fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Ferenc pápa

Érsekségi szóvivő: A csíksomlyói kegyhely meglátogatása nem véletlen

Nem véletlen a romániai pápalátogatás négy állomása – mondta Francisc Doboş a Bukaresti Római Katolikus Egyházmegye sajtó-szóvivője a G4Media független híroldalnak.  A nyilatkozat szerint a Szentatya az apostoli látogatásának hivatalos bejelentése előtt figyelembe vették személyes kérését, hogy az ország összes katolikusát meglátogathassa: „Ezért van az, hogy ez a látogatás 4 helyszínből áll: Bukarest, mert egy államközi látogatás is egyben, ahol állami képviselőkkel találkozik, (…) aztán Balázsfalván a görög katolikusoknál, Jászvásáron a román anyanyelvű római katolikusoknál, míg Csíksomlyón a magyar anyanyelvű római katolikusoknál lesz jelen.”

Ferenc pápa 3 napos apostoli látogatása Romániában május 31. és június 2. között esedékes, amely a „Menjünk együtt” című mottót viseli. A látogatásról itt, míg a mottó magyarázatáról ebben a cikkünkben olvashatnak bővebben.

A sajtó-szóvivő elmondása szerint nem hivatalos, de várható, hogy Ferenc pápa szegényeket is meglátogat vagy szóba áll az utca emberével is. „Ezek csak hipotézisek. Nincsenek információink, de Ferenc pápát ismerve evidens, hogy nem csak a hivatalosságokkal, az egyházi fórumokkal és hierarchiával fog találkozni, hanem privilegizálni fogja a szegényeket és a peremre szorult embereket is. Lehetnek találkozások az utca embereivel vagy más hátrányos helyzetű csoportokkal. Ezt teszi Rómában is. Börtönökbe látogat, asztalánál szegényeket lát vendégül.” – tette hozzá Francisc Doboş.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Ferenc pápa

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa bejelentette, hogy szeptember 30-án konzisztóriumot tart, amelyen 21 új bíborost nevez ki. Bejelentését megelőzően sürgette a...

Ferenc pápa

Isten azáltal nyilatkoztatja ki magát, hogy ingyenes és üdvözítő szeretetével megszabadítja és meggyógyítja az embert – tanította Ferenc pápa vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása...

Aktuális

A CNA híradása szerint Vatikán nyilvánosságra hozta az októberi Szinodalitásról szóló szinódus soron következő közgyűlésén részt vevők nevét, köztük olyan laikusokat is, akik először...

Ferenc pápa

Ferenc pápa videoüzenetet küldött egy súlyosan beteg, halála előtt álló portugál lánynak. Edna Rodrigues nyolc éve küzd betegségével, és pár napja közölték vele, hogy...