fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Ferenc pápa

Ferenc pápa Urbi et Orbi áldása: Az emberek közötti különbségek gazdagságot jelentenek

Ferenc pápa karácsonyi urbi et orbi áldása - Fotó: AFP

Az emberek közötti testvéri szeretetre helyezte a hangsúlyt Ferenc pápa kedden a világhoz intézett karácsonyi üzenetében, hangsúlyozva, hogy az emberek közötti különbségek nem veszélyt, hanem gazdagságot jelentenek. Ennek szellemében fejezte ki óhaját, hogy létrejöjjön a béke a palesztinok és az izraeliek, illetve a Szíriában és Jemenben egymással szembenállók között.

Mielőtt a katolikus egyházfő Urbi et Orbi áldást adott Róma városára és a világra, a Szent Péter-téren összegyűlt tömeghez intézett üzenetében hangsúlyozta: a Jézus által nekünk ajándékozott testvériség nélkül hiábavaló lenne minden erőfeszítésünk egy jobb világ kialakítására, még a legjobb szándékok, tervek is „lélek nélküli struktúrákká” válnának. A pápa szerint minden ember testvér, bármilyen legyen a nemzeti, kulturális, vallási hovatartozása, még akkor is, ha különböző eszméket vallanak, de képesek tisztelni egymást, és hallgatni egymásra.

„Ez a karácsony segítsen újra felfedezni a testvéri kötelékeket, amelyek egyesítenek bennünket, emberi lényeket, és összekötnek minden népet” – mondta Ferenc pápa hangot adva óhajának, hogy az izraeliek és palesztinok vegyék fel újra a párbeszéd fonalát, lépjenek a béke útjára. Szíria számára is azt kívánta, hogy a háború hosszú évei után ismét rátaláljon a testvériségre.

Felszólította a nemzetközi közösséget, hogy határozottan cselekedjék egy olyan politikai megoldás érdekében, amely félretenné a pártos érdekeket, s amely lehetővé tenné, hogy a szíriai nép – különösen a saját földjüket elhagyni kényszerültek – ismét békében élhessen saját hazájában. A pápa kifejezte reményét, hogy a nemzetközi közösség közvetítése révén tető alá hozott fegyverszünet nyomán fellégezhet a háború és nélkülözés miatt elgyötört lakosság.

Az egyházfő szólt Afrikáról, ahol – mint fogalmazott – emberek milliói menekültek el földjeikről humanitárius segítség és élelem nélkül. Kifejezte reményét, hogy elhallgatnak majd a fegyverek, és a testvériség új hajnala köszönt be az egész kontinensen.

Külön megemlékezett a pápa azokról a keresztény közösségekről, melynek tagjai a világ több pontján kisebbségben élnek, sebezhetőek vagy figyelmen kívül hagyják őket. „Adja meg az Úr számukra és minden kisebbség számára a lehetőséget, hogy békében élhessenek, s hogy elismerjék jogaikat, főleg a vallásszabadságot” – mondta Ferenc pápa.

MTI

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Lelkiség

Balázsáldás, járműáldás, időjárás-áldás, a Katolikus Egyház sokféle különleges áldást ismer. De ezek közül egyik sem ismerős világszerte annyi ember számára, mint az „Urbi et...

Ferenc pápa

Napfényes időben százezer hívő gyűlt össze Húsvétvasárnap délelőtt a Szent Péter téren, hogy Ferenc pápával együtt ünnepeljék Urunk föltámadását. A bazilika holland virágokkal díszített...

Aktuális

A bencés atya arra biztatta az embereket, hogy ragaszkodjanak katolikus hitükhöz, és ne engedjék, hogy a modern irányzatok megzavarják őket. Joachim Wernersbach OSB atya,...

Reflexió

Sok brit számára az angol királynő karácsonyi beszéde volt az év végi ünnepségek kiemelkedő eseménye. Idén az új királyon, Károlyon volt a sor, hogy...