Október 16-án a Szentatya folytatta az Apostolok cselekedeteiről szóló katekézissorozatát. Elmélkedésének fő témája az volt, hogy Isten nem személyválogató, ő minden embert üdvözíteni akar, és ezért ki kell szélesítenünk látókörünket, túl kell lépnünk minden részlegességen és meg kell nyílnunk az üdvösség egyetemes távlata előtt. Magyarra fordított katekézisét teljes terjedelmében közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Az evangélium útját a világban, melyről Szent Lukács beszámol az Apostolok cselekedeteiben, Isten minden képzeletet felülmúló, meglepő leleményessége kíséri. Isten azt akarja, hogy gyermekei felülemelkedjenek minden részlegességen és megnyíljanak az üdvösség egyetemessége előtt. Ez a cél: felülemelkedni a részlegességeken és megnyílni az üdvösség egyetemessége előtt, mert Isten mindenkit üdvözíteni akar. Azoknak, akik vízből és Lélekből újjászülettek – a megkeresztelteknek –, ki kell lépniük önmagukból, meg kell nyílniuk mások felé, hogy mások felebarátaiként éljenek, oly módon éljenek együtt másokkal, hogy minden interperszonális kapcsolat a testvériség megtapasztalásává váljon (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 87).
E „testvériesítő” folyamatnak, melyet a Lélek el akar indítani a történelemben, egyik tanúja Péter, aki Pállal együtt az Apostolok cselekedeteinek főszereplője. Péter olyan eseményt él át, amely fordulópontot jelent életében. Imádkozás közben látomást kap, mely isteni „provokációként” szolgál arra, hogy megváltoztassa gondolkodásmódját. Lát egy magasból alászálló nagy lepedőt, benne mindenféle állattal: négylábúak, hüllők és madarak, és hangot hall, mely biztatja, hogy egyen a húsukból. Jó zsidóként kijelenti, hogy soha semmi tisztátalant nem evett, amint azt az Úr törvénye előírja (vö. Lev 11). Akkor a hang határozottan ellene veti: „Amit Isten tisztának tekint, azt te ne tartsd tisztátalannak!” (ApCsel 10,15).
Ezzel az Úr azt akarja elérni, hogy Péter már ne a tiszta és tisztátalan kategóriái szerint értékelje az eseményeket és az embereket, hanem megtanuljon továbblépni, az embert és az ember szívének szándékait nézze. Az ugyanis, ami tisztátalanná teszi az embert, valójában nem kívülről, hanem csakis belülről, a szívből származik (vö. Mk 7,21). Jézus világosan megmondta.
A látomás után Isten egy körülmetéletlen külföldinek, Corneliusnak a házába küldi Pétert. Cornelius „az úgynevezett cohors italica századosa, […] jámbor és istenfélő ember volt”, aki sok alamizsnát osztott a népnek, és rendszeresen imádkozott Istenhez (vö. ApCsel 10,1–2), de nem volt zsidó. És abban a pogány házban Péter hirdeti a megfeszített és feltámadt Krisztust, továbbá és a bűnbocsánatot minden benne hívőnek. Amíg Péter beszél, a Szentlélek kiárad Corneliusra és családtagjaira. Péter pedig megkereszteli őket Jézus Krisztus nevében (vö. ApCsel 10,48).
Erről a rendkívüli eseményről – az első alkalom, hogy ilyesmi történik – tudomást szereznek Jeruzsálemben, ahol a testvérek, megbotránkozva Péter viselkedésén, keményen megfeddik őt (vö. ApCsel 11,1–3). Péter olyasmit tett, ami túllépett a szokáson, a törvényen, és ezért megfeddik őt. De a Corneliusszal való találkozás után Péter immár szabadabb önmagától, és szorosabb kapcsolatban van Istennel és a többi emberrel, mert a Szentlélek cselekvésében meglátta Isten akaratát. Így aztán képes megérteni, hogy Izrael kiválasztása nem érdemek jutalma, hanem annak az ingyenes hívásnak a jele, hogy az isteni áldás közvetítője legyen a pogány népek között.
Kedves testvérek! Tanuljuk meg az apostolok fejedelmétől, hogy az evangélium hirdetője nem akadályozhatja Isten teremtő művét, aki „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön” (1Tim 2,4), hanem olyannak kell lennie, aki elősegíti a szívek találkozását az Úrral. És mi hogyan viselkedünk testvéreinkkel, különösen azokkal, akik nem keresztények? Gátjai vagyunk az Istennel való találkozásnak? Gátoljuk az Atyával való találkozásukat, vagy elősegítjük?
Kérjük ma azt a kegyelmet, hogy tudjunk ámulni Isten meglepetésein, és ne akadályozzuk az ő leleményességét, hanem ismerjük el és segítsük azokat az új utakat, amelyeken keresztül a feltámadt Krisztus kiárasztja Lelkét a világba, és magához vonzza a szíveket, „mindenki Uraként” (ApCsel 10,36) ismertetve meg önmagát. Köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Magyar Kurír
