Augusztus 18-án a Szentatya a vasárnapi evangéliumi szakaszról, a tüzet és megoszlást hozó Jézusról elmélkedett a déli Angelus elmondásakor.
Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai evangéliumi szakaszban (vö. Lk 12,49–53) Jézus figyelmezteti tanítványait, hogy elérkezett a döntés ideje. Világba jövetele ugyanis egybeesik a döntő választások idejével: nem lehet halogatni az evangélium melletti döntést! Hogy jobban megértesse figyelmeztetését, a tűz képét használja, a tüzét, melyet ő maga hozott a földre. Azt mondja: „Azért jöttem, hogy tüzet hozzak a földre, és annyira szeretném, ha már lángolna!” (Lk 12,49). E szavak segíteni akarják a tanítványokat, hogy hagyjanak fel minden lustasággal, fásultsággal, közönyösséggel és zárkózottsággal, és fogadják be Isten szeretetének tüzét; azt a szeretetet, amelyet – miként Szent Pál emlékeztet – „a Szentlélek kiárasztott a szívünkbe” (Róm 5,5). Mert a Szentlélek az, aki hajt minket, hogy szeressük Istent és szeressük felebarátainkat; a Szentlélek, aki mindannyiunkban jelen van!
Jézus feltárja tanítványai előtt, és előttünk is, az ő legégetőbb vágyát: a földre hozni az Atya szeretetének tüzét, mely lángra lobbantja az életet, és amely által az ember megmenekül. Ő arra hív bennünket, hogy terjesszük a világban ezt a tüzet, melynek köszönhetően az ő igaz tanítványaiként ismernek meg minket az emberek. A szeretet tüze, melyet a Szentlélek által Krisztus meggyújtott a világban, határokat nem ismerő, egyetemes tűz. Ez a kereszténység kezdeti idejétől látszik: az evangéliumról szóló tanúságtétel mint jótékony tűzvész terjed tova, legyőzve az egyének, társadalmi osztályok, népek és nemzetek közötti minden megoszlást. Az evangéliumról szóló tanúságtétel éget, eléget mindféle széthúzást, és fenntartja a mindenki felé nyitott szeretetet, és csak egyetlen csoportot részesít előnyben: a szegényeket és kirekesztetteket.
A csatlakozás a szeretet tüzéhez, melyet Jézus a földre hozott, egész létünket átfogja, s megkívánja Isten dicsőítését, és a felebarát szolgálatára irányuló készséget is. Isten dicsőítése és készség a felebarát szolgálatára. Az első, Isten imádása, azt is jelenti, hogy megtanuljuk a dicsőítő imát, amelyről általában megfeledkezünk. Ezért arra hívok mindenkit, hogy fedezzük fel a dicsőítő ima szépségét, és gyakran végezzünk dicsőítő imát. Aztán a második, a készség a felebarát szolgálatára: csodálattal gondolok a fiatalok sok csoportjára és közösségére, melyek nyáron is végzik ezt a szolgálatot, segítik a betegeket, a szegényeket, a fogyatékkal élőket. Ahhoz, hogy az evangélium szelleme szerint éljünk, amikor látjuk a világban jelentkező új meg új szükségleteket, lenniük kell olyan Krisztus-tanítványoknak, akik új szeretetkezdeményezésekkel tudnak válaszolni rájuk. Ekképpen, Isten dicsőítésével és a készséggel a felebarát szolgálatára – a kettővel együtt: Isten dicsőítése és készség a felebarát szolgálatára – az evangélium valóban megmentő tűznek bizonyul, mely az egyes emberek szívének megváltoztatásán keresztül változtatja meg a világot.
E nézőpontból Jézusnak az a másik kijelentése is érthetővé válik, amely első pillantásra zavarba ejthet bennünket: „Azt hiszitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem, mondom nektek, hanem megoszlást” (Lk 12,51). Azért jött, hogy „elválasszon tűzzel”. Elválasztani mit? A jót a rossztól, az igazat az igaztalantól. Ebben az értelemben jött „megosztani”, „válságba sodorni” – de üdvös módon – tanítványai életét, eloszlatva a hiú ábrándjait azoknak, akik azt hiszik, összeegyeztethetik a keresztény életet és a világiasságot, a keresztény életet és mindenféle megalkuvást, a vallási gyakorlatokat és a felebarátellenes magatartásmódokat. Vannak, akik azt hiszik, összeegyeztethetik az igazi vallásosságot a babonás gyakorlatokkal: hány állítólagos keresztény megy jóshoz vagy jósnőhöz tenyérolvasásra! Ez babonaság, semmi köze Istenhez! Nem élhetünk képmutatóan, hanem késznek kell lennünk megfizetni koherens döntéseink árát. Erre a magatartásra kellene mindannyiunknak törekednünk: koherencia, megfizetni az evangéliumhoz való koherencia árát. Koherencia az evangéliumhoz! Mert jó dolog kereszténynek mondani magunkat, de főként arra kell törekednünk, hogy keresztények legyünk a konkrét helyzetekben, tanúságot téve az evangéliumról, ami lényegében nem más, mint szeretet Isten és felebarátaink iránt.
A Boldogságos Szűz Mária segítsen bennünket: engedjük, hogy a Jézus által hozott tűz megtisztítsa szívünket, és terjesszük ezt a tüzet életünkkel, határozott és bátor döntésekkel!
A Szentatya szavai az Angelus elmondása után:
Kedves testvéreim!
Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, római hívők, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok!
Külön is köszöntöm a Kanadából érkezett „Isteni Szeretet” csoportot, a portugáliai Lobából jött cserkészeket és a lengyel híveket!
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Magyar Kurír
