fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Elég ebből! Ne nevezzük politikának, ez harc a lelkekért!

Közzétéve

Matt Walsh, a népszerű katolikus blogger a „The Unholy Trinity” (Istentelen Háromság) című könyvében a „modern liberalizmust” jelöli meg bűnösként, és egészen odáig megy, hogy „szekuláris, világi sátánizmusnak” nevezi. Matt még azt is kifejti, hogy „Habár a liberálisok többsége nem imádja a tényleges Sátánt, de imádja önmagát. És a sátánizmus alapvetően nem más, mint önimádat.”

Ez a tagadhatatlan igazság. A világi, szekuláris sátánizmus cunamiként érte kultúránkat. Irtóztató, kétségbeejtően kártékony és szinte előzetes jelzés nélkül csapott le ránk. Most viszont hazánk kezd magához térni és kezdi eltaszítani ezt a váratlan és romboló erőt.

Azt mondtam: „Nem politizálok. A szabadság mellett és az elnyomás ellen állok ki.” Nem politika, ha ellenállunk az agresszív gonosznak, amelyet hataloméhes zsarnokok etetnek meg velünk.

Így tehát azt mondom:

Nem, az nem „egészségügyi ellátás”, ha megölünk gyermekeket ott, ami valaha a világegyetem legbiztonságosabb helye volt…. az édesanyák méhében.

Nem, nem kellene újra definiálnunk a civilizációnk legszilárdabb alapját… egy férfi és egy nő házasságát.

Nem, nem kellene kényszerítenünk a hívő embereket arra, hogy olyan valamit tegyenek, ami ellenkezik a hitükkel (pl. finanszírozzák az abortuszokat).

Nem, nem jó ötlet olyan törvényeket hozni, amelyek megnehezítik a pároknak a házasságkötést és a gyermekvállalást.

Nem, nem „bölcs” dolog létrehozni egy „kiszolgáltatott osztályt” (munkanélkülieket és az állam emlőjén élőket) a szavazói bázis felduzzasztása érdekében.

Nem, nem szabadna támogatnunk az illegális kábítószer- és szexkereskedelemmel foglalkozó kartelleket az átjárható határokkal.

Nem, a kábítószerek legalizálása nem „egészséges” hazánk számára.

Nem, az nem „szabadság”, ha összejátszunk a gyermekeket szexuálisan explicit tartalmaknak kitevő mozgalmakkal és támogatjuk azokat.

Nem, a szülők nem családon belüli terroristák.

Nem, nem szíthatjuk a faji megosztottságot a szavazói bázis növelése érdekében.

Nem, nem becsmérelhetjük a rendvédelmi dolgozókat.

Nem, nem becsmérelhetjük a hadseregünk tagjait és hős veteránjainkat.

Nem, nem szabad támogatnunk semmilyen gyermekgyilkos és gyermekek testrészeit áruba bocsájtó iparágat.

Nem, nem szabad megengednünk semmilyen sátáni rituálét sehol, ahol a gyermekeink azt láthatják, beleértve a Superbowl, az amerikaifutball-bajnokság döntőjének szünetében mutatott show-műsorokat is.

Nem, a korrupció, az összejátszás és a megtévesztés nem elfogadható, ha egy ideológiát támogat.

Nem, nem szabad engedni, hogy felnőtt férfiak belépjenek kislányaink mosdójába.

És folytathatnám vég nélkül, de gondolom, az olvasók is képesek lennének erre.

A romboló világi sátánizmus szökőárja akkor csapott le ránk, amikor legtöbbünk nem is számított rá. Most választanunk kell: megengedjük-e, hogy folytassa rombolását, vagy belefogunk a kemény munkába, amellyel akadályokat emelünk az útjába, miközben összeszedegetjük a darabokat és hozzálátunk hazánk helyreállításához.

Isten őrizzen meg minket a világi sátánizmusnak e cunamijától és tegye hazánkat ismét „egy és oszthatatlan nemzetté az Isten színe előtt, amely szabadságot és igazságosságot nyújt mindenkinek”*.

* Ez az amerikai Hűségeskü / Pledge of Alliance szövege, amelyet a polgárok ünnepélyes alkalmakkor és az iskolások a tanítási nap kezdetén mondanak el – a ford. megj.

Írta: Fr Richard Heilman atya
Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Roman Catholic Man

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Reflexió

Térdkopás

Közzétéve

Fotó: CNS / Gregory A. Shemitz

A második vonalbeli svájci reformátor, a puritánságáról híres Kálvin nem volt ugyan pap, de épp így, jogászként jobban tudott hatni az értelmiségre, és valóban erős hite volt. Éjszakánként sokat imádkozott. Halála után, amikor szerény vagyonát elárverezték, a becsüs – állítólag krajcárokért – egy szőnyegdarabot is ajánlott az érdeklődőknek. A vevő már-már meg is egyezett volna, de észrevette, hogy a szőnyeg lyukas. És visszadobta. Az értékbecslő is szabadkozni kezdett, így a szőnyeg nem kelt el. A becsüs később tudta meg a reformátor szűk környezetétől, hogy az a két lyuk a sok térdelés miatt keletkezett a szőnyegen. Kálvin szerint senki más előtt nem térdelünk le, csak Isten előtt. Mert „nem az a kálvinista, aki sosem térdel, hanem, aki egyedül Isten előtt hajt térdet…”

Karl Rahner teológus mondja: az igazi teológia az, ha eljutsz a gondolkodásból az imádásba. Így tett Aquinói Szent Tamás is, aki abbahagyta az istenérvek megfogalmazását, miután órákat térdelt a Szentségi Jézus előtt.

Ordas Lajos református püspök, amikor a kommunisták börtönében együtt volt katolikus és más felekezetű hittestvéreivel, állítólag ezt mondta egyszer nekik: „milyen jó nekünk, hogy most már nem Istenről, hanem Istennel beszélhetünk, és több időt tölthetünk vele.”

Jézus jó pásztornak nevezi magát, és úgy küldi tanítványait a világba, mint bárányokat a farkasok közé.

Június vége a papoké. Ekkor szentelik őket, vagy ekkor kapják az áthelyezést, ekkor primiciáznak. Amíg mások a szabadságolással, a vakáció tervezésével, a nagy utazásokkal vannak elfoglalva, addig a papok összegeznek, szerveznek, táboroztatnak, búcsúkat tartanak, vagy költöznek. Átadják és átveszik az új munkaterepet.

Egy „menő” kegyhelyen jártam nemrég, többedmagammal, ahol milliárdos kormánypénzekből felújított barokk templom, altemplom, kegytárgyüzlet, kripta és urnatemető, vendégház, csodaforrás, kerengő, orgona, értékes kegykép látható, turistacsoportok, zarándokok tömege nyüzsög egész nap, és főleg ilyenkor, nyáron, telt ház van. A páterek, a személyzet alig győzik kiszolgálni az igényeket. Órára leosztva, ki-kit fogad, kiket kalauzol, kivel egyeztet a következő programról, a cateringről, a szállásról. Minket is körbevezettek. Azokon a köveken jártunk, amelyeken Szent István is járt a családjával. De az „idegenvezetőnek” folyton csörgött a maroktelefonja, folyton keresték a kapunál, egyszerre húsz programot kellett számon tartania, hogy eligazíthassa az érdeklődőket, a világhálós pittyegésekre is reagálva. Nem tudott ránk figyelni. Lélektelenül loholt, mi néha pluszban is voltunk. Egy órába telt –, addig a kávéra vártunk – míg ráért jelen lenni. Társaim ez alatt fellélegezhettek, hogy egy-egy fotót készíthessenek, üzenetet váltsanak az otthon maradottakkal. Egyikük meg is jegyezte: – emlékeztek mit mondott Amerikából hazatérő tanárunk? – Fiúk, úgy kell felkészülni és nekilátni a munkának, hogy ha kikerülök, „szitává pasztorálom az egyházmegyét”…!

Templomok és kolostorok, közösségi házak szépülnek, újulnak, kapnak friss vakolatot vagy cserepet. Gyűjtjük a kreditpontokat, konstatáljuk a realitás relevanciáját, pályázunk, teljesítünk, keressük a világ kegyeit, mert az egyik fészbukos kritikusom szerint, az egyház annyira diszkreditálta magát, a valós problémáktól annyira elidegenedett, hogy az új világ építésére összeállt versenyből már ki is zárták. Sőt egyenesen élvezik, ahogy a papok azon szomorkodnak, hogy középkori hatalmuknak véget vetett az elvilágiasodás korszaka. Miközben az ő haladó gondolkodása még „középkoribb”, hiszen úgy beszél, mintha ő kívülálló lenne. Eleve kettős mércével gondolkodik, szerinte ott az egyház, ahol a pap. Az egyházba nem érti bele saját magát. S milyen jó, hogy van, akit lehet sárral dobálni. Addig én nem vagyok bűnös, csak ő, a pap. Addig jó az egyház, amíg valami látványosat fölmutat, amíg teljesít, amíg hasznom van belőle. De milyen jó, hogy leszakadtam róla, szabad vagyok. Így is kétszáz évvel visszamaradt Európa a fejlődés terén, a papok és az egyház miatt.

S azzal, hogy mi papok is vesszük a lapot, akkor inkább a világ, az elvilágiasodott hívek, a közvélemény, a korszellem elvárásait akarjuk folyton lereagálni, folyton azoknak szeretnénk megfelelni, beállunk a táncba, s elszakadunk a lényegtől.

Ami nem más, mint a küldetés.

„Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” – hallom Urunk szavát.

De ha a pap letérdel Mestere előtt, és az imában táplálja személyes barátságát Küldőjével és Megbízójával, akkor nem kell félnie a farkastól. Hadd kóstolgasson.

„Aki titeket megvet, engem vet meg!”

 Pásztorként meg, ha nem is kilencvenkilenc maradt az akolban, de most mintha hirtelen csak a kívül rekedt egyre figyelnénk…

Mintha a hívek, a világ, a keresztények saját papságukat bizonyítási kényszerbe hajszolnák. Mert egyébként is okosak, sokszor képzettebbeknek tűnnek, ügyesebbek, „szakemberebbek”, mint a papjaik. Így hát, ha sapka van a papon, vagy ha nincs füstszűrős cigije, akkor már csak bűnbak lehet. Könnyű préda. Akivel mehetünk sörözni, szelfizni, haverkodni, aztán ha kiismertük – ejteni. Patikusra, jogi tanácsadóra, személyi edzőre, pszichiáterre szükségünk van, üdvözülni meg lehet pap nélkül is. Őt már szitává pasztorálta a modern kor…

De azért adjunk kihívást a papnak, csináljunk belőle menedzsert, jófej-jutubert, hadd lájkoltassa magát, és akkor bizonyít, hogy igenis közénk való, felvette velünk a versenyt. Nem baj, ha trendi, ha ez szánalmas aktivizmus, már-már nevetséges megfelelési kényszer, legalább elhitettük vele, hogy persze, szükségünk van rá… de csak így.

Egyébként is hogy fogja meg a fiatalokat? Ha meg megfogja, jöhet a kivizsgálás… Bezzeg a jó pásztor nem esett bele ebbe a csapdába. Szerintem a jó pap se.

De hogy ki a jó pap, azt hadd ne a közvélemény múló divatja döntse el.

 Hanem Krisztus, Akiért a térdét koptatja.

Még ha ki is lyukad a szőnyeg, a zsámoly.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

Köszönjük, Ámerika!

Közzétéve

Szabadság-szobor - Fotó: Pixabay

Már az elején belengetem, hogy ne botránkozzunk… Vagy, ha valaki túlságosan nyugatpárti, akkor hadd szóljon a dáridó… És hát most Nyugat alatt nem Európát, a görög-latin-keresztény kultúrát, bölcsességet, történelmet értem, hanem csak annak esszenciáját, ami kivándorolt, áttevődött Amerikába, annak is az északi felébe. Merthogy azért a spanyolajkú országok szívesen üzletelnek, olajügyben pl. Venezuelával.

De itt most nem a kultúráról van szó. Nem annyira. Inkább az ideológiai hadviselésről, a demokráciaexportról. A világcsendőrségről. A pénz és a bankok, a hitelek és az érdekek hatalmáról. A befolyásolásról és a csicskaságról. A társadalmi berendezkedés majom-módi másolásáról. A felelőtlen szabadság „érzetéről”. Arról, hogy nem munkával, termeléssel, alkotással kell pénzhez jutni, s még csak nem is cserekereskedelemmel, hanem hitellel. Adunk mi pénzt, megelőlegezzük a kölcsönt, te csak nyugodtan éld ki ferde hajlamaidat, háborúzz, mérj megelőző, elrettentő csapást. Majd adunk megint kölcsönt arra is, hogy fizesd meg a háború károkozásait és építsd újjá országodat, ha van akivel. Az mellékes, hogy még dédunokáid is eladósodnak előre, mert így forog a pénz, nekünk mégis hálás lehetsz, hogy azonnal segítettünk.

Mert kialakult egy olyan népesség azon a földrészen, amelynek nem európai nemzettudata van, hanem az angolszász-gyarmati nemzettudat, ami élősködik a föld népeinek életerejéből. Aminek nincs ősi történelme, karaktere. Atomtudósokat, szakembereket, mindent az égvilágon ennek a szolgálatába állítanak. Hiszen nekik köszönhetjük többek között a szuperjó hollywoodi filmeket, a country zenét, az atombombát, a pszichológiát, a több száz „kereszténynek” nevezett szektát és egyházmásolatot, a fegyverviselési jogot, az IT-szektort, a világhálót és high-tech óriásokat. A mekiről, kóláról, az agyalágyult, valóságtól elrugaszkodott devianciákról és ideológiai mítoszokról most hadd ne tegyek említést.

Ugyanakkor Ámerika soha, semmiért nem kért bocsánatot: nem szégyelli sem az indiánok kiirtását, sem a nemzeti öntudat eltörlését, sem a 70 háborút, sem a demokráciaexportot, sem a lehallgatási botrányokat, sem a fegyverbizniszt, sem az emberéletek feláldozását világcsendőri ambícióért, sem a szövetségesei cserbenhagyását.

Sőt, még dicsekszik is a bűntényeivel, az erőltetett pénzvilág globalizmusával, az aberrációival, a lázálmaival. A filmjein, zenéjén, szektáin és mindent elkenő pszichológiáján keresztül. Büszke a nyitott társadalmára a szabadelvű világrend diktatúrájára. Ő a világ csődöre. Ő szeretné korrumpálni a világot titkosszolgálatán keresztül. Pedig ezek mind emberiségellenes bűnök. Ki meri, ki tudja őt számon kérni majd valaha is ezekért és mikor? Ámerika médiaviláguralma már kész röhej, ahogy a valóságot néhány jól fizetett cégén keresztül láttatni s lehazudni akarja. Azt hiszem, vagyunk még azért „néhányan” a világ más részein, akiket nem lehet ilyen könnyen becsapni.

Holott az amcsik egypólusú világrendje ezt a jól fésült képet szeretné láttatni magáról. Már több mint egy évszázada mondják nekünk, tősgyökeres eurázsiaiaknak, hogy mi a jó, s ki a főgonosz, kit kell jutalmazni és előnyben részesíteni, kit kell kiszorítani és leépíteni, kit kell megsemmisíteni…a béke érdekében.

Pedig létezne keresztény alternatíva is.

A demokráciát keresztény tartalommal is meg lehetne tölteni. Lehetne Jézus parancsára úgy is evangelizálni, hogy a másik ember, a másik nép, a tőlem erősebb vagy gyengébb ne legyen ellenség. Jézus Krisztus úgy egyetemes megváltó, hogy nem globalista, nem internacionalista, nem gyökértelen világfi. A keresztény ember nem kozmopolita, hanem a konkrét hagyományain, örökségén, családjába, népébe bele testesült karizmáin keresztül, mint kovász élteti és járja át a rá bízottakat. Így csillantja fel és kívántatja meg az istenes élet szépségét, örök távlatait.

És lehetne úgy is békét építeni, hogy ne még több fegyverrel, szankciókkal, embargókkal, sovinizmussal és náci/kommunista vagy fasiszta, nemzetiszocialista ideák mentén nézzünk ki a fejünkből.

Ehhez viszont vissza kellene nyúlnunk gyökereinkhez, és ne engednünk a bennünk fel-feltörő kapzsiságnak, hatalomvágynak. Tudnánk élni, bizony, háborús uszítás, videó-üzenetes szappanoperák nélkül is. Magunk között mi jobban ismerjük egymást, mint Amerika minket. Oroszország mindig is Európa része volt. Európa csak mindkét tüdejével tud jól lélegezni. Nem kéne ezt elvitatni. Nekünk még legalább egészséges(ebb) az öntudatunk, már legalábbis itt a keleti térfélen. Nem kellene, onnan az óceánon túlról megmondani mikor mivel fűtsünk, vagy hogyan öltözködjünk. Mi még jól érezzük magunkat a bőrünkben férfiakként és nőkként is. És tudjuk a kettő közti különbségeket. Nem szükséges hogy oxfordi vagy texasi tudósok leckét adjanak abból, miért likas a makaróni.

Ehhez viszont önmagunkban is le kellene állítanunk időben – vagy legalábbis igyekezni visszafogni – a vad erőszak, az automatikus ököljog mentalitását, parttalan pusztítását már úgy is, hogy nem tápláljuk a másikban a dühöt, a gyűlöletet, a bosszút. Úgy is, hogy bátrabban használjuk higgadt, józan eszünket akár a szeretet perspektívájában is.

Nem látom sehol az NGO-kat, a civil szervezeteket, a többi keresztény felekezeteket, a világvallások képviselőit sem (a pápán kívül), hogy hetente adnák egymásnak a kilincset Brüsszelben-Berlinben-Kijevben-Párizsban vagy Moszkvában. Mintha teljesen átengednék a terepet a szekuláris gonoszságnak, mintha lehajtanák fejüket, mint a káka, és önként-dalolva, a haladás és modernség címén hagynák, hogy bedarálja őket ez a felszínes Amerika-imádat.

A békéért nem elég imádkozni, tenni is kéne. Sokmindent.

Például az Amerikai Egyesült Államok keresztényei is síkra szállhatnának kormányuknál, magukba nézhetnének, mi lett abból a szabadelvű kereszténység-értelmezésből, ami mára, mint egy invázió a fejlett nyugatot is behálózta és megszállta.

Talán Európai kereszténységünk is ennek lett a foglya. Túszul ejtette őt is a liberális szabadság zsákutcája.

Jó lenne kihátrálni belőle. Amíg nem késő.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

Hamarosan 3 pápa lesz?

Közzétéve

Szerző:

Ferenc pápa kerekesszékben - Fotó: IMAGO / Stefano Constantino

Az elmúlt hetekben sajnos egyre több helyen olvashatunk-hallhatunk arról, hogy Ferenc pápa gyengélkedik, és nagyon sokat szenved. Látjuk a képeken, milyen fájdalmakat okoz neki a felállás, a lépegetés. Együttérzünk vele, hiszen sokan megtapasztaltuk magunk is, mennyire fájdalmas tud lenni az isiász, vagy mennyire nehéz a lábadozás egy súlyos műtét után.

Tulajdonképpen természetes, ha a média ilyenkor minden apró hírre „ugrik”, sőt találgatásokba bocsátkozik. Van, aminek van alapja, van, aminek nincs. Az olvasó pedig mindezek alapján próbál magának reális képet kialakítani, összefüggéseket látni például azzal a kérdéssel, hogy a pápa az augusztus 27-ére tervezett konzisztóriumon 16, hozzá közel állónak mondott elektor (azaz a választásban részt vehető) új bíborost kreál.

Az alábbiakban a Die Tagespost cikkét fordítottuk le és adjuk közre. Hozzá kell tegyük, hogy

egyházi értelemben mindig csak egy pápa lehet és van: az, aki hivatalban van.

Ahogyan egy vállalat élén is csak egy vezérigazgató állhat, elődjét már csak nyugalmazott vezérigazgatóként említhetjük.

„Úgy hírlik, Ferenc pápa állítólag azt mondta az olasz püspököknek, hogy inkább lemond, minthogy egy újabb altatásos műtétnek vesse magát alá.

Mára már megszokott látvány, hogy Ferenc pápa a legtöbb nyilvános szereplésen és a szokásos audienciák alkalmával kerekesszékben ül. Ferenc a térdében jelentkező panaszokról és infiltrációról beszél, amit a láb teljes pihentetésével akar kordában tartani. De fájdalmai nem javulnak.

Amikor a pápa múlt kedden találkozott az olasz püspökökkel, akik Rómában gyűltek össze plenáris ülésre, az újságírók szerint beszélt erről a hátráltatottságáról. Sandro Magister szerint, aki erről a L’Espresso című blogján számolt be, a pápa semmiképpen nem operáltatná meg magát, ha az általános érzéstelenítésnek olyan következményei lennének, mint a 2021 júliusában végrehajtott bélműtétnek. “Mielőtt megműtenek, inkább lemondok – mondta állítólag a pápa -, mert az általános érzéstelenítés problémákat okoz a fejben.”

“Problémák a fejben”

A pápa e kijelentését hivatalos oldalról nem erősítették meg, de a vatikáni média nem is cáfolta. Sőt, a Vatikán-közeli, “Il Sismografo” nevű online hírforrás tovább bővítette. A tulajdonképpeni hír nem az, hogy a pápa nem akarja megműttetni magát a jobb lábát érintő térd- és csípőízületi gyulladás miatt (ami miatt argentin újságírók szerint már volt egyszer egy műtéte, még Argentínában), hanem az, hogy az orvosok feltehetőleg ilyen műtétet javasoltak, amelyet azonban csak általános teljes narkózisban lehet elvégezni. A pápa tavaly nyári, a Gemelli klinikán végzett műtétje után megjelent tizenegy orvosi közlemény mindenesetre nem szólt efféle “fejbéli problémákról”, de könnyen lehetséges, hogy a műtét utáni erős fájdalomcsillapítók miatt Ferenc sokat szenvedett.

Egy hivatalban, kettő pihen

A pápának az a megjegyzése, hogy inkább lemondana, mintsem még egy narkózisos műtéte legyen, nem csak a Vatikán által erre az évre már bejelentett utazásokat – Dél-Szudán, Kongó és Kanada júliusban – kérdőjelezi meg, hanem emlékeztet XVI. Benedek lemondásának idejére is. Ha elődje mintájára Ferenc szabad utat adna egy ismét teljesen mozgékony utódnak, akkor az egyház azzal a teljesen rendkívüli helyzettel szembesülne, hogy három pápája lenne – kettő nyugalmazott, egy pedig hivatalban.”

Kedves Olvasóink!
Viseljük szívünkön Ferenc pápa betegeskedését, imádkozzunk állapota javulásáért és azért, hogy még sokáig álljon a Katolikus Egyház élén!

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű