Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Ferenc pápa: Az Úr ott keres, ahol vagyunk, úgy szeret, amilyenek vagyunk!

Közzétéve

Fotó: Vatican Media

Január 24-én, Isten igéjének vasárnapján a vatikáni Szent Péter-bazilikában tartott ünnepélyes szentmisét a Szentatya gyengélkedése miatt Rino Fisichella érsek mutatta be.

Ferenc pápa teljes homíliáját, melyet Fisichella érsek olvasott fel, az alábbiakban közöljük.

A mai vasárnapon, Isten igéjének vasárnapján az Isten országát hirdető Jézust halljuk. Nézzük meg, mit mond, és kinek mondja!

Mit mond. Jézus így kezd prédikálni: „Betelt az idő, közel van Isten országa” (Mk 1,15). Isten közel van, ez az első üzenet. Országa a földre szállt. Isten nem fenn a mennyben, a távoli messzeségben, az emberi állapottól elkülönülve létezik, mint ahogy gyakran képzeljük, hanem velünk van. A távollét ideje véget ért, amikor Jézusban Isten emberré lett. Azóta Isten egészen közel áll hozzánk; sosem szakad el és sosem fárad el emberségünktől. Ez a közelség az evangélium kezdete, ez az, amit – hangsúlyozza a szöveg – Jézus „mondott” (Mk 1,15): nemcsak egyszer mondta, hanem mondogatta, vagyis folytonosan ismételte. „Isten közel van” – ez volt prédikálásának vezérmotívuma, üzenetének középpontja. Ha ez Jézus prédikálásának kezdő és visszatérő témája, akkor a keresztények életének és üzenetének is csak ez lehet állandó lényege. Minden mást megelőzően azt kell hinnünk és hirdetnünk, hogy Isten közel jött hozzánk, hogy kegyelmet kaptunk, irgalomra leltünk.

Az Istenről szóló minden szavunkat megelőzően ott van az ő értünk elhangzó szava, mely továbbra is azt mondja nekünk: „Ne félj, veled vagyok. Közel állok hozzád és közel leszek hozzád!”

Isten igéje lehetővé teszi, hogy kézzelfogható legyen számunkra ez a közelség, mert ez az ige – mondja a Második törvénykönyv – nincs távol tőlünk, hanem közel van szívünkhöz (vö. MTörv 30,14). Ez az ellenszere az attól való félelemnek, hogy egyedül kell megbirkóznunk az élettel. Az Úr ugyanis – igéje révén – megvigasztalja [con-sola] azt, aki egyedül [solo] van, vagyis együtt [con] van azzal, aki egyedül van. Hozzánk szólva emlékeztet arra, hogy a szívében őriz bennünket, értékesek vagyunk szemében, a tenyerén hordoz bennünket.

Isten igéje békével tölt el, de nem hagy békén bennünket. Vigasztaló, de megtérésre is hívó szó. „Térjetek meg”, mondja ugyanis Jézus rögtön azt követően, hogy meghirdette Isten közelségét.

Mert az ő közelségével véget ért az az idő, amikor eltávolodtunk Istentől és a többi embertől, véget ért az az idő, amikor mindenki csak magára gondolt és saját szakállára próbált boldogulni. Ez nem keresztény, mert aki megtapasztalja Isten közelségét, nem határolódhat el másoktól, nem fordulhat el tőlük közömbösen. Ebben az értelemben, aki rendszeresen hallgatja Isten igéjét, az üdvös helyreigazítást kap: ráébred, hogy az élet nem arra szolgáló idő, hogy elforduljunk másoktól és önmagunkat óvjuk-védjük, hanem arra nyíló lehetőség, hogy a közeli Isten nevében mások segítségére siessünk. Így a szívünk talajába vetett ige arra indít, hogy a közelség révén reményt öntsünk másokba. Ahogyan Isten teszi velünk.

Most lássuk, kihez beszél Jézus. Először a galileai halászokat szólítja meg. Ők egyszerű emberek voltak, akik kezük munkájából éltek, éjjel-nappal keményen dolgozva. Nem voltak az Írások szakértői, és természetesen nem tűntek ki tudás és műveltség terén. Olyan térségben laktak, ahol többféle népesség, etnikai csoport és kultusz élt: ez a hely volt a legtávolabb Jeruzsálem vallási tisztaságától, az ország középpontjától.

Jézus mégis onnan indul, nem a központból, hanem a perifériáról, és azért teszi, hogy nekünk is elmondja: senki sincs Isten szívének peremére szorítva!

Mindenki be tudja fogadni az ő igéjét és személyesen is találkozhat vele! Ezzel kapcsolatban van egy szép részlet az evangéliumban: figyeljük meg, hogy Jézus prédikálása János prédikálása „után” történik (Mk 1,14). Ez egy döntő jelentőségű „után”, mely különbséget jelez: János a pusztában fogadta az embereket, ahová csak azok tudtak elmenni, akik elhagyhatták lakóhelyüket. Jézus ellenben a társadalom kellős közepén beszél Istenről, mindenkihez szól, bárhol is legyen. És nem előre meghatározott időpontokban beszél: „a tó partján járva” beszél a halászokhoz, akik éppen „hálót vetnek” (Mk 1,16). A leghétköznapibb helyeken és időben fordul az emberekhez. Láthatjuk hát Isten igéjének egyetemes erejét: mindenkihez és az élet minden területén eljut.

De Isten igéjének van egy sajátos ereje is, vagyis mindenkit közvetlenül, személyesen érint. A tanítványok sosem fogják elfelejteni azokat a szavakat, amelyeket aznap hallottak a tó partján, csónakjuk, családtagjaik és munkatársaik közelében, azokat a szavakat, amelyek örökre meghatározzák életüket. Jézus azt mondja nekik: „Jöjjetek velem, én emberhalásszá teszlek benneteket” (Mk 1,17). Nem magas és érthetetlen szónoklatokkal vonzza őket, hanem az életükhöz beszél: a halakat fogóknak azt mondja, hogy emberek halászai lesznek. Ha azt mondta volna nekik: „Jöjjetek velem, apostollá teszlek benneteket: elküldelek a világba, és a Lélek erejével hirdetitek majd az evangéliumot, megölnek benneteket, de szentté váltok”, elképzelhetjük, mit válaszolt volna Péter és András: „Köszönjük, de jobb nekünk a hálóinknál és a csónakjainknál!” Ezzel szemben Jézus az életükből kiindulva hívja őket: „Halászok vagytok, emberhalászok lesztek.” Szíven találta őket ez a mondat, és lépésről lépésre felfedezik majd, hogy halakat fogni kevés volt, de Jézus szavára a mélyre evezni az öröm titka.

Így cselekszik velünk az Úr: ott keres, ahol vagyunk, úgy szeret, amilyenek vagyunk, és türelmesen kíséri lépteinket.

Mint azokat a halászokat, minket is az élet partján vár. Szavával irányváltásra akar késztetni bennünket, hogy abbahagyjuk a tengődést és őt követve a mélyre evezzünk.

Ezért, kedves testvérek, ne mondjunk le Isten igéjéről! Ez egy olyan szerelmeslevél, amelyet az írt nekünk, aki úgy ismer bennünket, mint senki más: amikor olvassuk, újra halljuk az ő hangját, látjuk az arcát, megkapjuk az ő Lelkét. Az ige közel visz bennünket Istenhez: ne tartsuk távol magunktól! Mindig vigyük magunkkal, a zsebünkben, a telefonunkon; adjunk neki méltó helyet otthonunkban!

Olyan helyre tegyük az evangéliumot, ahol nem felejtjük el naponta kinyitni, talán a nap elején és végén, hogy a fülünkbe jutó sok szó között Isten igéjének néhány verse elérje szívünket!

Hogy így tudjunk cselekedni, kérjük az Urat, adjon erőt a tévé kikapcsolásához és a Biblia kinyitásához; a mobiltelefon lezárásához és az evangélium fellapozásához! Ebben a liturgikus évben Márk evangéliumát olvassuk, a legegyszerűbbet és a legrövidebbet. Miért ne olvasnánk magunkban is mindennap egy kis részt? Segít majd, hogy közel érezzük az Urat magunkhoz, és bátorságot önt belénk az élet útjához.

Forrás: Magyar Kurír

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű