Augusztus 19-én délelőtt a Szentatya immár a harmadik katekézisét tartotta „a világ gyógyításáról.” Elmélkedésének központi gondolata a szegények előnyben részesítése és a szeretet erénye volt.
Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvérek, jó napot kívánok!
A világjárvány rámutatott a szegények nehéz helyzetére és a világban uralkodó nagy egyenlőtlenségre. És a vírus bár nem tesz kivételt az emberek között, pusztító útja során nagy egyenlőtlenségeket és sokféle hátrányos megkülönböztetést talált. Sőt növelte is őket!
A világjárványra adott válasz tehát kettős. Egyrészt feltétlenül szükséges megtalálni a gyógymódot egy kicsi, de szörnyű vírusra, mely térdre kényszeríti az egész világot.
Másrészt egy nagy vírusra kell gyógymódot találnunk, a társadalmi igazságtalanságnak, az egyenlőtlen lehetőségeknek, a peremre szorításnak és a leggyengébbek védelme hiányának vírusára.
Ebben a kettős gyógyító válaszban jelen kell lennie egy olyan döntésnek, amely az evangélium szerint nem hiányozhat, ez pedig a szegények előnyben részesítése (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 195.). Ez nem politikai döntés; sem ideológiai döntés, sem pártos döntés. A szegények előnyben részesítése az evangélium középpontjában áll. Jézus volt az első, aki ezt tette; hallottuk a Korintusiaknak írt levélből vett szakaszban, melyet a kihallgatás elején felolvastak [2Kor 8,1–2.9]. Ő, mivel gazdag volt, szegénnyé lett, hogy gazdagítson bennünket. Egy lett közülünk, és az evangélium középpontjában, Jézus örömhír-hirdetésének középpontjában ezért van ez a döntés.
Maga Krisztus, aki Isten, kiüresítette önmagát, hasonlóvá vált az emberekhez; és nem kiváltságos életet, hanem szolgai állapotot választott (vö. Fil 2,6–7). Azáltal, hogy szolga lett, semmivé tette önmagát. Egyszerű családban született, és kézművesként dolgozott. Prédikáló tevékenységének kezdetén bejelentette, hogy Isten országában a szegények boldogok (vö. Mt 5,3; Lk 6,20; Evangelii gaudium, 197.). A betegek, a szegények, a kirekesztettek között volt, Isten irgalmas szeretetével fordult feléjük (vö. Katolikus Egyház katekizmusa, 2444.). Sokszor tisztátalannak ítélték, mert odament a betegekhez, a leprásokhoz, akik a korabeli törvény szerint tisztátalanok voltak. Kockázatot vállalt annak érdekében, hogy közel álljon a szegényekhez.
Ezért Jézus követőit arról lehet felismerni, hogy közel állnak a szegényekhez, a kicsinyekhez, a betegekhez és a rabokhoz, a kirekesztettekhez, az elfeledettekhez, az élelmet és ruhát nélkülözőkhöz (vö. Mt 25,31–36; Katolikus Egyház katekizmusa, 2443.). Elolvashatjuk azt a híres szentírási szakaszt a mércéről, amely alapján mindannyian megítéltetünk. Mindannyian megítéltetünk! Ez Máté evangéliumának a huszonötödik fejezete. Ez a keresztény hitelesség kulcskritériuma (vö. Gal 2,10; Evangelii gaudium, 195.).
Egyesek tévesen azt gondolják, hogy csak kevés ember feladata, de valójában az egész Egyház küldetése
– mondta Szent II. János Pál (vö. Szent II. János Pál: Sollicitudo rei socialis enciklika, 42.). „Minden keresztény személy és közösség arra hivatott, hogy Isten eszköze legyen a szegények felszabadításában és támogatásában” (Evangelii gaudium, 187.).
A hit, a remény és a szeretet szükségszerűen arra ösztönöz bennünket, hogy a leginkább rászorulókat részesítsük előnyben [1.], és ennek meg kell haladnia az amúgy szükséges segítségnyújtást is (vö. Evangelii gaudium, 198.). Azt is magában foglalja ugyanis, hogy együtt járunk velük, engedjük, hogy ők evangelizáljanak minket, akik jól ismerik a szenvedő Krisztust, és engedjük magunkat „megfertőzni” az ő megmenekülési-üdvözülési tapasztalatuktól, bölcsességüktől és kreativitásuktól (vö. uo.).
A szegényekkel való osztozás azt jelenti, hogy gazdagítjuk egymást.
És ha vannak beteg társadalmi struktúrák, amelyek megakadályozzák őket, hogy a jövőről álmodjanak, akkor együtt kell dolgoznunk azon, hogy meggyógyítsuk és megváltoztassuk azokat (vö. uo., 195). És Krisztusnak a szeretete vezet el bennünket ehhez, aki a végsőkig szeretett bennünket (vö. Jn 13,1), és az ő szeretete elér a határokig, a peremterületekig, az egzisztenciális határvonalakig. A perifériák középpontba helyezése azt jelenti, hogy életünket Krisztusra összpontosítjuk, aki „szegénnyé tette önmagát” értünk, hogy „szegénysége által” gazdaggá tegyen bennünket (2Kor 8,9). [2.]
Mindannyian aggódunk a világjárvány társadalmi következményei miatt. Mindannyian. Sokan vissza akarnak térni a normális rendhez, és folytatni akarják a gazdasági tevékenységeket. Rendben, de ez a „normálisság” nem terjedhet ki a társadalmi igazságtalanságokra és a környezetrombolásra. A világjárvány válság, és egy válságból nem kerülünk ki ugyanolyanként: vagy jobbakként, vagy rosszabbakként jövünk ki belőle. Jobbakként kellene kijönnünk belőle, hogy javítsunk a társadalmi igazságtalanságokon és a környezetromboláson. Ma lehetőségünk van arra, hogy valami másfélét építsünk. Például a szegények átfogó fejlődésének gazdaságát segíthetjük elő, nem pedig a segélyezésen alapuló rendszert. Ezzel nem akarom elítélni a támogatást, a segítségnyújtó intézményes tettek fontosak. Gondoljunk az önkéntességre, amely az olasz Egyház egyik legszebb struktúrája! De tovább kell lépnünk, és a problémákat kell megoldanunk, melyek segítségnyújtásra késztetnek bennünket.
Olyan gazdaságra van szükség, amely nem él olyan gyógymódokkal, amelyek valójában mérgezik a társadalmat, mint például a tisztességes munkahelyek teremtésétől elszakított teljesítménynövelés (vö. Evangelii gaudium, 204).
Ez a fajta nyereség el van választva a reálgazdaságtól, attól, aminek a köznapi ember számára előnyösnek kellene lennie (vö. Laudato si’ enciklika, 109.), és nemegyszer közömbösnek bizonyul a közös otthonnak okozott károk iránt. A szegények előnyben részesítése, ez az erkölcsi-társadalmi követelmény, mely Isten szeretetéből fakad (vö. Laudato si’, 158.), arra indít, hogy egy olyan gazdaságot gondoljunk el és tervezzünk meg, amelyben az emberek, különösen a legszegényebbek vannak a középpontban. De arra is ösztönöz bennünket, hogy úgy tervezzük meg a vírusból való kigyógyítást, hogy azoknak adunk elsőbbséget, akiknek leginkább szükségük van rá.
Szomorú lenne, ha a koronavírus elleni védőoltás során a leggazdagabbakat részesítenék előnyben!
Szomorú lenne, ha ez a védőoltás ennek vagy annak a nemzetnek a tulajdona lenne, és nem egyetemes, nem mindenki számára elérhető lenne! És milyen botrány lenne, ha minden anyagi támogatás, melyet figyelemmel kísérhetünk – túlnyomórészt közpénzekből – olyan iparágak megsegítésére összpontosítana, amelyek nem járulnak hozzá a kirekesztettek bevonásához, az utolsók boldogulásának elősegítéséhez, a közjóhoz vagy a teremtés gondozásához (uo.). Ezek olyan kritériumok, amelyek alapján kiválaszthatjuk, mely iparágakat kell segíteni: azokat, amelyek hozzájárulnak a kirekesztettek bevonásához, az utolsók boldogulásának elősegítéséhez, a közjóhoz és a teremtés gondozásához. Négy kritérium.
Ha a vírus ismét egy a szegények és a legkiszolgáltatottabbak számára igazságtalan világban kezdene erősebben terjedni, akkor meg kell változtatnunk ezt a világot.
Jézus példáját követve kell ma cselekednünk – ő az átfogó isteni szeretet orvosa, vagyis a testi, társadalmi és lelki gyógyulásé (vö. Jn 5,6–9), ő ugyanis így gyógyított –, hogy gyógytani tudjuk a kicsi, láthatatlan vírusok okozta világjárványokat, és hogy gyógyítani tudjuk azokat, amelyeket a nagy és látható társadalmi igazságtalanságok okoznak. Azt javaslom, hogy ezt Isten szeretetéből kiindulva tegyük, a perifériákat helyezve középpontba, és az utolsókat az első helyre. Ne felejtsétek el azt a mércét, amely alapján megítéltetünk majd: Máté huszonötödik fejezete. Váltsuk ezt gyakorlattá a járvány utáni újrakezdés során. És ebből a reménybe lehorgonyzott és a hiten alapuló konkrét szeretetből egy egészségesebb világ lesz lehetséges! Ellenkező esetben rosszabb helyzetben kerülünk ki a válságból. Segítsen bennünket az Úr, és adjon erőt ahhoz, hogy jobbakként jöjjünk ki, és meg tudjunk felelni a mai világ igényeinek!
JEGYZETEK
[1.] Vö. HITTANI KONGREGÁCIÓ: Instrukció a „felszabadítási teológia” néhány aspektusáról (1984), 5.
[2.] XVI. BENEDEK: Megnyitó beszéd a Latin-amerikai és Karib-térségi püspökök ötödik általános konferenciáján (2007. május 13.), 3.
Forrás: Magyar Kurír
