Érték, élet, minta. Egy férfi és egy nő életre szóló kalandja, ajándéka, kihívása, örömeinek forrása, játéka, küzdelme. Egyszóval: élet.
Közreadjuk Szénégető Istvánnal a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Családpasztorációs Központjának vezetőjével készített interjúnkat, melyben főleg házaspárokkal végzett szolgálata gyakorlati szempontjait osztja meg olvasóinkkal.
– Az előző részben a házasságra való előkészületről beszéltél. Azt mondtad, az Egyház is törekszik arra, hogy a fiatalokat jól fölkészítse eljövendő feladataikra… Miként tud az Egyház az egymásba szerelmes fiataloknak a segítségére lenni?
– A katolikus egyház családi élettel foglalkozó, Familiaris Consortio c. dokumentumában ez áll: „Az Egyháznak jobb és bőségesebb házassági előkészítésről kell gondoskodnia, hogy amennyire lehetséges, elhárítsa azokat a nehézségeket, amelyek sok házaspárt terhelnek, s hogy egyre nagyobb számban jöhessenek létre boldog házasságok” (Familiaris Consortio, N.66).
Egy alkalommal felkértek, hogy –munkatársaimmal– tartsak előadást és foglalkozást tizenkettedikeseknek a következő témában: Hogyan válasszunk társat? A beszélgetést a következő kérdéssel indítottam: „Milyen tulajdonságokkal rendelkezzen az a személy, akit társul választanál?” Ilyen válaszokat kaptam: legyen határozott fellépésű… legyen vonzó… legyen kedves és figyelmes… legyenek ambíciói… legyen szellemes, szórakoztatató… szeresse a sportot. „Nagyszerű lista, én is kedvelem az ilyen embereket – jegyeztem meg. Mégis azt kell mondanom, hogy bár egy ideje foglalkozom házassági tanácsadással, de még soha nem találkoztam egyetlen házaspárral sem, akik azért akarnának elválni, mert egyikük nem elég szellemes vagy szórakoztató, vagy valamelyikük nem bizonyult elég határozottnak vagy nem voltak ambíciói. Olyanokkal találkoztam, akik a következőkre hivatkoztak: Mindenben a feleségemé az utolsó szó… Vagy: A férjem igazából nem vesz számításba, sohasem hallgat meg. Vagy: Mindig konfliktusba keveredünk, folyton veszekszünk, és állandó feszültségben kell élnünk, mert képtelenek vagyunk valamit normálisan megbeszélni… Vagy: A férjem képtelen az érzelmi kapcsolatteremtésre, nem érdeklik az érzéseim”.
Hirtelen nagy csend támadt és igen meghitt beszélgetés alakult ki közöttünk. Megbeszéltük az általuk összeállított listát az ideális partner tulajdonságairól, de hamar egyetértettünk abban is, nem élhetünk mindig a szerelem szépséges álomvilágában, nem helyes egyedül az érzelmekre, múló szenvedélyre vagy irreális elvárásokra építeni egy kapcsolatot. Megrendítő volt az a felismerés, amit ők maguk fogalmaztak meg: ahhoz, hogy egy kapcsolat, mint a házasság is, tartós és boldogító legyen, szükséges a kapcsolat tudatos és folyamatos ápolása. Az udvarlás ideje alatt egy fiú és egy lány nem tudja, hogy később összeházasodnak-e. Ehhez meg kell ismerniük egymást. Meg kell figyelniük egymás jellemét, egymás erősségeit és gyengeségeit, és azt is látniuk kell, hogyan illenek össze, vagyis közelebb kell kerülniük egymáshoz.
Hát ennek a tapasztalatnak a fényében én úgy látom, hogy az Egyház sokat tehet annak érdekében, hogy a közösségeinkbe járó fiatalok ezt felismerjék. Hogy egy felszínes kapcsolatból elindulhassanak a valóság: saját maguk és egymás jobb megismerése útján. Nem utolsó sorban azzal, hogy elkezdenek imádkozni együtt és egymásért is. Az ima igen nagy ajándék, úgy is mondhatnám lényeges kötőerő a szerelmesek számára. Az ima által szívünkbe költözhet a béke, egymás megértésének és elfogadásának képessége.
– A Teremtés Könyve szerint Ádám mellé Isten hozzáillő segítőtársat rendel. Az udvarlás idején a szerelmesek gyakran felteszik a kérdést, vajon összeillünk, képesek leszünk hosszú, boldog kapcsolatra, vajon egymásnak teremtett minket az Isten? Mit válaszolnál erre a kérdésre?
– Nagyon jó ez a kérdés! Mert számtalanszor feltették már fiatalok. Én azt szoktam mondani, hogy három dolognak legalább közösnek kell lennie. A legtöbben olyan társat keresnek, akivel 1. közös az érdeklődési kör, 2. közösek a célok, 3. közös az értékrend.
A közös érdeklődési kör (pl. hogy mindketten szeretnek hegyet mászni, zenélni vagy gyerekekkel foglalkozni) lehetővé teszi, hogy több időt töltsenek felszabadultan és örömmel együtt, ezáltal is kibontakoztatva saját személyiségüket és kapcsolatuk elmélyülhet. Semmi esetre sem arról van szó, hogy csak közös hobbink lehet, de feltétlenül jobb esélyekkel indulunk, ha vannak közös értelmes időtöltéseink. Hiszen végül is azért kötünk valakivel házasságot, hogy minél több időt együtt legyünk vele.
A másik a közös cél. Céljaink nagyjából azonosak kell legyenek. Ha valakivel komolyabb kapcsolatba szeretnék lenni, világos képet kell kapnom arról, hogy milyen irányba is haladunk, és mérlegelni kell, hogy partnerünk is arrafelé tart-e. Ha például szociális munkásnak készülünk, hogy minél több emberen segíthessünk, a tengerparti luxusvilla feltehetően nem szerepel a megvalósítandó álmaink között, vagy ha valaki tudományos karrierről vagy éppen egy hét gyerekes nagycsaládról álmodik, jövendőbelinknek tudnia kell, hogy milyen vágyak és célok mozgatnak és együtt kell mérlegelni, hogy ezek megvalósítására készek-e együtt indulni örömmel és szeretettel?
A harmadik a közös értékek. Az udvarlás időszaka arra is kell hogy szolgáljon, hogy a szerelmesek megismerjék, ki mit tart igazi értéknek. Hogyan gondolkodik Istenről, családról, munkáról és a hétköznapi életünket alkotó legfontosabb összetevőkről. A hasonló értékrend segíti a kapcsolat elmélyülését, az eltérő értékrend folyamatos konfliktus forrása lehet.
Ezen kívül, hogy mennyire összeillő egy fiú és egy lány, az is fontos kérdés, miként tudják kezelni a nemi hovatartozásból adódó, vagy más jellembeli különbözőségeiket, vagyis hogyan kommunikálnak, hogyan képesek megbocsátani és újra kezdeni. De ígérem, hogy egy következő részben erre még visszatérünk.
