézniük csupán még több elszigetelődés és magány.

A pap jelen van, marad, megközelíthető, készen áll és szabad. Ez mind ő, mert az Egyház, amelynek elkötelezte magát szintén ilyen.

A kereszténységről valaha írt egyik legmegrendítőbb összefoglalásában a francia költő, Paul Claudel így ír:

„Jézus nem azért jött, hogy a szenvedést kimagyarázza, vagy azért, hogy megszüntesse. Azért jött, hogy megtöltse azt jelenlétével.”

A pap, Krisztus személyében (in persona Christi) azokkal van, akik szenvednek. Elköteleződése és papi élete által szolidaritást vállal a nehézséggel szembenézőkkel. De még akkor is, amikor a szenvedők kórusához csatlakozik hivatása figyelemre méltó jel. A pap, aki az életnek ezt az útját választotta, emlékezteti a híveket, hogy egy nap mindannyian angyalok leszünk, se nem nősülünk, se nem megyünk férjhez. Mi, a zarándok nép, előre tekintünk egy olyan életre, amely túl van azon, amit jelenleg látunk és hallunk. Az Írás azt mondja, szem nem látta, fül nem hallotta azt a dicsőséget, amelyet az Úr készített nekünk. (1 Kor 2,9)

Szívünket afelé kell irányítanunk, hogy egyszer megérkezünk az Isten országába. Az Evangélium – a maga teljességében – az egyetlen olyan dolog, amely képes elbírni szívünk súlyát.

Végezetül, a pap szíve Krisztusé. Bensőségesen egyesül ővele. Az egykori ír trappista szerzetes Eugen Boylan a pap és Jézus egységét a következőképp jellemezte:

Minket választott, hogy megossza velünk szívének örömét és bánatát, hogy bánatát együttérzéssel viszonozzuk, hogy szeretettel válaszoljunk szeretetére. Nem saját érdemünk vagy tehetségünk alapján választott ki minket, hanem jósága és könyörülete miatt. Nem azért választott minket, amilyenek vagyunk, hanem azért, amilyenné tehet minket.

Túl gyakran a barátságra és a szeretetre úgy tekintenek, mint a papi élet körítésére. Jóllehet ezek adják lényegét. Jézus, aki barátainak hív bennünket, és arra kér, hogy maradjunk őbenne (Jn 15), sokkal inkább egységre és szeretetre hív, mint munkára és termékenységre. A jézusi papság lényege a Krisztus szívével való misztikus egység. Ebből a szeretetből fakad a pap apostolsága.

A Krisztussal való egység lehetővé teszi a pap számára, hogy úgy viszonyuljon az egyházhoz, ahogy Krisztus: szeresse az egyházat a vőlegény szeretetével. Ahogy Éva is Ádám oldalából származott, úgy az Egyház is abból a vérből és vízből jött létre, amely Krisztus oldalából folyt ki a kálvárián. A pap életének cölibátusi vonása nem csupán jel, hanem olyan élet, amely Krisztus egyház iránti házastársi szeretetéből fakad. A pap szívéből tör elő ez a szeretet, amely új része annak a szeretetnek, amelyből maga az egyház jött létre. 

Kultúránk tele van saját elképzeléseink szerinti papokkal. A megerősítés, a megelégedés és a teljesítmény evangéliumát prédikálják. Kényelmet és elégedettséget ígérnek most, és elutasítják azokat a dolgokat, amelyek felül vannak és azokat, amelyek még eljövendők. Ma arra van szükség, hogy lássuk és halljuk a krisztusi papságot. Olyan papságra van szükség, amely mer a legmélyebb szolidaritásban élni a szenvedő zarándokokkal. Olyan papságra van szükség, amely Krisztus szívével él, papságra, amely arra int, hogy a mennyei dolgokat keressük.

Patrick Briscoe OP 

Forrás: Pécsi Egyházmegye via Aleteia
Fordította: Nagy János

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerű