Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Ferenc pápa Abu Dzabiban: Vagy együtt építjük a jövőt, vagy nem lesz jövő!

Közzétéve

A vallási vezetők kötelessége, hogy elítéljék az erőszak minden formáját. Ugyanannak az emberi családnak a tagjai vagyunk, álljunk ellen a fegyverkezésnek, a kapzsiság, a bezárkózás kultúrájának. Az ima és a párbeszéd erejével építsünk hidat a népek és kultúrák között. A jövő kulcsa a fiatalok nevelésében van, önmagunk identitásának megőrzése mellett a másik értékeinek elismerése a cél. Béke és igazságosság elválaszthatatlan egymástól – mondta beszédében Ferenc pápa.

Muszlim Idősek tanácsa az intolerancia ellen
Február 4-én, hétfőn délután magyar idő szerint 15 órakor került sor Abu Dzabiban az emberi testvériség témájában meghirdetett vallásközi találkozóra, amelyen részt vett Ferenc pápa. A konferenciát a Muszlim Idősek Tanácsa védnöksége alatt rendezték meg. 2014 óta működik ez a nemzetközi szervezet, melynek célja a béke előmozdítása a muzulmán közösségekben. A tanács muzulmán tudósokat, szakértőket és méltóságokat foglal magába, akik igyekeznek megállítani az iszlámon belüli szektásodást és intoleranciát, melyek konfliktusok előidézői.

A testvériség bárkájában ülünk mindannyian
Ferenc pápa beszédében köszöntötte Mohamed bin Zájed Ál Nahján sejket, illetve a kairói Al-Azhar egyetem főimámját, valamint Abu Dzabi polgári és egyházi elöljáróit. Mint mondta, hálás Istennek amiért eljöhetett ebbe az arab országba a béke követeként, éppen nyolcszáz évvel azután, hogy Assisi Szent Ferenc és al-Malik al-Kamil szultán találkozott egymással. Az apostoli út logója egy galamb, csőrében olajággal. A Biblia egyik ősi képe az özönvíz jelenete, amely szerint Isten azt kérte Noétól, hogy egy bárkába gyűjtse családját. Ma is arra van szükség, hogy együtt, egyetlen családként fölszálljunk a testvériség bárkájára, amely átszeli a világ viharos tengereit.

A vallás nem igazolhatja az erőszakot
A kiindulási pont ehhez tehát az, hogy elismerjük: Istentől ered az egyetlen emberi család. Ugyanaz a méltóság illet meg minket, senki nem hajthat uralma alá másokat, és nem is lehet más rabszolgája. Tiszteletben kell tartanunk minden személy és emberi élet szent mivoltát. A teremtő Isten nevében haladéktalanul el kell ítélni az erőszak minden formáját, mert Isten nevét meggyalázzuk, ha a gyűlölet és az erőszak eszközeként használjuk föl testvéreink ellen. Semmilyen erőszakot nem lehet vallási okokból igazolni. A testvériség ellensége az individualizmus, amikor önmagunkat helyezzük mások fölébe. A vallásos magatartást folyamatosan meg kell tisztítani attól a kísértéstől, hogy másokat ellenségnek, vagy ellenfélnek tekintsünk.

Vallásszabadság és testvériség
Ferenc pápa elismerően szólt Abu Dzabi toleráns vallási szemléletéről, amely engedélyezi mindenkinek a szabad vallásgyakorlást, szembehelyezkedve a szélsőségességgel és a gyűlölettel. Őrködni kell azon, hogy a vallást ne használják eszközül, és így az erőszak és a terrorizmus elfogadásával megtagadja önmagát. A testvériség vallási sokszínűséget is jelent. Ez nem egy rákényszerített egyformaságot jelent, sem pedig összebékítő szinkretizmust. A hívő emberek feladata az, hogy az egyenlő méltóságért küzdjünk az irgalmas Isten nevében.

Az emberi család és a különbözőség bátorsága
Az emberi család tagjaiként minden nap valódi párbeszédet kell folytatnunk egymással. Nem szabad lemondanunk saját önazonosságunkról, bátran föl kell vállalnunk különbözőségünket, de egyszersmind el kell ismernünk a másikat a maga szabadságában és jogaiban. Ferenc pápa aláhúzta a vallásszabadság fontosságát, mely nem merül ki a szabad vallásgyakorlásban, hanem a másik embert testvérének tekinti.

A párbeszéd és az ima
A különbözőség vállalása a párbeszéd lelke, ami pedig az őszinte szándékon alapszik. Nem hirdethetjük fennhangon, hogy egymás testvérei vagyunk, ha közben ellentétesen cselekszünk. A vallásközi párbeszéd érdekében először is imádkoznunk kell egymásért. Az Úr nélkül minden lehetetlen, Ővele azonban lehetséges! Imáink nyomán az emberiség nagy családja a maga különbözőségében éljen harmonikusan. Nincs más választásunk: vagy együtt építjük a jövőt, vagy nem lesz jövő – jelentette ki a pápa. A vallások sürgető feladata pedig az, hogy hidakat építsenek a népek és a kultúrák között. Segíteniük kell az emberiséget a kiengesztelődésben, a remény és a béke megtalálásában.

Nevelés és igazságosság
A pápa visszatért az arábiai út logójához: a békegalamb képéhez. A békének, ahhoz, hogy fölrepüljön, szárnyakra van szüksége. Ez pedig a nevelés és az igazságosság.

Abu Dzabi a föld ásványkincseinek kitermelésén túl a fiatalok nevelésébe fektet, ami nagyon bölcs magatartás. A híres ókori mondást – Ismerd meg magadat! – ki kell egészítenünk az Ismerd meg testvéredet! – felszólítással. Olyan generációkat kell nevelnünk, akik nyitottak, túl tudnak tekinteni önmagukon és nem merevek. A kultúra előmozdítása csökkenti a gyűlöletet, növeli a civilizációt és a jólétet. A katolikus intézmények, melyek az arab országban működnek, hozzájárulnak a békére neveléshez és egymás kölcsönös megismeréséhez, hogy megelőzzük az erőszakot.

Mire neveljük a fiatalokat?
A fiatalokat gyakran negatív üzenetek és hamis hírek veszik körül, ezért meg kell tanulniuk, hogy ne engedjenek az anyagiasság, a gyűlölet és az előítéletek kísértésének. Meg kell tanulniuk, hogyan reagáljanak az igazságtalanságra, a múlt fájdalmas emlékeire. Azt, hogy mások jogait is úgy védelmezzék, ahogy a sajátjukat. Így épülhet egy igazságos jövő – és ezzel már el is érkeztünk a béke másik szárnyához, az igazságossághoz. Nem lehet hinni Istenben úgy, hogy közben ne akarnánk igazságosan élni másokkal. Béke és igazságosság elválaszthatatlan egymástól! – figyelmeztetett a pápa. Az igazságosság azonban egyetemes kell, hogy legyen: nem lehet csak a családomra, a honfitársaimra, a hittársaimra alkalmazni, mert az álcázott igazságtalanság. A vallások feladata az is, hogy szembeszálljanak a kapzsisággal, felemeljék szavukat a szegények érdekében.

A virágzó sivatag és a bolygó védelme
A Szentatya a testvériség bárkája után most egy másik képet használt beszédében: a sivatagét, amely az arab ország élettere. Néhány év alatt előrelátó és bölcs módon a sivatagot virágzó és vendégszerető hellyé változtatták; a kultúrák és vallások találkozási pontja lett. Abu Dzabiban a homok és a felhőkarcolók összeérnek, Kelet és Nyugat, Észak és Dél keresztezi egymást. A fejlődés helyszíne, ahol sok országból érkeznek emberek és találnak munkát maguknak. A fejlődés ellensége azonban a közöny, amelyik nem néz előre, nem figyel a teremtett világra, a külföldiek méltóságára és a gyermekek jövőjére. A pápa örömmel állapította meg, hogy tavaly novemberben Abu Dzabiban tartották meg az első vallásközi szövetség fórumot, amely a gyermekek méltóságával foglalkozott a digitális korszakban. Ez a találkozó fölkarolta az egy évvel korábban, Rómában rendezett nemzetközi kongresszus üzenetét, amelyet a pápa is támogatott. Arra bátorította az arab ország vezetőit, hogy folytassák a virágzás, a vallásszabadság, tisztelet és tolerancia útját.

Egyenlő állampolgári jogokat a Közel-Keleten
A Szentatya itt szólt a szeretett és szenvedő Közel-Kelet helyzetéről. Remélhetőleg ott is sikerül megvalósítani a találkozás kultúráját, és a különböző vallású lakosok ugyanolyan állampolgári jogokat élvezhetnek, kiirtva az erőszakot. A vallások hivatása az, hogy kicsíráztassák a béke magvait, vagyis: a testvéri együttélést, mely a nevelésen és az igazságosságon alapul; az emberi fejlődést, amely a befogadásra és a mindenkit megillető jogokra épül. Ebben a történelmi pillanatban aktívan hozzá kell járulnia a vallásoknak az emberi szív „leszereléséhez”. A fegyverkezési hajsza, a terjeszkedő, agresszív politika soha nem hoz stabilitást. A háború csak nyomort szül, a fegyverek csak halált hoznak!

Isten a békekereső ember mellé áll
A vallási képviselőknek ki kell irtani a szótárjukból a háború jóváhagyásának minden árnyalatát. Látjuk, milyen szörnyű következményei vannak a háborúnak például Jemenben, Szíriában, Irakban és Líbiában. Az Isten alkotta egyetlen emberi család tagjaiként kötelezzük el magunkat a fegyveres hatalom, az emberi kapcsolatok elanyagiasítása, a határok fegyverkezése, a falak felhúzása és a szegények szájának betapasztása ellen! Mindezzel szembe helyezzük az imádság szelíd erejét és a mindennapos párbeszéd vállalását. Isten a békekereső ember mellé áll és az égből megáldja ezen az úton minden lépését – zárta beszédét Ferenc pápa az Abu Dzabiban megtartott vallásközi találkozón.

Gedő Ágnes – Vatican News

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Ferenc pápa

Ferenc pápa: Imádkozzunk mindenkiért! A „mi” nélkül nem keresztény az imánk.

Közzétéve

Szerző:

Ferenc pápa az általános kihallgatáson - Fotó: Vatican Media

A pápa február 13-án, szerdán az általános kihallgatáson tartott katekézisében Lukács evangéliumának egyik idézetéből (Lk 10,21-22) kiindulva fejtette ki gondolatait. A Miatyánk imáról szóló katekézissorozatában ez alkalommal a „Mindannyiunk Atyja” témáról beszélt.

„Abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben, ezekkel a szavakkal: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a Fiú vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” (Lk 10,21-22)

Folytatjuk utunkat afelé, hogy minél jobban megtanuljunk imádkozni, ahogy Jézus tanította nekünk – kezdte Ferenc pápa katekézisét a vatikáni VI. Pál aulában.

Az igazi imát a lelkiismeret, a szív rejtekében mondjuk el
Jézus azt mondta: amikor imádkozol, lépj be szobád csendjébe, vonulj vissza a világtól és fordulj Istenhez „Atyának” szólítva Őt. Jézus azt szeretné, hogy tanítványai ne legyenek olyanok, mint a képmutatók, akik kiállnak a térre imádkozni, hogy az emberek csodálják őket (vö. Mt 6,5). Az igazi imát a lelkiismeret, a szív rejtekében mondjuk el, amely kifürkészhetetlen és amelyet csak Isten hall. Távol áll a hamisságtól: Istennel szemben nem lehet alakoskodni. Az ima gyökerében a csendes párbeszéd áll, mint az egymást szerető két személy tekintetének találkozásakor. Itt az ember és Isten találkozik.

Annak ellenére, hogy a tanítvány imája teljesen bizalmas, sosem esik a bensőségesség csapdájába. A lelkiismeret rejtekében a keresztény nem hagyja szobája ajtaján kívül a világot, hanem szívében magával viszi az embereket és a helyzeteket – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A Miatyánk szövegéből hiányzik az “én”
A Miatyánk szövegéből látványosan hiányzik valami. Hiányzik egy szó, amelyet korunkban – de talán mindig is – mindenki nagy becsben tart: az „én” szó. Jézus úgy tanít imádkozni, hogy ajkán mindenekelőtt a „te” szó van, mert a keresztény ima párbeszéd: „szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod”. A „te” után áttér a „mi”-re. A Miatyánk egész második része többes szám második személyben folytatódik: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, bocsásd meg a mi vétkeinket, ne hagyj magunkra a kísértésben, szabadíts meg a gonosztól”. A keresztény imában senki sem magának kér kenyeret, hanem a világ összes szegényének – mutatott rá a pápa.

Az Istennel folytatott párbeszédben nincs helye az individualizmusnak. Nem vágunk fel saját problémáink túlhangsúlyozásával, mintha mi lennénk az egyedüliek, akik a világon szenvednek. Nincs Istenhez emelt ima, amely nem a testvérek közösségének imája lenne.

Ha az ember nem veszi észre, hogy körülötte sok ember szenved, a szíve megkövesedett
Az imában a keresztény minden ember nehézségét magával viszi, akik körülötte élnek. Amikor eljön az este, elmondja Istennek fájdalmait, amelyek aznap érték. Isten elé helyezi sok barát és ellenség arcát, nem űzi el azokat. Ha az ember nem veszi észre, hogy körülötte sok ember szenved, ha nem érzékenyül el a szegények könnyei láttán, ha már mindenhez hozzászokott, akkor az azt jelenti, hogy a szíve megkövesült. Ebben az esetben jó, ha azt kérjük az Úrtól, hogy érintsen meg minket Lelkével és lágyítsa meg szívünket. Krisztus nem haladt el érzéketlenül a világ nyomora mellett. Minden alkalommal megérezte a magányt, a test és a lélek fájdalmát, erős együttérzést érzett. Az együttérzés kifejezés az Evangélium egyik kulcsszava – nyomatékosította a pápa. Ez ösztönzi arra az irgalmas szamaritánust, hogy odalépjen a megsebesült emberhez az utcaszélen, ellentétben a többiekkel, akiknek kemény volt a szíve.

A “mi” nélkül nem keresztény az imánk
Feltehetjük magunknak a kérdést: amikor imádkozom, megnyílok a közelemben és a tőlem távol élők kiáltása előtt? Vagy úgy gondolok az imára, mint egyfajta érzéstelenítésre, hogy nyugodt maradhassak? Ebben az esetben egy szörnyű félreértés áldozatává válhatunk. Ugyanis az imánk már nem lenne keresztény ima. A „mi” szó, amelyet Jézus tanított nekünk, megakadályozza, hogy békében legyek egyedül és felelőssé tesz testvéreimért.

Tanuljunk Istentől, aki mindenkivel jóságos
Vannak emberek, akik láthatóan nem keresik Istent, de Jézus azt kéri, hogy imádkozzunk értük is, mert Isten mindenkinél inkább keresi ezeket a személyeket. Jézus nem az egészségesek miatt jött el közénk, hanem a betegek és a bűnösök miatt (vö Lk 5,31) – vagyis mindenkiért, mert aki azt gondolja, hogy egészséges, valójában nem az – fogalmazott a pápa. Ha az igazságért dolgozunk, ne érezzük jobbnak magunkat másoknál. Az Atya jókra és rosszakra egyaránt felkelti napját (vö Mt 5,45). Tanuljunk Istentől, aki mindenkivel jóságos, szemben velünk, akik csak egyesekkel vagyunk jók.

Az élet végén pedig mindannyiunkat a szeretet alapján ítélnek meg
Szentek és bűnösök, mindannyian testvérek vagyunk, akiket ugyanaz az Atya szeret. Az élet végén pedig mindannyiunkat a szeretet alapján ítélnek meg. Nem csak az érzelgős, hanem az együttérző és konkrét szeretet, az evangéliumi szabály alapján: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40) – zárta katekézisét Ferenc pápa a szerdai audiencián.

Somogyi Viktória – Vatican News

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

Ferenc pápa üzenete a 27. betegek világnapjára: Mozdítsátok elő az önátadás és az önzetlenség civilizációját

Közzétéve

Szerző:

Ferenc pápa a betegek világnapján - Fotó: OSSERVATORE ROMANO

„Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok” (Mt 10,8)

Kedves testvérek,
„Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok” (Mt 10,8). E szavakkal küldi el Jézus az apostolokat az evangélium hirdetésére, hogy Országa az adakozó szeretet tettei által terjedjen.

A 27. Betegek világnapja alkalmából, amely ünnepélyes keretek között 2019. február 11-én Kalkuttában veszi kezdetét, az Egyház, mint édesanya arra emlékezteti gyermekeit, különösen is a betegeket, hogy az ajándékozás ingyenes gesztusai – mint az irgalmas szamaritánus cselekedete – jelentik az evangelizáció leghitelesebb módját. A betegápolás szaktudást és gyengédséget igényel, ugyanakkor spontán és egyszerű gesztusokra is szüksége van, amelyek teljesen ingyenesek, mint például egy simogatás, amelyek segítségével tudtára adhatjuk a másik embernek, hogy ő értékes számunkra.

Az élet Isten ajándéka, ahogy Szent Pál apostol is int bennünket: „mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 4,7). Mivel ajándék, életünket sem tekinthetjük egyszerűen tulajdonunknak vagy egy birtoktárgynak, különösen nem az orvostudomány és a biotechnológia eredményeit látva, amelyek az embert könnyen arra csábíthatják, hogy engedjen a kísértésnek és manipulálja az „élet fáját” (Ter 3,24).
A selejtezés és az érzéketlenség kultúrájával szembesülve haladéktalanul rá szeretnék mutatni arra, hogy az odaadás modelljének kihívást kell jelentenie az individualizmus és a mai, össztársadalmi pazarlás számára azért, hogy a népek és kultúrák között az együttműködés legszélesebb spektrumát előmozdíthassa. A dialógus mint az odaadás szükséges előfeltétele megnyitja az emberi fejlődés és növekedés előtt a szükséges kapcsolatokat, amelyek így áttörhetik a társadalomban már begyakorlottnak, hagyományosnak számító hatalomgyakorlási formák kereteit. Az odaadás nem azonos az ajándékozás gesztusával, csak akkor nevezhetjük annak, ha valaki saját magát is odaadja benne: épp ezért nem korlátozódhat a tulajdon vagy bármely más tárgy egyszerű átadására. Az odaadás épp abban különbözik az egyszerű ajándékozástól, hogy az ember saját magát tárja fel benne és kifejezi azt, hogy a másik emberrel kapcsolatba kíván lépni. Az odaadás mindenekelőtt egymás kölcsönös elismerése, ami a társadalmi kötődés nélkülözhetetlen ismertetőjele. Az odaadásban visszatükrözzük Isten Szeretetét, amely abban érte el csúcspontját, hogy Jézus, az Isten Fia emberré lett és kiáradt ránk a Szentlélek.
Minden ember szegény, rászoruló és szükséget szenvedő. Amikor megszületünk, az élethez szükségünk van szüleink gondoskodására, és életünk egyetlen szakaszában sem lehetséges, hogy teljesen függetlenedjünk másoktól és lemondjunk a segítségükről, senki sem tudja teljesen levetni magáról a kiszolgáltatottság kötelékeit. Mindez annak az állapotnak a sajátossága, amelyet „teremtettségnek” nevezünk. Ennek az igazságnak az őszinte felismerése segít minket, hogy alázatosak maradjunk és bátran gyakoroljuk a szolidaritást mint az élethez szükséges nélkülözhetetlen erényt.

Ez a felismerés felelős és felelősségtudatot ébresztő cselekvésre indít minket, egy olyan értéket szem előtt tartva, amely elválaszthatatlanul egyszerre egyéni és társadalmi is. Akkor, amikor az ember saját magát nem mint önálló és önmagába záródó világot szemléli, hanem mint egy olyan lényt, amely természeténél fogva szorosan kapcsolódik másokhoz, akiket kezdettől fogva testvérének tart, akkor válik lehetségessé a szolidáris és a közjóra irányuló cselekvés. Ne féljünk beismerni azt, hogy szükséget szenvedők vagyunk és képtelenek arra, hogy mindent biztosítsunk magunknak, amire szükségünk van, mert egyedül és kizárólag a saját erőnkre támaszkodva a korlátainkat nem tudjuk legyőzni. Ne féljünk ettől a felismeréstől: Isten saját magát megalázta Jézusban (vö. Fil 2,8) és lehajolt hozzánk, lehajol szegénységünkhöz, hogy segítsen minket – megajándékozva mindazzal, amit magunktól soha sem érhetünk el.

Indiában ezen ünnepélyes világnap kezdetén örömmel és csodálattal tekintek Kalkuttai Teréz anyára, úgy, mint az irgalmasság példaképére, aki a szegények és a betegek számára megtapasztalhatóvá tette Isten szeretetét. Ahogyan a szentté avatásán mondtam:

Teréz anya egész létezésével az isteni irgalmasság nagylelkű szétosztója volt „aki mindenkinek a szolgálatára állt az emberi élet befogadása és megvédelmezése által, legyen szó a meg nem született vagy a magára hagyott és elhagyatott életről. (…) Odahajolt a kimerült, az út szélén meghalni hagyott emberek fölé, elismerve méltóságukat, amelyet Isten adott nekik; felemelte hangját a világ hatalmasai előtt, hogy ismerjék be vétkességüket (…) az általuk teremtett szegénység bűnében. Számára az irgalmasság volt az a »só«, amely megízesítette minden tettét és az a »fény«, amely beragyogta mindazok sötétségét, akiknek már könnyük sem maradt, hogy megsirassák szegénységüket és szenvedésüket. A külvárosokban és az emberi létezés perifériáin folytatott missziója úgy áll ma is előttünk, mint Isten legszegényebbekhez való közelségének beszédes tanúságtétele a szegények körében” (Homília, 2016. szeptember 4.).
Szent Teréz anya segít minket abban, hogy megértsük: a cselekvés egyetlen kritériuma az önként adott szeretet kell, hogy legyen, tekintet nélkül nyelvre, kultúrára, bőrszínre vagy vallásra. Az ő példája arra indít minket, hogy az öröm és a remény új horizontjait nyissuk meg a rászoruló emberiségnek, különösen is a szenvedőknek, akiknek megértésre és gyengédségre van szükségük.

Az emberi cselekvés ingyenessége a kovász az önkéntesek számára, akik szolgálata nagy fontossággal bír a szociális és betegápolási szektorban, és ékes módon utánozza az irgalmas szamaritánus lelkiségét. Megköszönöm és bátorítom azon önkéntes szervezetek munkáját, akik a betegek szállításával, elsősegéllyel, vér-, szövet- és szervadományozás koordinálásával foglalkoznak és bátorítom őket. Ennek a munkának különleges terepe – amelyen jelenlétetek az Egyház figyelmét különösen is tükrözi – a betegek jogainak védelme, mindenekelőtt azoké, akik patológikus betegségekben szenvednek és így különleges ápolást igényelnek. Ez az önkéntes szolgálat, amelyet a kórházakban és a házi beteggondozás területén végeztek és ami a testi ápolástól egészen a lelki-spirituális támogatásig terjed, alapvető jelentőségű. Sok beteg, egyedülálló és öreg embernek, akik pszichés és mozgásszervi problémákkal küzdenek, ez nagy hasznára szolgál. Arra hívlak titeket, hogy továbbra is legyetek jelei az egyháznak e szekularizált világban. Az önkéntes segítő egy önzetlen barát, akivel a beteg megoszthatja gondolatait és érzéseit, aki odafigyelésével segíti őt, hogy az ápolás passzív alanyából egy kölcsönös viszony aktív résztvevőjévé és szereplőjévé váljon, új reményt nyerjen és képessé váljon a terápia elfogadására. Az önkéntes a szolgálatával értékeket, magatartásmintákat és egy olyan életformát ad tovább, amelynek középpontjában az adás kovásza áll. Így kap az ápolás emberi arcot.

Az önzetlenség dimenziójának mindenekelőtt a katolikus szeretetszolgálat intézményeit szükséges áthatnia, mivel azok tevékenysége az evangéliumi magatartás alapján áll a világnak mind a fejlett, mind pedig az elmaradott vidékein. A katolikus intézményeknek a szolidaritást és az önzetlenséget kell megvalósítaniuk, válasznak kell lenniük a profit mindenáron való hajszolása, az adok, hogy adj, a kizsákmányolás logikájára, ami nem veszi figyelembe a személyt.

Arra hívlak mindnyájatokat, hogy mozdítsátok elő az önátadás és az önzetlenség civilizációját, amihez elengedhetetlen, hogy legyőzzük a profitorientált gondolkodásmódot és a selejtezés kultúráját. A katolikus szeretetintézmények nem válhatnak a közgazdasági logika áldozatává, hanem fontosabbnak kell tartaniuk az emberekről való gondoskodást, mint a profitot. Mind jól tudjuk, hogy az ember egészsége kapcsolatokra épül, emberi kapcsolatoktól függ és bizalomra, barátságra, szolidaritásra van szüksége. Ez egy olyan érték, amelynek teljes ízét akkor tapasztalja meg az ember, ha megoszt másokkal. Az öröm, ami az önzetlen adást kíséri, jele a keresztény ember egészségének.

Mindnyájatokat Máriára, a betegek gyógyítójára, a Salus infirmorumra bízom. Ő segítsen minket, hogy azokat az adományokat, amelyeket a dialógus és a kölcsönös elfogadás szellemében elnyerünk, megosszuk egymással, segítsen, hogy mint testvérek éljünk, hogy mindegyikünk a másik szükségleteit is szem előtt tartsa, nagylelkűen, szívből adjon és az önzetlen adományozás örömét megtapasztalja. Nagy szeretettel biztosítlak mindnyájatokat arról, hogy imádságban közel vagyok hozzátok és szívből adom apostoli áldásomat.

Vatikán, 2018. november 25.
Krisztusnak, a Mindenség Királyának főünnepén

Ferenc

Forrás: Magyar Katolikus Egyház – katolikus.hu

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

Ferenc pápa Úrangyala imádsága: Jézussal evezzünk ki az emberiség nyílt tengerére

Közzétéve

Szerző:

Ferenc pápa Úrangyala imádsága előtt üzen - Fotó: AP Photo/Andrew Medichini

Az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa Szent Lukács evangéliumi szakaszáról elmélkedve arra buzdította a híveket, hogy nagylelkűen álljanak Jézus szolgálatába, bátran evezzenek ki meglepetésekkel teli új tengerekre.

Jézus arra ösztönöz bennünket, hogy ne váljunk a csalódás és az elbátortalanodás áldozataivá a kudarcok láttán. Evezzünk ki korunk emberiségének nyílt tengerére, tegyünk tanúságot a jóságról és az irgalmasságról. A vasárnapi evangéliumi szakaszból kiindulva, amely Péter meghívását beszéli el, a Szentatya rámutatott: az Úr minden tanítványától a hit válaszát kéri, készséges magatartást, főleg azoktól, akiknek felelős beosztása van az egyházban.

