Lépj kapcsolatba velünk

Aktuális

Ezt üzeni az európai Év fája, a pécsi mandulafa – VIDEÓ

Közzétéve

Tavaly Magyarországon az Év fája verseny győztese, a pécsi havihegyi mandulafa lett a 2019-es év Európa fája – tudatta brüsszeli közleményében a verseny szervezéséért felelős cseh Ökotárs Alapítvány nevű szervezet március 19-én. A hír azóta körbejárta a világsajtót.

A Pécsi Egyházmegye pasztorális helynöke Dr. Nyúl Viktor atya fogalmazta meg üzeneteit a mandulafa győzelme kapcsán, ugyanis a fa a Havas Boldogasszony-templom területén, pontosabban annak ajtaja elött helyezkedik el. Győzelme több szimbólumot is hordoz, bibliai jelentése üzenet értékű.

“Örülök annak, hogy az év fája Európában a pécsi Havihegyen található mandulafa lett. Fontos azon eltűnődnünk, hogy őseink fontosnak tartották, hogy a Havas Boldogasszony tiszteletére épült templom mellé ültessék el ezt a szép mandulafát. Vagyis ez a mandulafa e templom mellett arra hívja fel a figyelmünket, hogy Istenre tekintsünk, Istenre nézzünk.” – fogalmaz a pasztorális helynök.

A videóban kifejtette a mandulafa ószövettségben megjelenő képét, amely kapcsán elmondta, hogy “ez a mandulafa arra emlékeztet bennünket, hogy Isten virraszt az ember felett. Az Ő szava, szeretete mindig velünk van. Ő hűséges Isten. Az Ő reményében nem csalódhatunk.”

Nyúl atya továbbá három pontban összegezte a nyertes fa mondanivalóját:

  1. Mi is legyünk virrasztó, örködő emberek, akik örködünk a teremtett világ felett, óvva, vigyázva azt.
  2. Virrasszunk Isten szava felett, olvassuk gyakran, bízzuk rá magunkat. Engedelmeskedjünk Isten szavának, vagyis higyjünk Istenben, legyünk hűségesek keresztény hitünkhöz, nyitottak más kultúrák felé, nyitottak más emberek felé.
  3. Arra is hív a mandulafa, hogy őrizzük az embert, vigyázzunk az emberi méltóságra, óvva, védve azt a fogantatástól egészen a természetes halálig.

“Azt az üzenetet közli ez a virágzó mangulafa itt Pécs városából, az egyházmegye felé, hazánk felé, Európa felé, hogy bízzuk magunkat Istenre, aki hűséges Isten. És ez a hűséges Isten arra hív bennünket, hogy őrizzük az ő szavát, higyjünk benne, oltalmazzuk az Ő szavát és legyünk nyitottak a többi ember felé, testvérként fordulva mindenki felé.” – zárta gondolatait a Pécsi Egyházmegye papja.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Keresztény médiaszakember, a Katolikus.ma alapító-főszerkesztője. Meggyőződése, hogy az evangéliumnak helye van a multimediális térben (is), mert a megélt istenkapcsolatot, szeretetet, örömöt terjeszteni kell az emberek között. Lásd még a Mt 5,13-at.

Népszerű