Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Ferenc pápa: Az emberkereskedelem emberiség elleni bűntett

Közzétéve

Ferenc pápa az emberkereskedelemről szóló konferencián - Fotó: La Stampa

A pápa csütörtökön fogadta az emberkereskedelemről szóló nemzetközi konferencia résztvevőit. A tanácskozást az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumának Migránsok és menekültek szekciója szervezte a Róma közeli Sacrofanóban.

„Az emberkereskedelem ellen sokat tesznek, de még így is rengeteg teendő marad, mert ez az emberiség mély sebe, amely azokat is érinti, akik végrehajtják és akik elszenvedik.” Ferenc pápa így fogalmazott a vatikáni szinódusi aulában, ahol a hétfőn megkezdődött nemzetközi tanácskozás több mint 200 résztvevőjét fogadta. A konferencia középpontjában az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériuma által januárban kiadott és a pápa által jóváhagyott Lelkipásztori iránymutató gyakorlatba ültetése áll. „Az emberkereskedelem eltorzítja az áldozat emberségét, megsérti szabadságát és méltóságát. Ugyanakkor embertelenné teszi, aki elköveti azt. Az emberkereskedelem súlyosan megkárosítja az egész emberiséget, meggyötri az emberi családot és Krisztus testét.”

Az emberiség elleni bűntett

A másik ember áruba bocsátását tehát az emberiség ellen elkövetett bűntettnek kell tekinteni minden kétséget kizárva. Ugyanilyen súlyosnak tekintendő, ha valaki megfoszt bárkit szabadságától és méltóságától, legyen az honfitársa vagy külföldi. A pápa beszédében emlékeztetett Jézus küldetésére: minden kor emberének felkínálja az élet teljességét az Atya terve szerint. Isten fia emberré lett, hogy minden embernek megmutassa az utat saját emberségének megvalósításához, összhangban mindenki egyediségével és megismételhetetlenségével.

Az individualizmus és az énközpontúság

Sajnálatos módon a világban jelen vannak olyan helyzetek, amelyek akadályozzák Jézus küldetésének megvalósulását. Ezek között említette a pápa a növekvő individualizmust és az énközpontúságot. Ezek a viselkedésmódok a másikat pusztán haszonelvű szempontok alapján veszik figyelembe és a szerint tekintik értékesnek, hogy személyes kényelmét vagy előnyét szolgálja-e. Aki ezt a bűntettet elköveti, sebet ejt a mai emberiségen és kárt okoz nemcsak másoknak, de önmagának is. Minden olyan döntés, amely ellentétben áll Isten ránk szabott tervének megvalósításával, az emberiség megcsalása és a Jézus Krisztus által felkínált teljes élet elutasítása. Elindulást jelent egy lejtőn, amelyen egyre mélyebbre menve állattá válunk.

A krisztusi példa szerinti küldetésünk

Azok a lépések, amelyek emberségünk helyreállítására és elősegítésére irányulnak, összhangban vannak az egyház küldetésével, amely Jézus Krisztus üdvözítő missziójának folytatása. Ez a missziós érték nyilvánvalóan megmutatkozik az emberkereskedelem minden formája ellen folytatott küzdelemben és a túlélők támogatásában. Ennek jótékony hatása van saját emberségünkre is, amely megnyit minket az élet teljessége felé vezető út irányába, amely létünk végső célja.

Megelőzés, védelem és büntetés

Ferenc pápa beszédében utalt arra az elkötelezettségre, amelyet számos helyi egyház nagylelkűen felvállalt a lelkipásztori területen. Sok kezdeményezéssel élvonalban állnak az emberkereskedelem megelőzése, a túlélők védelme és a vétkesek üldözése terén. A pápa külön köszönetet mondott a számos szerzetesrendnek, amely az emberkereskedelem minden formája ellen hálózatot alkotva folyamatos küzd. Az összetett és sötét jelenséggel szemben elengedhetetlenül fontos, hogy a különböző pasztorális kezdeményezéseket koordinálják helyi és nemzetközi szinten. A helyi egyházak intézményei, a szerzetesi kongregációk és a katolikus szervezetek arra kaptak meghívást, hogy osszák meg egymással tapasztalataikat és ismereteiket, egyesítsék erejüket és összehangolt akciókkal lépjenek fel, amelyek érintik a kiinduló, a tranzit- és a célországokat az emberkereskedelem áldozatait illetően. Ahhoz, hogy az egyház hatékonyabban tudjon fellépni, használja fel a politikai és társadalmi szereplők segítségét. A megfelelő együttműködés kialakítása az intézményekkel és a civil társadalom más szervezeteivel a hatékonyabb és tartósabb eredmények biztosítéka.

Szent Bakhita Jozefina

Ferenc pápa az emberkereskedelem áldozatainak védőszentje, Szent Bakhita Jozefina közbenjárását kérte az emberkereskedelem elleni küzdelemhez. A rabszolgává alacsonyított szudáni kislányt adták-vették, majd megszabadították és teljesen kivirágzott Isten gyermekeként. Arra buzdított a pápa, hogy szégyenkezés nélkül kell hangsúlyozni az igazságot, miszerint a személy áruba bocsátásának ártatlan áldozatairól van szó az emberkereskedelemben. Az Úrhoz fordult, hogy kérje áldását az áldozatokra és, hogy álljon azok mellett, akik az áruba bocsátás miatt szenvednek. A nemzetközi konferencia résztvevőit pedig arra ösztönözte, hogy tartsanak ki a gyakran kockázatos és névtelen missziójukban. A világiak és a szerzetesek tevékenysége ezen a téren a szolgálat ingyenességének cáfolhatatlan bizonyítéka – zárta beszédét Ferenc pápa az emberkereskedelem elleni tanácskozás résztvevőihez.

Somogyi Viktória / Giada Aquilino – Vatican News

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerű