fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Ezt az arany rózsát ajándékozta Ferenc pápa a Csíksomlyói Szűzanyának

Közzétéve

A korábbi bejelentésnek megfelelően Ferenc pápa átadta a csíksomlyói nyeregben a Csíksomlyói Szűzanyának szánt arany rózsát. Ferenc pápa ezzel a cselekedetével elődjei nemes szokását követte. A rózsaszálat Ő maga vitte a kegyszoborhoz, főhajtással tisztelgett a Szűzanya előtt majd meg is simogatta az ősi kegyszobrot. Az aranyrózsa egyedi az egész Kárpát-medencében.

Az arany rózsa a pápák különleges adománya, amelyet manapság a különböző Mária-kegyhelyeknek ajándékoznak, e gesztussal a Szűzanya iránti tiszteletet fejezik ki. Ezt a kitüntetést hozta el Ferenc pápa Csíksomlyóra, Mária-tisztelete jeléül, egyben kiemelkedő gesztus ez a segítő, csodatevő Szűzanya csíksomlyói szobra és a vidék népének hite iránti elismerés jeleként.

A RomKat.ro információi szerint a rózsa ezüstből készült, a rózsa szára és a címer 24 karátos arany bevonatú. Az alapja rózsaszín márvány, amelyen egy ezüstözött váza áll a pápai címerrel, benne két szál természethű rózsa, leveleik ezüstből készültek. A rózsa kb. 84 cm magas, súlya 1200 g. A Kárpát-medencében jelenleg nem őriznek egyetlen pápai arany rózsát sem, bár a történelem folyamán nem egy magyar jelesség részesült e kitüntetésben, Nagy Lajos király mellett 1435-ben Luxemburgi Zsigmond császár és több Habsburg uralkodó felesége.

Ferenc pápa a Csíksomlyói Szűzanya kegyszobra előtt vázába helyezi az ajándék arany rózsát

A szentmise végén, a pápai áldás és a magyar himnusz eléneklése után felcsendül a Máriát dicsérő ének: Te vagy földi éltünk Vezércsillaga, Édes reménységünk, Kegyes Szűzanya. Téged rendelt jó Anyánknak az Isten Fia, azért áldunk örvendezve, Ó, Szűz Mária!       

A Csíksomlyói Szűz Mária pápai arany rózsája

Az arany rózsa története

Az aranyrózsa (Rosa d’Oro),avagy erényrózsa egy ma is létező pápai kitüntetés: aranyból készült, illatszerekkel megtöltött rózsa, amelyet nagyböjt IV. vasárnapján, Laetare vasárnap – eredetileg a Santa Croce in Gerusalemme bazilikában, majd az apostoli palotában – áldott meg a pápa. Hagyomány lett, hogy az arany rózsa megáldásának szertartásán a pápa a rózsa színével egyező – rózsaszínű – miseruhát viselt. A szokás elterjedt az egész világegyházban, és mivel advent III. vasárnapja – Gaudete-vasárnap – kezdőéneke is az örömmel kapcsolatos, e két alkalommal szokásba jött a rózsaszínű miseruha viselete.

Miután az aranyból készített rózsát a pápa megáldotta, és kitüntetésként adományozta az egyház iránt nagy érdemeket szerzett személyeknek. A rövid szertartás kezdetben az aznapi stációs templomban, vagyis a Jeruzsálemi Szent Kereszt-bazilikában, a későbbiekben pedig a pápai palotában zajlott. A rózsa virágjának közepébe eredetileg balzsamot helyeztek el, később vörös drágakövet, majd a rózsaszálból egész rózsacsokor lett, amit megfelelő aranyozott vázával együtt készítettek.

A szokást 1049-ben említik először, mégpedig olyan kontextusban, hogy a pápa kiváló hivatalnokának adományozta. Később királyok kapták, a 14. századtól testületek. A 15. századtól az arany rózsa megáldásának külön áldó formulája volt. 1348­-ban Nagy Lajos király VI. Kelementől kapott ilyet, a 19. században a királyi családok nőtagjai kapták erényeikért és egyházszolgálatukért: Ferenc József felesége, Erzsébet királyné is kapott arany rózsát. Az utolsó kitüntetést 1923-ban a a spanyol királyné kapta. A kitüntetésnek a címzetthez történő eljuttatása a VI. Pál-féle Kúria-reform előtt külön pápai követ, az ún. „Arany Rózsa vivője” feladata volt.

Az arany rózsa az öröm és a szeretet szimbóluma, a rózsa a régi szertartáskönyvek szerint  Krisztus-szimbólum, ily módon az arany rózsa adományozása nemcsak egyszerű elismerés, hanem küldetés is: a megadományozottnak Krisztust kell elvinnie a világba, jegyzi meg Érszegi Márk Aurél Magyarország Vatikáni Nagykövetségének blogján.

A történelem során a szokás módosult, XII. Piusz Xavéri Szent Ferenc sírjára küldött arany rózsát 1953-ban, 1963-ban VI. Pál pápa a betlehemi születés templomának, 1965-ben a fatimai, 1966-ban a guadalupei kegyhelynek adományozott arany rózsa kitüntetést. II. János Pál 1979-ben a czestochowai, 1995-ben a loretói, 2004-ben pedig a lourdes-i Mária-kegyhelyet tüntette ki vele. XVI. Benedek pápa a legtöbb Mária-kegyhelyet megtisztelte a kitüntetéssel, amikor felkereste ezeket (köztük volt Aparecida és Mariazell 2007-ben, a washingtoni Szeplőtelen Fogantatás-kegytemplom, a cagliari Nostra Signora di Bonaria, a pompei Rózsafüzér Királynője-bazilika és Altötting 2008-ban, valamint L’Aquila-i Madonna di Roio 2009-ben. Ferenc pápa a fatimai, a torinói, a guadalupei Mária-kegyhelyeknek adományozott arany rózsát.

Forrás: Katolikus.ma, RomKat

 

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

Keresztény médiaszakember, a Katolikus.ma alapító-főszerkesztője. Meggyőződése, hogy az evangéliumnak helye van a multimediális térben (is), mert a megélt istenkapcsolatot, szeretetet, örömöt terjeszteni kell az emberek között. Lásd még a Mt 5,13-at.

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ferenc pápa

Járjunk a szolgáló szeretet útján – Ferenc pápa Úrangyala imádsága

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Vatican Media

A vasárnap délelőtti püspökszentelési szentmisét követően Ferenc pápa az Apostoli Palota dolgozószobájának ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket. Az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében arra buzdította őket, hogy Jézus példáját követve járjanak a szolgáló szeretet útján.

Ne saját dicsőségünket keressük, hanem legyünk együttérzők szükséget szenvedő testvéreinkkel, hajoljunk le hozzájuk és szolgáljuk őket, mint ahogy az Úr tette ezt mindnyájunkkal. Kérjük ma a Szentlelket, hogy újítsa meg bennünk a keresztségben kapott kegyelmet. Fohászkodjunk Mária közbenjárásáért, hogy találkozhassunk Jézussal – mondta beszédében Ferenc pápa.

A vasárnapi evangéliumi szakasz azt beszéli el, hogy két tanítvány, Jakab és János azt kérik az Úrtól, hogy egy napon mellette ülhessenek dicsőségében, mintha „miniszterelnökök”, vagy valami ehhez hasonlók lennének – kezdte beszédét Ferenc pápa.  A többi tanítvány azonban hallja őket és felháborodik. Jézus ekkor türelemmel egy nagyszerű tanítást kínál fel nekik: a valódi dicsőséget nem úgy nyerjük el, hogy mások fölé helyezkedünk, hanem úgy, hogy megéljük ugyanazt a keresztséget, amelyben Ő fog hamarosan részesülni Jeruzsálemben vagyis a keresztet. Mit akart ezzel mondani? – tette fel a kérdést a pápa, majd elmagyarázta: a „keresztség” szó „alámerülést” jelent:

Kínszenvedésével Jézus alámerül a halálban, felkínálja életét, hogy üdvözítsen bennünket. Dicsősége, Isten dicsősége, tehát szeretet, amely szolgál, nem pedig hatalom, amely uralkodásra törekszik. Ezért Jézus a következő szavakkal zárja beszédét, amelyet tanítványaihoz, de hozzánk is intéz: „aki nagyobb akar lenni, legyen szolgátok” (Mk 10,43). Ahhoz, hogy naggyá legyetek, a szolgálat, mások szolgálatának az útján kell járnotok – fejtette ki Ferenc pápa.

Jézus és a világ logikája ellentétesek egymással

Két eltérő logikával állunk szemben: a tanítványok a felszínre akarnak törni, Jézus pedig alá akar merülni – mondta a pápa, majd a két ellentétes jelentésű igét elemezte.  Az első a kiemelkedni, kitűnni, felszínre törni ige. A világi gondolkodást fejezi ki, amely mindig kísért bennünket: mindent úgy éljünk meg, kapcsolatainkat is, hogy tápláljuk ambícióinkat, hogy felfelé haladjunk a siker lépcsőfokain, hogy fontos helyekre eljussunk. A személyes hírnév, presztízs keresése a lélek betegségévé válhat, amely álcázza magát még a jó szándékok mögött is; például, amikor valójában csak önmagunkat akarjuk megvalósítani jócselekedeteinkkel, amelyeket hirdetünk és megteszünk, vagyis törtetünk, felfelé kapaszkodunk, előbbre akarunk jutni. Ezt az egyházban is látjuk – állapította meg Ferenc pápa. Hányszor előfordul, hogy mi, keresztények, akiknek szolgálnunk kellene, törtetünk, előbbre akarunk jutni. Ezért mindig ellenőriznünk kell szívünk valódi szándékait és fel kell tennünk a kérdést: „Miért folytatom ezt a munkát, miért vállalom ezt a felelősséget? Hogy szolgálatot tegyek vagy azért, hogy észrevegyenek, dicsérjenek és bókoljanak?” Ezzel a világi logikával Jézus a sajátját állítja szembe: ahelyett, hogy mások fölé emelkedne, leszáll a talapzatról, hogy szolgálja őket; ahelyett, hogy mások fölé emelkedne, alá akar merülni mások életébe.

A pápa itt felidézte, hogy nézte az olasz közszolgálati televízió „Az Ő képmására” c. vallási programjában a Karitász műsorát. A Karitász célja, hogy senkinek ne hiányozzon az élelem. Törődjünk mások éhségével, mások szükségleteivel – mondta a pápa, utalva rá, hogy olyan sokan szenvednek ma szükséget, egyre többen a pandémia következményeként. Tekintsünk körül és hajoljunk le, másokat szolgálva, ahelyett, hogy saját dicsőségünket keresve felfelé törekednénk.

És itt van a második ige: alámerülni. Jézus azt kéri tőlünk, hogy szenvedélyesen merüljünk alá. És hogyan? A pápa ismét utalt a Karitász műsorára, amely bemutatta az éhséget. Vajon mi gondolunk-e együttérzéssel olyan sok ember éhségére? Amikor előttünk van az étel, ami Isten kegyelme, hogy mi tudunk táplálkozni, miközben sokan vannak, akik dolgoznak és nem jutnak hozzá elegendő élelemhez egész hónapon át. Gondolunk-e erre? Merüljünk alá együttérzéssel, legyünk együttérzők. Ezek nem egy lexikon adatai, nem, nagyon sokan éheznek. Személyekről van szó. Vajon együtt érzek ezekkel a személyekkel? Érezzünk együtt azoknak az életével, akikkel találkozunk, mint ahogy Jézus tette ezt velem, veled, mindannyiunkkal, együttérzéssel közeledett hozzánk – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A szeretet alázatos és éltet

Tekintsünk a Keresztre feszített Úrra, aki mélyen alámerült sebzett történelmünkbe és felfedezzük, hogyan cselekszik Isten. Meglátjuk, hogy Ő nem maradt fent az égben, hogy felülről lenézzen ránk, hanem lehajolt, hogy megmossa lábunkat. Az Isten szeretet és a szeretet alázatos, nem emelkedik fel, hanem leereszkedik a mélybe, mint ahogy az eső hull a földre és életet hoz. De felmerül a kérdés, hogy hogyan haladhatunk Jézussal egy irányban, hogyan juthatunk el a felemelkedéstől az alámerülésig, a tekintélyt kereső mentalitástól a szolgálatig? – folytatta beszédét a pápa. Szükség van elkötelezettségre, de ez nem elegendő. Önmagunkban nehéz, mondhatnánk, hogy lehetetlen, de van bennünk egy erő, ami segít. A keresztség ereje, azé az alámerülésé Jézusban, amelyet már mindannyian megkaptunk kegyelemből és ami irányít bennünket, arra késztet, hogy kövessük őt, hogy ne saját érdekeinket keressük, hanem szolgáljunk. Ez egy kegyelem, egy tűz, amit a Lélek gyújtott meg bennünk és amelyet táplálnunk kell. Kérjük ma a Szentlelket, hogy újítsa meg bennünk a keresztség kegyelmét, a Jézusban való alámerülést, hogy még inkább szolgáljunk, hogy szolgák legyünk, mint ahogy Ő tette ezt velünk.

És imádkozzunk a Szűzanyához: ő, bár a legnagyobb, nem törekedett arra, hogy felülemelkedjen, hanem az Úr alázatos szolgáló leánya volt, és teljesen alámerült szolgálatunkban, hogy segítsen nekünk Jézussal találkozni – fejezte be Máriához fohászkodva az Úrangyala előtt mondott beszédét Ferenc pápa.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

Találkozás, meghallgatás, felismerés – új szinódust hírdetett Ferenc pápa

Közzétéve

Szerző:

Fotó: CNS photo/Remo Casilli, Reuters

Október 10-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Szent Péter bazilikában Ferenc pápa szentmisét mutatott be, amellyel ünnepélyesen megnyitotta a szinodalitás témájának szentelt szinódust. A Szentatya homíliájában három fő feladatként jelölte meg a találkozást, a meghallgatást és a felismerést.

A Szentatya homíliáját Márk evangéliumának szavaival kezdte: „Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mk 10,17). Jézust az evangéliumok gyakran utcai környezetbe helyezik, aki az emberekre figyel, meghallgatja a szívüket nyomasztó kérdéseket. Ez azt is mutatja, hogy Isten az emberek között van és velük együtt jár az élet rögös útjain is. A szinódus kezdetén tegyük fel a kérdést: Vajon mi, mint keresztény közösség, megtestesítjük Isten stílusát, aki jelen van a történelemben és osztozik az emberiség eseményeiben? Készen állunk a kihívásokra, vagy félünk, és inkább a „mindig így történt” és „nincs rá szükség” kifogások mögé bújunk?

A szinódus pontosan azt jelenti, hogy együtt és ugyanazon az úton járunk, Jézushoz hasonlóan. Jézus találkozik a gazdag ifjúval, meghallgatja és segít neki felismerni a megoldást. A szinódus három fő feladata pontosan ez: találkozni, meghallgatni és felismerni.

A találkozás: egy igazi találkozás megváltoztatja az életet

A Szentatya homíliájában magyarázatot adott e három fő feladatra. A találkozás során figyelmesnek kell lenni, időt kell rá szentelni, és nyitottnak kell lenni a másik emberre, Jézushoz hasonlóan, aki nem közömbös, aki teljes érdeklődéssel van a másik iránt. Jézus nem sietett, nem az óráját nézte, hogy minél hamarabb végezhessen. Jézus közelsége ilyen, aki tudja, hogy egy találkozás megváltoztathatja az életet. Az Evangélium tele van olyan találkozásokkal Krisztussal, amelyek gyógyítók és felemelők. A szinódus sem csak elmélkedés, hanem találkozás Jézussal és egymással, az ima és a szentségimádás ideje, a Szentlélek meghallgatása, hogy mit üzen az egyháznak.

A szentmise képekben

A meghallgatás: meghallagtni az egyház, a népek és nemzetek aggodalmait, reményeit

A második feladat a meghallgatás, egy igazi találkozás a meghallgatás által jön létre. Jézus a gazdag ifjúval való találkozásakor nem egy gyors vagy kedves válaszra törekedett, hanem egyszerűen meghallgatta őt, sietség nélkül. Jézus nemcsak a füleivel, hanem a szívével hallgatja a másikat, amely során a másik ember szabadon szólhat, befogadottnak és nem elítéltnek érezheti magát.

A szinódus alatt őszintén tegyük fel kérdést – szólította fel a jelenlévőket Ferenc pápa. Hogyan viszonyulnunk a meghallgatáshoz? Tudunk a szívünkkel meghallgatni másokat? A szinódus alatt az emberré lett Ige útját kell követni, meghallgatva az Úr Szavát és másokat is. A szinódus továbbá a Szentlélek sugallatának felfedezése, aki új utakat és új nyelvezeteket mutat. A Szentlélek arra hív minket, hogy hallgassuk meg az egyház, a népek és a nemzetek kérdéseit, aggodalmait, reményeit. Ne hallgattassuk el szívünket és ne zárkózzunk be a megszokott, biztos dolgok mögé, hanem hallgassuk meg egymást.

Nyitószentmise képei

A felismerés: mit vár tőlünk Isten

Végül a harmadik feladat, a felismerés. A találkozás és a meghallgatás után már nem azok vagyunk, akik voltunk – magyarázta Ferenc pápa. Ezt a mai Evangélium is megmutatja. Jézus a párbeszéd során segít felismerni, elkülönböztetni és felfedezni a megoldást. A szinódus is egy felismerési folyamat, spirituális és egyházi „belátás”, amelyet a szentségimádáson, az imán és Isten Szava által lehet elnyerni. Isten Szava segít abban, hogy a szinódus ne egy egyházi konferencia, tudományos összejövetel vagy politikai kongresszus legyen, hanem a kegyelem eseménye, a Szentlélek vezette gyógyulási folyamat. Ezekben a napokban tehát Jézus pontosan arra hív minket, amire a gazdag ifjút, vagyis, hogy szabaduljunk meg a világi dolgoktól és hallgassuk meg, hogy Isten mit vár tőlünk és melyik irányba terel minket.

A Szentatya homíliájának végén a szinódus minden résztvevőjének „jó utat” kívánt a szinódusi munkálatok során. Azt kívánta, ho  gy sikerüljön kihasználni az alkalmat a találkozásra, a meghallgatásra és a felismerésre. Az Úr szeretetével jelen van és segít minket.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

„Isten nem könyvelő, hanem szerető Atya” – Ferenc pápa Úrangyala imája

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Vatican Media

Vasárnap délben Ferenc pápa, a püspöki szinódust megnyitó ünnepélyes szentmisét követően az Apostoli Palotában lévő dolgozószobája ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket. A Jézus és a gazdag ifjú találkozását elbeszélő evangéliumi szakaszt elemezve a következő három mozzanatra mutatott rá: a gazdag ifjú kérdése, Jézus tekintete és végül meghívása.

A példabeszéd jó alkalom arra, hogy feltegyük magunknak a kérdést, milyen a mi hitünk? – mondta a pápa. Vizsgáljuk meg, hogy az „adok, hogy te is adj” elméletet követjük-e, vagy hagyjuk, hogy Isten szeretetteljes tekintete magához vonzzon bennünket és ráébredjünk, hogy a hit szabadság és szeretet kérdése, amit nem lehet megvásárolni. Az első lépés az, hogy hagyjuk, hogy Jézus ránk tekintsen és szeressen bennünket. A pápa arra is figyelmeztetett, hogy jótékony szeretet nélkül hitünk nem teljes. Beszéde végén pedig arra buzdított, hogy Mária példáját követve mondjunk feltétel nélküli „igent” Isten hívására.

A vasárnapi evangéliumi szakasz Jézus és egy „nagy vagyonnal rendelkező” férfi találkozását beszéli el (Mk 10,22), aki „a gazdag ifjú” néven került be a történelembe (vö. Mt 19,20-22) – kezdte beszédét Ferenc pápa. Nem ismerjük a nevét. Márk evangéliuma valójában „valaki” néven nevezi, anélkül, hogy meghatározná életkorát és nevét, azt sugallva, hogy mindannyian önmagunkat láthatjuk abban az emberben, mint egy tükörben. A Jézussal való találkozása alkalmat ad arra, hogy próbára tegyük hitünket – mondta a pápa javasolva, hogy tegyük ezt, olvasva a gazdag ifjúról szóló példabeszéd szövegét.

