Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Ferenc pápa: Jézus az Atya keze, aki sosem hagy magunkra

Közzétéve

Fotó: Vatican Media

Augusztus 9-én a Szentatya a vasárnapi evangéliumi részről – Jézus a vízen jár – elmélkedve arra biztatott, hogy bizalommal adjuk át magunkat Istennek életünk minden percében. Az Angelus elimádkozása után a pápa megemlékezett a Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadás 75. évfordulójáról; majd Libanonra gondolva a nemzetközi közösség segítségét kérte.

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

A mai evangélium (vö. Mt 14,22–33) Jézusról szól, aki a tó viharos vizén járt. Miután jóllakatta a tömegeket öt kenyérrel és két hallal – amint azt múlt vasárnap hallottuk – Jézus azt parancsolja tanítványainak, szálljanak bárkába, és térjenek vissza a túlsó partra. Ő maga elbúcsúzik az emberektől, majd egyedül fölsétál a dombra, hogy imádkozzon.

Belemerül az Atyával való egységbe.

Az éjszakai átkelés közben a tanítványok bárkáját csapdába ejti egy hirtelen jött szélvihar, ami a tavon megszokott dolog. Egyszer csak meglátnak valakit, amint a vízen járva feléjük közeledik. Zavarodottságukban azt hiszik, egy kísértet, és kiabálni kezdenek a rémülettől. Jézus megnyugtatja őket: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”. Ekkor Péter – aki ilyen magabiztos volt – így felel: „Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen!”. Ez egy kihívás. Jézus pedig azt mondja neki: „Gyere!”. Péter kiszáll a bárkából, és tesz néhány lépést; majd a szél és a hullámok megijesztik, és süllyedni kezd. „Uram, ments meg engem!” – kiáltja. Jézus megragadja a kezét, és azt mondja neki: „Te kishitű, miért kételkedtél?”.

Ez a történet arra hív bennünket, hogy

bizalommal adjuk át magunkat Istennek életünk minden percében, különösen a megpróbáltatások és szorongattatások idején.

Amikor elfog a kételkedés, és úgy érezzük, összecsapnak felettünk a félelem hullámai, életünk nehéz pillanataiban, amikor minden elsötétül, ne szégyelljünk kiáltani, mint Péter: „Uram, ments meg engem!” (ld. Mt 14,30). Kopogtassunk Isten szívén, Jézus szívén: „Uram, ments meg engem!”. Gyönyörű imádság.

Többször is ismételgethetjük: „Uram, ments meg engem!”

És hosszan szemléljük Jézus mozdulatát, aki egyből kinyújtotta a kezét, hogy megragadja barátját: ez Jézus, ezt teszi Jézus, Jézus az Atya keze, aki sosem hagy magunkra; az Atya erős és hűséges keze, aki mindig és kizárólag a mi javunkat akarja.

Isten nem a nagy hangzavar, nem orkán, nem tűzvész, nem földrengés, amint ma arra Illés próféta története is emlékeztet. Isten a lágy szellő – szó szerint „enyhe szellő susogása” –, amely sosem kényszeríti ránk magát, csupán arra kér, hogy hallgassuk meg (vö. 1Kir 19,11–13). Hinni azt jelenti, hogy a vihar közepette Isten, az ő szeretete és atyai gyöngédsége felé fordítjuk szívünket. Jézus ezt akarta megtanítani Péternek, a tanítványoknak és ma nekünk is.

A sötétség, a szomorúság óráiban Ő jól tudja, milyen gyenge a hitünk – mind kishitűek vagyunk, mindannyian, én is, mindenki –, s hogy utunkat feldúlhatják, akadályozhatják az ellenséges erők. Ám Ő a feltámadt Krisztus! Ne feledjük: Ő az Úr, aki átkelt a halálon, hogy megmentsen minket. Még mielőtt elkezdenénk keresni, Ő már ott van mellettünk. És fölsegítve eséseinkből, megnövel bennünket a hitben.

Jóllehet, a sötétben azt kiáltjuk: „Uram! Uram!”, mert azt gondoljuk, messze van tőlünk. Erre Ő azt mondja: „Itt vagyok!”. Ah, velem volt! Ilyen az Úr. A vihar fogságában lévő bárka az Egyház jelképe, mely minden korban találkozik szembeszéllel, s időnként rendkívül kemény megpróbáltatásokkal. Gondoljunk a múlt század bizonyos hosszú, kegyetlen üldöztetéseire vagy akár a maiakra néhány helyen. Azokban a szorongattatott helyzetekben

megkísérthet annak gondolata, hogy Isten elhagyott bennünket. Az igazság azonban az, hogy éppen ezekben a pillanatokban tündököl leginkább a hit, a szeretet és a remény tanúbizonysága.

A feltámadt Krisztus jelenléte adja meg a kegyelmet egészen a vértanúságig, melyből új keresztények, a megbékélés és a béke gyümölcsei születnek szerte a világon. Mária közbenjárása segítsen nekünk kitartani a hitben és a testvéri szeretetben, amikor az élet sötétsége és viharai megrengetik Istenbe vetett bizalmunkat.

*

A Szentatya szavai az Angelus elmondása után:

Kedves testvéreim!

75 évvel ezelőtt, 1945. augusztus 6-án és 9-én történt a Hirosima és Nagaszaki elleni tragikus atomtámadás. Miközben meghatottan, hálával telve emlékezem vissza az egy évvel ezelőtti ottani látogatásaimra, újra arra kérlek benneteket, imádkozzatok és küzdjetek egy teljes egészében nukleáris fegyverek nélküli világért.

Ezekben a napokban gyakran gondolok Libanonra – ott látok egy libanoni zászlót, egy csoport libanonit. A keddi katasztrófa a libanoniaktól kezdve mindenkit együttműködésre szólít a szeretett ország javáért. Libanon identitása különleges, különböző kultúrák találkozásának gyümölcse, mely az idők folyamán az együttélés mintaképeként emelkedett fel. Ez az együttélés most persze rendkívül törékeny, ezt tudjuk, de imádkozom azért, hogy Isten segítségével és mindenki lojális részvételével szabaddá és erőssé szülessen újjá. Arra kérem a libanoni egyházat, legyen közel népéhez annak kálváriáján, amint azt ezekben a napokban is teszi, szolidaritással és együttérzéssel, megosztozásra kész szívvel és kezekkel. Újból kérném a nemzetközi közösség nagylelkű segítségét. És szeretném kérni a libanoni püspököket, papokat és szerzeteseket, legyenek közel a néphez, és éljenek az evangéliumi szegénység szerinti életet, luxus nélkül, mert a népük szenved, és sokat szenved.

Köszöntelek mindannyiótokat, rómaiak és a különböző országokból érkezett zarándokok – mily sok itt a zászló! –, családok, plébániai közösségek, egyesületek. Külön üdvözlöm a pianengói fiatalokat, a cremai egyházmegyéből – itt is vannak… milyen hangosak! –, akik a Via Francigenát követve Viterbóból érkeztek Rómába. Ügyesek vagytok, gratulálok! Szeretettel köszöntöm a Tour de Pologne résztvevőit – sok lengyel van itt! –, a nemzetközi biciklis versenyről, melyet ebben az évben Szent II. János Pál emlékére szerveztek, születésének századik évfordulója alkalmából.

Mindnyájatoknak áldott vasárnapot kívánok! Kérlek, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez, viszontlátásra!

Forrás: Magyar Kurír

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű