fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Ferenc pápa

Ferenc pápa nagyon szívesen eljönne Budapestre – VIDEÓ

Ferenc pápa fogadta Áder János köztársasági elnököt a Vatikánban

Február 14-én, pénteken délelőtt Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta a magyar államfőt, aki feleségével és kíséretével érkezett az audienciára. Az elnök meghívta a pápát a szeptemberben tartandó nemzetközi eucharisztikus kongresszusra. A Szentatya jelezte, hogy nagyon szívesen eljönne Budapestre. Ezt százszázalékos elköteleződésnek nem lehet tekinteni, de több volt ez, mint egyszerű udvarias nyilatkozat a felkérésről – nyilatkozta később Áder János.

Február 14-én, pénteken délelőtt Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta a magyar államfőt, aki feleségével és kíséretével érkezett az audienciára. Áder János angolul köszöntötte a pápát, majd emlékeztetett arra a magyar mondatra, melyet ő is ismer: Isten éltesse! Ezt követően az apostoli palota könyvtárában félórás, szívélyes légkörű magánmegbeszélést tartottak, amelyen P. Vértesaljai László jezsuita tolmácsolt. Közös elkötelezettségként a teremtett világ védelméről, azon belül is hangsúlyosan a vízvédelemről esett szó, tekintettel a pápa most megjelent, Querida Amazonia – kezdetű apostoli buzdítására. Áder János meghívta a pápát a szeptemberben tartandó nemzetközi eucharisztikus kongresszusra. A Szentatya jelezte, hogy nagyon szívesen jönne. Ezt százszázalékos elköteleződésnek nem lehet tekinteni, de több volt ez, mint egyszerű udvarias nyilatkozat a felkérésről – nyilatkozta később az elnök.

Fotó: Vatican Media

Áder János egy Zsolnay eozin szobrot ajándékozott a pápának, mely egy meditáló szerzetest ábrázol. Az alkotás 1908-ból való, Damkó József szobrászművész munkája. Az elnök elmondta a pápának, hogy előző nap megtekintette a Lateráni Bazilikában ugyanennek a művésznek egy másik alkotását. Az 1909-ben készült dombormű emléket állít II. Szilveszter pápának, aki elküldte a koronát Szent István magyar királynak. A pápa egy bronz plakettel viszonozta az ajándékot, mely a régi Szent Péter-bazilikát ábrázolja, illetve pápasága dokumentumait (továbbá a Béke Világnapi üzenetét és az Emberi Testvériségről szóló dokumentumot) adta át a magyar elnöknek, hozzátéve angolul: A békéért és az agresszió ellen.

A pápai audiencián, és az azt követő államtitkársági megbeszéléseken Áder János és Pietro Parolin bíboros államtitkár, valamint Miroslaw Wachowski prelátus, külügyi államtitkár helyettes között megelégedéssel nyugtázták a jó kétoldalú kapcsolatokat a Szentszék és Magyarország között. Emlékeztettek rá, hogy száz évre nyúlnak vissza a diplomáciai kapcsolatok, melyeket 30 éve újítottak meg. Kitértek az 52. nemzetközi eucharisztikus kongresszusra, melyet szeptemberben ünneplünk Budapesten. Ezen kívül tárgyaltak olyan kölcsönös érdeklődésre számot tartó témákról, mint a társadalmi igazságosság, a befogadás, a család előmozdítása, a teremtett világ védelme, továbbá Európa jelene és jövője – olvassuk a szentszéki közleményben.

Az elnöki kíséret tagjai között volt többek között Habsburg-Lotharingiai Eduárd, szentszéki magyar nagykövet, Érszegi Márk Aurél, a nagykövetség első beosztottja, Németh Norbert atya, a Pápai Magyar Intézet rektora. Áder János február 13-án délután díszvendégként részt vett Rómában, a Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatainak évfordulóját ünneplő koncerten, ahol a budapesti Kodály Zoltán Kórusiskola Iubilate leánykara lépett fel, ifj. Sapszon Ferenc és Sapszon Borbála vezényletével. Beszédet mondott Habsburg-Lotharingiai Eduárd, illetve Mirosław Wachowski prelátus, a szentszéki államtitkárság külügyi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Áder János ezt megelőzően találkozott a Szuverén Máltai Lovagrend nagykancellárjával. Február 14-én délután pedig Sergio Mattarella olasz államfővel folytat tárgyalásokat. 

Forrás: Gedő Ágnes – Vatican News

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Ferenc pápa

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa bejelentette, hogy szeptember 30-án konzisztóriumot tart, amelyen 21 új bíborost nevez ki. Bejelentését megelőzően sürgette a...

Ferenc pápa

Isten azáltal nyilatkoztatja ki magát, hogy ingyenes és üdvözítő szeretetével megszabadítja és meggyógyítja az embert – tanította Ferenc pápa vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása...

Aktuális

A CNA híradása szerint Vatikán nyilvánosságra hozta az októberi Szinodalitásról szóló szinódus soron következő közgyűlésén részt vevők nevét, köztük olyan laikusokat is, akik először...

Ferenc pápa

Ferenc pápa videoüzenetet küldött egy súlyosan beteg, halála előtt álló portugál lánynak. Edna Rodrigues nyolc éve küzd betegségével, és pár napja közölték vele, hogy...