fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Ferenc pápa üzenete a hivatások 56. világnapjára

Közzétéve

Hivatások vasárnapja
Illusztráció - Fotó: slideplayer.com

Bátorság ahhoz, hogy Isten ígéretéért kockázatot vállaljunk

Kedves testvérek,

a tavaly októberi, a Fiatalokról szóló Szinódus eleven és termékeny tapasztalata után nemrégiben Panamában megünnepeltük a 34. Ifjúsági Világtalálkozót is. Két olyan találkozás volt ez, amely lehetővé tette, hogy az Egyház egyrészt a Szentlélek szava felé fordítsa figyelmét, másrészt megismerje a fiatalok életét, kérdéseiknek, az őket nyomasztó terheknek és a szívükben lakozó reményeknek sokaságát.

Ezen a Világnapon ahhoz a gondolathoz szeretnék visszatérni, amit a fiatalokkal is megosztottam Panamában: az Úr hívása az ígéretek hordozóivá tesz minket és egyúttal azt kéri, hogy vele és érte kockázatot is vállaljunk. Szeretnék ezért röviden e két szempontnál elidőzni: ígéret és kockázat – együtt elmélkedve arról az evangéliumi szakaszról, amely a Galileai-tenger mellett játszódik és az első tanítványok meghívásáról szól (Mk 1,16–20).

Két testvérpár, Simon és András, illetve Jakab és János épp a napi munkájukat végzik, mint halászok. Eme megerőltető foglalkozás gyakorlása során megismerték a természet törvényeit és néha szembe is kellett szállniuk velük, amikor szembeszél fújt és a hullámok hányták-vetették a csónakot. Néhanapján megérte a nehéz munka és gazdag volt a fogás, máskor az egész éjszaka sem volt elég ahhoz, hogy megtöltsék a hálókat, így fáradtan és csalódottan tértek vissza a partra.

Jól ismert élethelyzet ez, amelyet mindegyikünk összevethet a szívében lakozó vágyakkal: olyan feladatnak látunk neki, amelyről azt reméljük, hogy gyümölcsöző lesz, a „lehetőségek tengerén” haladunk, keresve a megfelelő utat, amely kielégítheti a boldogság utáni vágyunkat. Az ember időnként örvendezik a gazdag halfogás miatt, máskor meg bátorsággal kell felvérteznie magát, mert a hullámok hányta hajót kell kormányoznia, megint máskor azzal a csalódással kell számolnia, hogy ott áll majd üres hálókkal.

Mint minden meghívástörténetben, most is egy találkozásról van szó. Jézus a halászok mellett elhaladva megpillantja őket és közeledik feléjük… Olyan pillanat ez, mint amikor azzal a személlyel találkoztunk, akivel eldöntöttük, hogy házasságban megosztjuk egymással az életünket, vagy mint amikor a megszentelt élet vonzását megéreztük: egy találkozás meglepetését éltük át és ugyanebben a pillanatban megsejtettük egy olyan öröm ígéretét, amely képes betölteni az életünket. Így fordult Jézus azon a napon a Galileai-tenger partján e halászok felé, „megtörve a normalitás bénultságát” (Szentbeszéd a Megszentelt Élet 22. világnapján 2018. február 22.). És rögtön egy ígéretet is tett nekik: „Emberek halászaivá teszlek titeket” (Mk 1,17).

Isten megszólítása egyáltalán nem valamiféle beavatkozás az ember szabadságába, nem egy ketrec vagy egy reánk nehezedő teher, sokkal inkább egy szeretetteljes kezdeményezés, amellyel Isten hozzánk fordul és arra hív, hogy „szálljunk be” egy nagy tervbe, amelyben ő a részvételünket kívánja. Ebben a hívásban pedig a tenger sokkal tágasabb horizontját és egy sokkal gazdagabb halfogás lehetőségét nyitja meg számunkra.

Isten terve ugyanis az, hogy életünk ne vesszen el a banalitásban, ne ragadjon bele a mindennapi szokások tunyaságába és ne maradjon tétlen olyan döntések előtt, amelyek új értelmet adhatnak neki. Az Úr nem akarja, hogy megelégedjünk azzal, hogy tengünk-lengünk, nem akarja, hogy azt higgyük, lényegében nincs semmi, ami megérné a szenvedélyes erőfeszítést, nem akarja, hogy kioltsuk belső nyugtalanságunkat vagy lemondjunk új utak kereséséről. Ha néha megajándékoz egy „csodálatos halfogás” élményével, azért teszi, mert segíteni akar, hogy felismerjük, közülünk mindenki – különféle módon – valami nagyra hivatott és hogy életünk ne akadjon meg az értelmetlenség hálójában, ami megbénítja a szívet. A hivatás tehát meghívás arra, hogy ne a parton álldogáljunk hálókkal a kezünkben, hanem azon az úton kövessük Jézust, amelyet ő eltervezett a mi számunkra és a körülöttünk élő emberek javára és boldogságára.

Természetesen e meghívás elfogadása a döntés bátorságát kívánja. Amikor az első tanítványok meghallották, hogy Jézus egy nagyobb küldetésben való részvételre hívja őket, „azonnal otthagyták hálóikat és követték őt” (vö. Mk 1,18). Ez azt jelenti, hogy az Úr hívásának követéséhez teljesen oda kell adnunk magunkat és vállalnunk egy teljesen újszerű kihívás kockázatát; mindent el kell hagynunk, ami a mi kis hajónkhoz akar kötni minket és megakadályoz abban, hogy egy végleges döntést meghozzunk. Mindez részünkről azt a merészséget kívánja, hogy szüntelenül törekedjünk felfedezni a tervet, amelyet Isten a mi életünkről elgondolt. Alapjában véve, ha a meghívás végtelen tengere előtt állunk, nem elégedhetünk meg azzal, hogy a biztonságos hajóból vessük ki hálóinkat, hanem rá kell bíznunk magunkat az Úr ígéreteire.

Itt mindenekelőtt keresztény élethivatásunkra gondolok, amelyet mindnyájan elnyertünk a keresztségben, ami arra emlékeztet minket, hogy életünk nem a véletlen terméke, hanem ajándék – annak ajándéka, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk, akik az Egyház nagy családjában gyűltek össze. Épp ott, a keresztény közösségben születik és fejlődik a keresztény életünk, mindenekelőtt a liturgiának köszönhetően, amely elvezet Isten szavának befogadására és a szentségi élet kegyelmébe. Itt tanítanak minket kiskorunktól fogva az imádság művészetére és arra, hogy mindent testvériesen megosszunk egymással. Éppen azért, mert új életet ad és Krisztushoz vezet, az Egyház az Édesanyánk, ezért szeretnünk kell őt, és ha arcán a gyengeség vagy a bűn ráncait látjuk, segítenünk kell, hogy egyre szebbé és ragyogóbbá váljon, hogy a világban Isten szeretetének tanúja lehessen.

A keresztény élet azon döntésekben mutatkozik meg, amelyek nemcsak a mi egyéni utunknak adnak világos irányt, hanem a társadalomban is hozzájárulnak Isten Országának növekedéséhez. Olyan döntésekre gondolok, mint Krisztusban házasságot kötni és családot alapítani, kitartóan dolgozni munkaköri-szakmai hivatásokban, elköteleződni a szolidaritás és a felebaráti szeretet mellett, társadalmi és politikai felelősséget vállalni stb. Ezek olyan hivatások, amelyek az igazságosság, a szeretet és a jóság ígéreteinek hordozóivá tesznek minket, nemcsak saját magunk számára, hanem annak a társadalmi és kulturális környezetnek javára is, amelyben élünk, amelynek bátor keresztényekre és Isten Országának hiteles tanúira van szüksége.

Az Úrral való találkozásban néhányan megérzik a megszentelt élet vagy a papi hivatás rendkívüliségét. Ez a felfedezés egyszerre fellelkesít és meg is ijeszt. Az ember arra érez meghívást, hogy emberhalásszá váljon az egyház hajójában, mégpedig önmaga teljes odaadottságában, illetve elköteleződve az evangélium és testvérei hiteles szolgálatában. Merészséget kíván meg a döntés, hogy mindent hátrahagyjunk azért, hogy az Urat kövessük, egészen neki szenteljük magunkat azért, hogy művében részt vehessünk. Számos belső ellenállás akadályozhatja egy ilyen döntés meghozatalát. Néhányakban akadályt jelenthet a túlságosan világias környezet, amelyben Isten és az evangélium számára látszólag nem akad hely, mások elbátortalanodnak és egyfajta „reményfáradtságba” süllyednek (Szentbeszéd a lelkipásztorok, szerzetesek és világi mozgalmak tagjainak tartott szentmisén, Panama, 2019. január 26.).

Nincs annál nagyobb öröm, mint életünket az Úrért kockáztatni. Különösen nektek, fiataloknak szeretném mondani: ne legyetek süketek az Úr hívására! Ha ő titeket erre az útra hív, akkor ne húzzátok vissza az evezőket a csónakba, hanem bízzátok rá magatokat. Ne hagyjátok, hogy eltántorítson benneteket a rátok törő bénító félelem a magaslatok láttán, amelyekre az Úr meghív. Mindig gondoljatok arra, hogy az Úr azoknak, akik hálóikat és csónakjukat elhagyják az ő követéséért, megígéri egy új élet örömét, ami eltölti a szívet és lelkesít hivatásuk ösvényén haladva.

Kedves testvérek, nem mindig könnyű hivatásunkat felismerni és életutunkat ennek megfelelően alakítani. Épp ezért a hivatások ügye mindig az egész Egyház elköteleződését kívánja, azaz lelkipásztorokét, szerzetesekét, lelkipásztori munkatársakét és nevelőkét, hogy különösen a fiatalok számára a meghallgatás és a megkülönböztetés lehetőségeit elérhetővé tegyék. Ifjúság- és hivatáspasztorációra van szükség, ami mindenekelőtt az imádság, Isten szavának tanulmányozása, az adoráció és a lelki nevelés által segít abban, hogy Isten tervét felismerjük.

Ahogy a Panamai Ifjúsági Találkozó alatt többször is elhangzott, Szűz Máriára kell tekintenünk. Ennek a fiatal lánynak az életében a hivatás egyszerre volt ígéret és kockázatvállalás. Nem volt egyszerű a küldetése, de soha nem engedte, hogy a félelem felülkerekedjen rajta. „Az ő igenje egy olyan ember igenje volt, aki fel akarta vállalni a veszélyeket és mindent egy lapra tett fel, miközben nem volt semmi más garanciája, mint az a bizonyosság, hogy hordozója lesz a kapott ígéreteknek. És így én is személy szerint kérdezlek titeket: az ígéret hordozóinak érzitek-e magatokat? Milyen ígéretet hordoztok a szívetekben, mi mozgat titeket? Máriának kétségtelenül nehéz küldetése volt, de a nehézségek nem jelentettek számára elég okot arra, hogy nemet mondjon. Világos volt számára, hogy történhetnek bonyodalmak, de az is, hogy ezek nem ugyanazok a nehézségek, amelyeket akkor tapasztalnánk, ha a gyávaság megbénítana minket azért, mert nem tudunk mindent előre és egyértelműen” (Vigília a fiatalokkal, Panama, 2019. január 26.).

Ezen a napon imádkozzunk közösen az Úrhoz, hogy segítsen felfedezni életünkben az Ő szeretettervét és adjon bátorságot annak az útnak a vállalásához, amelyet személyesen mindegyikünknek szánt.

Kelt Rómában, 2019. január 31-én, Bosco Szent János emléknapján,

Ferenc pápa.

Forrás: katolikus.hu

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ferenc pápa

Járjunk a szolgáló szeretet útján – Ferenc pápa Úrangyala imádsága

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Vatican Media

A vasárnap délelőtti püspökszentelési szentmisét követően Ferenc pápa az Apostoli Palota dolgozószobájának ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket. Az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében arra buzdította őket, hogy Jézus példáját követve járjanak a szolgáló szeretet útján.

Ne saját dicsőségünket keressük, hanem legyünk együttérzők szükséget szenvedő testvéreinkkel, hajoljunk le hozzájuk és szolgáljuk őket, mint ahogy az Úr tette ezt mindnyájunkkal. Kérjük ma a Szentlelket, hogy újítsa meg bennünk a keresztségben kapott kegyelmet. Fohászkodjunk Mária közbenjárásáért, hogy találkozhassunk Jézussal – mondta beszédében Ferenc pápa.

A vasárnapi evangéliumi szakasz azt beszéli el, hogy két tanítvány, Jakab és János azt kérik az Úrtól, hogy egy napon mellette ülhessenek dicsőségében, mintha „miniszterelnökök”, vagy valami ehhez hasonlók lennének – kezdte beszédét Ferenc pápa.  A többi tanítvány azonban hallja őket és felháborodik. Jézus ekkor türelemmel egy nagyszerű tanítást kínál fel nekik: a valódi dicsőséget nem úgy nyerjük el, hogy mások fölé helyezkedünk, hanem úgy, hogy megéljük ugyanazt a keresztséget, amelyben Ő fog hamarosan részesülni Jeruzsálemben vagyis a keresztet. Mit akart ezzel mondani? – tette fel a kérdést a pápa, majd elmagyarázta: a „keresztség” szó „alámerülést” jelent:

Kínszenvedésével Jézus alámerül a halálban, felkínálja életét, hogy üdvözítsen bennünket. Dicsősége, Isten dicsősége, tehát szeretet, amely szolgál, nem pedig hatalom, amely uralkodásra törekszik. Ezért Jézus a következő szavakkal zárja beszédét, amelyet tanítványaihoz, de hozzánk is intéz: „aki nagyobb akar lenni, legyen szolgátok” (Mk 10,43). Ahhoz, hogy naggyá legyetek, a szolgálat, mások szolgálatának az útján kell járnotok – fejtette ki Ferenc pápa.

Jézus és a világ logikája ellentétesek egymással

Két eltérő logikával állunk szemben: a tanítványok a felszínre akarnak törni, Jézus pedig alá akar merülni – mondta a pápa, majd a két ellentétes jelentésű igét elemezte.  Az első a kiemelkedni, kitűnni, felszínre törni ige. A világi gondolkodást fejezi ki, amely mindig kísért bennünket: mindent úgy éljünk meg, kapcsolatainkat is, hogy tápláljuk ambícióinkat, hogy felfelé haladjunk a siker lépcsőfokain, hogy fontos helyekre eljussunk. A személyes hírnév, presztízs keresése a lélek betegségévé válhat, amely álcázza magát még a jó szándékok mögött is; például, amikor valójában csak önmagunkat akarjuk megvalósítani jócselekedeteinkkel, amelyeket hirdetünk és megteszünk, vagyis törtetünk, felfelé kapaszkodunk, előbbre akarunk jutni. Ezt az egyházban is látjuk – állapította meg Ferenc pápa. Hányszor előfordul, hogy mi, keresztények, akiknek szolgálnunk kellene, törtetünk, előbbre akarunk jutni. Ezért mindig ellenőriznünk kell szívünk valódi szándékait és fel kell tennünk a kérdést: „Miért folytatom ezt a munkát, miért vállalom ezt a felelősséget? Hogy szolgálatot tegyek vagy azért, hogy észrevegyenek, dicsérjenek és bókoljanak?” Ezzel a világi logikával Jézus a sajátját állítja szembe: ahelyett, hogy mások fölé emelkedne, leszáll a talapzatról, hogy szolgálja őket; ahelyett, hogy mások fölé emelkedne, alá akar merülni mások életébe.

A pápa itt felidézte, hogy nézte az olasz közszolgálati televízió „Az Ő képmására” c. vallási programjában a Karitász műsorát. A Karitász célja, hogy senkinek ne hiányozzon az élelem. Törődjünk mások éhségével, mások szükségleteivel – mondta a pápa, utalva rá, hogy olyan sokan szenvednek ma szükséget, egyre többen a pandémia következményeként. Tekintsünk körül és hajoljunk le, másokat szolgálva, ahelyett, hogy saját dicsőségünket keresve felfelé törekednénk.

És itt van a második ige: alámerülni. Jézus azt kéri tőlünk, hogy szenvedélyesen merüljünk alá. És hogyan? A pápa ismét utalt a Karitász műsorára, amely bemutatta az éhséget. Vajon mi gondolunk-e együttérzéssel olyan sok ember éhségére? Amikor előttünk van az étel, ami Isten kegyelme, hogy mi tudunk táplálkozni, miközben sokan vannak, akik dolgoznak és nem jutnak hozzá elegendő élelemhez egész hónapon át. Gondolunk-e erre? Merüljünk alá együttérzéssel, legyünk együttérzők. Ezek nem egy lexikon adatai, nem, nagyon sokan éheznek. Személyekről van szó. Vajon együtt érzek ezekkel a személyekkel? Érezzünk együtt azoknak az életével, akikkel találkozunk, mint ahogy Jézus tette ezt velem, veled, mindannyiunkkal, együttérzéssel közeledett hozzánk – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A szeretet alázatos és éltet

Tekintsünk a Keresztre feszített Úrra, aki mélyen alámerült sebzett történelmünkbe és felfedezzük, hogyan cselekszik Isten. Meglátjuk, hogy Ő nem maradt fent az égben, hogy felülről lenézzen ránk, hanem lehajolt, hogy megmossa lábunkat. Az Isten szeretet és a szeretet alázatos, nem emelkedik fel, hanem leereszkedik a mélybe, mint ahogy az eső hull a földre és életet hoz. De felmerül a kérdés, hogy hogyan haladhatunk Jézussal egy irányban, hogyan juthatunk el a felemelkedéstől az alámerülésig, a tekintélyt kereső mentalitástól a szolgálatig? – folytatta beszédét a pápa. Szükség van elkötelezettségre, de ez nem elegendő. Önmagunkban nehéz, mondhatnánk, hogy lehetetlen, de van bennünk egy erő, ami segít. A keresztség ereje, azé az alámerülésé Jézusban, amelyet már mindannyian megkaptunk kegyelemből és ami irányít bennünket, arra késztet, hogy kövessük őt, hogy ne saját érdekeinket keressük, hanem szolgáljunk. Ez egy kegyelem, egy tűz, amit a Lélek gyújtott meg bennünk és amelyet táplálnunk kell. Kérjük ma a Szentlelket, hogy újítsa meg bennünk a keresztség kegyelmét, a Jézusban való alámerülést, hogy még inkább szolgáljunk, hogy szolgák legyünk, mint ahogy Ő tette ezt velünk.

És imádkozzunk a Szűzanyához: ő, bár a legnagyobb, nem törekedett arra, hogy felülemelkedjen, hanem az Úr alázatos szolgáló leánya volt, és teljesen alámerült szolgálatunkban, hogy segítsen nekünk Jézussal találkozni – fejezte be Máriához fohászkodva az Úrangyala előtt mondott beszédét Ferenc pápa.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

Találkozás, meghallgatás, felismerés – új szinódust hírdetett Ferenc pápa

Közzétéve

Szerző:

Fotó: CNS photo/Remo Casilli, Reuters

Október 10-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Szent Péter bazilikában Ferenc pápa szentmisét mutatott be, amellyel ünnepélyesen megnyitotta a szinodalitás témájának szentelt szinódust. A Szentatya homíliájában három fő feladatként jelölte meg a találkozást, a meghallgatást és a felismerést.

A Szentatya homíliáját Márk evangéliumának szavaival kezdte: „Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mk 10,17). Jézust az evangéliumok gyakran utcai környezetbe helyezik, aki az emberekre figyel, meghallgatja a szívüket nyomasztó kérdéseket. Ez azt is mutatja, hogy Isten az emberek között van és velük együtt jár az élet rögös útjain is. A szinódus kezdetén tegyük fel a kérdést: Vajon mi, mint keresztény közösség, megtestesítjük Isten stílusát, aki jelen van a történelemben és osztozik az emberiség eseményeiben? Készen állunk a kihívásokra, vagy félünk, és inkább a „mindig így történt” és „nincs rá szükség” kifogások mögé bújunk?

A szinódus pontosan azt jelenti, hogy együtt és ugyanazon az úton járunk, Jézushoz hasonlóan. Jézus találkozik a gazdag ifjúval, meghallgatja és segít neki felismerni a megoldást. A szinódus három fő feladata pontosan ez: találkozni, meghallgatni és felismerni.

A találkozás: egy igazi találkozás megváltoztatja az életet

A Szentatya homíliájában magyarázatot adott e három fő feladatra. A találkozás során figyelmesnek kell lenni, időt kell rá szentelni, és nyitottnak kell lenni a másik emberre, Jézushoz hasonlóan, aki nem közömbös, aki teljes érdeklődéssel van a másik iránt. Jézus nem sietett, nem az óráját nézte, hogy minél hamarabb végezhessen. Jézus közelsége ilyen, aki tudja, hogy egy találkozás megváltoztathatja az életet. Az Evangélium tele van olyan találkozásokkal Krisztussal, amelyek gyógyítók és felemelők. A szinódus sem csak elmélkedés, hanem találkozás Jézussal és egymással, az ima és a szentségimádás ideje, a Szentlélek meghallgatása, hogy mit üzen az egyháznak.

A szentmise képekben

A meghallgatás: meghallagtni az egyház, a népek és nemzetek aggodalmait, reményeit

A második feladat a meghallgatás, egy igazi találkozás a meghallgatás által jön létre. Jézus a gazdag ifjúval való találkozásakor nem egy gyors vagy kedves válaszra törekedett, hanem egyszerűen meghallgatta őt, sietség nélkül. Jézus nemcsak a füleivel, hanem a szívével hallgatja a másikat, amely során a másik ember szabadon szólhat, befogadottnak és nem elítéltnek érezheti magát.

A szinódus alatt őszintén tegyük fel kérdést – szólította fel a jelenlévőket Ferenc pápa. Hogyan viszonyulnunk a meghallgatáshoz? Tudunk a szívünkkel meghallgatni másokat? A szinódus alatt az emberré lett Ige útját kell követni, meghallgatva az Úr Szavát és másokat is. A szinódus továbbá a Szentlélek sugallatának felfedezése, aki új utakat és új nyelvezeteket mutat. A Szentlélek arra hív minket, hogy hallgassuk meg az egyház, a népek és a nemzetek kérdéseit, aggodalmait, reményeit. Ne hallgattassuk el szívünket és ne zárkózzunk be a megszokott, biztos dolgok mögé, hanem hallgassuk meg egymást.

Nyitószentmise képei

A felismerés: mit vár tőlünk Isten

Végül a harmadik feladat, a felismerés. A találkozás és a meghallgatás után már nem azok vagyunk, akik voltunk – magyarázta Ferenc pápa. Ezt a mai Evangélium is megmutatja. Jézus a párbeszéd során segít felismerni, elkülönböztetni és felfedezni a megoldást. A szinódus is egy felismerési folyamat, spirituális és egyházi „belátás”, amelyet a szentségimádáson, az imán és Isten Szava által lehet elnyerni. Isten Szava segít abban, hogy a szinódus ne egy egyházi konferencia, tudományos összejövetel vagy politikai kongresszus legyen, hanem a kegyelem eseménye, a Szentlélek vezette gyógyulási folyamat. Ezekben a napokban tehát Jézus pontosan arra hív minket, amire a gazdag ifjút, vagyis, hogy szabaduljunk meg a világi dolgoktól és hallgassuk meg, hogy Isten mit vár tőlünk és melyik irányba terel minket.

A Szentatya homíliájának végén a szinódus minden résztvevőjének „jó utat” kívánt a szinódusi munkálatok során. Azt kívánta, ho  gy sikerüljön kihasználni az alkalmat a találkozásra, a meghallgatásra és a felismerésre. Az Úr szeretetével jelen van és segít minket.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

„Isten nem könyvelő, hanem szerető Atya” – Ferenc pápa Úrangyala imája

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Vatican Media

Vasárnap délben Ferenc pápa, a püspöki szinódust megnyitó ünnepélyes szentmisét követően az Apostoli Palotában lévő dolgozószobája ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket. A Jézus és a gazdag ifjú találkozását elbeszélő evangéliumi szakaszt elemezve a következő három mozzanatra mutatott rá: a gazdag ifjú kérdése, Jézus tekintete és végül meghívása.

A példabeszéd jó alkalom arra, hogy feltegyük magunknak a kérdést, milyen a mi hitünk? – mondta a pápa. Vizsgáljuk meg, hogy az „adok, hogy te is adj” elméletet követjük-e, vagy hagyjuk, hogy Isten szeretetteljes tekintete magához vonzzon bennünket és ráébredjünk, hogy a hit szabadság és szeretet kérdése, amit nem lehet megvásárolni. Az első lépés az, hogy hagyjuk, hogy Jézus ránk tekintsen és szeressen bennünket. A pápa arra is figyelmeztetett, hogy jótékony szeretet nélkül hitünk nem teljes. Beszéde végén pedig arra buzdított, hogy Mária példáját követve mondjunk feltétel nélküli „igent” Isten hívására.

A vasárnapi evangéliumi szakasz Jézus és egy „nagy vagyonnal rendelkező” férfi találkozását beszéli el (Mk 10,22), aki „a gazdag ifjú” néven került be a történelembe (vö. Mt 19,20-22) – kezdte beszédét Ferenc pápa. Nem ismerjük a nevét. Márk evangéliuma valójában „valaki” néven nevezi, anélkül, hogy meghatározná életkorát és nevét, azt sugallva, hogy mindannyian önmagunkat láthatjuk abban az emberben, mint egy tükörben. A Jézussal való találkozása alkalmat ad arra, hogy próbára tegyük hitünket – mondta a pápa javasolva, hogy tegyük ezt, olvasva a gazdag ifjúról szóló példabeszéd szövegét.

Az az illető egy kérdéssel kezdi: „Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?” – mutatott rá az első lépésre a pápa, felhívva a figyelmet a kérdésben szereplő igékre: kell tennem – elnyerjem. Íme a gazdag ember vallásossága: egy kötelesség, egy cselekvés, hogy birtokolhasson; „teszek valamit, hogy elnyerjem, amire szükségem van”. De ez egy kereskedelmi kapcsolat Istennel: egy „do ut des” – „adok, hogy te is adj” – használta a pápa a római jogból származó kifejezést. A hit azonban nem egy hideg és gépies szertartás, egy „kell-megteszem-elnyerem”. Szabadság és szeretet kérdése. A hit szabadság kérdése, a szeretet kérdése – hangsúlyozta Ferenc pápa. Íme az első próbatétel: mit jelent számomra a hit? Ha elsősorban egy kötelesség vagy egy cserepénz, egy alkualap, akkor ez félrevezet bennünket, mert az üdvösség egy adomány és nem egy kötelesség, ingyenes és nem lehet megvásárolni. Az első teendőnk, hogy megszabadítsuk magunkat egy kereskedelmi és mechanikus hittől, amely hamis képet sugall Istenről, mintha könyvelő és ellenőr lenne, nem pedig apa – mutatott rá a pápa, majd hozzátette: „Az életben hányszor megéljük ennek a „kereskedelmi” hitnek a kapcsolatát: én megteszem ezt, hogy Isten adja meg nekem, amit én kérek.

Ferenc pápa ezután a második lépésre mutatott rá: Jézus segít annak az illetőnek, felkínálja számára Isten valódi arcát. A szöveg ezt mondja: „rátekintett” és „megszerette őt”: ilyen az Isten! Hitünk ebből születik és születik újjá: nem egy kötelességből, nem egy tennivalóból, nem amiért fizetnünk kellett, hanem egy szeretetteljes tekintetből, amelyet be kell fogadnunk. A keresztény élet akkor válik széppé, ha nem képességeinken és terveinken alapul, hanem Isten tekintetén – hangsúlyozta Ferenc pápa, majd a következőket javasolta: „A te hited fáradt és szeretnéd felélénkíteni? Keresd Isten tekintetét: borulj le az Oltáriszentség előtt, hagyd, hogy Isten megbocsássa bűneidet a gyónás szentségében, állj meg a Feszület előtt, hagyd, hogy Ő szeressen téged. Ez a hit kezdete: hagyjuk, hogy Ő, aki az Atya szeressen minket”.

A kérdés és a tekintet után jön a harmadik és utolsó lépés – Jézus meghívása, amely így szól: „Valami még hiányzik neked”. Mi hiányzott annak a gazdag embernek? Az ajándék, az ingyenesség: „Menj, add el, amid van, és árát oszd szét a szegények közt”. Talán ez az, ami nekünk is hiányzik – jegyezte meg a pápa. Gyakran csak a legszükségesebb minimumot tesszük meg, miközben Jézus a lehető legnagyobbra hív bennünket. Hányszor megelégszünk a kötelességekkel – az előírások megtartásával és néhány imával – miközben Isten, aki életet ad nekünk, azt kéri, hogy életünket lendülettel töltsük meg. A vasárnapi evangéliumi szakaszban jól látható ez az átmenet a kötelességből az adományozásig; Jézus emlékeztet a parancsolatokra: „ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj…” és eljut a pozitív javaslatig: „menj, add el, amid van, kövess engem!” A hit nem korlátozódhat a tagadásra, mert a keresztény élet egy „igen”, a szeretet „igenje” – szögezte le beszédében a pápa.

Aláhúzta, hogy egy hit ajándék és ingyenesség nélkül hiányos hit, nem teljes. Hasonlíthatnánk egy gazdag és tápláló élelemhez, amelynek azonban nincs íze, vagy egy többé-kevésbé jól lejátszott, de gól nélküli meccshez: ami ízetlen, „sótlan”. Egy hit ajándék és ingyenesség nélkül, a szeretet jócselekedetei nélkül végül szomorúvá tesz: mint azt a valakit, akire bár maga Jézus személyesen szeretettel tekintett, ő mégis szomorúan és leverten tért haza. A pápa azt tanácsolta a híveknek, hogy tegyék fel ma a kérdést: „Hol áll a hitem? Gépiesen élem-e meg, mint egy kötelesség- és érdekkapcsolatot Istennel? Emlékezek-e rá, hogy tápláljam hitemet úgy, hogy hagyom, hogy Jézus rám tekintsen és szeressen? És amikor Ő magához vonz, viszonzom-e ingyenességgel, nagylelkűséggel, teljes szívemmel?

Szűz Mária, aki Istennek egy feltétel nélküli igennel válaszolt – nem könnyű igent mondani „de” nélkül, Szűz Mária azonban így tett, igent mondott „de”, vagyis feltétel nélkül – ő ízleltesse meg velünk annak a szépségét, hogy életünket ajándékká tesszük. 

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű