Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Ferenc pápa halottak napján: Történjen bármi, Isten kezében biztonságban vagyunk!

Közzétéve

Fotó: Vatican Media

November 2-án délután a Szentatya a Priscilla-katakombában mutatott be szentmisét az összes elhunytért, külön megemlékezve az év folyamán elhunyt bíborosokról és püspökökről. Rögtönzött beszédéből kiderült, hogy első alkalommal jár katakombában. Ferenc pápa magyarra fordított homíliáját teljes egészében közöljük.

Az, hogy az összes elhunytra egy katakombában emlékezünk – életemben ez az első alkalom, hogy katakombába lépek; meglepetés számomra –, sok mindent üzen nekünk. Gondolhatunk azoknak az embereknek az életére, akiknek el kellett rejtőzniük, akiknek ez volt a kultúrájuk: hogy tudniillik ide temették halottaikat, és itt ünnepelték az eucharisztiát… A történelem sötét időszaka volt, ám ennek máig nincs vége: ma is vannak üldözött keresztények. Sok üldözött keresztény van. Sok katakomba van más országokban, ahol ráadásul arra kényszerülnek az emberek, hogy úgy tegyenek, mintha egy ünnepségre vagy születésnapra jöttek volna össze, és nem eucharisztiát bemutatni, mert azon a helyen tilos misézni. Ma is vannak üldözött keresztények, több mint az első századokban, több! Ez – a katakombák, az üldözések, a keresztények – és ezek az olvasmányok három szót juttatnak eszembe: identitás, hely és remény.

Azoknak az embereknek az identitása, akik itt gyűltek össze, hogy az eucharisztiát megünnepeljék és az Urat dicsérjék, ugyanaz az identitás, mint mai testvéreinkké sok-sok országban, ahol bűncselekmény kereszténynek lenni, tilos kereszténynek lenni, az embereknek nincs joga hozzá. Ugyanaz az identitás. Identitásuk pedig az, amit hallottunk: a boldogságok. A keresztény ember identitását a boldogságok adják meg. Nincs másik identitása. Ha te a boldogságokat cselekszed, ha a boldogságok szerint élsz, akkor keresztény vagy. „Nem, nézd, én ennek az egyesületnek vagyok a tagja, én amannak, én pedig annak a mozgalomnak…” Igen, igen, ezek mind szép dolgok, de ezek mind képzelgések ehhez a valósághoz képest. A te identitásod ez [a pápa rámutat az evangéliumra], és ha ez nincs meg benned, akkor semmit sem használnak a mozgalmak és más hasonlók. Vagy így élsz, vagy nem vagy keresztény. Egyszerűen ez a helyzet. Az Úr mondta ezt. „Igen, de ez nem könnyű, nem tudom, hogyan is élhetnék így…” Van az evangéliumnak egy másik szakasza, amely segít jobban megértenünk ezt, és az evangéliumnak az a passzusa lesz az a „nagy jegyzőkönyv”, amely alapján megítéltetünk. Ez Máté evangéliumának a huszonötödik fejezete. Ezzel a két evangéliumi szakasszal – a boldogságok és a „nagy jegyzőkönyv” – megmutatjuk majd, ha megéljük őket, keresztény identitásunkat. E nélkül nincs identitás. Csak annak ábrándja, hogy keresztények vagyunk, de nem az identitás! Ez a keresztény identitása.

A második szó: hely. Azok az emberek, akik ide jöttek, hogy elbújjanak, hogy biztonságban legyenek, és azért is, hogy a halottakat eltemessék; és azok az emberek, akik ma titokban ünneplik az eucharisztiát, azokban az országokban, ahol tiltva van… Arra a szerzetesnővérre gondolok, aki Albániában egy átnevelő táborban volt, a kommunizmus idején, a papoknak tilos volt szentségeket kiszolgáltatni, és ez a nővér ott titokban keresztelt. Az emberek, a keresztények tudtak arról, hogy ez a nővér keresztel, és az anyukák odamentek hozzá a gyerekükkel. Csakhogy ennek a nővérnek nem volt pohara, keresnie kellett valamit, amivel vizet meríthet… A cipőjével csinálta: a cipőjével merített vizet a folyóból, és azzal keresztelt. A keresztények helye lényegében mindenütt van, nekünk nincs kiváltságos helyünk az életben. Némelyek akarnak ilyet, ők „minősített” keresztények. De őket az a veszély fenyegeti, hogy leragadnak a „minősítésnél”, és a „keresztény” elvész náluk. A keresztények, mi az ő helyük? „Az igazak lelke Isten kezében van” (Bölcs 3,1): a keresztény helye Isten kezében van, ott, ahol ő akarja. Isten keze, mely sebes, mely az ő Fiának a keze, aki magával akarta vinni sebeit, hogy megmutassa az Atyának, és közbenjárjon értünk. A keresztény helye Jézusnak az Atya színe előtt végzett közbenjárásában van. Isten kezében. Ott biztonságban vagyunk, történjen bármi, jöhet a kereszt is. Identitásunk [az evangéliumra mutat] azt mondja, hogy boldogok leszünk, ha üldöznek bennünket, ha mindenfélével vádolnak bennünket. De ha Istennek a szeretet sebeit hordozó kezében vagyunk, akkor biztonságban vagyunk. Ott van a mi helyünk. Ma feltehetjük magunknak a kérdést: én hol érzem magam nagyobb biztonságban? Isten kezében vagy más dolgok között, más biztonsági körülmények között, melyeket „bérlünk”, de amelyek végül összeomlanak, amelyeknek nincs tartósságuk?

Ezek a keresztények, ezzel a személyazonosító igazolvánnyal, akik Isten kezében éltek és élnek, a remény emberei. Ez a harmadik szó, amely ma eszembe jut: remény. Hallottuk a szentleckében [Fil 3,20–21]: az utolsó látomás, amikor minden újraalkottatik, amikor minden újrateremtődik, a haza, ahová mindannyian megyünk. Ahhoz, hogy oda beléphessünk, nem kellenek különös dolgok, nem kellenek mesterkélt viselkedésmódok: csak arra van szükség, hogy felmutassuk személyazonosító igazolványunkat. „Rendben van, haladjon tovább!” Reményünk a mennyben van, reményünk oda van horgonyozva, mi pedig, kezünkben a kötéllel, támogatjuk egymást, a folyó túlpartjára tekintve, ahová el kell jutnunk.

Identitás: boldogságok és Máté huszonötödik fejezete. Hely: a legbiztosabb hely, Isten kezében, a szeretet sebeit hordozó kézben. Remény, jövő: a horgony ott, a túlparton, de én erősen kapaszkodom a kötélbe. Ez fontos, mindig kapaszkodnunk kell a kötélbe! Sokszor csak a kötelet fogjuk látni, nem látjuk sem a horgonyt, sem a túlpartot. Te azonban kapaszkodj a kötélbe, hogy biztosan révbe érj!

Forrás: Tőzsér Endre SP / Magyar Kurír

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerű