fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Ferenc pápa

Ferenc pápa a megfáradt Nyugatról

Ferenc pápa 2014-ben az Európai Parlamentben - Fotó: European Parliament

Ferenc pápa már többször világosan kimondta, hogy a Nyugatot, és különösen Európát elnyűttnek és kimerültnek tartja.

2014-ben az Európai Parlamentben, Strasbourgban tartott beszédében „a fáradtság, az öregedés általános benyomásáról” beszélt, egy olyan Európáról, amely „immár nagymama, már nem termékeny, már nem eleven”. Most hétfőn, május 8-án pedig egy, szerzetesek számára tartott audiencián ezt tette hozzá:

„Olyan sok férfi és nő van, akiknek még mindig szükségük van az evangéliumra, nemcsak az úgynevezett „missziós országokban”, hanem a megfáradt, öreg Nyugaton is!”

A pápa ezt a Vatikánban mondta a Szentlélek atyáknak (spiritánusoknak), akiknek a missziós társasága (Congregatio Sancti Spiritus sub tutela Immaculati Cordis Beatissimae Virginis Mariae) a mai formájában idén ünnepli fennállásának 175. évfordulóját. A kongregáció öt kontinens hat országában tevékenykedik, szerzeteseinek száma 2600, és számos világi segítőre támaszkodhatnak.

Ferenc kitért arra, hogy ma különösen sürgető kihívás az interkulturalitás és az integráció az egyházon belül és kívül is.

„Ma különösen becses a nyitottságotok és a másoknak megadott tiszteletetek – húzta alá a pápa –, hiszen olyan világban élünk, amelyben a kultúrák kölcsönhatásának és a befogadásnak a problémái nagyon is elevenek és nem tűrnek halasztást.”

„Bátorsággal és belső szabadsággal”

A pápa arra hívta fel vendégeit, hogy „bátorsággal és belső szabadsággal” vágjanak bele a „megfáradt, öreg Nyugat” (újra)evangelizálásába.

„Nézzetek minden egyes emberre Jézus szemével, aki mindenkivel – tényleg mindenkivel! – találkozni akar. Ne felejtsük el: mindenkivel, valóban mindenkivel találkozni akar! Különösen a legszegényebbekhez akar lenni közel, megérinteni őket a kezével és a tekintetét rájuk irányítani.”

A misszió „igazi főszereplőjének” a Szentléleknek kell lennie – folytatta Ferenc, és elődjét, II. János Pált idézte.

Hirdetés. Görgess tovább a cikk olvasásához.
Adó 1%

„Hagyjátok, hogy a Szentlélek vezessen benneteket. Engedjétek, hogy megvilágosítson benneteket, hogy utat mutasson és oda tereljen benneteket, ahová ő akarja, anélkül, hogy feltételeket szabnátok és bárkit is kizárnátok, mert ő az, aki tudja, hogy mire van szükség minden időben és minden pillanatban.”

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Reflexió

Aki húsvét előtt fellépett a Twitterre, vicces fotót láthatott a szupermodern pufidzsekis Ferenc pápáról. Vagy talán mégsem. Nem vicces, nem valódi, nem egyedi eset....

Aktuális

A Catholic Register május 29-i híradása szerint ukrán egyházi vezetők szkepticizmusukat fejezték ki a Vatikán tervezett békemissziójával kapcsolatban, és arra panaszkodtak, hogy nem közölnek...

Ferenc pápa

Május 28-án Pünkösd főünnepén a Szentatya vezette a Szent Péter bazilikában tartott szentmisét. A Szentatya homíliájában a Szentlélek három tevékenységéről elmélkedett: a Lélek műve...

Ferenc pápa

A Feltámadt Jézus a Szentlélek ajándékával szabadítja meg tanítványait a félelemtől, arra buzdítva őket, hogy lépjenek ki bezárkózottságukból, hirdessék az evangéliumot és tegyenek tanúságot...