Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Ferenc pápa levele minden hívőhöz és Mária-imádságai 2020 májusára

Közzétéve

Április 25-én, szombaton tették közzé a Szentatya minden hívőhöz intézett levelét, amely a Szűzanyának szentelt hónapban, májusban a rózsafüzér imádkozására buzdít. A pápa mindenkit arra hív, hogy egyénileg vagy közösségben – ahogy a járványügyi korlátozások engedik – imádkozzuk a rózsafüzért, melynek lezárásaként két imádságot is ajánl.

Ferenc pápa levele a hívőkhöz

Kedves Fivéreim és Nővéreim! Immár közel van május, amikor Isten népe különleges erővel fejezi ki Szűz Mária iránti szeretetét és tiszteletét. Hagyományosan e hónapban otthon, a családban imádkozzuk a rózsafüzért. Ezt az otthoni jelleget, amelyre a világjárvány megszorításai kényszerítenek minket, lelki szempontból is meg kell becsülni.

Ezért azt javaslom mindenkinek, hogy újból fedezze fel a rózsafüzér-imádság szépségét otthon, május folyamán. Együtt is lehet imádkozni, vagy személyesen – döntsétek el az adott helyzet szerint, mindkét lehetőséget szem előtt tartva. Van egy titka az imádkozásnak: az egyszerűség. Könnyű rátalálni, hiszen megvan az interneten is az imádság menete.

A Szűzanyának szentelt két imádságot is ajánlok nektek, amelyeket a rózsafüzér végén lehet imádkozni, és május folyamán lélekben én is veletek imádkozom. Ezeket az imádságokat levelemhez csatolom, hogy mindenkinek rendelkezésére álljon.

Kedves Fivéreim és Nővéreim, szemléljük együtt Krisztus arcát Mária, édesanyánk lelkületével, amely még jobban lelki családdá egyesít bennünket, és segít a megpróbáltatás legyőzésében. Imádkozom értetek, főként a leginkább szenvedőkért, és kérlek benneteket, hogy imádkozzatok értem. Szívből köszönöm, és megáldalak titeket.

Róma, április 25-e , Szent Márk evangélista ünnepe

* * *

Ferenc pápa első imája Szűz Máriához

Ó Mária, te mindig úgy ragyogsz utunkon, mint az üdvösség és a reménység jele. Betegek Oltalmazója, rád bízzuk magunkat, aki a kereszt alatt Jézus fájdalmához társultál, szilárdan megőrizve a hitedet.

Te a római nép Üdvössége vagy. Tudod, hogy mire van szükségünk, és biztosak vagyunk benne, hogy gondoskodsz rólunk – hogy miként Kánában, a megpróbáltatás után visszatérhessen az öröm és az ünnep. Segíts bennünket, Isteni Szeretet Anyja, igazíts minket az Atya akaratához, hogy megtegyük azt, amit Jézus mond nekünk, aki magára vette szenvedéseinket, vállára vette fájdalmainkat, hogy a kereszt által elvezessen bennünket a feltámadás örömébe. Ámen.

„Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz.”

*

Ferenc pápa második imája Szűz Máriához

„Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja…”

A szenvedéssel és félelemmel teli jelenlegi járványhelyzetben, mely az egész világot sújtja, hozzád fordulunk, Istennek Anyja és a mi Anyánk, oltalmad alatt védelmet keresve.

Ó Szűz Mária, tekints irgalmas szemmel e koronavírus-járványra; erősítsd meg az eltévelyedetteket és akik elhunyt és oly módon eltemetett szeretteiket siratják, amely önmagában megsebzi a lelket. Támogasd a megbetegedettek miatt félelemmel küzdőket, akik a fertőzés megakadályozása miatt nem lehetnek közel hozzájuk. Töltsd el bizalommal azokat, akik szoronganak a bizonytalan jövő, a gazdasági és munkahelyi következmények miatt.

Istennek Anyja és a mi Anyánk, járj közben értünk Istennél, az irgalmasság Atyjánál, hogy véget érjen ez a kemény próbatétel, és hogy visszatérjen a remény és a béke horizontja. Mint Kánában, járj közben isteni Fiadnál, kérve őt, hogy erősítse meg a betegek és az áldozatok családjait, és nyissa meg szívüket a bizalomra.

Segítsd az orvosokat, a betegápolókat, az egészségügyi dolgozókat, az önkénteseket, akik a jelenlegi szükséghelyzet frontján küzdenek, életüket is kockáztatva. Kísérd hősies küzdelmüket, és adj nekik erőt, jóságot és egészséget.

Légy azok mellett, akik éjjel-nappal segítik a betegeket, és légy a papok mellett, akik lelkipásztori buzgósággal és evangéliumi elkötelezettséggel akarnak mindenkinek segítséget és támogatást nyújtani.

Szent Szűz, világosítsd meg a tudós férfiak és nők elméjét, hogy megfelelő megoldásokat találjanak a vírus legyőzésére.

Segítsd a nemzetek felelőseit, hogy bölcsen, buzgón és nagylelkűen működjenek; támogassák a megélhetési gondokkal küszködőket, miközben társadalmi és gazdasági megoldásokat keresnek, előretekintően és a nagylelkűség szellemében.

Legszentebb Mária, érintsd meg az emberek lelkiismeretét, hogy a fegyverkezés növelésére és tökéletesítésére szánt hatalmas összegeket a jövőben inkább a hasonló katasztrófák elhárításának tanulmányozására fordítsák.

Szeretett Anyánk, növeld a világban az egyetlen családhoz tartozás érzetét, a mindenkit egyesítő kötelék tudatában, hogy testvéri és szolidáris lélekkel siessünk a szegénység és nyomorúság enyhítésére. Erősítsd a hitben való szilárdságot, a szolgálatban való kitartást és az imádságban való állhatatosságot.

Ó Mária, szomorúak Vigasztalója, öleld át meggyötört gyermekeidet, és nyerd el, hogy az Isten mindenható kezével szabadítson meg minket ettől a szörnyű járványtól, hogy az élet derűsen visszatérhessen rendes kerékvágásba.

Rád bízzuk magunkat, aki az üdvösség és a reménység jeleként ragyogsz utunkon, ó áldott, ó drága, ó édes, szép Szűz Mária! Ámen.

Forrás: Vatican News via Magyar Kurír

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Élő szentmise közvetítések

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű