Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Ferenc pápa: Bánjunk leleményesen az Úr által ránk bízott értékekkel!

Közzétéve

Szeptember 22-én a vasárnapi evangéliumról, a tisztességtelen intézőről szóló jézusi példabeszédről elmélkedett a Szentatya a déli Angelus elmondásakor, egyúttal arra biztatta a híveket, hogy imádkozzanak az elvándorlókért és a menekültekért.

A pápa magyarra fordított beszédét teljes egészében közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai, vasárnapi evangélium példabeszédében (vö. Lk 16,1–13) egy ravasz és tisztességtelen ügyintéző a főszereplő, akit azzal vádolnak, hogy elherdálta ura vagyonát, s ezért hamarosan elbocsátás vár rá. Ebben a nehéz helyzetben ő nem tiltakozik, nem próbálja igazolni magát, de nem is csügged, hanem kitalál egy megoldást arra, hogy nyugodt jövőt biztosíthasson magának. Mindenekelőtt világos helyzetfelismeréssel reagál, elismeri határait: „Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek” (Lk 16,3); aztán ravaszul cselekszik, utoljára még egyszer kirabolja gazdáját. Hívja ugyanis az adósokat, és csökkenti urával szembeni adósságaikat, hogy barátaivá tegye őket, ők pedig majd meghálálják ezt neki.

Nyilvánvaló, hogy Jézus nem azért hozza ezt a példát, hogy tisztességtelenségre, hanem hogy leleményességre biztasson. Hangsúlyozza ugyanis: „Az úr dicsérte a hamis intézőt, mert furfangosan járt el” (Lk 16,8), vagyis az okosságnak és a ravaszságnak azzal a keverékével, amely lehetővé teszi, hogy kilábalj a nehéz helyzetekből. Az elbeszélés értelmezési kulcsát Jézus felszólításában találjuk: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba!” (Lk 16,9). A „hamis mammon” a pénz – az „ördög ganajának” is mondják –, általánosságban az anyagi javak.

A vagyon arra ösztönözhet, hogy falakat emeljünk, szakadásokat támasszunk, és másokat hátrányosan megkülönböztessünk. Ezzel szemben Jézus arra biztatja tanítványait, hogy fordítsák meg az irányt: „Szerezzetek magatoknak barátokat a vagyonnal!” Arra szólít fel tehát, hogy tudjuk a javakat és a vagyont kapcsolatokká alakítani, mert az emberek többet érnek a tárgyaknál, és többet számítanak, mint a birtokolt vagyon. Az életben ugyanis nem az hoz gyümölcsöt, akinek nagy vagyona van, hanem aki sok köteléket, sok kapcsolatot, sok barátságot tud teremteni és fenntartani a különféle „javak”, vagyis az Isten által nekünk ajándékozott adományok által. De Jézus a végcélját is megjelöli biztatásának: „Szerezzetek magatoknak barátokat a vagyonnal, hogy befogadjanak titeket az örök hajlékokba!” Ha képesek leszünk vagyonunkat a testvériség és a szolidaritás szolgálatába állítani, akkor a mennyországban nemcsak Isten fogad majd bennünket, hanem azok is, akikkel jól sáfárkodva megosztottuk mindazt, amit az Úr rendelkezésünkre bocsátott.

Ez az evangéliumi szakasz bennünk is felébreszti a gazda által kirúgott tisztességtelen intéző kérdését: „Most mitévő legyek?” (Lk 16,3). Amikor megtapasztaljuk gyarlóságainkat és elbukásainkat, Jézus biztosít bennünket, hogy mindig van időnk arra, hogy valami jóval jóvátegyük az elkövetett rosszat. Aki másnak fájdalmat okozott, szerezzen örömöt valakinek; aki jogtalanul elvett valamit, adjon a javaiból egy szűkölködőnek! Ha így teszünk, az Úr megdicsér majd, mert „furfangosan cselekedtünk”, vagyis annak az embernek a bölcsességével, aki Isten gyermekének vallja magát, és kockára teszi önmagát a mennyek országáért.

A Boldogságos Szűz Mária segítsen bennünket leleményesnek lenni, hogy biztosítsuk magunknak nem a világi sikert, hanem az örök életet, hogy a végítéletkor a rászorulók, akiket segítettünk, tanúsíthassák, hogy megláttuk és szolgáltuk bennük az Urat!

A Szentatya szavai az Angelus elmondása után:

Kedves testvéreim!

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak, Olaszországból és más országokból jött zarándokok! Külön is köszöntöm a Via Pacis gyaloglóverseny résztvevőit, akik végigjárták délelőtt Róma utcáit, hogy elvigyék a különböző kultúrák és vallások közötti béke, testvériség és főleg párbeszéd üzenetét.

Köszöntöm a lengyel katolikus misszió Németországban működő csoportját; a procidai „San Leonardo” kórust; a Firenze melletti Settimellóból jött bérmálkozó fiatalokat; és a Szép Szeretet Nővéreit, akik alapításuk 25. évfordulójára emlékeznek.

Jövő vasárnap, szeptember 29-én tartjuk az elvándorlók és menekültek világnapját. Ebből az alkalommal itt, a Szent Péter téren mutatom majd be a szentmisét. Hívlak benneteket, hogy vegyetek részt ezen a szertartáson, hogy imával is kifejezzük közelségünket a világon élő valamennyi elvándorlóhoz és menekülthez.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Magyar Kurír

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerű