Magyarázkodnom kell mindjárt az elején – nem vallási, teológiai értelemben használtam a címben a csoda kifejezést, hanem a leghétköznapibb módon, ahogyan a mindennapi beszédben szoktunk elámulni valamin. Elnézést kérek a szigorúbb olvasóktól –, de úgy tele van a lelkem, hogy meg szeretném osztani Önökkel azt, amit olvastam. Remélem, Önök között is lesz olyan olvasó, aki hasonló megindultsággal fogja olvasni és hallgatni azt, amiről itt alább szó lesz. És remélem, nem fogom untatni azokat sem, akik kevésbé szeretik a komolyzenét.
Magda Oliveróról lesz szó. Hogy ki volt ő? Olasz szoprán operaénekesnő, aki 1910-ben született, és 2014-ben (igen, jól olvasták, 104 éves korában) hunyt el. Pályafutása 22 éves korában kezdődött, és öt évtizeden keresztül tartott. A verizmus (művészeti naturalizmus) stílusirányban tűnt ki a legjobban, sokan a 20. század egyik legnagyobb operaénekesének tartották. Nevét mégis kevesebben ismerik, mint Maria Callasét vagy Montserrat Caballéét.
Olivero soha nem volt az úgynevezett sztárvilág része, viszonylag ritkán vállalt külföldi fellépést, a leggyakrabban Olaszország operaszínpadain lépett fel. Stúdiófelvétele is kevés van, leginkább élő előadások felvételeiről ismerjük a művészetét. Ezek a felvételek azonban arról tanúskodnak, hogy a közönség tombolt, amikor hallgathatta őt, az ováció néha félórán keresztül is tartott.
Hallgassuk meg először a közismert Vissi d’arte áriát a Toscából. Nem mindennap találkozhatunk ilyen felvétellel. Pláne, ha hozzátesszük, hogy akkor készült, amikor 1975-ben életében először szerepelt a New York-i Metropolitan-ben. 65 éves volt! Még kétszer lépett fel a Metben, mindegyik előadást legendásnak írták le a kritikusok. 71 éves koráig énekelt operaszínpadokon, de utána is sokszor szerepelt különféle dalesteken és rendezvényeken, ahol gyakran adott elő darabokat a szakrális zene tárházából.
Ez után a Metropolitan-beli szereplés után írta róla énekestársa, Marilyn Horne a következőket: „Lényegében olyan, mintha színészi és énekesi órát adna, midőn a színpadon énekel: az ember többet tanulhat abból, ha megnéz egy Olivero-előadást, mintha egy sereg könyvet elolvasna ebben a témában”.
Ugorjunk néhány évet. Magda Olivero most már 81 éves, és a remek akusztikájú milánói kapucinus templomban próbál, nem is tudom, énekel-e vagy inkább imádkozik. Egy egyházzenei koncertre készül, és nem transzponálja az eredeti G-dúrból lejjebb Gounod Ave Mariá-ját, hanem kiénekli a kétvonalas h-t:
Most érkeztem el ahhoz a felvételhez, amely minden ámulatomat kiváltotta. 2006-ban vagyunk, Magda Olivero 96 éves.
Leoncavallo Ave Mariá-ja és César Franck híres Panis Angelicusa hangzik el a dél-tiroli Solda (Sulden) templomában. Magda Olivero láthatóan-hallhatóan soha nem hagyta abba művészetének gyakorlását, és Isten megengedte, hogy kifogástalan technikája mellett megőrizze hangja fényességét és érzelmi mélységeit. Könnyedén énekel, hangja hajlékony és kristálytiszta, világosan artikulál, el-elmosolyodik. Ugye, ez tényleg maga a csoda?
