fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Múltidéző

Egyszerű papi történet a diktatúra éveiből

Közzétéve

Fotó: Alan Rudnick

Augusztus 23. – tíz éve ezen a napon emlékezik Európa a totalitárius diktatúrák áldozataira. Az emléknap ötlete egy 2008-ban, Prágában tartott konferencián merült föl először, majd az Európai Unió külügyminisztereinek 2011 júniusában, Luxemburgban tartott tanácskozásán Magyarország, Lengyelország és Litvánia közös kezdeményezésére az 1939-es Molotov-Ribbentrop paktum évfordulóját (augusztus 23.) a barna és vörös diktatúra áldozatainak emléknapjává nyilvánították. Az emléknap alkalmából egy fiatal katolikus pap meghurcolásának történetét elevenítjük föl levéltári források alapján.

„Egyszerű történet”, írtam a címben. Egyszerű, mert a kommunista diktatúra éveiben nem ritka sors az 1922-ben, Izsákon született Szabó Györgyé. A diktatúra éveiben meghurcolt vezető egyházi személyek (az 1949-ben életfogytiglani fegyházra ítélt Mindszenty József bíboros, az 1951-ben elítélt Grősz József kalocsai érsek, Endrédy Vendel zirci apát, az 1953-ben Hejcére száműzött Pétery József váci püspök, az 1957-ben ugyanoda deportált Badalik Bertalan veszprémi püspök, a kistarcsai internálótáborban elhunyt Boldog Meszlényi Zoltán püspök stb.) története többnyire közismert, de a hitükért, az egyház jogaiért kiálló „egyszerű” papok, hívek, mondjuk így: a névtelenek története – egy-két kivételtől eltekintve máig homályban maradt. Most egyetlen arcot emelek ki a homályból.

A Katolikus Lexikonból idézek egy szócikket:

„Szabó György (Izsák, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm., 1922. okt. 22. – Cegléd, 1967. dec. 20.: lelkész. – Vácott 1946: pappá szentelik, 1947: Tápióbicskén, majd Izsákon káplán. 1949-50 között a kistarcsai internálótábor rabja; aláírása megtalálható azoknak a papoknak névsorában, akik beírták nevüket rabtársuk, Nagy Tibor (1921-) szegedi apátkanonok breviáriumába. Rabtársa volt Ordass Lajos (1901-1978) evangélikus püspök. 1959. Szabadszálláson lelkész.”

Ennyi az életrajz, itt-ott téves adatokkal. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában külön dosszié őrzi Szabó György vizsgálati anyagait (ÁBTL 3.1.9. – V-036 Szabó György), ezek alapján írom meg vázlatosan meghurcoltatásának több éves történetét. Mert – a lexikon idézett szócikkével ellentétben – Szabó Györgyöt 1948. szeptember 30-án tartóztatta le az Államvédelmi Hatóság, börtönbüntetésre ítélték, 1950. június 9-én szabadult a váci börtönből, de még aznap az ÁVH a kistarcsai táborba hurcolta, s a fölellhető iratok szerint csak 1952-ben, szenteste napján léphetett ki a hírhedt internálótábor kapuján. De ne szaladjunk előre….

Szabó György a rendelkezésre álló adatok szerint Izsákon született 1922. október 22-én, iparos család gyermekeként; apjának kádárműhelye volt. 1951. október 22-én, a kistarcsai internálótáborban írott önéletrajza és más források szerint a négy elemit szülőhelyén végezte, a négy polgárit Dunapatajon, majd a gödöllői premontrei gimnáziumba járt, végül Kőbányán érettségizett. 1941-1946 között a váci Hittudományi Főiskolán tanult, s Vácott szentelték pappá 1946. július 16-án. Ez év szeptember 8-ig Pécelen, majd 1947. szeptember 6-ig Tápióbicskén volt segédlelkész. Ezután püspöke Mindszentre helyezte, ahol hitoktatóként dolgozott 1948. július 8-ig, utána a csongrádi plébániára került – itt tartóztatta le az Államvédelmi Hatóság Szentesi Osztálya szeptember utolsó napján.

Szabó György a vizsgálati anyagait tartalmazó dosszié szerint először 1947 novemberében került az ÁVH látókörébe. Az ekkor Mindszenten működő Szabó a fennmaradt kihallgatási jegyzőkönyvek szerint a cserkészcsapat összejövetelein „jobboldali újságból” olvasott föl cikkeket – az Új Ember című katolikus hetilap cikkeiről van szó! -, de a legfontosabb vád az volt ellene, hogy Mindszenty bíborosnak a katolikus hetilapban megjelent, Dinnyés Lajos miniszterelnöknek címzett leveléről tájékoztatta a cserkészeket. Szabó György 1947. november 11-én történt kihallgatásakor elmondta, hogy az Új Ember 1947. évi 45. számának egyik cikkét ismertette a Hám János cserkészcsapat szokásos összejövetelén – három nappal korábban. Sinkó Ferenc cikkéről van, amely a Páli Szent Vincéről elnevezett irgalmas nővérek munkájáról számolt be (Az irgalom háza az irgalomnélküli világban. Új Ember 1947. 45. sz., 9 p.). Szabó fölolvasta a többi cikk címét is, végül Mindszenty levelét, amely a lap 7. oldalán jelent meg. A levél miatt, amelyben a prímás az államvédelmi hatóság módszerei ellen tiltakozott, a lapszámot elkobozták, az Új Ember megjelenését pedig egy hónapra betiltották. Ne feledjük, ekkor még kisgazdapárti miniszterelnöke, koalíciós kormánya volt az országnak, de a valóságban a kommunisták diktáltak. Szabó elmondta, hogy a betiltásról csak november 10-én értesült, amikor a fővárosban járva felkereste a lap szerkesztőségét, az elkobzásról pedig kihallgatása során. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, nem tudja, hol van az elkobzott lapszám, de ha megtalálja, beszolgáltatja „az erre vonatkozó BM. rendelet értelmében”.

Az 1947-es ügy elhalt, semmi nyoma, hogy Szabó György ellen eljárás indult volna.

Néhány hónappal később azonban már nem úszta meg; 1948 őszén az ÁVH letartóztatta.

1948. május 30-án, a mindszenti leányiskola udvarán ünnepséget tartottak anyák napja alkalmából. A rendezvényen felszólalt Szécsényi Istvánné, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége nevet viselő kommunista szervezet járási titkára, s az egyházi iskolák tervbe vett államosításának az előnyeit ecsetelte. Érdemes megjegyezni, hogy az egyházi iskolák államosítását kimondó törvényt csak 1948. június 16-án szavazta meg az országgyűlés (amelynek elnöke akkoriban a kommunista Nagy Imre volt, akit napra pontosan tíz évvel később végeztek ki), tehát a törvény elfogadása előtt bárki szabadon mondhatott véleményt a törvénytervezetről. A katolikus püspöki kar is több körlevelet adott ki a készülő törvény ellen, hiszen az államosítás az egyház tanítói jogát támadta, tette lehetetlenné. Szabó György sem tett mást, tiltakozott.

Amikor Szécsényi Istvánné az anyák napi ünnepséghez nem illő témáról, az államosítási tervről beszélt, a túlságosan is egybecsengő tanúvallomási jegyzőkönyvek szerint Szabó György felállt, s arra kérte a jelenlévő keresztény szülőket és gyermekeket, hogy hagyják el az ünnepséget, így tiltakozva a beharangozott államosítási terv ellen. Az előadónak címezve pedig ezt mondta (idézet Szabó György kihallgatási jegyzőkönyvéből): „Ez ünneprontás! Aki hívő katolikus, az jöjjön utánam!” Szabó György beismerte, hogy föllépése nyomán a résztvevők egy része az államosítási terv ellen „tüntetett”, s azt is elismerte, hogy néhány nappal később az iskolában, egy beszélgetés során így fogalmazott: „Az iskolák államosítása után a vallást el akarják törölni, mert az a miniszter akarja most az iskolákat államosítani, aki tavaly a vallást akarta eltörölni.” (Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszterről van szó, aki az előző évben a hitoktatás fakultatívvá tételének ötletét vetette fel; Ortutay egyébként a szegedi piarista gimnáziumba járt, ott is érettségizett.)

A történtek után az ÁVH vizsgálatot indított. Először a Szabó Györgyöt támogatók közül vegzáltak néhány embert, majd Szabó György került célkeresztbe, akit akkor már a csongrádi plébániára helyeztek át. Az 1948. szeptember 30-án, Szentesen kelt ávós környezettanulmányban fölbukkan az 1947-es, előbb ismertetett történet, de az is vádként fogalmazódik meg, hogy az államosítási törvény előtt „ismételten felolvasta a templomban Mindszenthy (sic!) hercegprímás, illetve a katolikus püspöki kar által az iskolák államosítása ellen kibocsájtott pásztorleveleit”. A dokumentum szerint Csongrádra való áthelyezése után is a „fentiekhez hasonló magatartást tanúsít”. Az ugyanezen a napon kelt ávós jelentés szerint az anyák napi tüntetés „előre meg lett szervezve”, de erre vonatkozó bizonyítékokat a kommunista elkötelezettségű személyektől felvett tanúvallomási jegyzőkönyveken kívül „beszerezni nem lehetett”. Nem is kellett, bizonyíték nélkül is lehetett ítéletet hozni.

Szabó Györgyöt hónapokig tartották fogva, majd a szegedi népbíróság 1949. január 17-én négy év börtönre ítélte. Az indoklás szerint a pap a demokratikus államrend elleni gyűlöletre izgatott, mert azt állította, „hogy ha nem lesznek egyházi iskolák, akkor nem lesznek vallási oktatások sem”. Tudjuk, Szabó igazat mondott.

1949. június elsején a Népbíróságok Országos Tanácsa 1 év és 8 hónapi börtönre változtatta az ítéletet, mert – ellentétben az elsőfokú bírósággal – talált enyhítő körülményt, „felettes egyházi hatóságának állásfoglalása által való motiváltságát”. Vagyis a püspöki kar körlevelei „befolyásolták” a fiatal papot…..

Szabó György megkezdte börtönbüntetését. A vizsgálati dosszié adatai szerint több börtönben is megfordult, végül a váci Állambiztonsági Büntetőintézetből szabadult 1950. június 9-én. Pontosabban: szabadult is, meg nem is. A büntetőintézet által az említett napon kiállított igazolás szerint Szabó „szabadon bocsáttatott és a legrövidebb útvonalon át Izsákra utazik. Megérkezése után a helybeli államrendőrségen jelentkezni köteles.” Aláírta: Lehota István államvédelmi százados, intézetvezető. Ugyanezen a napon azonban egy másik dokumentumot is aláírt a hírhedt parancsnok, amelyben ez olvasható: „Szabó György szabaduló rabot közigazgatási eljárás lefolytatása véget (sic!) ezennel átadom.” A címzett: Államvédelmi Hatóság, Budapest. És valóban: Szabó György „a legrövidebb útvonalon” nem Izsákra utazott, hanem – nem önszántából – a hírhedt kistarcsai internálótáborba. Az ugyanezen a napon kelt ávós véghatározat szerint „eljárás alá vont személy ellensége a népi demokratikus rendszernek, ezért internálása szükséges”. A véghatározatot az ÁVH egyik közismert, magas rangú embere írta alá: Károlyi Márton alezredes. (Az 1911-ben Wigner Márton néven, zsidó család gyermekeként született Károlyi nevében visszaköszön szülővárosa, Nagykároly.) Szabó aláírta a végzést, fellebbezéssel nem élt (nem is lett volna értelme). Még aznap Kistarcsára szállították, ahol, mint ez köztudott, jogerős bírói ítélet nélkül tartották fogva a „népi demokrácia ellenségeit”.

A kistarcsai internálótábor udvara
A kistarcsai internálótábor

A fennmaradt dokumentumok szerint Kistarcsán Szabó „magatartásával kapcsolatban kifogás nem merült föl”. A dossziéban található egy 1952. július 24-én, Kistarcsán felvett gyanúsítási jegyzőkönyv. Hogy mivel gyanúsították a meghurcolt papot? Ugyanazzal, mint 1948-ban: izgatással, lázítással. A börtön után, a kistarcsai tábor borzalmas körülményei között Szabó György a jegyzőkönyv szerint ezt mondta: „Bűnösnek érzem magam, mert izgattam és lázítottam, a nép érdekeivel szembehelyezkedtem.” Másnap, 1952. július 25-én összefoglaló jelentés készült Szabó Györgyről, amelynek eredménye: „A felülvizsgálat megállapította, hogy Szabó György ellenséges beállítottságú személy, az esetleges szabadlábra helyezése a társadalomra veszélyes. A fentiek alapján javasoljuk Szabó Györgyöt a KÖMI-nek tartós munkára átadni.” A javaslatot jóváhagyta: Turcsányi József államvédelmi őrnagy (aki 1919-ben született Temesvárott, s 2008 tavaszán hunyt el Gárdonyban).

A KÖMI a mai olvasók többségének nem mond semmit. 1951 decemberében hozták létre a Közérdekű Munkák Igazgatóságát, így jött létre a „magyar Gulág”, a szovjet kényszermunka-táborok magyarországi megfelelője. A „népgazdaság érdeke” diktálta, hogy az elítélteket, internáltakat a szocializmus építésének szolgálatába állítsák…..

A Szabó Györgyre vonatkozó dokumentumokból nem tudjuk, milyen munkát végzett ezután. Csak egyetlen irat maradt fenn, egy nyilatkozat, amely minden bizonnyal szabadulása napján készült:

„Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az internálótáborban és a táborban levő személyekkel kapcsolatban tudomásomra jutott adatokat titokként megőrzöm. Tudomásul veszem azt, hogy az ezzel kapcsolatos adatok ’állami titkot’ képeznek.

A gépirat alján az aláírás: Szabó György.

Szabó György dossziéjának végén található egy 1955-ben kiállított személyi törzslap, rajta rossz minőségű fénykép, Szabó arca fölismerhetetlen. A letartóztatásakor, 1948. szeptember 30-án készült személyleírás szerint „zömök, kissé kövér”, „rekedt hangja van”, „előreálló felsőajak”, „egyenes orrélű”, „elálló kisfülű”, „arca kerek, széles homlok”, a szeme barna, a haja is barna, se bajusza, se szakálla. Ruházata letartóztatásakor: „Papi ruha, fekete reverenda, cugos félcipő, fekete felöltő, fekete kalap”. A dosszié végén található, 1965. június 21-én kelt feljegyzés szerint 1959. november másodikától állandó lakhelye: Ceglédbercel, Petőfi u. 3. Munkahelye: római katolikus plébánia, Ceglédbercel.

Kistarcsa, 1952. december 24.”

A dossziét 1968. január 10-én zárták le. Három héttel a 45 évesen elhunyt Szabó György halála után.

A dosszié névmutatójában csak két név szerepel. Az egyik Szabó Györgyé. Mellette kézírással: „meghalt 73. IX. 10.” Ez sem volt igaz, akárcsak az ellene fölhozott vádak.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségiztem, a pesti bölcsészkaron szereztem diplomát. Szeretek erős mondatokban megkapaszkodni. A Balaton nagy festője, Egry József írta: "Néha az az érzésem, mintha értékeink egy részét igényünkkel együtt zálogházba tettük volna." Az elzálogosítás ellenében áll a jézusi parancs: "Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem nem; ami ezeknél több, a gonosztól van." (Mt. 5,37)

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű