Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Ferenc pápa Csíksomlyóra látogat! – FRISSÍTVE!

Közzétéve

Ferenc pápa - Fotó: AFP/Getty Images

2019.01.11 – 18:39 (GMT +2):

Közleményt adott ki a Romániai Püspöki Konferencia, melyben a következőt írják:

Románia katolikus püspökei nagy örömmel és hálával fogadták Ferenc pápa érkezésének hírét, arra biztatva a hívőket és minden jóakaratú embert, hogy csatlakozzanak az imádsághoz, hogy ez az esemény gazdag gyümölcsöt teremjen a keresztények életében, valamint a teljes román társadalom javát és egységét szolgálja.

„Reméljük, hogy Szent Péter utódának jelenléte Románániában arra ihleti az országot, hogy egyesítse mindazt, ami jó és értékes az ország és a közjó számára. Tudjuk újra megtalálni a másság tiszteletén alapuló, a keresztény egyházak közötti párbeszédre vonatkozó akaratot, amely egyesíti a keresztények erőit az élet és az Úristen által alkotott teremtés természetes értékeinek védelmében” – nyilatkozta üzenetében Lucian Mureșan, a Rómával egyesült román görögkatolikus egyház nagyérseke, a Romániai Püspöki Konferencia elnöke.

2019.01.11 – 12:00 (GMT +2):

Az Apostoli Szentszék Sajtóirodájának igazgatója Alessandro Gisotti sajtóközleményben tájékoztat Ferenc pápa május 31-e és június 2-a között esedékes romániai látogatásáról, mellyel Románia elnökének, a hatóságonak és a helyi Egyház meghívásának tesz eleget. 

A Szentatya Bukarest, Jászvásár és Balázsfalva mellett Csíksomlyóra is ellátogat.

Az apotoli látogatás prontos programját később teszik közzé.


A Q Magazine elnöki hivatali forrásokra hivatkozva közli Ferenc pápa romániai látogatásának időpontját és helyszíneit, aki Klaus Iohannis elnök meghívására 3 napra az országba látogat.

Ezek szerint Ferenc pápa május 31-én érkezik Bukarestbe. Az Otopeni Repülőterén az államfő fogadja, majd a Cotroceni palotába látja vendégül. Ezt követően Ferenc pápa az ortodox Patriarchális Palotába látogat, ahol Dániel pátriárka és a Szent Szinódus várja.

A megbeszélést közös imádság követi Dániel pátriárkával a nemrég felszentelt és félkész állapotban álló Nemzet Megváltása katedrálisban. Ez az esemény a hívek számára is nyitott.

Az imát követően Ferenc pápa szentmisét mutat be a Szent József Székesegyházban.

A következő napokra látogatásokat és szentmiséket terveznek -olvasható a Q Magazine beszámolója szerint- Jászvásáron, Csíksomlyón és Balázsfalván.

Ferenc pápa a második katolikus egyházfő, aki Romániába látogat. Az első pápa, aki egy többségében ortodox országba látogatott el az 1054-es nagy egyházszakadás után Szent II. János Pál pápa volt, az 1999-es látogatásával. Szent II. János Pál pápa akkor Romániát “Szűz Mária kertjének” nevezte.

Sajtóértesülések szerint január 11-én hivatalosan is bejelentik a pápalátogatás programját. Cikkünk frissülni fog.

Ne maradj le semmiről! Kövesd a Katolikus.mát a Facebookon is.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerű