Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Reflexió

Európa kizöldül?

EP zoldek Egyedi
Fotó: diplomaticourier.com

A 68-as nemzedéket általában a lázadással szokták jellemezni, akiknek elegük volt a háborús sérelmekből, az állam központosító hatalmából, a diktatúrákból, de akár a demokráciából is. Ők virággal és nem tankkal akartak békét, szakállt és hosszú hajat növesztettek, közülük kerültek ki a csövesek, a hippik, a beat korszak fenegyerekei, akik polgárpukkasztásukkal hergelték az aktuális hatalmat, és azt a rendszert akarták ledönteni, amely érzésük szerint megfojtotta szabadságvágyukat. A keleti tömbben a kommunizmust, nyugaton a frissen alakult Európai Gazdasági Közösséget, és az amerikai mintára egyre terebélyesedő kapitalizmust. Mao Ce-tung-ot és Che Guevara-t éltették plakátjaikon. Ez a bébi-bumm nemzedéke, akihez köthető a neoliberalizmus, az abortuszig terjedő szabadságvágy, a diáklázadások, a Jézus Krisztus Szupersztár, az új baloldal megjelenése. Belőlük nőttek ki a „természetkedvelő” ökopártok, a zöldek is. Kiábrándultak a szociáldemokráciából, pacifistákká lettek, felkarolták a melegeket és a migránsokat, öko-progresszívként pedig egyből divatossá váltak. A szerelemben, békében, barátságban egyetértettek, de a munkáról valahogy nem esett szó… Mostanra annyira kizöldültek, hogy Európa vezető tényezőivé váltak. A tavalyi EP-választáson már 24%-kal képviselik a választókat, főleg a német-holland és északi tengelyen. Idén ősszel pl. a német CDU-CSU pártszövetséget is megszorongathatják, sőt Robert Habeck és Annalena Baerbock akár Merkel asszonyt is kiüthetik a kancellári nyeregből.

Szakértők szerint felívelésük titka, hogy nemzedékről-nemzedékre vitorláikkal kifogják a társadalmi elégedetlenség szelét, és képesek megújulni. Főleg jelszavaikban és kaméleoni színeváltozásaikban. Hiszen vegytiszta neomarxisták, csak most a szoci jelszavakat trendibb, hangzatosabb panelekre váltották. Szóval nem az elvhűség, a zöld ideológia az erényük. Az csak álca. Az csak maszlag. Beetetésnek való csali, reklám. Amolyan mézesmadzag pszichológiai ráhatással. Hiszen ez nagyon menő.

Tetszetős és jól mutat ez a zöld címke. Könnyen lehet vele szavazatot gyűjteni. A zöldek annak idején a német egyesítést sem akarták, Európát is meg akarták menteni a jobbra tolódástól, de azért megszavazták a koszovói háborút, törvényesítették volna a pedofíliát, és mindenáron szembeszálltak az idősek világával. Olyan törvénykezdeményezésük is volt, hogy a tolókocsis „betegek” szexuális szolgáltatásait is vállalja át az állam, pusztán szociális érzékenységből… Gondolhatunk a félig magyar származású volt külügyminiszterre, Joschka Fischer vesszőfutására is, aki farmernadrágban és tornacipőben tette le esküjét a Bundestagban, 1985-ben. Vagy akinek a szerbiai bombázások után párttársai festékbombával sebesítették meg a fülét egy pártkongresszuson, majd véres fülét tapogatva mondta tovább beszédét… Ezek a zöldek – miután félreállították a „balos öregeket” az útból – ma harsányan fújják a riadót a globális felmelegedés miatt, tiltakoznak az atomerőművek ellen, szeretnek minden szociális témában érzékenynek mutatkozni és zöld célokat tűzni zászlójukra, de azért a „zöldség” nekik csak szlogen. Ők egy modern, városi, fogyasztó, jómódú polgárban gondolkoznak, aki meg tudja engedni magának, hogy Porschéval járjon, egzotikus nyaralásokra repüljön, és aki számára hitelezze meg a bank a zöldberuházásokat és zöldprogramokat, a körforgásos szemétgazdálkodást, és addig nem nyugszanak, míg Európa országai nem viszik két fokkal lejjebb a globális hőmérsékletet. Egyébként is Európának meg kell fizetnie a gyarmatosítás árát. Találóan jegyzi meg egy hozzászóló a világhálón: Európa kényes önimádata fenntarthatatlan, s a világ eddig kihasznált, kizsákmányolt néptömegei sem kívánják kiszolgálni többé. Bangladesi varrónő, szíriai utcagyerek, kínai napszámos, indiai kecskepásztor, afrikai melós, Srí-lankai földműves, chilei bányász, filippínó halász… – mind-mind látják tenyérnyi „csudatükreikben”, milyen életre futja álomvilágunkban – a vérük és szenvedésük árán!

De a zöldek szerint ehhez először jólét kell. Mert a jólét növeli a toleranciaszintet, s akkor a középréteg, a városi polgárság majd egyre elfogadóbb lesz. Ezt pedig addig erőltetik, amíg hatalomra kerülnek, amíg az Antarktisz is kizöldül. Mi meg bele.

Ölelgetjük a fákat, odaláncoljuk magunkat az atomhulladékot szállító vonathoz, és szelfit készítünk a kitörő vulkán mellett, hadd szörnyülködjön a jónép. Vagyis semmivel sem különbek bármelyik balközép vagy jobbközép pártnál. Sőt, ha lehet, még veszélyesebbek is a többinél. Lefogadom, hogy ez a projekt is csak addig lesz érdekes, amíg hatalomra nem kerülnek. De azért sem tenném a kezem tűzbe, hogy közülük valaki is vágott volna egy rend zöld füvet az istállójában kérődző marhájának. Mert a teremtésvédelemért dolgozni is kellene. Nem csak az irodában, hanem a kezünket is összepiszkítva, néhanapján…

Érdekes, hogy a falvakról, az ottani életszínvonalról, az ottani természetes „zöldségről” nem beszélnek. Az biztos, csak nyersanyagtartalék, legyen mit felélnie a városinak. A falut szerintük nem kell élhetővé tenni, oda nem kell jómód. Maradjon csak bunkó-paraszt falusi, ha véletlenül valaki ott rekedt…

Semmi sincs új a nap alatt. De sajnos a demagógiával minden nemzedéket újra meg lehet etetni. A mai fiatalokat is. Amikor apáik, anyáik lejáratásában egyes politikai és társadalmi erők szorgosan elöl járnak. Hogy ők majd feltalálják a lyukat a tésztán. S kidobják az ablakon a szüleik által képviselt értékeket is. S a gyermeket is. Vagyis a jövőt. Elég egy ilyen úri hóbort hozzá. Maradnak a szétzilált kultúra darabkái, bugyrai. Olyan gumiszerű, nyúlós, ragacsos, nyújtható-gyúrható, jellegtelen massza. Mert miközben letiltanák a szént, az atomot és a fát, csak autóval szeretnének járni és nem gyalog. Gépeik és műszereik, eszközeik és ruhájuk, találmányaik és csomagolóanyagaik csupa műanyag, szénszálas, génkezelt és génmódosított, fertőző és mérgező anyag. Vagy éppen nemesfém. Mert miközben kell a tiszta környezet, a zöld fű, az oxigén, aközben hektárszámra betonozunk és piskótakövezünk, „ápiás” segítség nélkül nem akarunk földet művelni, kényelmesen és kevés munkával akarunk sok pénzt keresni, a kertes ház udvarát is leaszfaltozzuk, és terepjáróval megyünk bevásárolni a „mallba”. És kivágjuk az erdőt, mert kell az utaknak és a lakónegyedeknek, de azért folyóinkba és patakjainkba hetente zsákszám öntjük a szemetet.

Úgy látom, ez a nagy zöldülés csak hóbort. Akik csak politikai „ződséget” beszélnek, elvonják figyelmünket a lényegtől. Manőverük sima elterelő szemfényvesztés ahhoz képest, amit Isten, és az általa teremtett környezet „elvárna” tőlünk, ha élni akarunk. Ha valóban fontos lenne nekünk a zöld természet és a tiszta levegő.

Az Úr nékem pásztorom, nincsen hiányom semmiben. Zöldellő réteken terelget engem, csendes vizekhez vezet és lelkemet felüdíti… (23. zsoltár 1)

Ha a zöldellő fával ezt teszik, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?… (Lk 23, 31)

A zöld szín alapvetően életpárti. Minden mi zöld, él. Sarjad, buján dúskál az életben. A zöld levelű növények biztosítják a levegő frissességét, ahol zöld van, ott tombol az élet. Még a sivatagi oázisban is. A zöld a színskála közepén helyezkedik el. A kékkel együtt. A zöld szín nyugtatja az ember szemét, látványa tág térhatást eredményez. A vásárlók 80 százaléka a színes hirdetésekre bukik, az alapján dönt a vásárláskor. A zöld szín pihentet, feltölt. Aki a zöldet elutasítja az boldogtalan lesz. A zöld azt jelzi, hogy neked szabad. Meg van engedve. Szabályosan, jól cselekedtél. Nyomd meg a zöld gombot és elindul a masina. Amikor zöldre vált a lámpa, mehetsz. Ellentétben a pirossal, ami tilt.  A zöldnek is van veszélye. Ami méreg, ami éretlen, ami nem neked való. Méregzöld a smaragd, a „romlott” gyógyszer, zöld a „mérges” kígyó, a gyík, a varangyos béka vagy a krokodil.

Együnk sok zöldséget, az bio. Könnyű a gyomornak, sok benne a vitamin. Azt azért jó tudni, hogy szikrányi kicsi kolbász nélkül a kapa nyele hamar kiesik a kezünkből. Jobb, ha zöldevő állatok húsát is belefőzzük a levesbe. És milyen finom a zöld tea. Egyszerre frissít és nyugtat, eltölt energiával. Belső békével. Akárcsak egy erdei séta. A 15. században az esküvői ruhákat is zöld szövetből varrták. Hiszen ez a leggyakoribb szín, ami körülvesz minket a természetben… Az örökzöld fenyvesekről nem is beszélve. Békés állandóságot adva az embernek, mint az évezredes olajfák az Olajfák hegyén… Noé galambja is zöld olajágat hozott a csőrében. Megnyugodhatunk: a vízözön elmúlt.

A zöld a reménység színe. A hétköznapok reménye, mint a liturgikus ruhákon. Krisztus megváltotta a világot. A természetünket is. Ő az új teremtés „zsengéje”. Az élet fája általa kizöldült. Ez a megváltás tavasza.

Már rügyeznek a fák. Virágzik a cseresznyefa. A barackvirág illatozik. Nyújtózkodik az aranyvessző is. Sarjad a vetés, akár a fű. Vajon hozunk-e termést? Vagy megzöldülünk, mint krumpli a pincében?…

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Autóbuszos és repülős zarándoklatok a ViaSacrával

Friss

Nagybojti rahangolo 2024 45. nap nagybojt 7. hete nagypentek

Nagyböjti ráhangoló (2024)

A nap kihívása Élj az újragondolás és az újrakezdés lehetőségével. Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Zarándok.ma támogatóinak segítségével készítjük. Köszönjük az eddig küldött adományokat!Ide kattintva...

popefranciswashesfeet032824 Medium popefranciswashesfeet032824 Medium

Ferenc pápa

A római Rebibbia börtön női részlegében tartott Utolsó vacsora szentmisén Ferenc pápa emlékeztetett: soha ne fáradjunk bele, hogy bocsánatot kérjünk az Úrtól és hogy...

419490356 923066296494146 2510618732943427781 n Medium 419490356 923066296494146 2510618732943427781 n Medium

Ferenc pápa

Nagycsütörtökön délelőtt a Szent Péter bazilikában Ferenc pápa elnökletével tartották meg a krizmaszentelési szentmisét, melynek során a Szentatya megáldotta a liturgikus olajokat és a...

Kapcsolódó...

Nagyböjti ráhangoló (2024)

A nap kihívása Keresd meg, hogy hogyan tudnál egy kicsivel jobban Krisztushoz tartozni? Hogyan tudod megosztani az életedet mégjobban a melletted lévő emberrel? Nagyböjti...

Nagyböjti ráhangoló (2024)

A nap kihívása Élj az újragondolás és az újrakezdés lehetőségével. Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Zarándok.ma támogatóinak segítségével készítjük. Köszönjük az eddig küldött adományokat!Ide kattintva...

Nagyböjti ráhangoló (2024)

A nap kihívása Vizsgáld meg az Istenről alkotott elképzeléseidet. Ha kell, értékeld át. Engedd magadhoz közel az Istent. Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Zarándok.ma támogatóinak...

Nagyböjti ráhangoló (2024)

A nap kihívása Vizsgáld meg: Ki tudod-e jelenteni, hogy nem tudok nélküled élni Isten. Vágyom, arra hogy Veled legyek. Hogy vessem szándékaidat és a...