A pápa arról elmélkedett, hogyan követhette el Dávid király azokat a kegyetlenségeket, amelyeket elkövetett.
A nagy Dávid király, ez a szent király, aki olyan sok jót tett, és annyira egy volt Istenével, vajon hogyan követhette el szörnyű bűneit? Ferenc pápa a január 31-én a Casa Santa Marta-ban mondott reggeli szentbeszédében ezzel a kérdéssel foglalkozott.
Dávid – mondta a pápa – lassan, apránként csúszott bele a bűnbe. Vannak olyan bűnök, amelyek hirtelen impulzus hatására történnek: dühbe gurulunk vagy megsértünk valakit. Ezek a pillanat bűnei, amikor egyszerűen elvesztettük az önuralmunkat. De vannak olyan bűnök is, amelyekbe apránként süllyedünk bele, ahogyan megengedjük, hogy a világ szelleme folyamatosan növekedjék bennük.
„Mindannyian bűnösök vagyunk – mondta Ferenc pápa – de néha egy pillanat alatt vétkezünk. Dühös leszek, és sértően viselkedem valakivel. Utána megbánom.”
„Néha azonban – folytatta – megengedjük magunknak, hogy olyan állapotba kerüljön az életünk, amelyben a gonoszság elkezd normálisnak látszani. Így például normális lesz, ha nem adunk egy alkalmazottnak annyi fizetést, amennyit kapnia kellene.”
Úgy tűnik, hogy akik így cselekszenek, jó emberek. Minden vasárnap misére járnak, magukat kereszténynek nevezik. Akkor miért csinálják? És miért követnek el más bűnöket? Azt hiszem, azért, mert olyan helyzetbe kerültek, amelyben elvesztették a bűn érzékelésének képességét. Ez pedig korunk egyik óriási baja, XII. Pius is megmondta: már nem érezzük, hogy bűnt követünk el.
Néha – mondta Ferenc pápa –arra van szükségünk, hogy kapjunk az élettől egy pofont. Olyasvalakire van szükségünk, mint Náthán próféta, akit Isten küldött Dávidhoz, hogy megmutassa neki a tévedését.
Gondolkodjunk egy kicsit. Milyen az életem spirituális légköre? Elővigyázatos és óvatos vagyok? Mindig szükségem van valakire, aki megmondja nekem az igazat, de nem hiszek neki? Meghallgatom, ha barátom, gyóntatóm, férjem vagy feleségem, gyermekeim, akik segíteni akarnak, szemrehányásokat tesznek nekem? Nézzük csak meg Dávid, szent Dávid király történetét és gondoljunk bele: ha egy szent ekkorát tudott bukni, akkor, testvéreim, legyünk elővigyázatosak, mert ez velünk is előfordulhat. És tegyük fel magunknak a kérdést: Milyen légkörben élünk?
Bárcsak az Úr mindenkor egy prófétát küldene hozzánk – ez lehet egy szomszéd, a fiunk vagy a lányunk, az édesanyánk vagy az édesapánk –, hogy egy kis pofonnal észhez térítsen bennünket, amikor belecsúsztunk egy olyan légkörbe, amelyben minden helyénvalónak látszik.
