Kolumbiát is erősen érinti a koronavírus világjárvány. Egy kórház folyosóján rózsafüzért imádkozó kolumbiai orvos fényképe már bejárta a világot. A kép a hitet és az emberséget szimbolizálja egy olyan ország szívében, ahol különösen hiányzik a megfelelő egészségügyi rendszer.
Amint lehetősége van rá, a Carthagéne-i klinikán (Kolumbia) dolgozó aneszteziológus, Néstor Ramírez Arrieta szabad perceiben rózsafüzért imádkozik. Ezt a pillanatot örökítette meg a fénykép. Luis Alberto Gallego evangélikus lelkész tette közzé a képet, amit már emberek milliói osztottak meg és kommenteltek a közösségi csatornákon.
Szívfacsaró volt számomra ez a kép a nagyszerű barátról és testvérről, Nestor Ramírez aneszteziológusról. Miként számos orvos, ő is állandó változásoknak és nagyon erős érzelmi nyomásnak van kitéve, amivel sokunk nem tudná felvenni a harcot. Mindezek ellenére, amikor lélegzetvételnyi szünete adódik, előveszi rózsafüzérét és imádkozni kezd. Bár különböző módon imádkozunk, kételkedhet-e bárki is abban, hogy Isten meghallja imáinkat?

Teljes szívből egyetértek ezzel és imáimban hordozom az összes orvost és egészségügyi dolgozót, akik minden emberi határon túl dolgoznak embertársaik ellátásáért. Amikor Istenről beszélünk, nincsenek határok.
Látván a fénykép által kiváltott érzelmeket, az Aleteia felvette a kapcsolatot Ramírez doktorral, aki tanúságot tett. “Semmi kétségem afelől, hogy Isten meghallja imáinkat, nagyon örül, hogy gyógyítja a betegeket és jelenlétéről minden nap tanúságot teszek. Az én kezem által cselekszik, és én arra kérem őt, hogy használja gyógyító szolgálatomat, különösen amióta nagyon nehéz helyzeten megyünk keresztül.
Kolumbiában a WHO-tól származó halálozási adatok szerint több, mint 11.000 ember halt már meg a koronavírustól és közel 327. 000 igazolt esetről tudnak. Carthagéne egyike a legfertőzöttebb városoknak, több mint 16.000 beteggel és 476 elhunyttal. Ez egy különösen nehéz helyzet, mert a kórházi erőforrások nem elégségesek, és a szegénység sok lakost arra kényszerít, hogy eljárjanak hazulról, hogy gondoskodjanak családjaikról anélkül, hogy képesek lennének betartani a megelőző intézkedéseket.
Rózsafüzér, a hűséges társ
Ramírez doktor életében volt egy Krisztussal való találkozás előtti és utáni szakasz is. “Egy családi válság és egy nagyvilági életforma után lehetőségem volt szemtől szemben is felismerni Istent egy magányos napon. Elkezdtem imacsoportokat látogatni, hagytam magam lelki vezetők által vezetni, újra megízleltem az Eucharisztiát és elkezdtem szeretni imádkozni a rózsafüzért, ami hű társam szakmai életemben is”- erősítette meg az Aleteiának. Felesége, Maria Bernarda Lopez imái is támogatásként szolgáltak megtérésében. Ma, 36 éves házasság után kéz a kézben járnak Istennel, aki támogatja családjukat, három gyermeküket és kis unokájukat is. A rózsafüzér minden egyes nap elkíséri, a doktor soha nem választja el hitét a munkájától, amint erről ez a kép is tanúskodik.
Írta: Lucia Chamat via Aleteia
Fordította: Hegedüs Katalin
