Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Ferenc pápa karácsonykor: Jézus hozzon reményt a háborúktól és a járványtól meggyötört világnak!

Közzétéve

Pápai áldás az Urbi et Orbi üzenet végén - Fotó: Vatican Media

December 25-én délben a Szentatya a szokásoktól eltérőn nem a Szent Péter-bazilika középső erkélyéről, hanem az Apostoli Palota Áldások-terméből mondta el karácsonyi üzenetét, az Úrangyala elimádkozása után pedig Urbi et Orbi áldást adott Rómára és az egész világra.

Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, boldog karácsonyt!

Izajás próféta szavaival szeretném eljuttatni mindenkihez az üzenetet, amelyet az Egyház ezen az ünnepen hirdet: „Gyermek születik nekünk, Fiú adatik nekünk” (Iz 9,5).

Egy gyermek született:

a születés mindig a remény forrása, bimbózó élet, a jövő ígérete. És ez a gyermek, Jézus, „nekünk született”: ennek a „nekünk”-nek nincsenek határai, nem ismer kiváltságot, sem kirekesztést.

A gyermek, akinek Szűz Mária adott életet Betlehemben, mindenkiért született: ő a „Fiú”, akit Isten az egész emberi családnak adott.

Ennek a gyermeknek hála mindannyian úgy fordulhatunk Istenhez, hogy „Atyának”, „Apukának” hívjuk őt. Jézus az egyszülött; senki más nem ismeri az Atyát, csakis ő. Ám ő épp azért jött el a világba, hogy kinyilatkoztassa nekünk a mennyei Atya arcát. És így, ennek a gyermeknek hála, mindannyian testvérnek hívhatjuk egymást, s valóban azok is lehetünk: minden földrészről, az összes nyelvből és kultúrából, önazonosságunkkal és különbözőségünkkel, mégis mindannyian testvérek.

Ebben a történelmi pillanatban, amelyre az ökológiai válság és a súlyos gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek nyomják rá bélyegüket, melyeket csak tovább súlyosbít a koronavírus-járvány, minden korábbinál nagyobb szükségünk van a testvériségre. És Isten felkínálja ezt a számunkra, amikor nekünk ajándékozza a Fiát, Jézust:

ez nem szép szavakból, elvont eszményekből, üres érzelmekből álló testvériség… Nem. Ez a valós szereteten alapuló testvériség,

amely képes találkozni a másikkal, aki különbözik tőlem, együtt tud szenvedni az ő szenvedéseivel, közel léphet hozzá és gondoskodhat róla, még akkor is, ha ez a másik nem az én családomból, népcsoportomból, vallásomból való; különbözik tőlem, de a testvérem. Ez érvényes a népek s nemzetek közötti kapcsolatokra is: mindannyian testvérek vagyunk!

Karácsonykor Krisztus világosságát ünnepeljük, aki a világba jön, és mindenkiért jön: nemcsak egyesekért. Ma, a világjárvány okozta sötétség és bizonytalanság idején a remény több fénye is felragyog, ilyenek például a felfedezett oltóanyagok. De ahhoz, hogy ezek a fények az egész világot megvilágítsák és reményt hozzanak az egész világnak, mindenki számára elérhetőnek kell lenniük. Nem hagyhatjuk, hogy a zárt nacionalizmus megakadályozza, hogy valódi emberi családként éljünk. Azt sem hagyhatjuk, hogy a radikális individualizmus vírusa legyőzzön bennünket és közömbössé tegyen többi testvérünk szenvedése iránt. Nem tehetem magam mások elé, nem helyezhetem a piac és a szabadalom törvényeit a szeretetnek és az emberiség egészségének törvényei fölé.

Kérek mindenkit: az állami vezetőket, a vállalatokat, a nemzetközi szervezeteket, hogy az együttműködést mozdítsák elő és ne a versenyt, és megoldást mindenki számára keressenek: hogy mindenki kaphasson oltást, különösen a legkiszolgáltatottabbak és a legszegényebbek bolygónk minden térségében. Első helyen a legkiszolgáltatottabbak és a legszegényebbek!

A betlehemi gyermek segítsen hát bennünket, hogy készségesek, nagylelkűek és szolidárisak legyünk, különösképpen a legelesettebbek, a betegek és mindazok felé, akik ezekben az időkben elvesztették munkájukat és a járvány gazdasági következményeként komoly nehézségekkel néznek szembe, valamint a nők felé, akik a mostani bezártság hónapjai idején a családon belüli erőszak áldozataivá váltak.

Egy határokat nem ismerő kihívás elé nem emelhetünk gátakat. Mindannyian egy hajóban evezünk. Minden ember a testvérem. Mindenkiben Isten arcának tükröződését látom, és minden szenvedőben az Urat láthatom meg, aki az én segítségemet kéri.

Őt látom a betegben, a szegényben, a munkanélküliben, a kirekesztettben, az elvándorlóban és a menekültben: ők mind testvéreim és nővéreim!

Azon a napon, amikor Isten Igéje kisgyermekké lett, tekintetünket azon túlságosan is sok gyermek felé fordítjuk, akik szerte a világon, különösen Szíriában, Irakban és Jemenben még mindig a háború árát fizetik. Arcuk rendítse meg a jó akaratú emberek lelkiismeretét, hogy szembenézzenek a konfliktusok kiváltó okaival, és bátran munkálkodjanak a békés jövő felépítésén.

Legyen ez kedvező idő arra, hogy oldják a feszültségeket az egész Közel-Keleten és a Földközi-tenger keleti térségében.

A kisded Jézus gyógyítsa be a szeretett szír nép sebeit, amelyet immár egy évtizede merít ki a háború és annak megannyi következménye. Ezeket mostanság tovább súlyosbítja a járvány. Hozzon vigasztalást az iraki népnek és mindazoknak, akik elkötelezetten járják a kiengesztelődés útját, különösen a jazidiknak, akiket kegyetlenül sújtanak a háború utóbbi évei. Hozzon békét Líbiának, és tegye lehetővé, hogy a tárgyalások folyamatban lévő új szakasza véget vessen az országban az ellenségeskedés minden formájának.

A betlehemi gyermek adjon testvériséget annak a földnek, amely szemtanúja volt születésének. Az izraeliek és a palesztinok nyerhessék vissza a kölcsönös bizalmat, hogy együtt keressék az igazságos és tartós békét a nyílt, az erőszakot legyőzni és a helyiek közötti ellenérzést meghaladni képes párbeszéd révén, hogy így tanúságot tegyenek a világ előtt a testvériség szépségéről.

A karácsony éjét bevilágító csillag vezérelje és bátorítsa a libanoni népet, hogy mostani nehézségei közepette, a nemzetközi közösség támogatásával, el ne veszítse a reményt. A Béke Fejedelme segítse az ország felelős vezetőit, hogy tegyék félre az egyéni érdekeiket, és őszintén, tisztességgel és átteszően köteleződjenek el, s így Libanon végigjárhassa a reformok útját és mind teljesebben kibontakoztathassa a szabadságra és a békés együttélésre irányuló hivatását.

A Magasságbeli Fia támogassa a nemzetközi közösség és az érintett országok elköteleződését, hogy betartsák a tűzszünetet Hegyi-Karabahban, valamint Ukrajna keleti területein, és előnyben részesítsék a párbeszédet, mely a békére és kiengesztelődésre vivő egyetlen út.

Az isteni gyermek enyhítse Burkina Faso, Mali és Niger lakosságának szenvedéseit, melyeket súlyos humanitárius válság sújt. Ezek gyökerét a szélsőségesség és a fegyveres konfliktusok képezik, valamint a járvány és más természeti csapások. Vessen véget az erőszaknak Etiópiában, ahol az összecsapások nyomán sokan elmenekülni kényszerültek. Nyújtson vigaszt az észak-mozambiki Cabo Delgado tartomány lakosainak, akik a nemzetközi terrorizmus áldozatául estek. Ösztökélje Dél-Szudán, Nigéria és Kamerun felelős vezetőit, hogy folytassák a testvériség és a párbeszéd megkezdett útját.

Az Atya örök Igéje legyen a remény forrása az amerikai földrész számára, amelyet különösképpen sanyargat a koronavírus. Ez még gyötrőbbé tette az itt élőket amúgy is sújtó megannyi szenvedést, amelyeket gyakran tovább súlyosbítanak a korrupció és a kábítószer-kereskedelem következményei. Segítsen leküzdeni a Chilében nemrég fellépett társadalmi feszültségeket, és véget vetni a venezuelai nép szenvedéseinek.

A mennyek királya védelmezze a dél-kelet-ázsiai országok természeti csapások által sújtott népeit, különösen a Fülöp-szigeteken és Vietnamban, ahol a számos vihar áradásokat okozott. Ezek pusztító hatásúak az ott élő családok életére: sokan meghalnak, károsodik a környezet és romlik a helyi gazdaság állapota.

Amikor Ázsiára gondolok, nem feledkezhetem meg a rohingyákról: Jézus, aki szegényként született meg a szegények között, hozzon reményt szenvedéseik idején.

Kedves testvéreim! „Gyermek születik nekünk” (Iz 9,5). Azért jött el, hogy megmentsen bennünket! Azt hirdeti, hogy nem a fájdalomé és a rosszé az utolsó szó. Ha megadjuk magunkat az erőszaknak és az igazságtalanságnak, az azt jelenti, hogy visszautasítjuk a karácsony örömét és reményét.

Ezen az ünnepnapon különösen is gondolok azokra, akik nem engedik, hogy a mostoha körülmények legyőzzék őket, hanem azon munkálkodnak, hogy a remény, a vigasztalás és a segítségnyújtás hordozói legyenek, segítségére sietnek mindazoknak, akik szenvednek, és társul szegődnek azok mellé, akik egyedül vannak.

Jézus egy istállóban született, ám a Szűz Máriának és Szent Józsefnek a szeretete betakarta, körülölelte őt. Isten Fia testben születve megszentelte a családi szeretetet. Ezekben a percekben a családokra is gondolok: azokra, akik nem tudnak összejönni a mai napon, és azokra, akik arra kényszerülnek, hogy otthonukban maradjanak. A karácsony legyen mindannyiuk számára alkalom arra, hogy újra felfedezzék a családban az élet és a hit bölcsőjét; a befogadó szeretet, a párbeszéd, a megbocsátás, a testvéri segítségnyújtás és a megosztott öröm helyét, valamint a béke forrását az egész emberiség számára.

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Forrás: Magyar Kurír

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű