Lépj kapcsolatba velünk

Család

Ezer család énekel anyák napján a Ringatóval

Közzétéve

„A köldökzsinór a születéskor elvágásra kerül, de a gyermeki szeretet lelki köteléke akkor is megmarad, ha valamiért távol vagyunk egymástól.“

Immár hagyománnyá vált, hogy a Fiatal Családosok Klubja a Ringatóval közösen minden évben megünnepli  az év egyik legszebb ünnepét, az anyák napját. „Ezer család énekel“ című ünnepségükön közös dallal és meghitt, felemelő pillanatokkal készülnek mindig a gyermekek, édesanyák és több száz család számára.

Idén is, bár kicsit más formában, de szeretnék a hagyományt továbbvinni és köszönteni az édesanyákat, együtt ünnepelni a családokkal. Egy olyan műsorral készülnek, és szeretnék digitális formában rögzítve eljuttatni a családokhoz, ahol át tudják adni a zene és a közös éneklés által a szeretetet, együtt tudják ünnepelni az édesanyává válást.

„Úgy gondoljuk, most kiemelkedően fontos ez az ünnep, az édesanyák köszöntése, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen csodálatos feladatot végeznek nap, mint nap“ – mondta Király Nóra, a FICSAK alapítója.

Ezért a Ringató foglalkozásvezetők nagy közössége és a Fiatal Családosok Klubja lelkes csapata összefogott, és mindenki a saját otthona biztonságában dolgozik azért, hogy anyák napján megszólaljanak a foglalkozások dalai, ölbéli játékai, mondókái.

“Az anyukák számára természetes, hogy nehéz időkben is helytállnak, mindent megtesznek a családjukért. Ezen a napon ünnepelni szeretnénk őket, lírával, dallal, a képzeletünkben megszülető sok erőt adó öleléssel.” – mondta Gróh Ili, a Ringató alapítója.

A most nagyon népszerű, közös digitális „karantén kórusokhoz“ hasonlóan a Ringató közel 100 foglalkozásvezetője határainkon innen és túl a FICSAK-kal karöltve segít, hogy mindenki virtuálisan mégis együtt énekelhessen.

Az esemény neve: Ezer család énekel otthonról a Ringatóval anyák napján“

„Sugárzási“ időpont: 2020. 05. 03. vasárnap 10:30

Helyszín: otthonról, a műsor a Facebook eseménynél indul majd az adott időpontban

Isten éltessen minden Édesanyát és Nagymamát a kényszerű távolságtartás idején is!

A Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) legfontosabb célja, hogy a társadalom és a családok közt a kommunikációs csatorna szerepét betöltse, a társadalom figyelmét a családokra irányítsa, feléjük pedig az őket érintő lehetőségeket kommunikálja. Munkájukkal közösséget teremtenek a fiatal családosoknak, szülőknek, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat, problémáikban kölcsönösen segítséget kaphatnak egymástól és szakembereiktől. Hisznek abban, hogy a család és a gyermekek a társadalom legfontosabb építőkövei.

A Ringató egy zenei nevelési módszer kisgyermekeknek és szüleiknek szóló énekes-játékos foglalkozás formájában. A Ringató mára már bejárta az országot, a Kárpát-medencét, több európai országot is. Amit megvalósít, az jóval túlmutat egy zenei nevelési módszeren. Énekelni, játszani tanít, örülni a szépnek. Segít egymásra találni, felismerni az összetartozás csodálatos érzését, közösséget formál. Zenei élményekkel épül a gyermeki lélek, erősödik a családi összetartozás.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű