Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Ferenc pápa

Ferenc pápa a Szent Anna-tónál: Az őslakos indiánok és a nagymamák az Egyház értékes kincsei

Ferenc papa Szent Anna to Kanada
Ferenc pápa a Szent Anna-tónál, Kanada - Fotó: Vatican Media

Az edmontoni Commonwealth Stadionban tartott szentmisét követően kedden délután Ferenc pápa igeliturgiát vezetett a Szent Anna-tónál (Lac Ste. Anne), Észak-Amerika őslakosainak egyik legszentebb helyén, amely régóta gyógyító helyként ismert. Homíliájában kiemelte, hogy az őslakos népek és a nagyszülők az Egyház értékes kincsei.

Helyi idő szerint kedden délután (magyar idő szerint szerda hajnalban) zarándokok ezrei üdvözölték Ferenc pápát, aki csatlakozott éves zarándoklatukhoz, amely a Szent Anna-tó partjaihoz vezet. A nakota sziúk által Wakamne („Isten tavának”), a krík indiánok által a „Lélek tavának” nevezett tó gyógyító vizéről és spirituális jelentőségéről híres Kanadában és az Egyesült Államok északnyugati részén élő katolikusok és őslakosok között. Nevét Szent Annáról, Szűz Mária édesanyjáról és Jézus nagyanyjáról kapta egy québec-i katolikus misszionáriusnak köszönhetően, aki a 19. század végén indította útjára a zarándoklatot, a szent ünnepének hetében, július 26-án.

Ferenc pápa, miután megáldotta a tó vizét és a jelenlévő híveket, igeliturgiát vezetett. A Szentatya homíliája elején utalt rá, hogy a szertartást bevezető dobverés „úgy tűnik, hogy a sok zarándok szívének dobogását visszhangozza”, akik nemzedékek óta együtt járnak, hogy eljussanak az „Isten tavához”, gyógyulást keresve annak vizéből. A pápa továbbá megjegyezte, hogy csendben szemlélve ezt a vizet, ahol „a Föld anyai szívverése” érzékelhető, arra ösztönöz bennünket, hogy visszatérjünk életünk és hitünk forrásaihoz. „Valóban ez teszi lehetővé számunkra, hogy lélekben meglátogassuk a szent helyeket, elképzeljük Jézust, aki szolgálatának nagy részét egy tó partján, a Galileai-tónál végezte.

Isten ennek a peremterületnek a gazdagon változatos környezetét választotta ki, ahol különböző népek találkoztak, hogy hirdesse a világnak a testvériség „forradalmi” üzenetét. Ez az üzenet ma az évszázadokon átívelő, különböző népeket egyesítő dobok hangjában zeng. „Emlékeztet bennünket arra, hogy a testvériség akkor valódi, ha egyesíti azokat, akik távol vannak egymástól, hogy az egység üzenete, amelyet a menny küld a földre, nem fél a különbségektől, hanem közösségre hív, hogy együtt kezdhessünk újra, mert mindannyian úton levő zarándokok vagyunk.”

Ferenc papa Szent Anna to Kanada 2

Ferenc pápa a liturgia Ezékiel könyvéből (Ez 47,1-2, 8-9, 12) származó olvasmányaira összpontosítva megismételte a nagymamák kulcsfontosságú szerepét, különösen az őslakos közösségekben a „hit élő vizének” közvetítésében. „A hit ritkán jön abból, ha egyedül olvasunk egy könyvet a sarokban – mondta a pápa –, inkább a családokon belül terjed, az anyák nyelvén, a nagymamák édesen lírai akcentusaival közvetítve. Miközben megköszönte értékes szerepüket, megismételte a családokhoz intézett felhívását, hogy értékeljék az időseket, és gondoskodjanak róluk. „Szeretném mondani mindazoknak a családoknak, ahol idős emberek élnek velük: kincs van a birtokotokban! Őrizzétek ezt az életforrást otthonotokban: vigyázzatok rá, mint egy értékes örökségre, amelyet szeretni és ápolni kell.”

Ferenc pápa ezután a víz gyógyító erejére összpontosított a kanadai őslakosok által az európai gyarmatosítás után elszenvedett sérülések kapcsán. Felidézve Jézus szolgálatát a Galileai-tó partján, Szűz Mária és Szent Anna közbenjárása által kérte az Urat, hogy segítsen begyógyítani ezeket a mély sebeket. „Ezen az áldott helyen, ahol harmónia és béke uralkodik, bemutatjuk Neked Istenünk tapasztalataink diszharmóniáját, a gyarmatosítás szörnyű hatásait, megannyi család, nagyszülő és gyermek eltörölhetetlen fájdalmát” – fogalmazott a pápa.

Ferenc pápa ismét hangsúlyozta az anyák és a nagymamák szerepét az őslakos közösségekben a sebek begyógyításában is, kiváltképpen utalva Isten nagyanyjának alakjára, akit a misszionáriusok ismertettek meg a kanadai őslakosokkal az inkulturáció eredményes folyamata által. Emlékeztetett arra, hogy az európai gyarmatosítás „fájdalmas örökségének” egy része „abból fakad, hogy az őslakos nagymamákat megakadályozták abban, hogy átadják a hitüket saját nyelvükön és kultúrájukban”. „Ez a veszteség minden bizonnyal tragikus volt, de jelenlétetek a rugalmasságról és az újrakezdésről, a gyógyulás felé vezető zarándoklatról, a közösségek életét gyógyító, Isten felé nyitott szívről tanúskodik – mondta Ferenc pápa az indián nagymamákhoz fordulva.

Ferenc papa Szent Anna to Kanada 3

Ferenc pápa ezután megjegyezte, hogy ma „az egész egyháznak gyógyulásra van szüksége”. Kérte a zarándokokat, hogy járuljanak hozzá „egy anyaegyház” építéséhez, amely „minden fiát és lányát magához öleli”, amely „mindenki előtt nyitva áll”, „mindenkihez szól”, és „mindenkivel találkozik”. Hangsúlyozta továbbá, hogy „ha törődni és gyógyítani akarjuk közösségeink életét, akkor a szegényekkel és a leginkább peremre szorultakkal kell kezdenünk”, beleértve az időseket, akik egyedül halnak meg, de olyan fiatalokat is, akiket „inkább kikérdeznek, mint meghallgatnak”. Rámutatva arra, hogy Jézus arra hív bennünket, hogy „lépjünk ki önmagunkból, adjunk és szeressünk”, minden hívőt arra kért, hogy kérdezzék meg maguktól, mit tehetnek a rászorulókért, különösen a sok szenvedést elszenvedett őslakosokért. „Időnként jó módja annak, hogy segítsünk másokon, ha nem azonnal megadjuk nekik, amit kérnek, hanem elkísérjük őket, arra hívjuk őket, hogy szeressenek és ajándékozzák oda önmagukat. Tehát azáltal, hogy jót tesznek másoknak, felfedezhetik saját élővíz-forrásaikat, és azt az egyedülálló és értékes kincset, amelyet ők jelentenek valójában.”

Homíliája végén a pápa reményét fejezte ki, hogy az egyház előre tud lépni abban, hogy segítse a kanadai őslakos népek gyógyulási folyamatát. Ismét hangsúlyozta, hogy mennyire értékesek számára és az egyház számára. „Az Úr segítsen bennünket, hogy előre haladjunk a gyógyulási folyamatban, egy egyre egészségesebb és megújuló jövő felé. Hiszem, hogy ez a vágya nagyanyáitoknak és a nagyapáitoknak is. Jézus nagyszülei, Szent Joachim és Anna áldjanak meg minket utunkon.”

Forrás: Vatican News

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

20160707T0923 4500 CNS LITURGY SARAH ORIENTUM 1024x667 Medium

Egyház

A CNA hírügynökség, a Catholic Herald, és a Crux egyaránt részletesen beszámolt arról, hogy április 9-én a kameruni püspöki konferencián felszólaló Robert Sarah bíboros...

436222060 937342528399856 3907951532027305638 n Medium 436222060 937342528399856 3907951532027305638 n Medium

Ferenc pápa

Mintegy húszezer zarándok jelenlétében tartotta meg szerdán délelőtt Ferenc pápa a Szent Péter téren az általános kihallgatást és ezúttal a mértékletesség sarkalatos erényéről tanított....

cover cover

Egyház

Gerhard Müller bíboros, korábbi magas rangú vatikáni vezető Tucker Carlsonnak adott interjújában hangsúlyozta a kereszténység kulcsfontosságú szerepét a nyugati kultúra megőrzésében, kiemelve az emberi...

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Húsvét 3. vasárnapja Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Húsvét 2. vasárnapja, az isteni irgalmasság vasárnapja Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes...

Zarándok podcast

Csiszér László dicsőítésvezető, dalszerző és zenész. 30 éve evangelizál a keresztény könnyűzene segítségével, meghatározó alakja a modern hazai keresztény dicsőítő életnek. A magyar katolikus...

NőiTérErő podcast

Beszélgetések az élet minden területéről nőktől, nőknek. Ez a NőiTérErő podcast Till Judittal. Korom Kata és férje, miután saját gyermekük nem született, 6 gyermeket...