Az az illető egy kérdéssel kezdi: „Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?” – mutatott rá az első lépésre a pápa, felhívva a figyelmet a kérdésben szereplő igékre: kell tennem – elnyerjem. Íme a gazdag ember vallásossága: egy kötelesség, egy cselekvés, hogy birtokolhasson; „teszek valamit, hogy elnyerjem, amire szükségem van”. De ez egy kereskedelmi kapcsolat Istennel: egy „do ut des” – „adok, hogy te is adj” – használta a pápa a római jogból származó kifejezést. A hit azonban nem egy hideg és gépies szertartás, egy „kell-megteszem-elnyerem”. Szabadság és szeretet kérdése. A hit szabadság kérdése, a szeretet kérdése – hangsúlyozta Ferenc pápa. Íme az első próbatétel: mit jelent számomra a hit? Ha elsősorban egy kötelesség vagy egy cserepénz, egy alkualap, akkor ez félrevezet bennünket, mert az üdvösség egy adomány és nem egy kötelesség, ingyenes és nem lehet megvásárolni. Az első teendőnk, hogy megszabadítsuk magunkat egy kereskedelmi és mechanikus hittől, amely hamis képet sugall Istenről, mintha könyvelő és ellenőr lenne, nem pedig apa – mutatott rá a pápa, majd hozzátette: „Az életben hányszor megéljük ennek a „kereskedelmi” hitnek a kapcsolatát: én megteszem ezt, hogy Isten adja meg nekem, amit én kérek.

Ferenc pápa ezután a második lépésre mutatott rá: Jézus segít annak az illetőnek, felkínálja számára Isten valódi arcát. A szöveg ezt mondja: „rátekintett” és „megszerette őt”: ilyen az Isten! Hitünk ebből születik és születik újjá: nem egy kötelességből, nem egy tennivalóból, nem amiért fizetnünk kellett, hanem egy szeretetteljes tekintetből, amelyet be kell fogadnunk. A keresztény élet akkor válik széppé, ha nem képességeinken és terveinken alapul, hanem Isten tekintetén – hangsúlyozta Ferenc pápa, majd a következőket javasolta: „A te hited fáradt és szeretnéd felélénkíteni? Keresd Isten tekintetét: borulj le az Oltáriszentség előtt, hagyd, hogy Isten megbocsássa bűneidet a gyónás szentségében, állj meg a Feszület előtt, hagyd, hogy Ő szeressen téged. Ez a hit kezdete: hagyjuk, hogy Ő, aki az Atya szeressen minket”.

A kérdés és a tekintet után jön a harmadik és utolsó lépés – Jézus meghívása, amely így szól: „Valami még hiányzik neked”. Mi hiányzott annak a gazdag embernek? Az ajándék, az ingyenesség: „Menj, add el, amid van, és árát oszd szét a szegények közt”. Talán ez az, ami nekünk is hiányzik – jegyezte meg a pápa. Gyakran csak a legszükségesebb minimumot tesszük meg, miközben Jézus a lehető legnagyobbra hív bennünket. Hányszor megelégszünk a kötelességekkel – az előírások megtartásával és néhány imával – miközben Isten, aki életet ad nekünk, azt kéri, hogy életünket lendülettel töltsük meg. A vasárnapi evangéliumi szakaszban jól látható ez az átmenet a kötelességből az adományozásig; Jézus emlékeztet a parancsolatokra: „ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj…” és eljut a pozitív javaslatig: „menj, add el, amid van, kövess engem!” A hit nem korlátozódhat a tagadásra, mert a keresztény élet egy „igen”, a szeretet „igenje” – szögezte le beszédében a pápa.

Aláhúzta, hogy egy hit ajándék és ingyenesség nélkül hiányos hit, nem teljes. Hasonlíthatnánk egy gazdag és tápláló élelemhez, amelynek azonban nincs íze, vagy egy többé-kevésbé jól lejátszott, de gól nélküli meccshez: ami ízetlen, „sótlan”. Egy hit ajándék és ingyenesség nélkül, a szeretet jócselekedetei nélkül végül szomorúvá tesz: mint azt a valakit, akire bár maga Jézus személyesen szeretettel tekintett, ő mégis szomorúan és leverten tért haza. A pápa azt tanácsolta a híveknek, hogy tegyék fel ma a kérdést: „Hol áll a hitem? Gépiesen élem-e meg, mint egy kötelesség- és érdekkapcsolatot Istennel? Emlékezek-e rá, hogy tápláljam hitemet úgy, hogy hagyom, hogy Jézus rám tekintsen és szeressen? És amikor Ő magához vonz, viszonzom-e ingyenességgel, nagylelkűséggel, teljes szívemmel?

Szűz Mária, aki Istennek egy feltétel nélküli igennel válaszolt – nem könnyű igent mondani „de” nélkül, Szűz Mária azonban így tett, igent mondott „de”, vagyis feltétel nélkül – ő ízleltesse meg velünk annak a szépségét, hogy életünket ajándékká tesszük. 

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű