Lépj kapcsolatba velünk

Család

Felkészülés a házasságra: együttélés esküvő előtt?

Közzétéve

Fotó: cocoon.ma

Érték, élet, minta. Egy férfi és egy nő életre szóló kalandja, ajándéka, kihívása, örömeinek forrása, játéka, küzdelme. Egyszóval: élet.

Közreadjuk Szénégető Istvánnal a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Családpasztorációs Központjának vezetőjével készített interjúnkat, melyben főleg házaspárokkal végzett szolgálata gyakorlati szempontjait osztja meg olvasóinkkal.

 

– Az eddigiekben azt az utat vázoltad fel, ami az első szimpátiától, a megismerkedéstől egészen az elköteleződésig vezet. De mikor jön el az idő, amikor azt lehet mondani, hogy megérett egy párkapcsolat a házasságra?

– Fontosnak találom, hogy minden pár mérlegelje: megérett-e már az idő, készen állnak-e arra, hogy összeházasodjanak. A keresztény értékrend szerint akkor mondjuk egy férfiról és nőről, hogy megérett a házasságra, amikor mindketten megbizonyosodtak arról, hogy Isten egymásnak rendelte őket és meghívta ezáltal a családalapítás hivatására, vagyis hogy férj-feleség, édesanya-édesapa legyenek. Ez azt jelenti: akkor készek a házasságra, ha azt tapasztalják, hogy egymást jól kiegészítik, ismerik és vállalni tudják egymás erős és gyenge pontjait, erényeit és gyengeségeit, konfliktusaikat kezelni tudják, világnézetük és életfelfogásuk döntő mértékben megegyező.

Persze ez a felismerés és tapasztalat nem születik meg egyik napról a másikra. De mint mindennek, ami él, a párkapcsolatnak is változásokon kell átmennie, és fejlődnie kell, amíg ki nem teljesedik. Az udvarlás, párkapcsolat célja az, hogy házassággá érlelődjön. Hogy mikor érett meg egy párkapcsolat a házasságra, azt elsősorban maga a pár kell végigbeszélje, mérlegelje. Hiba néha az, amikor a türelmetlen szülők, nagyszülők vagy barátok nyomást gyakorolnak, siettetik ezt a döntést vagy éppen megtiltják azt. Nem helyes ilyeneket mondani: „Ha elveszed ezt a lányt, szégyent hozol a családra” Vagy: „Remélem jövő nyáron összeházasodtok végre. Meddig várjunk még?” A szülő azzal tehet legtöbbet házasuló gyermeke számára, ha imádkozik érette és annak jövendőbelijéért. Igaz, néha jól jön egy bátorítás, egy jól feltett kérdés, egy kis önbizalompótlás, csendes estéken folytatott baráti beszélgetés házasságról, családról. De a döntés felelőssége azé kell maradjon, aki párt választott és életre szólóan akarja magát elkötelezni. Az egyház (papok, lelkészek) is sokat tehet az ilyen fiatalokért, elsősorban azzal, ha párbeszédben van velük, együtt gondolkodnak velük, bibliai igékkel világítják meg és támogatják meghozandó döntéseiket.

Sokan bőrükön tapasztalják, milyen tragikus lehet egy olyan házasságnak a sorsa, mely nem volt eléggé bölcsen átgondolva, átimádkozva és elhamarkodottan, nem megalapozottan, valaminek a sürgetésére lépték át a házasság küszöbét. De ugyanígy hiba az is, ha nem mernek dönteni, hosszú évek telnek el annak bizonytalanságában, hogy vajon fog-e működni a házasságuk… De az is gyakori, hogy bizonyos pároknak nincs kellő bátorságuk az elköteleződésre, és házasságkötés nélkül egyszerűen összeköltöznek.

– A próbaházasságra gondolsz?

– Igen, így is nevezik. De az Egyház azt vallja, hogy a próbaházasság nem megoldás, a pusztán polgári esküvőt követő (vagy néhol immár annak nélkülözésével is elkezdett) összeköltözés és együttélés nem Isten akarata. A gyakorlat is sok esetben ezt igazolja. Az elköteleződés nélküli intimitásnak sokszor fájdalmasak a következményei. Az igazi szeretetet nem lehet a kipróbálás jegyében élni. Az együtt járás, udvarlás, a leánykérést követő időszak, az eljegyzés csak határozott lépések a szentségi házasság felé, de még nem házasság. A házasság Isten ajándéka, és akkor születik meg, úgy jön létre, hogy ünnepélyes keretek között egy templomban, az Isten jelenlétében, szüleink és barátaink színe előtt kijelentjük: úgy akarjuk szeretni ezen túl egymást, ahogy Krisztus szeretett minket. Hogy készek vagyunk életünket adni egymásért (Jn 15, 13). Vagyis jó és balsorsban, egészségben-betegségben, holtomiglan-holtodiglan, örökre és visszavonhatatlanul.

A családpasztoráció fontos területe éppen ez, amikor a jegyesoktatáson, jegyeskurzusokon arról beszélgetünk párokkal, hogy mit is jelent a templomi esküvő. Hisz egyértelmű, hogy életünknek egyik legnagyobb esélye és legszebb élménye az oltár előtt megkötött házasság… az ott kimondott szavak. Hinnünk kell, hogy Isten ott vár ránk, megáldja életünket, Ő köt össze minket, és azt is, hogy Ő velünk jön az élet útjain, elkísér, erőt ad, támaszt nyújt. Lényegében az Ő szeretete és jelenléte az egyetlen garancia minden sikeres, boldog és gyümölcsöző házasságnak.

Érdekes dolgot olvastam. Egy keresztény szociológus írja, hogy az a társadalom lesz életerős és jövőképes, melyben hogyha megkérdezünk egy fiatalembert, mi az élete célja, mit szeretne megvalósítani, nemcsak a tanulást, házat, autót és karriert sorolja fel, hanem ezt válaszolja: arra készülök, hogy megházasodjak és harmincéves koromig legalább három gyermekem legyen!

– Véleményed szerint mikre kell figyeljenek a párok, ha már úgy érzik, megérett a kapcsolatuk arra, hogy életre szóló döntést hozzanak?

– Jegyeskurzusainkon mindig meg szoktam kérdezni, hogyan élték át a kéz megkérését vagy a leány kérés szertartását. Néha elszomorodom, mert azt hallom, nem  is volt ilyen. Pedig fontos lépés a kéz megkérése, az a pillanat és az a hangulat, amit akkor átélnek. Fontosak, mert az ilyen kis hétköznapi, mégis életre szólóan nyomot hagyó rítusok tagolják életciklusainkat és jelzik, tudatosítják bennünk az élet fejlődését. A kéz megkérése, a lány kikérése vagy az eljegyzésünk után már elmondhatjuk, lezártunk egy időszakot (vége a tinédzser lazázásnak) és beléptünk egy új szakaszába szerelmünknek, melynek bizonyosan magasabb rendű lesz a hozadéka.

Nemrég meghívtak egy eljegyzésre, ami gyönyörű családi ünnep volt. Egyszerű, de ízléses asztal köré gyűlt össze a család. Középen a fiatal pár ült, velük szemben a két szülő pár. Meghitt és bensőséges volt a hangulat. Az asztalon gyertya, biblia.  Megtiszteltetés volt, hogy papként engem is meghívtak. Az apa felállt és kis beszédet mondott: „Ajándék volt születésed… felneveltünk, drága vagy számunkra, szeretünk… de most itt az ideje, hogy elengedjünk, hogy azé lehess, akinek az Isten rendelt”. A fiatal kis pár felhúzta a gyűrűket, bibliát olvastunk és imádkoztunk.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...

Család

Élet a családi asztal körül (1.) – Ki vagy mi uralja a te asztalodat?

Közzétéve

Szerző:

A családi asztalnál megült együttlétek összekovácsolhatják a családot. - Fotó: Shutterstock

Fogyasztói társadalmunkban a családi étkezések többnyire véletlenszerűekké váltak. Egyre gyorsabban élünk, egyre felületesebbek leszünk, ha valami tetszik, gyorsan nyomunk egy „lájkot” és megyünk tovább. Ha beletörődünk ebbe, és nem próbáljuk visszafordítani a folyamatot, a családi kapcsolataink építésére fordítható értékes időt veszítjük el.

Egy asztal attól lesz családi, hogy közösséget teremt. A családi asztalon ott kell lennie a testi erőt, életet adó egészséges, tápláló ételnek, de a közös étkezés befejezése után is lehet összetartó szerepe a különleges berendezési tárgynak: jól meghatározott helye lehet a játékoknak, a jó beszélgetéseknek. A bútorkészítés ősi foglalkozásának a magyar megjelölése az „asztalos” kifejezés, amely arra utal, hogy igen fontos bútordarabról van szó.

A családi asztal körül kialakuló kötődések a valahová tartozás érzését mélyítik el a családtagokban, gyermekekben, segítenek a szociális készségek fejlesztésében és önbizalom fejlesztésében. Ezért a családi étkezések nem válhatnak csupán a napi kötelező táplálékbevitel díszleteivé, a „faljál valamit és rohanj tovább” otthoni változataivá.

A tapasztalat azt mutatja, hogy ahonnan kiszorulnak a családi asztalok, ott a képernyők kerülnek a figyelem középpontjába, némely háztartásban a nappali mellett a hálószobákban, sőt még az ebédlőben, a konyhában is szorítanak helyet a tévének, hogy lehetőleg egy perc nyugta se legyen a családnak az információáradattól.

A készülékeink – ha hagyjuk – képesek uralni a családi kapcsolatainkat. A közös étkezésekre amúgy is nehéz „begyűjteni” a családtagokat, de néha még a tányér fölött is a képernyőre bámul az asztaltársaság. Ezért, ha élvezni akarjuk a nemcsak asztali örömöket ígérő családi együttlétek áldásait, kapcsoljuk ki a „varázsdobozt”!

Jézus Krisztus életének kiemelkedő pillanatai voltak azok, amikor „asztalhoz ült” a barátaival, bár abban a korban inkább leheveredtek az asztal körül a vendégek. Az első csodáját egy lakodalmi asztaltársaság szeme láttára tette, az Atya által ígért örök boldogságot ünnepi vacsorához hasonlította, a kenyeret és bort választotta, hogy nekünk adja magát az Oltáriszentségben.

Fontos, hogy a családi étkezéseink az imádság helyei is legyenek! A családi ima egyik leggyakoribb formája épp az étkezés előtti vagy utáni ima és hálaadás. Pedig majdnem biztos, hogy sem a mi, sem a gyermekeink generációja nem tapasztalt valódi éhséget, szinte magától értetődőnek tartjuk, hogy naponta többször is a bőségesen megterített asztal mellé ülhetünk.

„Aligha kérhetjük őszintén: »mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma«, amikor az éléskamrában egyhavi élelmet halmozunk föl.”

– figyelmeztet az imádságról szóló könyvében Philip Yancey amerikai keresztény író.

Ennek ellenére nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mennyire kiváltságosak vagyunk, és tudjuk ezért dicsőíteni és áldani Teremtőnket, minden jónak a forrását.

A 2001. szeptember 11-i new yorki terrortámadás után a ledőlt ikertornyok romjai alatt egy súlyosan sérült édesapa a családjára gondolt. Utolsó emléke róluk az aznapi közös étkezés, az indulás előtti reggeli volt. Békességet adott annak a tudata, hogy ha nem is éli túl a katasztrófát, de a felesége, a gyermekei a családi étkezés emlékével együtt gondolnak majd rá. Az édesapát később sikerült kimenteni a romok alól. Néhány év múlva az egyik fia egy újságcikkben arra emlékezett, hogy épp a családi asztalhoz kötődő együttlétek kovácsolták egységbe a családjukat, annyira hogy a bajban hittel, egy szívvel, egy akarattal tudtak Istenhez kiáltani az édesapjukért.

A mi gyermekeinknek milyen emlékeik vannak a családi asztal kapcsán?

(folytatjuk)

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Család

Legyen még több játékosság a házasságunkban! – TESZT

Közzétéve

Szerző:

Játékos házaspár - Fotó: klublu /Fotolia

A játékosság nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek számára is nélkülözhetetlen. Ha jelen van a házasságunkban, olyan fontos „vitaminokkal” látja el a párkapcsolatunkat, mint a kíváncsiság, a humor, a türelem és az alkalmazkodóképesség.

„Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt.”

– talán ez a világ egyik legismertebb első mondata, amellyel egy regényt elindítottak. Joseph Heller, a „22-es csapdája” című nagy sikerű szatirikus történelmi regény írója talán nem is sejtette, hogy híres mondata lesz az egyik leggyakrabban idézett meghatározás a hirtelen lecsapó, mindent elsöprő szerelemre. Arról azonban már jóval kevesebbet beszélnek, írnak és értekeznek, hogy hogyan lehetne ezt a csodás pillanatot a lehető leghosszabb ideig fenntartani, esetleg újra meg újra átélni – a házasságban is.

A kíváncsiság a köztünk vibráló szerelem ébren tartásának, az új dolgokra való nyitottságunknak egyik fontos kelléke. Ha a házasfelek már nem érdeklődnek egymás iránt, és azt hiszik, hogy már mindent tudnak a másikról, lassan elveszítik egymást. Kapcsolatuk megszokottá és unalmassá válik és egy idő után már egy másikkal, máshol kezdik keresni a frissességet, a felpörgető élményeket.

A humorérzék a mindennapi összezörrenések, csüggedések és csalódások leküzdésében segít a pároknak, máskülönben ezek a lassan ható „mérgek” kiszívják a kapcsolat erejét. Ha tudunk nevetni a saját hibáinkon, könnyebben túltesszük magunkat társunk hibáin, tökéletlenségein is, sokkal megbocsátóbbak, irgalmasabbak leszünk. Egy kis humor a házasságunk nagy összezördüléseit, a kötelékeinket megerősítő élményekké alakíthatja.

Párkapcsolataink játékos, vidám pillanatai emlékezetünkben a pozitív élmények „tartályába” kerülnek, és könnyen előidézhetőkké válnak a nehéz, megterhelő időszakok idején. Ma is szívesen olvassunk bele azokba a szerelmeslevelekbe, amelyek közös életünk kezdetén születtek, és ugyancsak bizsergető érzésekkel jár házasságunk első, „fészekrakó” hónapjainak felidézése. Ezek a „mi” életérzést erősítő visszatérések az „első szeretethez”… Ma is azok a legszebb pillanataink, amikor tudunk felszabadultan nevetni a hétköznapjaink egy-egy fonákságán, vagy amikor egymás torkának ugorhatnánk, de nem tesszük, hanem inkább kifigurázzuk a helyzetet.

Illusztráció – Fotó: mercatornet.com

A nyitott szemmel való álmodozás, a pajkos képzelődés lehet a játékosságnak az a formája, amelynek leginkább a gyermekek a mesterei. Sajnos ez a színfolt is már alig-alig azonosítható a „nagyon komoly” és „földhözragadt” házasságokban. Mi lenne, ha időnként azon is törnénk a fejünket, hogy milyen új és főként romantikus randevú-ötletekkel tudnánk felfrissíteni házasságunk levegőjét?

A játékosság a szerelmi életünkre is hatással lehet, és ez esetben nem a szexuális játékokra gondoltam. A jól megszervezett, vagy időnként véletlenszerűen alakuló közös szórakozás, együtt lazítás úgy fűz össze bennünket, hogy fogékonyabbá vállunk a szeretetre, és ennek a hangulata átterjed a hálószobánkra is.

Ha ideje volt az elgondolkodásnak, akkor itt az ideje a felmérésnek, de főként a döntéseknek: akarunk-e még több játékosságot engedni a házasságunkba?  

 

Mennyire játékos a párkapcsolatotok?

 

Válaszlehetőségek:

1 napja (5 pont), 2-5 napja (4 pont), 6-12 napja (3 pont), több mint két hete (2 pont), több hónapja (1), már nem is emlékszem rá (0)

  1. Mikor nevettetek együtt utoljára?
  2. Mikor volt az utolsó randevútok, közös sétátok, amikor csak egymásra figyeltetek?
  3. Mennyi idő telt el azóta, hogy valami újjal próbálkoztatok a szerelmi életetekben?
  4. Mikor lepted meg utoljára a párodat valami szokatlan ajándékkal, figyelmességgel?
  5. Mikor voltál igazán kíváncsi arra, hogy a társad mit gondol egy téma kapcsán?
  6. Mikor sikerült legutoljára olyan – páros életetekkel, házasságotokkal kapcsolatos – kellemes emléket, szép pillanatot elraktározni, amelyre később is szeretnél visszaemlékezni?
  7. Mikor volt utoljára, amikor felszabadultan hancúroztatok és szeretgettétek egymást?
  8. Mennyi ideje annak, hogy napközben a társadról álmodoztál, és alig vártad már, hogy találkozhassatok?
  9. Mikor daloltatok vagy táncoltatok együtt utoljára?
  10. Mikor volt az utolsó alkalom, amikor egy szabadidős tevékenységben együtt voltatok?

 

Minden 15 pont alatti eredmény, jelentős „játékosság-deficitet” jelent. Ideje tenni azért, hogy még több vidámságnak, játékosságnak, hancúrozásnak adjatok helyet a párkapcsolatotokban, házasságotokban! 

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Család

Csaba testvér véleménye a családot érintő népszavazásról

Közzétéve

Szerző:

Csaba testvér - Fotó: echotv.hu

Böjte Csaba ferences szerzetes a Maszolnak a család fogalma kapcsán elmondta: szerelem tanösvény kialakításán dolgozik annak apropóján, hogy Petőfi Sándor Erdély területén lett szerelmes Szendrey Júliába. „Kilencállomásos tanösvényben próbálom megfogalmazni az ismerkedés, az önismeret, a szerelem, az együtt járás és barátság, házasság, nászút, gyermekvállalás stációit. Ennek a szerelemútnak – amely Nagyváradtól Koltóig tart – első állomásán mindig arról szoktam beszélni, hogy meg kell határozni: „ki vagyok én?”. Isten szent ajándéka vagyok, ugye, mert a Szentírás is úgy fogalmaz „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda érte”. A huszonegyedik században, én úgy látom, nagyon sokan identitáskrízissel küzdenek: de mindannyian Isten ajándékai vagyunk, egy simogatás, egy jó szó” – vélte a ferences atya, aki szerint az ember azért van a világon, hogy embertársainak, de különösen a családban egy valakinek áldásává váljon, boldoggá tegye őt.

A másik fontos dolog Böjte Csaba szerint az, hogy az ember megkeresse a belőle hiányzó részt, a társát. „Sokat lehet tévedni, de az Isten a Szentírásban is azt mondja: hogy a férfi elhagyja a családját és ragaszkodik feleségéhez, és vele egy test és lélek lesz. Tehát a Szentírás egyértelműen azt mondja, hogy a házasság férfi és nő között köttetik” – hangsúlyozta. Hozzátette: fontos az is, hogy a társak egymást, a másik vágyait és céljait megismerjék. A házasság és a gyermekvállalás ilyen tekintetben a beteljesedés – vélekedett.

„Isten nem egy fapados megoldást akar adni egy fiatalnak, ahol nincsenek meg ezek a lépések, nincs meg igazából a kiteljesedés. Mert az egy társas önzés. De ha ezeket az ember szépen végigjárja, akkor az maga a business class-on való utazás” – foglalta össze a házasságról és családról kialakított elképzelését. „Logikus, hogy én is leadok egy szavazatot a referendumon” – mondta Böjte Csaba, aki szerint az első számú társadalmi prioritás a családi életre való felkészítés kéne hogy legyen, hiszen ennek hiányából „rengeteg fájdalom és szomorúság” adódik. „Mennyi válás, mennyi veszekedés és árva gyermek van. Ennél sokkal több pénzt is elköltenék a referendumra, ha ezzel helyre lehetne ezt hozni” – summázott.

„Én a gyermekeimnek mindig mondom, hogy ha az állomásban valaki leül és egy újságpapírról kolbászt eszik, akkor ettől a Jóistennek biztos, hogy nem fog az agyvize felfőni. De én azt gondolom, hogy az a normális, ha meg van terítve az asztal, párolog a finom húsleves, megfogjuk egymás kezét, együtt eszünk, és hálát adunk a Mindenhatónak, családként ebédelünk. És ahogy a táplálkozásnak megvan a kultúrája, úgy a családalapításnak, szerelemnek és házasságnak is megvan a maga kultúrája” – vélte a ferences atya, aki szerint a referendum erre szeretne valamilyen módon „rávilágítani”. „Sokan mondják, hogy a család, a házasság krízisben van. De ha én kimegyek a sípályára és ott valaki elesik, akkor nem a sízés van krízisben, mert a sízés önmagában egy csodálatos dolog – repülés ég és föld között –, egy álom, de ezt meg kell tanulni. Ugyanígy a családról is azt gondolom, hogy egy csodálatos dolog, de azt is meg kell tanulni” – következtetett a ferences atya.

Hozzátette: ha kevesebb munkája lesz gyermekvédelmi szakemberként, mert kevesebb árva gyermek és szétvert család lesz, akkor a társadalom, a család nyert a referendum nyomán. „Ha kevesebb lesz a magányos és szenvedő szingli, akkor már önmagában is sokat nyert a társadalom. Ezzel a témával mindenképp kell foglalkozni, de úgy gondolom, nem csak a politikusoknak, hanem a közembereknek, a pedagógusoknak és orvosoknak is” – tette hozzá végezetül.

maszol.ro

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Ha tetszett ez a cikk oszd meg te is...
Olvasás folytatása

Népszerű