Jézus szavai megnyitják Simon szívét és megújult bizalommal töltik el
A vasárnapi evangéliumi szakasz (vö. Lk 5,1-11) Szent Péter meghívását beszéli el Szent Lukács szerint. Tudjuk, hogy Simonnak hívták és halász volt. Jézus, a galileai Genezáret-tó partján látja, hogy Simon, más halászokkal együtt hálóikat rendezgetik. Fáradtnak és csalódottnak látja, mert azon az éjszakán semmit sem fogtak. És Jézus váratlan gesztussal lepi meg: felszáll bárkájába és arra kéri, hogy lökje el kissé a parttól, mert onnan akar az emberekhez szólni – nagy tömeg volt jelen. Így Jézus leül Simon bárkájába és tanítja a parton összegyűlt sokaságot. De szavai Simon szívében is megújult bizalmat keltenek. Jézus akkor egy másik meglepő „gesztussal” így szól hozzá: „Evezz a mélyre és vessétek ki fogásra a hálót”.

A hit válasza az Úr meghívására a bizalommal teli engedelmesség
Simon egy ellenvetéssel válaszol: „Mester, egész éjszaka fáradoztunk, de semmit sem fogtunk…”. És mint szakavatott halász, hozzátehette volna: „Ha semmit sem fogtunk éjszaka, annál kevesebbet fogunk majd nappal”. Azonban Jézus jelenlététől megihletve és Szava által megvilágosodva, ezt válaszolta: „A te szavadra azonban kivetem a hálót”. Ez a hit válasza, amelyet nekünk is adnunk kell; ez az a készséges hozzáállás, amelyet az Úr kér minden tanítványától, főleg azoktól, akiknek felelős beosztásuk van az egyházban. És Péter bizalommal teli engedelmessége csodás eredményt terem: „Meg is tették, és akkora tömeg halat fogtak, hogy a háló szakadozni kezdett”.

Jézus megszabadít bűneinktől és új értelmet ad létünknek
Csodálatos halfogásról van szó, ami Jézus szava hatalmának a jele: amikor nagylelkűen szolgálatába állunk, Ő nagy dolgokat visz bennünk végbe. Mindnyájunkkal így tesz: arra kér bennünket, hogy fogadjuk be életünk bárkájába, hogy Ővele induljunk el ismét és hajózzunk új tengerekre, amelyek tele vannak meglepetésekkel. Felhívása, hogy evezzünk ki korunk emberiségének nyílt tengerére, hogy legyünk a jóság és az irgalmasság tanúi, új értelmet ad létünknek, amely gyakran azt kockáztatja, hogy önmagába zárkózva ellaposodik. Olykor meglepve és elbizonytalanodva állunk az isteni Mester meghívása előtt, és fennáll a kísértés, hogy visszautasítjuk azt, elégtelenségünkre hivatkozva.

Péter is, azután a hihetetlen halfogás után, ezt mondja Jézusnak: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!”. Szép ez az alázatos ima – tette hozzá Ferenc pápa: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!”. De térdre borulva mondja az előtt, akit immár „Urának” ismer el. És Jézus bátorítja őt: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel”. Mert Isten, ha bízunk Őbenne, megszabadít bennünket bűnünktől és új látóhatárt nyit meg előttünk: együttműködhetünk küldetésével.

A tanítványok azonnal Jézus nyomába szegődtek
Jézus legnagyobb csodája, amelyet Simonért és a többi csalódott és fáradt halászért tett, nem annyira a halakkal teli háló, mint az, hogy segítette őket, a kudarcok láttán ne váljanak a csalódás és az elbátortalanodás áldozataivá. Megnyitotta őket, hogy legyenek Szava és Isten országa hirdetői és tanúi. És a tanítványok válasza azonnali és teljes volt: „Szárazra vonták a bárkákat és, elhagyva mindenüket, nyomába szegődtek”.

Mária közbenjárására készségesen működjünk együtt az Úrral
Szűz Mária, az Isten akaratához való készséges csatlakozás példaképe segítsen bennünket, hogy érezzük az Úr hívásának vonzerejét és tegyen készségessé minket, hogy együttműködjünk az Úrral, hogy mindenütt terjesszük üdvözítő szavát.

Vertse Márta – Vatican News

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű