fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Interjú

EUCHARISZTIA – A funtineli boszorkány után Jézusról készített játékfilmet Poór István, az Ars Sacrán mutatják be

Közzétéve

Fotó: Haáz Vince

2021. szeptember 7-én, kedden este, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ideje alatt, az Ars Sacra Fesztivál keretében a Puskin Mozi Dísztermében mutatják be Poór István Eucharisztia című, Jézus életéről szóló százperces játékfilmjét. Újabb alkotását a neves filmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer, miként négy évvel ezelőtt A funtineli boszorkányt, ezúttal is önerőből készítette. Az évtizedeken keresztül az Egyesült Államokban élt alkotót – aki szakmai ismereteire és tapasztalataira is ott tett szert és aki a rendszerváltozás után tért haza Magyarországra – a közelgő premier előtt életéről és megszokottnak kevéssé mondható témaválasztásairól kérdeztük.

– Mikor, hogyan és miért került ki az Egyesült Államokba?

– Én nem akartam disszidálni. Filmrendező szerettem volna lenni már tízéves korom óta, de a gimnázium befejezése után megmondták nekem, hogy a rossz magatartásom és a rendszerhez való negatív hozzáállásom miatt semmilyen egyetemre nem ajánlanak. Valóban, amikor jelentkeztem filmrendező szakra, kiderült, hogy esélyem sincs, oda megbízható embereket keresnek. Mindegy, hogy tehetséges vagy tehetségtelen. Ez így ment a Kádár-korszakban. A Közgazdaságtudományi Egyetemre még valahogy be lehetett jutni, jobb híján oda kértem a felvételemet. Az egyetemi évek alatt – amint írják rólam – „happeningeket szerveztem, rendszerellenes beállítottságom miatt ügynökök figyeltek”. Diploma előtt, kommunistaellenes művészeti tevékenységre, rendőrhatósági figyelmeztetésre hivatkozva kirúgtak és ezzel az egész jövőmet elvágták. Cseh Tamással volt egy zenekarunk, azt is elkezdték bomlasztani. A mai fiatalok ezt nem tudják, de a hatalom a Kádár-korszakban mindentől félt, ahol emberek jöttek össze, mert – és ezt a fasizmustól tanulta a kommunizmus – gyanakodtak, hogy ott valami rendszerellenes dolog fog történni. Teljes bizalmatlanság volt abban a besúgókkal tele világban. (Akkor még nem ismertem József Attila Világosítsd föl című versét, amelyikben fasiszta kommunizmusról ír, de a rendszert fasizmusnak tartottam. A kommunisták teljesen lemásolták a fasizmust, csak sokkal álcázottabban művelték, nem olyan nyíltan.) Én mégsem, továbbra sem akartam disszidálni, inkább elkezdtem népzenét tanulni, tárogatón és tekerőlanton játszani, még a táncházmozgalom előtt. Levizsgáztam mindkettőből, karmesteri képesítést kaptam. De a tárogatóval sem engedtek játszani. Amikor pedig a Thália Színház Rámájana előadásához zenét írtam és azt nem az én nevemen adták le, betelt a pohár.

– Mi történt azután, hogy megérkezett Amerikába?

– Tárogatózgattam, zenélgettem, és jelentkeztem a két legjobb egyetemre, a Columbiára és a New York Universityre. Mindkettőre fölvettek és én az utóbbit választottam. 1979-ben diplomáztam filmrendező szakon. Rögtön az első filmemet Oscar-díjra javasolták. Elsőéves egyetemistaként Örkény István Havas tájban két hagymakupola című egyperces novellájából csináltam meg Tájkép csizmával és gyerekkel című vizsgafilmemet, egy 9 perces filmetűdöt, ennek köszönhetően tanulhattam ösztöndíjjal. Ugyancsak a New York-i filmfőiskolán készült az Álom és éjbeomlás 26 perces rövidfilmem, amely a költészet, a vizualitás és a cselekmény egyenrangú párosítása. Kísérleti film, előre felvett zenére koreografáltam. Közben az egyetem alatt takarítottam, éjjeliőr voltam, de örömmel tettem, mert tudtam, hogy ennél csak följebb lehet jutni. 1981-ben a hollywoodi American Film Institute-on is diplomát szereztem, emellett zenei tanulmányokat folytattam. Rendezőként az Actor’s Studióban dolgoztam, majd Los Angelesben saját színiiskolámban tanítottam színészetet.

– Mindezek után mi hozta haza Magyarországra?

– Hollywoodban írtam egy forgatókönyvet, és meglepetésemre több Oscar-díjas színész is aláírta, hogy szeretne szerepelni benne. Akkor már az itthoni rendszerváltozás után voltunk és én hazahoztam ezt az anyagot Rod Steiger Oscar-díjas és John Hurt Oscar-díjra jelölt, Golden Globe-díjas színészekkel együtt és megcsináltam 1993-ban a Kölcsönkapott időt. Közben az akkori Nemzeti Színház, mai Pesti Magyar Színház meghívott tanítani és így itthon ragadtam. Első évben az osztályomból négyen is az év színészei lettek! Az amerikai módszer szerint tanítok, mert ott sajátítottam el a színészmozgatást. Tíz évig tanítottam színészmesterséget az akkori Nemzetiben, most már magánúton teszem. Nagyon szeretek színészekkel dolgozni, de engem a film érdekel. A színház is gyönyörű, olyan, mint egy templom, mint egy otthon, de én a szabadban, a filmben érzem azt a költészetet, azt a vizualitást, ami az én stílusomat jellemzi.

Poór István filmrendező

– Egyik közelmúltbeli filmje témájául Wass Albert A funtineli boszorkány nagyregényét választotta, a filmet is Erdélyben forgatta. Mi köti Erdélyhez?

– Már fiatal koromban rengeteg könyvet olvastam és hanglemezt gyűjtöttem Erdély népzenei és népköltészeti világáról. Bartók és Lajtha László óriási hatással volt rám. Lajthának a ’40-es évekbeli széki gyűjtése nekünk etalon, én ezen nőttem fel. A legmagasabb szintű magyar kulturális múlt jellemzi Erdélyt, ez adta az alapot, hogy foglalkozzam Budapesten és később New Yorkban, Los Angelesben is az erdélyi, főleg népi kultúrával. Vallásos filmtrilógiámmal, amelynek első része A funtineli boszorkány, második a most elkészült Eucharisztia, a harmadik pedig a jövőre elkészülő Márton Áron-film, visszaadok valamit az erdélyieknek. Ott még megmaradt valami, ami Magyarországon már nincs meg. Ott még háromdimenziós arcok vannak, rajta van annak az embernek a múltja, népének ezeréves múltja, a jelene és kicsit a jövője is. A fiziognómia (arcismeret) szerint is az emberi arc mindent kifejez. Mint néhány neves rendezőt, engem is elsősorban az emberi arcok érdekelnek – és a kapcsolatok. Ezt veszem körül vizualitással. A funtineli boszorkányt – az első olyan magyar filmet, amelyben vallási élmény is van – egyedül csináltam, három amatőrrel, négymillió forintnyi saját pénzből, mert soha nem kaptam egy fillért se a filmjeimre. Pedig A funtineli boszorkány forgatókönyve 300 közül első díjat kapott Hollywoodban – vagyis még Amerika is értette.

– Minden magyar filmjét eljuttatja a külföldi nézőkhöz is?

– Mindegyik megvan angol felirattal. Egy-két korábbi filmemet meg is hívták különböző fesztiválokra, de nem volt pénzem rá. Talán egyszer eljön az ideje ennek is.

– Az Erdély-tisztelethez visszatérve: ebben gyökerezik az, hogy az Eucharisztia filmet is ott forgatta, a szépséges völgyben megbúvó Maros megyei faluban, Magyarzsákodon?

– Az előbb elmondottak mellett több más okom is volt arra, hogy Erdélyben forgassak. Nagyon nagy színészekkel találkoztam ott. Ezer színészt megnéztem, mielőtt elkezdtem velük dolgozni tíz évvel ezelőtt. Végigjártam Erdély városait, kiválasztottam a legjobbakat, és persze azokat, akik hajlandóak voltak velem dolgozni. Összeállt egy nagyszerű társaság, akikkel jól érezzük magunkat. Vidáman forgatunk akkor is, ha tragédián dolgozunk. A mellett, hogy nagyon nagy színészek, óriási alázat van bennük. Boldogan jönnek és megköszönik azt a kis pénzt, amit tudok nekik adni. Látják, hogy én az ügyért az autómat is eladtam. (Nekem van a legrosszabb kocsim az egész társaságban.) Alig várják, hogy menjek és megcsináljunk együtt egy teljes filmet, amire ott nem sok példa van. Ezért is hálásak a lehetőségért.

Ott érzem jól magam. Nem mellesleg Erdély az a hely, ahol kis segítséget is kapok. Marosvásárhely segít nekem. Például van egy magyarbarát román ember, aki a felszerelésével támogat. Ez egy nagyon szép kapcsolat!

Amikor meghirdettük A funtineli marosvásárhelyi bemutatóját, félóra alatt ezer jegy elkelt. Képzelje el azt, hogy állok a Kultúrpalota színpadán és jön a vastaps a közönségtől, majd fölnézek a páholyra, és látom, hogy mosolyognak az emberek, pedig szomorú a történet vége – ez a néhány pillanat nekem megéri! Akkor is, ha anyagilag ráfizetek. Nem érdekel.

Az erdélyi Magyarzsákodon forgatták az első magyar filmet Jézus életéről

– Túl azon, amire a címe utal, miről szól az Eucharisztia?

– A film százperces, a műfaja dráma és a középpontjában az eucharisztia megértése áll. Először próbáltam valami mást csinálni, mint az eddigi Jézus-filmek. A nagy hollywoodi feldolgozásokban azt, hogy a tömeg kiabál, a tömeg rohangál, nem nagyon kedvelem, szinte már hamisnak tartom. Ebben a filmben én Jézus személyiségét mutatom be, a viselkedését, a tanítását. Meghívom a közönséget, hogy üljünk le Vele egy asztalhoz. Ezt a fajta közelséget hozzuk a filmben, nagy tömegek nélkül. Nincs szükségem a tömegekre. Közel akarok kerülni Hozzá. Ez volt a célom. A szándékom egy megelevenedett szentmisehangulat volt, élő szereplőkkel, gyönyörű női kórussal és levegős, könnyed gregorián orgonajátékkal. A film a diósdi kórus közreműködésében saját kórusműszerzeményemmel végződik.

Amikor fölajánlja magát ez az Istenember, az Isten fia, aki lejött a zsidók közé, egyetemessé téve és szeretetre változtatva vallásukat, ez a felajánlás nem egy jelkép, ez a valóság. Ő a valóságát adja át nekünk. Ez nem szimbólum. Ez valódi fölajánlás, aminek még olyan titkai is vannak, amiket még most sem értünk, de nem baj, mert a hittel tudjuk ezt pótolni. Erős hit nélkül hogyan fogható fel az, hogy van öt kenyér és két hal és egyszer csak jóllakik ötezer férfi, asszonyaikkal és gyerekeikkel együtt? Ezt csak hittel lehet megérteni, csodák pedig vannak. Mindennap történik valami csoda. Nem baj, hogy nem értjük meg. Jézus megmondta, hogy még annyi mindent tudnék nektek mondani, de képtelenek vagytok felfogni…

A forgatókönyv fele a Testamentumból merít, a másik felét én írtam János evangéliuma – számomra ez az egyik alap – és az ismeretlen szerzőtől származó, zsidókhoz írt levél alapján. (Ma már tudjuk, és én is rögtön tudtam, hogy ezt nem Pál apostol írta, egészen más a stílusa.)

A kenyérszaporítás, a borszaporítás és Jézus beszéde jelzi, hogy a bor és a kenyér magunkhoz vétele miért valóságosan és nem csak szimbolikusan az Ő testének, az Ő valóságának a velünk való egyesülése. Minden révén, amit hirdetett, ahogy viselkedett, cselekedett, mintha együtt lennénk vele. János, Mária és Magdolna együtt élve, beszélgetve feltárják a filmben az evangélium eseményeit, a zsidókhoz írt levél bölcsességével szellemi tudást is átadva, de közérthető formában, mai nyelven kissé leegyszerűsítve, lényegét megtartva. A film a mai embert szeretné megszólítani, a szereplők karizmájával és vizuális megjelenítésével, elsősorban Jézus személyes mágikus hatásával visszaadva a vallási élményt.

– „Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a kultúránkat” – kezdi vitairatát Deák-Sárosi László, PhD, és így zárja: „Az olyan alkotásokra, mint A funtineli boszorkány adaptációja, nem jut egy fillér sem. Pedig ez a film, ahogyan az alapjául szolgáló regény is, sajátságosan erdélyi és magyar, ugyanakkor keresztény és egyetemes, ráadásul szintén díjazták Hollywoodban, csak nem a film- és ideológiaterjesztő pénzemberek Oscar-lobbiján.” Vajon az Eucharisztia után is születik majd egy ehhez hasonló vitairat?

– Jólesett, hogy az én filmemet méltatva szólt a szerző a kultúránk tönkretétele ellen. Szépen lassan megyünk lefelé, megyünk tönkre vallásilag és kulturálisan is. Minden az anyagiak körül forog. Ma az jelent óriási élményt, ha valaki az ötéves kocsiját le tudja cserélni egy újra. De arról sohasem beszélünk, hogy az a valaki spirituálisan, erkölcsileg tönkremegy. Ahogy az Ars Sacra honlapján is olvashatjuk, „viselkedésével, kinyilatkoztatásaival, bölcsességével és a belőle áradó szeretettel, transzcendentális misztikus hatalmával, a Golgota és az eucharisztia mai mondanivalójával Jézus nagyon nagy hiányt pótolna jelenlegi anyagias világunkban”.

Ezért kellett nekem ezeket a filmeket megcsinálnom. Nekem is van egy 19 éves lányom, nem mindegy, hogy mit hagyunk nekik. Ezért fejeződik be az Eucharisztia egy kisgyermek arcával és ezzel a mondattal: „Ma egy hatalmas fájdalom hasítja ketté az ég templomának kárpitját, egy már le nem születő nemzedék!” Egyre jobban borulnak össze a felhők fölöttünk, és nem biztos, hogy ezt túléljük. Nem biztos, hogy kapunk még pótvizsgát. Nagy tudósok állítják, hogy közel a világ vége. Én ehhez nem értek, de a filmem egy figyelmeztetés. Mit teszünk most le a jövő generációinak? Borzalmakat teszünk le, főleg kulturálisan. És közben dicsekszünk, hogy ez milyen jó. Ezt próbálom ellensúlyozni, emberi, erkölcsi, vallási szempontokra támaszkodva. Fillért nem kapok, mert Jézussal foglalkozó filmre Magyarországon nincs pénz. De megoldom. Valahogy megoldom.

– Ha most nem rendeznénk Eucharisztikus Kongresszust, az Eucharisztia filmet akkor is elkészítette volna?

– Természetesen. Negyven éve készülök rá. Én teljesen vallástalan voltam, a Kádár-korszakban mi nemigen tudtuk, mi az, hogy vallás. Amikor elkezdtem olvasni érdekes, vallásos könyveket, rájöttem, hogy az életben valami több van, valami több kell hogy legyen, mint a puszta anyagi világ. És akkor elindultam a transzcendentális, a spirituális felé, főleg könyvek, emberek, emberi arcok, néhány film segítségével, és ez engem nagyon erősen megfogott. Különösen az Eucharisztia története.

Jézus szerint is mindenki megkapja a talentumokat, és nem mindegy, hogy hogyan használja. Az én tehetségem egy kölcsönvett szolgai dolog, én ezt szolgálom. Semmi hencegés itt nem lehet, ez a munkám. Nincs is választásom.

– Akkor ez időbeli egybeesés, hogy pont’ az Eucharisztikus Kongresszus napjaiban lesz a premier. És hogyan került az Ars Sacra programjába a bemutató?

– Az Ars Sacra minden évben szervez egy dokumentum-, kisfilm- és játékfilmbemutatót és én szerettem volna bemutatni még a kongresszus előtt A funtineli boszorkányt. Küldtem a szervezőknek előzetest A funtineliről és az egészen új Eucharisztiáról is – így alakult az utóbbi premierje. Legalább ilyen módon kapcsolódhat a film a katolikus világeseményhez. 

– S azután? Mi lesz a film életének a folytatása?

– Egyik művészmozihálózat a jelek szerint vállalja a két filmem forgalmazását, a mozit állítólag a rendelkezésemre bocsátják.

– És az Ön munkaélete? Az hogyan folytatódik?

– Van néhány film a fiókomban, ezeket most előveszem. A kritikusoknak teljesen igazuk van: egyre pocsékabbak a magyar és a behozott nem magyar filmek. Egyre jobban hülyítik ezekkel az embereket és fertőzik meg velük a fiatalokat. A sok musicalben már nincs is emberi arc, csak ugrabugra és dallamtalan ének. Ez a divat, ez a nívó – és én ezt nem tudom követni. Én amit vallási és szellemi értelemben magyar kulturális értéknek tartok, azt szeretném a munkámmal képviselni.

Idén nyáron elkezdtem dolgozni életem első szerelmi történetén, egy Gárdonyi-filmen. Gárdonyit gyermekkorom óta nagyon nagy írónak, zseninek tartom. Közben készülök a Márton Áron-filmre, amit a jövő évben forgatunk. Márton Áron szent ember volt, nagyon nagy hőse az erdélyieknek. Ő a jézusi viselkedést folytatta: lement az emberek közé. Nem ült elefántcsonttoronyban. Ezért akarok és fogok filmet készíteni róla a kis pénzemből.

– A funtineli és az Eucharisztia színészeivel készül majd a Márton Áron-film is?

– Mindig ugyanazokkal a színészekkel dolgozom. Úgy, mint a kedvenc rendezőim, Fellini, Tarkovszkij, Bunuel, Bergman és mások mindig ugyanazokkal dolgoztak, én is ezt követem. Meg is vannak már a Márton Áron-film főszereplői.

Ma bármilyen értéket teremt az ember, azt nagyon-nagyon nehéz eljuttatnia a közönséghez. Ezek a filmek hogyan találnak utat a nézőhöz?

A funtinelinek már volt körülbelül harminc vetítése, mindig teltházzal. Háromórás a film – ezeroldalas a regény, nem lehetett összecsapni –, de egy pisszenés, egy köhintés sincs (most már szünettel vetítjük, mert rájöttem, hogy sok). Az emberek valahogy megváltoznak utána. De tudja, mit mondok? Ha Jézusnak elég volt tizenkét tanítvány, akkor nekem is elég tizenkét néző, de az olyan legyen. Magyarzsákodon vetítettem először a filmet a falusiaknak, akik segítettek a forgatás alatt. A vetítés után elsőként egy tíz év körüli gyermek jött oda hozzám és csak annyit mondott: „A bácsi nagyon szép filmet csinált!” Egy apostol már megvan.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Interjú

Szent Péter, a remény jele a bűnösöknek

Közzétéve

Szerző:

Szent Péter Michael Pacher festményén (1435–1498), Belvedere Museum of Vienna - Fotó: Adam Jan Figel / Shutterstock

Egyszerű halász volt, Jézus mégis Pétert választotta, hogy Egyházának feje legyen. Állandóan csatároztak benne elkötelezettsége és kétségei, becsvágya és gyöngeségei, személye egyszerre rejtély és evidencia. ”Péter nélkül nincsen egység”, fejti ki az Aleteiának Christophe Dickès történész, aki nemrégiben adta ki „Szent Péter, a rejtély és nyilvánvalóság” c. könyvét.

Jézus után a leggyakrabban említett személy az Újszövetségben. Pétert, ezt az egyszerű galileai halászt választotta ki Jézus, hogy Egyházának feje legyen. „Három alkalommal látjuk Pétert, amint megbízást kap és háromszor nincsen a helyzet magaslatán” magyarázza Aleteiának Christophe Dickès történész, aki nemrégiben adta ki Szent Péter, a rejtély és a nyilvánvalóság c. művét. „Nos, annak ellenére, hogy Péter nem volt a helyzet magaslatán a három megbízáskor, Jézus mégis rábízza Egyházát! Itt találhatjuk magának az Egyház történetének összefoglalását: nagyságát és főként hiányosságait, sőt hibáit. Számunkra ez rejtély…”

Aleteia: Mit képvisel Szent Péter a keresztények számára?

Christophe Dickés: Péter elsősorban az Egyház történetének első vezéralakja. Ezért mondják, hogy ő az első pápa, még akkor is, ha a pappa kifejezés görögül jóval később, a IV. században jelenik meg. Abban az időben ez a kifejezés nem volt Róma püspökének fenntartva. Sokkal később, VII. Gergely pápa reformjai idejében, a XI. században lett a pápa elnevezés kizárólagosan fenntartva a római pápának. Tény, hogy elég keveset tudunk Péterről: emlékszünk tagadására, ügyetlenségeire, Jézusnak feltett kérdéseire, és ez körülbelül minden. Az volt a vágyam, hogy művemmel fellebbentsem a fátylat az igazságról, erről az emberről, akit 154 esetben említ az Újszövetség. Ami kevés a történész számára, de sok az Evangéliumok és az Apostolok Cselekedetei esetében. Valójában Péter a leggyakrabban említett személy Jézus után.

Egyszerű halász volt, aki nem arra született, hogy elfoglalja az első helyet…

Valóban – és én arra törekszem könyvemben, hogy megmutassam, hogy Péter olyan ember volt, mint a többiek. Jézus választhatott volna egy nagy főpapot, katonát, vagy valakit, aki olyan, mint Keresztelő Szent János. Nem, ő egy egyszerű galileai halászembert választott, aki messze lakott Jeruzsálemtől. Azt mondanánk manapság: egy „vidékit”. Műveltsége csekély volt, olyan mesterséget űzött, ami elterjedt volt: halászatot kis közösségben. Hajója volt az egyetlen vagyontárgya, de valóságos befektetés abban a korban, alapos felszereléssel: horgászbotok, rövid és hosszú hálók, amelyek különböző technikák szerinti munkát tettek lehetővé, amit egyébként az evangéliumok is említenek. Ez az egyike azoknak a részleteknek, amik a legjobban megdöbbentettek: az evangéliumok leírják az akkori halászok technikáit. Ennek alapján kutatásokat végeztem ezen a területen, és igyekeztem megérteni, mit is jelentett halásznak lenni az I. századi Palesztinában.

Minden ember, akár hívő, akár nem, hallotta már ezt a mondatot: „Te Péter vagy, erre a sziklára építem Egyházamat” (Mt 16, 18) Mit mond ez róla és az Egyházról?

Ezeket a szavakat Máté Evangéliumából idézzük. Jézus az Egyházát Péterre bízza Fülöp Cezáreája környékén. Az Evangélium lényeges pontjáról van itt szó, még ha nem is feledkezünk meg Lukács evangéliumáról, ahol Jézus azt mondja Péternek, hogy erősítse testvéreit a hitben. Ez olyan részlet, amihez hozzá lehet illeszteni János evangéliumának utolsó fejezetét, amikor Jézus kéri, hogy legeltesse juhait. Három ízben láthatjuk, hogy Péter megbízást kap és három ízben nincsen a helyzet magaslatán. Máténál Jézus alighogy rábízta Egyházát, így szól hozzá: „Távozz tőlem, sátán!”. Lukácsnál Krisztus kijelenti Péternek, hogy imádkozott érte, hogy hite ne fogyatkozzék meg. Jánosnál Péter megvallja, hogy szereti Jézust, de barátként: nincs szó feltétel nélküli szeretetről. Mégis, annak ellenére, hogy Péter három alkalommal nem volt a helyzet magaslatán, Jézus rábízza az Egyházát! Láthatjuk itt magának az Egyház történetének összefoglalását: nagyságát, de főként hiányosságait és hibáit. Számunkra ez rejtély…

Azt mondja, hogy Péter evidencia. Miért?

Mert Péter nélkül nincsen egység. Mi sok mindent szemére vethetünk Péternek, első sorban háromszoros tagadását, de Péter nélkül csak széthúzás van. Vegyük csak Szent János utolsó fejezetét, melynek során Jézus Péterre bízza juhait. Tudjuk, hogy ezt a fejezetet a jánosi közösség írta, akiket megszomorított vezetőjük halála. Ekkor megértik, hogy az egyetlen megoldás számukra Péter közösségéhez „kapcsolódni”. Meg is teszik, az egységre való nyilvánvaló törekvés jegyében.

Hogyan vált Péter az apostolok „vezetőjévé”?

Péter nem „tukmálta magát rájuk” vezetőként. Ez személyiségének egyik vonása, amit megtalálunk az Evangéliumban és az Apostolok Cselekedeteiben. Nem követeli ki magának az első helyet. Azt írom, hogy tudatában van gyengeségeinek, így nincsenek személyes követelései, sem ambíciói. Egyébként, ő maga nem is írt evangéliumot. Fabre atya úgy magyarázza ezt, hogy ezáltal „egy lépéssel félreállt”. Nem akar középpontban lenni. És mégis, ő a vezér és az apostolok szóvivője. És ami a legfontosabb, ő az első az apostolok közül, aki hitet tesz Fülöp Cezáreájában. Ugyancsak ő az, aki ügyetlen módon kardot ránt az Olajfák kertjében, aki elsőnek lép be Jézus sírjába, vagy magához ragadja a szót Pünkösd után. Szintén ő az, aki először keresztel meg egy pogányt.

Hogyan került Jeruzsálemből Rómába?

Kevés dolgot tudunk Péter jelenlétéről Rómában. Azonban egyetlen komoly történész sem vitatja, hogy ott halt meg. Viták inkább arról folynak, hányszor járt Péter a birodalom fővárosában: egyesek szerint egyszer ment volna oda fel. Mások úgy vélik, mint Minnerath érsek, hogy több alkalommal járt volna ott. Nehéz az ilyen kérdés eldöntése, források hiányában. Még halálának éve is vitatott. Magam részéről azt gondolom, hogy Néró alatt végezték ki, a hírhedett római tűzvészt követően 64-ben. A történet nem dicsőséges: a keresztény közösség, mint Keleten, megosztott lett. Római Szent Kelemen, azaz az I. század végi I. Kelemen pápa szerint a hajthatatlan zsidó-keresztény irányzat jelentette fel Pétert a hatóságoknál. Ez a leghihetőbb feltevés. A hagyomány szerint Pétert fejjel lefelé feszítették keresztre. Ténylegesen az apokrif evangéliumok említenek ilyen kivégzést.

Miért társítják Pétert és Pált?

Sajnos elég gyakran választják őket külön Szent Pál szavai miatt: Péter állítólag a zsidók megkeresztelését tartotta fenn magának, Pál pedig a pogányokét. De Szent Lukács, az Apostolok cselekedeteinek szerzője, rámutat a péteri üzenet egyetemes voltára. Egyébként, ha az első századok keresztényeinek azt mondta volna valaki, hogy külön kell választani Pétert és Pált, értetlenül bámultak volna rá. A teljes korabeli keresztény ikonográfiában észlelhetjük a két személy társítását: ezt nevezik apostoli egyetértésnek. Ábrázolták Pétert amint az új törvényt veszi át Jézus kezéből, Pál szeme előtt és Pál tanúságával, ezt nevezik Traditio Legis-nek (a törvény tanúsága). A régi római Szent Péter bazilika apszisa, amely Nagy Konstantin császár alatt épült és II. Gyula pápa idejében, a XVI. század elején bontották le, Jézust a két apostoltól körülvéve ábrázolja.

Azt mondják a pápáról, hogy „Szent Péter utóda”. Miért?

Ferenc pápa nem volt XVI. Benedek pápa utóda, és Benedek maga sem utódként követte II. János Pál pápát. Nem. Ezen pápák mindegyike Szent Péter utóda volt. Ez jelenti a péteri hatalmat, amely az Apostolok Cselekedeteiben leírt hagyomány szerint adódik át, kézrátétellel.  A protestánsok számára csak egy pápa volt: Péter. A katolikusok számára ez az utódlás ebben az apostoli hagyományban él, ami egyszerre érvényes a püspökökre, az apostolok követőire és magára a pápára is, Péter utódjára.

Péterrel kapcsolatban mi a keresztények reménye?

Ez lényegbe vágó. Az Apostolok Cselekedeteiben Péter Krisztussal azonosul. Számunkra könnyű Péterrel magával azonosulni: hibáival, gyengeségeivel, félelmeivel, de hitével, lendületével, lelkesedésével is. Amint ezt olyan jól írja Alexia Vidot újságírónő, néha a Tábor hegy magaslatán éljük meg az imádást, majd le kell onnan szállnunk és újra fel kell vennünk kicsinyes életünket a kis szokásainkkal és kisebb-nagyobb gyengeségeinkkel. Péter – ahogyan a jeruzsálemi bibliai iskola kutatói is mondják – az evangéliumi üzenet középpontjában van, mert bocsánatot és isteni irgalmat nyer tagadása után. Nem a remény jele ez minden bűnös számára? Nem véletlen, hogy Péter levelében arra kér, vegyük tudomásul a bennünk élő reményt.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Interjú

Müller bíboros: Ferenc pápa minden tekintélyét latba vetette Ukrajnáért

Közzétéve

Szerző:

Müller bíboros - Fotó: Daniel Ibanez / CNA Deutsch

Müller bíboros: “Medycában voltam, az ukrán határtól tíz méter távolságra. Megdöbbentő és szívbemarkoló volt látni, hogyan özönlenek százával az édesanyák a gyermekeikkel együtt Lengyelországba.”

Oroszország és Ukrajna Mária Szeplőtelen Szívének történő felajánlásával “Ferenc pápa minden lelki és erkölcsi tekintélyét latba vetette, hogy a békét szolgálja és a jó győzelmét segítse”. Erről beszél Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció emeritus prefektusa. A bíboros Lengyelországban vett részt a felajánláson, az ukrán határ közelében, és a kath.net-nek adott interjúban nagyobb összefüggésbe helyezi a helyszínen szerzett friss benyomásait.

kath.net: Bíboros úr, ön ott volt a lengyel-ukrán határon. Mik a benyomásai?

Müller bíboros: Adam Szal przemyśli érsekkel és elődjével, Jósef Michalikkal tíz méterre voltam Medycán az ukrán határtól. Megrázó és szívbemarkoló volt látnom, ahogyan anyák százai gyermekeikkel Lengyelországba özönlöttek, miközben az a gondolat járt az eszemben, hogy egy lelkiismeretlen diktátor okozta mindezt a szenvedést, és jóakarattal meg lehetett volna akadályozni.

Másrészt nagyon meghatódtam a lengyelek végtelen készségessége láttán, ahogyan befogadják az üldözötteket és az otthontalanokat, ahogyan egy első korty vizet adjanak nekik, és ellátják őket mindennel, amire szükségük van. Már most 2,5 millió befogadott ukrán van Lengyelországban.

Már a háború előtt is élt itt kétmillió ukrán, akiket szívesen fogadtak, noha a brüsszeli és strasbourgi érzéketlen bürokraták és keresztényellenes ideológusok Európa-szerte kíméletlen hecckampányt folytattak Lengyelország ellen, idegengyűlölőnek kiáltották ki, és „szeretetmegvonással”, azaz a pénzügyi támogatások megvonásával fenyegették őket, ha nem akarják átvenni az olyan új európai “értékeket”, mint a gyermekek és az idősek meggyilkolása (abortusz és eutanázia), valamint a korai szexualizáción, a nemi ideológián és a nemi csonkításon keresztül történő gyermekbántalmazás.

Hála Istennek, Lengyelországban erős a hit, amely a humanista (természeti) és a keresztény (kegyelmi) emberképet teszi a társadalom és az állam pillérévé. Az egyházi intézmények (Caritas, plébániák, egyházmegyék) jól tudnak együttműködni az önkormányzati és állami hatóságokkal. Medycán találkoztam a polgármesterrel, aki napi 18 órán át megállás nélkül talpon van a menekültekért, és a legteljesebb összhangban dolgozik együtt a Przemyśli Főegyházmegye Caritas igazgatójával.

kath.net: Az ukrajnai Lvivbe megérkezett a “Meg nem született gyermekek hangja” nevű harang. Amikor Ferenc pápa a Szent Péter téren 2021.október 27-én felszentelte ezt az életvédő harangot, kevesen jósolták volna, hogy alig néhány hónappal később ennek a harangnak a leendő otthona egy ilyen brutális háborúnak lesz kiszolgáltatva. Mit gondol az életpárti elkötelezettségről a jelenlegi ukrajnai fejlemények tükrében?

Müller bíboros: Sajnos, az ukrajnai nagy szegénységet a gazdag “nyugatiak” brutálisan kihasználták. Nőket vásároltak béranyáknak, és használati örömre, pénzért, mint árucikket szereztek gyerekeket. Kijev volt a béranyaság világfővárosa, ahol évente 2500 gyermek „került piacra”. Ezért lett az életvédő harangszó egyfajta ébresztő kiáltás a gyermekek és a nők mint édesanyák életéért és méltóságáért.

Most ehhez jött még Putyin brutális háborúja, amely eddig tízezrek életébe került, testben és lélekben megcsonkította őket, és milliókat fosztott meg otthonuktól és lakásuktól. Teljesen érthetetlen a számomra, hogy Putyin és segítői, akik magukat ortodox hitű keresztényeknek tartják, hogyan akarnak ezért Isten ítélőszéke előtt felelni. Az isteni parancs szerint a moszkvai pátriárkának kellene Putyin lelkére beszélnie, és szembesítenie őt az örök kárhozattal, amely minden gyilkosra vár, ha nem tér meg. Saját népét és talán még önmagát is be tudja csapni a propagandájával, de Istent nem, aki belelát a szívekbe, és minden egyes embert megjutalmaz a jóért és megbüntet a rosszért, “amit földi életében tett”. (1 Kor 5:10).

kath.net: Utazása során Ön meglátogatta az Ulma család emlékművét a przemyśli főegyházmegyében. 1944-ben a nácik hidegvérrel lelőtték a szülőket, Jozef és Wiktoria Ulmát, mert segítettek a menekülő zsidóknak. Meghalt négy kisfiuk és két kislányuk is, akiknek az életkora 18 hónap és 7 év között volt, valamint a meg nem született gyermekük, akivel az anya előrehaladott áldott állapotban volt. Boldoggá avatási eljárásuk folyamatban van. Önre nagy hatással volt ennek a családnak a tanúságtétele – lát összefüggést a jelenlegi segítő szándékkal?

Müller bíboros: Igen, feltűnő a mai helyzettel való hasonlóság, még akkor is, ha a történelmi körülmények egészen mások voltak. Az üldözött embertársainkon való segítségnyújtásról van szó, anélkül, hogy félnénk azoktól a veszélyektől, amelyek a saját életünket, jó hírnevünket és biztonságunkat fenyegetik. Arról van szó, hogy védelmükbe vegyük őket a hatalommal rendelkezők gyilkos rosszindulatától. Sztálin és Hitler keresztényellenes ateisták voltak, de Putyin kereszténynek adja ki magát, még akkor is, ha a cezaropápista hagyomány szerint alárendeli az egyházat az államérdeknek. De mint misére járó megkeresztelt keresztény tudja, hogy a gyilkosok és más súlyos gonosztevők nem örökölhetik Isten országát. (1 Kor 10; Jel 22,15). Ide tartoznak a bálványimádók is, akik embereket áldoznak fel bálványozott nemzetük (vagy más relatív értékek) oltárán.

kath.net: Ön Ferenc pápa szándékával összhangban Lengyelországból vett részt Oroszország és Ukrajna felajánlásán Mária Szeplőtelen Szívének. Mit szólnak az emberek Lengyelországban ehhez a felajánláshoz? És Ön személyesen, hogyan minősíti ezt a spirituális eseményt?

Müller bíboros: Igen, még a háború kitörése előtt meghívást kaptam a Przemyśl melletti Lezajsk kolostor védőszentjének megünneplésére, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén. De aztán időszerű lett, hogy ezt összekössem Ukrajna és Oroszország felajánlásával Mária Szeplőtelen Szívének. A gyülekezettel együtt mondtuk el a kegykép előtt a Szentatya által megfogalmazott felajánlási imádságot. A híveket nagyon megérintette, mert szinte mindegyikük személyesen foglalkozik menekült nőkkel és gyermekekkel.

Egy valódi találkozás egészen más, mint amikor csak virtuálisan látja az ember a nyomorúságot a televízióban. A politikusok, diplomaták és médiaszakemberek már elérték az emberileg lehetséges cselekvés határait a katonai erőszak kitörésével szemben.

Itt csak az ima segíthet, mert “csak annak sikerülhet még megállítani a fejünk fölött lebegő kardot, aki imádkozik” (Reinhold Schneider). És csak az találja meg a helyes utakat a politikában, az üzleti életben, a tudományban, az igazságszolgáltatásban és a társadalomban, csak az tudja mindenki javára megvalósítani őket, aki imádkozik és megnyitja lelkiismeretét Isten parancsolatainak.

Ferenc pápa minden lelki és erkölcsi tekintélyét latba vetette, hogy a békét szolgálja, és győzelemhez segítse a jót. Ez messze meghaladja a vatikáni diplomácia lehetőségeit, amelyre semmiképpen sem szabad leszűkíteni a péteri szolgálatot.

Róma primátusa természetfeletti eredetű, ezzel szemben a pápai diplomácia csak az emberi lehetőségek határain belül mozog, még akkor is, ha keresztény szempontból érvényesíti azt az erkölcsi elvet, amely a politikában a jó irányába akarja terelni a “hatalom akarását”.

Fotó: Müller bíboros Lezajskban/Lengyelország

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: kath.net

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Interjú

Jézus Krisztus Szupersztár – A városmajoriak közelgő előadása

Közzétéve

Szerző:

Vajon mit kezdenének az emberek, ha a mai felgyorsult, túlhajszolt életünkbe, a közösségi média és a celebek világába jönne el közénk valaki, aki egy új, másféle, mindezektől a felszínes dolgoktól távoli életmódot mutat? Meghallanánk-e a szavát, követnénk-e őt? Vagy – akárcsak 2000 évvel ezelőtt – ismét csak kereszthalállal végződne a történet?

Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Városmajori Plébánia fiataljai, amikor úgy döntöttek, színpadra állítják Andrew Lloyd Webber és Tim Rice nagy sikerű, töretlenül népszerű rockoperáját, a Jézus Krisztus Szupersztárt. A zenés színház történetének egyik legjelentősebb darabját láthatja most újra a közönség április 8-án este és 10-én, Virágvasárnap délután a Körösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.

Van valaki, aki nem látta színpadon vagy filmen ezt az immár 50 éve világhírű rockmusicalt? Van, aki ne ismerné legalább néhány dallamát? Az 1971-ben keletkezett darab Jézus utolsó napjait mutatja be Júdás szemszögéből. Magyarországon is számos alkalommal tűzték műsorra, egy első, néhány hónap után betiltott 1972-es előadás-sorozat után 1986-ban, a szegedi Dóm téren, a székesegyház előtt került először színpadra. Az előadás előkészületeiről, a mű kiválasztásról és a felkészülésről kérdeztük dr. Mihálffy Imrét, a Városmajori Jézus Szíve plébániatemplom világi képviselőtestületének elnökét (aki a darabban Kaiafást játssza).

Katolikus.ma: Kérem, mutassák be a városmajori plébániatemplom katolikus közösségét. Mekkora? Milyen területeken, milyen formákban, hogyan tevékenykednek?

Dr. Mihálffy Imre

Dr. Mihálffy Imre: A Városmajori plébánia, ahogy a neve is sejteti, a Városmajor környékének területét, tehát Budapesten a XII. kerület déli részét foglalja magában a Martinovics-heggyel, részben átnyúlva az I. és a II. kerületbe is. Miután megszületett a döntés az új plébánia alapításáról, megkezdődött az építkezés a főváros által adományozott telken és a hívek adakozásának köszönhetően Csernoch János hercegprímás 1925-ben felszentelte az Árkay Aladár tervei alapján megépült templomot, melynek első plébánosa Kriegs-Au Emil, a templom építésének feladatával is megbízott atya lett. A felépült templom azonban- Istennek hála – hamarosan szűknek bizonyult, és megkezdődött egy nagyobb épület tervezése. Árkay Aladár halála után a munkálatokat fia, Bertalan fejezte be. Az 1932. július 29-i alapkőletételt követően 1933. Pünkösd vasárnapján Serédi Jusztinián hercegprímás már fel is szentelhette az új, nagyobb templomot. (Ekkoriban kapta a deszakralizálást követően a Kistemplom a Prohászka Ottokár Közösségi Ház nevet, bár a mai napig elsősorban Kistemplomként emlegetjük.) Természetesen a belső tér díszítésének munkálatai még jelentős időt vettek igénybe, de a kor számos jelentős művészének (Aba Novák Vilmos, Pátzay Pál, Sztehlo Lili, Zala György, Molnár C. Pál és mások) alkotásai egyedülálló művészeti értékké tették. A rövidesen kitörő háború megakasztotta ezt a lendületes fejlődést. A templom építése ugyan befejeződött, de a plébánia már nem készült el. A Budapest ellen 1942. szeptember 5-én lezajlott támadásban egy bomba éppen a harangtorony és a templom közé esett. Szerencsére az épületek szerkezetében nem tett kárt, de a Sztehlo Lili által addigra elkészített 6 üvegablakot a légnyomás teljesen elpusztította. Az épület burkolatát képező kőlapok jelentős része is lehullott a falakról, a sekrestye beomlott. A helyrehozatal anyagilag komoly megterhelést jelentett, de az üvegablakok pótlását néhány éve sikerült befejeznünk.

Ezek között a fizikai keretek között épült fel és működik plébániánk közössége, amely több pilléren nyugszik. Plébániánk élén évtizedekig Lambert Zoltán atya állt, 2020 nyara óta pedig Forgács Alajos plébános úr vezeti a közösséget. A liturgiát hosszú évek óta segíti a jól felkészült és népes ministránscsapat. A rendszerváltás után újraindult a cserkészet, és a korábban működő fiúcsapat mellett megalakult a lányok csapata is. Utánpótlásukat elsősorban a plébánia területén működő Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskolából nyerik, de máshonnan is csatlakoznak gyerekek. A cserkészet igen népszerűnek mondható a Városmajorban. Sok egykori cserkészvezető pedig mára szülőként vállal tevékeny részt plébániánk életében.

A plébánia közösségi életét több civil szervezet is segíti. A programok szervezését és lebonyolítását elsősorban a Városmajori Katolikus Egyesület, míg a forrásteremtést a Városmajori Márton Áron Alapítvány végzi. Az Árkay Aladár Alapítvány kifejezetten a templomok fenntartásának, a Zrínyi Miklós Alapítvány pedig a cserkészéletnek a segítésére jött létre.

Hogyan vállalkoztak egy rockmusical előadására? Óriási feladat, igazán nagy fába vágták a fejszéjüket! Ehhez nem elegendő például egy szavalóversenyen elért jó helyezés… Tartottak már korábban is ilyen jellegű – vagy akár prózai – előadásokat? Hogyan pattant ki a szikra?

A plébánián mindig is jól szervezett és aktív ifjúsági élet folyt. Egyesületünk is ifjúsági egyesületként jött létre 1990-ben, majd az alapítók élethelyzetének (és életkorának) változásával és az új tagok csatlakozásával került ki nevéből a korosztályra utaló jelző. Nem véletlenül említem az alapítás dátumát. A 30 éves jubileum ünneplése kapcsán indult meg a gondolkodás, hogy ezt a jeles évfordulót hogyan tudnánk méltó módon megülni. A musical bemutatásának ötlete Varga Balázstól, cserkészcsapatunk oszlopos tagjától származik. Ő jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar-dráma szakos hallgatója. Jelentősebb amatőr színjátszói múlttal rendelkezik, és egy időben Színművészeti Egyetem rendezés szaka érdekelte nagyon. Balázs rendezte 2019-ben a hagyományos karácsonyi pásztorjátékot a templomunkban. Ekkor érett meg benne az elhatározás, hogy egy nagyobb szabású darabot is szeretne plébániai keretek között színpadra állítani.

Kik a szereplők, ki a rendező, kik a színpadra állítás többi felelősei?

Balázs legelőször Réti Katival osztotta meg az ötletét, aki szintén plébániánk aktív tagja. Kettesben gondolták végig, melyik szerepre kit látnának alkalmasnak. Ők végezték a szereplőválogatás mellett a háttérben segédkező stáb összeállítását is. Mindegyikünket személyesen ismerik, így el tudták dönteni, hogy az egyes darabbeli karakterek megformálásához ki rendelkezik a megfelelő hangi, illetve színészi adottságokkal. A felkérés személyesen történt, nem volt a profi világból ismert casting. Ugyanígy a plébánia tagjai között néztek körbe a háttérben segédkezők kapcsán: így a jelmezek és díszletek tervezésétől a sminkig, a grafikától a kommunikációig lényegében mindent belső erőforrásokból oldottunk meg.

A Városmajor első kántora és karnagya egyébként Bárdos Lajos volt, az ő leszármazottai közül ma is többen közösségünkbe tartoznak. Az éneklés, a zene fontos szerepet kap a plébánia életében, így – bár hasonló jellegű produkcióra még nem volt tudtommal példa nálunk – mindenki nagy örömmel fogadta a kezdeményezést, és azonnal örömmel állt mellé.

Kik profik és kik nem hivatásosok? Ők mivel foglalkoznak a mindennapjaikban?

A szereplők jelentős része a plébániai ifjúság és a cserkészcsapat köreiből verbuválódott. Komoly bázis még a Réti Kati vezette 4Akkord Showkórus, amelyben plébániánk fiataljai közül is sokan énekelnek. A szereplőgárda és a kórus tehát jellemzően középiskolás és huszonéves fiatalokból áll, zömmel középiskolások vagy egyetemisták, néhányan pályakezdők, ám senki sem profi zenész. Igen változatos munkákat űznek „civil életükben”, van köztük jogász, élelmiszermérnök, matematikus, gyógytornász, gépészmérnök, pszichológus… Néhány szerepben „régebb óta fiatalok” is feltűnnek: Jézus szerepében Rahner Mártont láthatjuk, aki civilben jogász. Egyesületünk elnöke, Semsey Gábor (aki egyébként egyetemi oktató) Júdást játssza, jómagam pedig Kaiafást alakítom. Mária Magdolna szerepében Gelley Veronika látható.

Fiataljaink számára az éneklés egyébként nem okoz gondot: sokan jártak közülük a Pannonia Sacrába. Ebben az iskolában – bár nem zenei általános – évtizedek óta rendkívül színvonalas zenei nevelés folyik. Blazsek Andrea tanárnőnek hála, az éneklés és zenetanulás természetes része a gyerekek életének, Andrea néni életre szólóan megszeretteti velük a muzsikát. Az onnan kikerülő fiatalok sokan ma is akár több kórusnak is tagjai. Örvendetesen sok a zeneszerető ember a plébánián, a Bárdos-féle zenei örökségnek köszönhetően is. Adódott tehát az ünnepi alkalom, az alkalmas hangok, a vallásos téma, és a darab fiatalos megközelítésmódjának a szerencsés együttállása, és ami a legfőbb: Balázs óriási elhivatottsága, motiváltsága és tenni akarása. Így a döntés – mondhatni – könnyen megszületett.

A darab rendezője Varga Balázs, zenei rendezője Réti Katalin, a dramaturg Tankó Zita. Balázs és Zita egyetemisták, Kati énektanár, így az amatőrök közt ő az egyetlen profi. Mindenki, aki a produkcióban részt vesz, önkéntes alapon teszi ezt, fizetséget senki nem kap a munkájáért.

Milyen körülmények között tudtak dolgozni? Hol próbáltak? Mennyi ideje tartanak a próbák, milyen gyakorisággal találkoztak?

Ahogy említettem, a darab bemutatását eredetileg a Városmajori Katolikus Egyesület 30 éves évfordulójára, tehát 2020 nyarára terveztük. 2020 elején megtörtént a szereplők felkérése, és elindultak az első próbák. Március közepéig hetente jöttünk össze próbálni. Sajnos azonban a Covid-járvány keresztülhúzta terveinket, és sokáig bizonytalanságban voltunk, hogy a bemutató mikor valósulhat meg, ha egyáltalán sikerül.

A helyzet 2021 őszén látszott jobbra fordulni. Felcsillant a remény, hogy a személyes találkozások elől elhárulnak az akadályok, és végre hozzáláthatunk a munkához. Az előkészületeket követően megindult az intenzív próbafolyamat, amely azóta is gőzerővel folyik, némileg megváltozott összetételű csapattal. A kezdeti heti egyszeri alkalmaktól a végére heti három, esetenként négyszeri találkozásokig nőtt az intenzitás. A plébánia rendelkezésünkre bocsájtotta a Prohászka Ottokár Közösségi Házat (a volt Kistemplomot), a próbák jelentős része itt zajlott-zajlik. Az előadások közeledtével azonban már a helyszínen, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban is tartunk próbákat.

A színpadra állítás, a jelmezek, a díszletek, a terembérlet bizonyára nem ingyen pottyantak az egyesület ölébe. Hogyan lehetett előteremteni a forrásokat?

A Városmajori Katolikus Egyesület és a Márton Áron Alapítvány intenzív pályázati tevékenységet folytatnak, az anyagi fedezet előteremtését elsősorban nekik köszönhetjük. Tekintettel a jubileumi alkalomra, sikerült külön forrásokat is megmozgatnunk. Például megkerestük a térség országgyűlési képviselőjét is. Így a Nemzeti Együttműködési Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériumának segítsége mellett a Miniszterelnökség támogatására is számíthatunk. Természetesen a jegyértékesítésből származó bevétel sem elhanyagolható. Örömmel mondom ki, hogy mindkét előadás telt házzal megy majd, sőt vannak várólisták is. Külön köszönetemet szeretném kifejezni azoknak a kedves nézőinknek, akik támogatói jegy vásárlásával anyagilag is segítik a produkció megvalósulását.

Végezetül a legfontosabb kérdés. Mivel gazdagította Önöket a közös munka? Nem arra gondolok, hogy a közönségnek majd milyen öröme lesz az előadásban, hiszen ezt az örömet nézőként mindenki ismeri. Hanem arra, amit a próbák, a felkészülés, a közös cél adott lélekben, érzelemben személy szerint Önöknek, illetve a szereplő és résztvevő gárdának, sőt, tágabb értelemben az egész városmajori közösségnek.

Bámulatra méltó és magával ragadó az az óriási lendület, következetesség és céltudatosság, mindemellett alázat, ahogyan Balázs és Kati a teljes próbafolyamaton végigvezetnek bennünket, és ahogy összeforrott csapattá kovácsolják a társaságot. Olyan mennyiségű időt, energiát, hitet, szeretetet és odafigyelést áldoztak a produkcióra, ami a mai világban igencsak példaértékű. A Covid alatti kényszerű bezártságot és elszigeteltséget követően különösen is nagy ajándékként éljük meg mindannyian, hogy közösen dolgozhatunk egy nagyszerű célért. Bennem pedig mindez erősíti azt a reményt is, hogy az előadás a járvány után újrainduló plébániai közösségi életnek is nagy lendületet adhat.

Engem minden próbán magával ragad és meghat az az áldozatkészség, ahogy a résztvevők – szereplők és a stáb egyaránt – ehhez a munkához hozzáállnak. Mindenki teljes erővel, önként és lelkesen teszi oda magát, ami lenyűgöző. Pedig – ahogy említettem – igen sok időt vett igénybe a készülődés, mégsem volt senki számára kérdés a részvétel. Hétről-hétre, napról-napra nő bennünk az izgalom bizsergése, érezzük, hogy itt valami nagyszerű jön létre, aminek részesei lehetünk. Ahogy átéljük a szerepeinket, egyre jobban bele tudunk helyezkedni a történetbe, és ma, a XXI. században újra átéljük azt, ami kétezer éve történt. Újra és újra kérdéseket teszünk fel magunknak, újraértelmezünk egyes mozzanatokat, és válaszokat találunk. Ahogyan a címszerepet megformáló Rahner Márton mondta egy interjúban: neki egyedül nem könnyű belehelyezkednie a karakterébe, őt a színpadon a többiek teszik Jézussá, velük, az ő játékuknak is köszönhetően formálódik át, és éli meg a szerepét.

Remélem, hogy ebben az átélésben tudunk minden kedves nézőnek segíteni, és így a Virágvasárnapi és az azt megelőző pénteki előadással hozzájárulhatunk a húsvéti készülethez.

Nagyon szépen köszönjük a sokoldalú, részletes tájékoztatást, és sok sikert és örömet kívánunk a hétvégi előadásokhoz.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű