Március 31-én délelőtt, a szent három nap előtt a Szentatya Krisztus kínszenvedésének, halálának és feltámadásának jelentőségéről tartotta katekézisét; szempontokat adott ahhoz, hogyan éljük meg az előttünk álló napokat.
Ferenc pápa katekézisét teljes terjedelmében közreadjuk.
Kedves testvérek, jó napot kívánok!
Már a nagyhét lelki légköre vesz körül bennünket, a húsvéti szent három nap előestéjén vagyunk. Holnaptól vasárnapig a liturgikus év központi jelentőségű napjait éljük, az Úr kínszenvedésének, halálának és feltámadásának titkát ünnepeljük. Ezt a titkot éljük át, valahányszor az eucharisztiát ünnepeljük. Amikor misére megyünk, nem csak imádkozni megyünk, nem! Azért megyünk, hogy megújítsuk, újra jelenvalóvá tegyük ezt a misztériumot, a húsvét szent titkát. Ezt ne felejtsük el! Mintha a Golgotára mennénk – ugyanarról van szó –, megújítjuk, ismét megjelenítjük a húsvéti misztériumot.
Nagycsütörtök este – a húsvéti szent három napba lépve – újra átéljük az in Coena Domini-nak hívott misét, vagyis azt a misét, mely az utolsó vacsoráról emlékezik meg, arról, ami ott történt, azokban az órákban. Ez az az este, amikor
Krisztus tanítványaira hagyta szeretetének végrendeletét az eucharisztiában, de nem emlékként, hanem emlékeztető eseményként, örök jelenléteként.
Valahányszor az eucharisztiát ünnepeljük, ahogy az elején mondtam, a megváltásnak ezt a titkát újítjuk meg. Ebben a szentségben Jézus önmagával cserélte fel az áldozati állatot, a húsvéti bárányt: teste és vére kiment bennünket a bűn és a halál rabságából. Itt történik a megmentés minden rabságból. Ezen az estén kéri azt tőlünk, hogy szeressük egymást, legyünk egymás szolgái, ahogyan ő tette tanítványai lábának megmosásával. Ez a gesztus elővételezi a kereszt véres áldozatát. És valóban, a Mester és az Úr másnap meghal, hogy ne tanítványainak a lábát, hanem a szívét és egész életét tegye tisztává. Ez szolgáló áldozat volt mindannyiunk számára, mert áldozatának ezzel a szolgálatával mindannyiunkat megváltott.
A nagypéntek a bűnbánat, a böjt és az imádság napja. A Szentírás szövegei és a liturgikus imák segítségével mintegy a Golgotára gyülekezünk, hogy megemlékezzünk Jézus Krisztus kínszenvedéséről és megváltó haláláról. A liturgikus szertartás meghitt légkörében elénk állítják a Megfeszített Krisztust, hogy imádjuk őt. A keresztet imádva újra átéljük az üdvösségünkért feláldozott ártatlan Bárány útját. Elménkben és szívünkben hordozzuk a betegek, a szegények, a világ által kidobott emberek szenvedéseit; emlékezünk a „feláldozott bárányokra”: a háborúk, a diktatúrák, a naponta előforduló erőszakos cselekedetek, az abortuszok… ártatlan áldozataira. A megfeszített Isten képe elé imádságban odahozzuk a mai kor sok, túl sok megfeszítettjét, akik csak tőle kaphatnak vigaszt, tőle kaphatják meg szenvedésük értelmét. Nagyon sokan vannak manapság:
ne feledkezzünk el a mai megfeszítettekről, akik a megfeszített Jézus képmásai, Jézus van jelen bennük!
Amióta Jézus magára vette az emberiség sebeit és magát a halált, Isten szeretete megöntözte eme sivatagjainkat, megvilágította eme sötétségünket. Mert a világ sötétségben van. Készítsünk listát az összes jelenleg zajló háborúról; az összes éhen haló gyermekről; az iskolázatlan gyermekekről; a háborúk és a terrorizmus által elpusztított egész népekről. Mennyi és mennyi ember van, akiknek, hogy egy kicsit jobban érezzék magukat, drog kell, a drogipar pedig megöli őket… Ez csapás, ez sivatag! Vannak Isten népének kis „szigetei”, léteznek még keresztény vagy más hitű „szigetek”, olyan emberek, akik ébren tartják szívükben a vágyat, hogy jobbak legyenek. De nézzünk szembe a valósággal: a halálnak ezen a kálváriáján Jézus szenved tanítványaiban! Működésének ideje alatt Isten Fia teli kézzel osztogatta az életet: gyógyított, megbocsátott, feltámasztott… Most a kereszten a legnagyobb áldozat óráján befejezi az Atya által rábízott művet: belép a szenvedés szakadékos mélységébe, belép világunk csapásaiba, hogy megváltsa és átalakítsa. Azért is, hogy kimentsen mindannyiunkat a sötétség hatalmából, a gőgből, az annak való ellenállásból, hogy Isten szeret bennünket. És ezt csak Isten szeretete teheti meg. Sebei által nyertünk gyógyulást (vö. 1Pét 2,24), mondja Péter apostol, mindannyian az ő halálával kaptunk új életet. És neki, a kereszten elhagyatott Jézusnak köszönhetően senki sincs többé egyedül a halál sötétjében. Soha többé, ő mindig mellettünk áll: csak ki kell nyitni a szívünket, és engedni kell, hogy ő nézzen bennünket.
A nagyszombat a csend napja:
nagy csend borul az egész földre;
az első tanítványok csendje ez, sírnak elveszettségükben, teljesen felkavarta őket Jézus gyalázatos halála. Miközben az Ige hallgat, miközben az Élet a sírban fekszik, azok, akik reméltek benne, súlyos megpróbáltatást szenvednek, árvának, talán Isten árváinak is érzik magukat. Ez a szombat Mária napja is: ő is sír ezen a napon, de szíve tele van hittel, reménnyel, szeretettel. Jézus anyja követte Fiát a keresztúton, és átszúrt szívvel ott állt a kereszt tövében. De amikor úgy tűnik, mindennek vége, ő őrködik, várakozva virraszt, őrzi a reményt Isten ígéretében, aki feltámasztja a halottakat. Így a világ legsötétebb órájában a hívők anyjává, az Egyház anyjává és a remény jelévé válik. Tanúságtétele és közbenjárása megtart bennünket, amikor a kereszt túl nehézzé válik számunkra.
A nagyszombat sötétjén áttör az öröm és a fény a húsvéti vigília szertartásaival, késő este pedig az alleluja ünnepi eléneklésével. Hitünkben találkozunk a feltámadott Krisztussal, és a húsvéti öröm kitart a rákövetkező ötven napon át, a Szentlélek eljöveteléig.
Akit keresztre feszítettek, feltámadt!
Ez a kinyilatkoztatás minden kérdést és bizonytalanságot, tétovázást és félelmet eloszlat. A Feltámadott megadja nekünk a bizonyosságot, hogy a jó mindig győzedelmeskedik a gonosz felett, hogy az élet mindig legyőzi a halált, és a végünk nem az egyre mélyebbre, nem a szomorúságból szomorúságba süllyedés, hanem a felemelkedés. A Feltámadott a bizonyíték arra, hogy Jézusnak mindenben igaza van: amikor halálon túli életet és bűneink bocsánatát ígéri nekünk. A tanítványok kételkedtek, nem hittek. Elsőként Mária Magdolna hitt és látott, ő volt a feltámadás apostola, aki elmondta, hogy látta Jézust, aki nevén szólította. Aztán pedig az összes tanítvány látta. De szeretnék megállni ennél: az őrök, a katonák, akik azért voltak a sírnál, hogy ne engedjék, hogy a tanítványok elvigyék a holttestet, ők látták: látták az élő és feltámadott Jézust. Az ellenségek tehát látták, aztán meg úgy tettek, mintha nem látták volna. Miért? Mert lefizették őket. Itt van az igazi titka annak, amit Jézus egykor mondott: „Két úr van a világon, kettő, nem több: kettő. Isten és a pénz. Aki a pénzt szolgálja, az Isten ellen van.” És itt a pénz lép színre, mely megváltoztatta a valóságot. Látták a feltámadás csodáját, de lefizették őket, hogy hallgassanak. Gondoljunk arra, hogy sokszor lefizették a keresztény férfiakat és nőket, hogy ne ismerjék el a gyakorlati életben Krisztus feltámadását, ők pedig nem tették meg azt, amit Krisztus tőlünk, keresztényektől kért!
Kedves testvérek, idén is a világjárvány légkörében tartjuk a húsvéti ünnepeket. A sok szenvedés között, különösen akkor, ha e szenvedések a szegénység, a csapások vagy [háborús] konfliktusok által már amúgy is megpróbált embereket, családokat és népeket sújtják, Krisztus keresztje olyan, mint egy világítótorony, amely jelzi a kikötőt a viharos tengeren még küszködő hajók számára.
Krisztus keresztje a csalhatatlan remény jele; és azt üzeni nekünk, hogy egyetlen könnyünk, egyetlen sóhajtásunk sem vész el Isten üdvtervében.
Kérjük az Urat, adja meg nekünk annak kegyelmét, hogy szolgáljuk őt, elismerjük őt, és ne engedjük, hogy lefizessenek, hogy elfelejtsük őt!
Forrás: Magyar Kurír
