Lépj kapcsolatba velünk

Aktuális

Énekelhetünk-e koronavírus-járvány idején a templomokban?

Közzétéve

Fotó: CNS Photo/Francis Wong

Többen meglepődtek, amikor egy-egy egyházmegyében az elmúlt hetekben kántor nélküli, azaz csendes miséket engedélyeztek a főpásztorok belső térben. Mint tudjuk, az ének lényegi, központi része a liturgiának, de jelenleg különösen kockázatos elemnek minősül a koronavírus átadása szempontjából. -emlékeztet az Aleteia.

Arra már mindenki fel volt készülve, hogy a templomok újra nyitásakor a miséknek más lesz az arculatuk az eltérő körülmények és követelmények miatt. Az éneklésre azonban kevesebben gondoltunk, holott a kórus tagjai szükségszerűen közelebb állnak egymáshoz, és kilélegzésükkor nagyobb erővel távoznak belőlük a vírusokat is tartalmaz(hat)ó páracseppek.

Bizonyára sokan olvasták a hírt, hogy Washington államban egy márciusi kóruspróba 61 énekese közül 53-an betegedtek meg a rákövetkező napokban, és hasonlóan járt a berlini katedrális 80 fős énekkarának 60 kóristája. Az egyházi kórusoknak tehát még várniuk kell a szabad énekléssel.

A francia püspöki konferencia a kántorokra támaszkodna, illetve négy fős kisebb énekes csoportokra, akik maszkban, egymástól 1,5 – 2 méterre állva énekelnének. A hangszerek közül pedig most nem tanácsos elővenni a fúvós hangszereket (klarinét, fuvola, oboa, trombita stb.)

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Francia-orosz szakos bölcsészdiplomával, német, angol nyelvvizsgával egész életemben a nemzetközi kapcsolatok terén dolgoztam. Néhány éve nyugdíjasként boldog nagymama vagyok. Nagyon szeretek fordítani, írni, tájékoztatni, ismereteket átadni.

1 Hozzászólás

1 Hozzászólás

  1. Adri

    2020-05-29 at 00:22

    Nyugaton gyakoribbak a kis, közepkori plébaniatemplomok, ahol en megfordultam misen az elmúlt napokban (hétköznap), 4-5, de volt ahol 8 méterre ült a legközelebbi ember tőlem és mindenki maszkot viselt. Ilyen körülmények között biztonságos az éneklés, hiszen a francia püspök 2 métert javasolt. (Persze kórusnak nem lenne értelme, mert ha nem állsz közel a veled egyhangnemben éneklőkhöz a bonyolult darabok nem lesznek túl jók, mert nem mindenki profi vagy őstehetség.)

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírdetés Élő szentmise közvetítések

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű